Boldog új kés(e)t kivánok !

Eltelt hát ez az év is. Összegeznem kellene, hogy mit is csináltam ( jól, vagy rosszul ) az idén. Jelen esetben, nem csupán a késeimre gondolok. Nézzük csak. Jó sokat dolgoztam. Ez tuti. Néha kikapcsolódtam. Na ebből már nem volt olyan mennyiség, amit elégségesnek mondanék. De aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Különben is, én a műhelyben a munkával is ki tudok kapcsolódni. Igeeen, a késkészítéssel. Fáraszt ugyan testileg, de lelkileg teljesen felüdülök tőle. Ezt azt hiszem késes barátaim: Soma, Zé, Marci, Karesz, Ed, és talán még Zsombor is tudja ezt bizonyítani.

Mások súlyos tízezreket fizetnek, a szabadidejük hasznosan történő eltöltéséért. Mi, ezt néha fillérekből megoldjuk. Bár ilyenkor magunk maradunk, sőt mások jelenléte furcsa érzés számunkra, de higgyétek el, minket ez cseppet sem zavar. Tesszük azt, amihez értünk ( a magunk szerény tudását szem előtt tartva ) fúrunk, és faragunk. A ragasztásról, csiszolásról, polírozásról, stb... nem is beszélve. Ha kell étlen szomjan. Mert csak este vesszük észre, hogy az asszonykánk már vacsorára szólít minket. Itt említeném meg, hogy minden tiszteletem az övék. Mert el tudnak viselni minket.

Na, de a magam nevében nyilatkozzak, ugye ? Nekem nincs semmi gondom. Amikor kedvem van, megyek és késezem. Amikor nincs, akkor meg használom, taperolom, simogatom őket. Azon csodálkozom, hogy még mindig ugyanolyan lelkes vagyok ha éllel rendelkező dolgokról van szó, mint a régi időkben. Pedig azt hittem, ez a lelkesedés idővel alább hagy. ÁÁÁ ! Mindig új, és újabb dolgokat próbálok ki, és valósítok meg. Nem unom még most se. Az idén is nagy meglepetésben volt részem. Ugyan is a családomból mindannyian ( milyen meglepő ) késsel leptek meg. Akarom mondani, egy Maserin bicskával, egy Cold Steel fix pengéssel, a Finn Bear-el, és ( ennek úgy örültem, mint egy gyerek aki távirányítós autót kapott ) alapanyaggal a késkészítéshez. Pontosabban egy Lauri PT-77 jelzésű, három rétegű, skandináv pengével, és egy rajzos nyírfa hasábbal. Azt hiszem nagyon fajin puukko-t fogok belőle készíteni ! De soha nem fogok elfeledkezni a régi késeimről sem. A Jok-Mokkal eszek, a Novával zsigerelek, a Balalajkával feszegetek, a Dűnével, és a Bearable-vel bushcraftolok, és végül de nem utolsó sorban, a Nutellával süteményeket szelek. Biztos hogy kihagytam néhányat a felsorolásból, de azokról majd jövőre teszek majd említést. Evvel is jutottam mondandóm végére. Így hát sikerekben, és késekben gazdag, boldog új évet kívánok minden barátomnak, és olvasómnak. B.U.É.K. mindenkinek !

Firewood. Avagy, fának, tűznek lelke van.

Ebben teljesen bizonyos vagyok. Na de amikor a tüzelőnek szánt fából kés készül, akkor szerintem a késnek is lelke lészen. Mindig is szokásom volt, hogy a számomra tetsző fadarabkákat, soha nem dobtam a tűzre. Őrizgettem, nézegettem simogattam őket. Aztán eljön néhányuknál az az idő, amikor felhasználom őket. Természetesen kés markolatot készítek belőlük. Így történt ebben az esetben is. A tavalyi akácrönkből vágott karika, egy nagy repedéssel átvészelte a 12 hónapot. Ahol el is hasítottam. Aztán megnéztem, hogy melyik része alkalmas a feladathoz.  

 Az apróbb repedések nem nagyon izgattak, mert azok kimondottan tetszettek. Bár ezek mentén könnyen elhasadnak, de ez adja meg a varázsát az egésznek. Izgulni azért, hogy kibírja a fűrészelést, és a csiszolást. Óvatosan nyúltam a fához, mert nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy egyben fog maradni. De kellemesen kellett csalódnom. Nem úgy a penge anyagában. Jó, most próbáltam ki először ezt az anyagot. A neve pedig nem más, mint egyszerű szerkezeti acél. Szén van benne ........... Akkor meg mi baj lehet ? Ja, hogy úgy sem lesz olyan kemény mint a gyári kések ! Ki nem ...... le.

Ilyen anyagom van, és ezt kell szeretnem. Amúgy sem vagyok valami nagy Rockwell vadász. Hasonlítson ahhoz, amit elképzeltem. és akkor boldog leszek. Szóval, kivágtam flexel, megcsiszoltam a szalagcsiszolóval, és megütögettem kalapáccsal. Mindezt a fatüzelésű kazánban való edzés előtt. Majd ismét az abrazív eljáráshoz folyamodtam, és egy keveset ragasztottam. A végeredményt pedig csiszoló vászonnal alakítottam ki. Ritkán szoktam kontúros kést készíteni, de néha jól esik az e-fajta kések készítésével bíbelődni. Ha valaki megkérdezné, hogy mi az ami legjobban tetszik ezen a késen, akkor csak annyit mondanék, hogy az a rész a markolatpanelon, ahol a szíjács, és a geszt találkozik. Csodálatos ahogy a fa frissen nőtt része elválik, és egyben egybe olvad, az öregebb évgyűrűkkel. Az a véleményem, hogy a természet csak ilyen varázslatos dolgokat tud alkotni. Mi emberek csak nagy erőfeszítések árán vagyunk csak hasonlóra képesek. Én, a magam kis szerény módján, emléket állítottam annak a dolognak, ami sok embert melenget meg, testileg, lelkileg....................... A tűzifának.   

Fatörzs, főtörzs. Avagy, itt a piros! Hol a piros ?

Ezt a kérdést tettem fel, amikor a ragasztótól nem láttam a piros fíbereket. Akarom mondani, piros nyugtaalátéteket. Költség kímélés szempontjából, több mint ideális ez a kis színes műanyag. Tökéletesen helyettesíti a drága fíbert. Na de nem is ez a fontos. Inkább az, hogy kihasználtam az ősz utolsó meleg napjait, és ismét ( fájó szívvel, de mosollyal az arcomon ) kést készítettem. Régi álmom volt, hogy az egykoron Zé barátomtól kapott celtis nevű fából csinálhassak az egyik pukkoomnak markolatot. Nem ismertem ezt a fát, úgyhogy remegő kezekkel láttam munkához. Amin később, némi pálinkával enyhítettem. Mármint a remegésen.

Eleinte égig ért a füst a műhelyben, mert csak égette az anyagot a csiszológép. Vagy csak a szalagjaim kopottak ? Azt hiszem, inkább az utóbbi volt az oka. Akkor váltsunk kézi megmunkálásra. Reszelő, és csiszolóvászon. Ez mindig beválik. Ha hiszitek, ha nem, jobban élvezem néha, ha szó szerint a két kezem munkájával alakulnak a dolgok. A pengéim is vékonyak, és ott is előszeretettel reszelgetem a fémet, mert jobban tudom tartani a szöget, mint a géppel. De gyakorolok serényen akkor is ! Hátha majd nyugdíjas koromban már tudok egy normális levezető élet készíteni. de ki tud annyira előre gondolkozni. Mert én nem.

Elég ha tudom, hogy holnap is lesz munkám, és szeretnek az emberek. Aki nem, az meg így járt. Basszus, már megint elkanyarodtam, mint a kormány az ígéretei megvalósításától. Szóval, ez a pukkoo úgy készült, hogy csak azt tudtam, hogy a három piros csíknak benne kell lenni. A többit rábíztam a fantáziámra. Ami néha piszkos. De, ha késről van szó, akkor kitisztulok egyből. Merészen tovább mentem, és egy bátor húzással bocote lapok elé, egy darabka merbaut raktam. Ez ám a merész dolog, és nem az hogy átmenjek a város túl oldalára, hajnali 3 óra körül. A többi már csak mese habbal. Sitty-sutty és már kész is voltam vele. Este viszont nem kellett birkákat számolnom, úgy elfáradtam. Ilyen ez, amikor jár a keze az embernek, mint az itt a piros hol a pirosnál. Csak itt mindig én nyerek. Ha mást nem is, de egy kézre álló új kést, igen. A neve pedig a három csík miatt lett ilyen bárgyú. Vagy az őrmesternek nem is annyi van ? Már elfelejtettem............hogy hová is raktam a Cavintonom.