The rusty iron tooth, of the time...

 Csak egy átlagos késnek látszik. De van egy ács barátunk, aki számára ez a kés egy időgép. Hiszen gyermek korában evvel játszott indiánosat. Igen, mi 69-es születésűek, még élőben adjusztáltuk egymást, és nem a képernyőn nyuvasztottunk meg mindenkit. A valaha jobb időket látott konyhai felhasználásra szánt kés, akár ebben a fiókban is lehetett volna. A lényeg az, hogy elfelejtettem előtte, és utána képet készíteni. De nem is ez a fontos, hanem az hogy a gazdája előtt , a szeme láttára változtattam át, néhány filctoll vonással a az öreg rozsdás konyha kést......autentikus ( bár ezt a törzset kevesen ismerik ) indián késsé.

A forma átszabása mellett, a másik változtatást a természet már megoldotta. Hiszen gödrösre változtatta az az öreg szénacél penge felületét. Na ez az igazi szép...........rusztikus mintázat. A természet tökéletesebb munkát tud végezni, mint bármely ember által készített szerszám. Ilyen szép felülettel már nagyon régen találkoztam. De sajnos bele kellett rondítanom, némi csiszolással. Természetesen úgy, hogy a lehető legtöbb maradjon meg, a az eredeti felületből. Meg voltam elégedve az eredménnyel. Az arany középutat választottam. Ez látszódik a kis képen. Már csak egy markolatot kell rá szerkesztenem, és azt lecsiszolnom. Sötétbarna merbaura esett, a markolatnak való anyag választásom. Ezeket a markolatpaneleket, mindenfajta ragasztás nélkül raktam fel, az acélra. Csak a ( szintén rozsdás ) 100-as szög zömítésével értem el, hogy a helyén maradjon a két fapanel. Egy keveset finomí-tottam itt, egy kicsit lekerekí-tettem ott, és már kész is voltam. Aztán még egy tokot is találtam hozzá. Teljes volt az örömöm, hiszen ismét megmenthettem az ......idő rozsdás vas fogától....  egy valaha sokat használt bökőt.

Enya...knife in the dark.

 Aki engem ismer, tudja rólam, hogy milyen zenét kedvelek. Mint a többi embernek, nekem is kb. 14 évesen alakult ki a zenei ízlésem. Két nagy kedvencem lett ebben az időben. Az egyik a Depeche Mode, a másik pedig egy Ír énekesnő,  Eithne Patricia Ní Bhraonáin, vagy másnéven: ENYA. Mindig is elvarázsolt a a hangja. Arról meg nem is beszélve, hogy mindig csodálatos dallamok is párosulnak, az éteri hangjához. Ki ne ismerné, A gyűrűk ura trilógiából, a May it be című dalt.

 De azt viszont kevesen tudják, hogy néhány instrumentális számot is az ő nevéhez lehet kötni. Az egyik ilyen szám, a Knife in the dark. Annyira más mint a többi, kissé melankólikus száma, hogy megihletett engem. Aminek egyenes következménye, hogy ismét kést készítettem. Az volt a tervem, hogy pengeügyileg egy teljesen V-re csiszolt acélt szeretnék. Azért mert Enya sem hivalkodik. De a többi részt feldíszítem, amennyire csak tudom. Ja, és szó szerint ruhát fogok varrni neki, mégpedig bőrből.

A markolatot, agancsból készítettem el. Igen nehéz volt az agancson találni egy olyan részt ami kellőképpen hosszú, és egyenes. Ráadásul úgy kellett kiválasztanom, hogy a csiszolás után se látszódjon a szivacsos rész. Egy kicsit még meg is marattam, hogy világosabb legyen. Aztán csak simán keresztülfúrtam és beleragasztottam.a pengét. A két baknit viszont csontból készítettem. A rétegek kozé pedig bőrt raktam. Némi csiszolás után, pont olyan karcsú markolatot kaptam, mint amilyet elképzeltem. A második képen lehet látni, hogy milyen lett, ruha nélkül és pőrén. Vettem a bátorságot, és ráfestettem Enya logóját. Na de ezek után jött a kedvenc részem. Kelta csomóval (számszerint egy nagy csomóval) díszítettem , mind a ragasztott markolatot, mind a varrott tokot. Aztrán rájöttem, hogy mennyivel jobban mutatna, ha a markolatot borító bőrt is összevarrnám. Bevallom ez a rész, ráadásul praktikussá tette a kést, mert az ujjaim biztosabban állnak a keresztöltések miatt. Még egy turpisságot elkövettem. A tok akasztóját úgy készítettem el, hogy néhány mozdulattal balos tokká is át lehessen alakítani. Ha netalán egyszer.............véletlenül ..............sötétben is használnom kellene.