Egyszer régen, nagyon régen, kerek erdő közepében....élt egy kislány Piroska. Tudjátok, ő járt mindig tilosba. Aki azért öltözött pirosba, mert az az egy ruhája volt neki. Kész szerencse, hogy nem volt khaki.
Nyugodjatok meg, nem fogok hozzá, egy újabb idétlen mesének, mert mindig lehurrognak, bizonyos egyének. De nem bírtam ki, hogy ne így kezdjem ezen írásomat, inkább leírom mi okozta sírásomat. Mert mosolyog az, ki rosszul választ nevet, mégis a végén, egy jóízűt nevet. Úgy vágytam erre a bicskára, mint ki éhes, és gyomra kordult. Először elrontottam, aztán minden jóra fordult.
Az történt, hogy a munkának neki álltam, az anyaglistáról mindent kipipáltam. Jóízűen dolgozgattam, fúrtam, vágtam, csiszolgattam, de egyszer csak azt hallottam, hogy valami pattan. Ugyanis a satu pofája, (és amibe a pengét szoktam befogni) és a bőr között, egy csavar darabka szörfözött. Mikor megszorítottam a pofákat, elöntötte testemet a csodálat. Mi penge meghőkezeltetett, eme mozdulat után
"roppant" rosszul viselkedett. Ezt jól elb@szt@m, nem kell a rizsa, úgy elpattant mint a picha. Na vajon most mitévő legyek ? Ha neki fogok siránkozni, abban idegileg tönkre megyek.
Gondoltam hát egy merészet. A régi pengét meg, egye meg az enyészet. Készítettem egy újabbat belőle, józan fejjel, mint aki nincs belőve. Na ez már jobban sikerült, és a satuból is egy darabban kikerült. Nem volt más hátra, csak hogy elkerüljön a nátha.....bejöttem a meleg lakásba, és kiraktam az alkatrészeket, rakásra. Betekertem a csavarokat, és kiküszöböltem a zavarokat. A végen egy bicska volt a kezemben, de hogy ezt hogy csináltam....azon sokáig merengtem. Mivel piros volt a markolata, és nem fekete, mint a bánat, nagy komolyan elneveztem Piroskának. De mivel történt az a kis roppanós eset, a választásom mégis a Pirosszkára esett. Nincs mit hozzáfűznöm ehhez, ahogy a mondás is tartja, a név kötelez.
