Nopsy.

Pont elég régen volt amikor a gorgonopszidák éltek. Állítólag olyan régen, mint amióta én a blogomat írom. Elismerem, nem ma kezdtem. De mentségemre legyen az, hogy nem sokan csináljuk. Úgy gondolom, kihalófélben vagyunk. Van akit elszomorít hogy milyen kevesen kíváncsiak arra, amit ő csinál. Én nem vagyok szomorú. Sőt kimondottan örülök, annak a pár embernek, akik még olvassák a blogomat. Hálás vagyok nekik. Nekem pedig nincs más dolgom, hogy néhanapján kést, vagy bicskát készítsek, és írjak egy pár sort róla. 

Nagyon szeretem a hobbimat. De ezt tudjátok. Imádom amikor egy rajzom megelevenedik, a kezeim munkája által. Most se volt ez másképp. Csak egy valami volt más. Egy dokumentum filmet nézve rájöttem a nagy igazságra. Semmi nem örök, csak a változás. Ezt a mottót magam javára is tudom fordítani. Változni, jó dolog. Főleg ha fejlődik közben az ember. Úgy érzem, ez néha nekem is összejön. El tudok készíteni, olyan furcsa formájú késeket, amilyeneket évekkel ezelőtt nehezen tudtam elképzelni. Bátrabb lettem. Hiszem hogy ez előnyömre vált. De elég is ennyi a fényezésemből. Szóval, egy ősállat volt az ami a legújabb bicskám ihlette. A pengét most egy 80CrV2 szénacélból vágtam ki. Egy ősállat mégsem lehet rozsdamentes. A biztosító retesz is úgyanebből az acélból készült. A markolat pedig egy darabka wenge fa volt. A csavarozást a jó öreg M3 BKNY csavarokkal oldottam meg. Rugó gyanánt egy ujjnyi hosszúságú küllőt használtam. Aki kíváncsi rá, hogy miként néz ki belűlről egy ilyen bicska,az kattintson rá az Instagram  oldalamra. Ott láthatja a boldog, és elégedett ábrázatomat is. Már ha még nem unja. Én még nem unom magam, ahogyan a nyitófuratos bicskák készítését sem. Az a nagynevű cég is örül neki, ha valaki használja, a korszakalkotó, és innovatív találmányukat. Nem arra vágyom, hogy az egész világ megismerje a bicskáimat. Arra vágyom hogy mindig legyen kedvem elkészíteni a következőt. Nopsy is egyetért velem, mert miközben a billentyűket nyomkodom, egyetértően bólogat. Vagy csak a szemem káprázik, akár a naplemente, a 280 millió évvel ezelőtti földön. 

 

MaxyTrash...

Vannak az ember életében olyan dolgok, amik fontosabbak a késkészítésnél. Nem avatlak be benneteket a részletekbe, de legyen elég annyi, hogy egy kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat. De a kés, illetve bicska készítésről, akkor sem mondok le. Számtalanszor előfordult már, hogy másodnyersanyagból dolgoztam, és most, ismét eljött ennek is az ideje. Nincs az égegyadta világon semmi baj, az aszfaltmaró tárcsával, mint alapanyag. Bár nem a legnemesebb acél, de egy hobbistának ez is megteszi. 

Úgy döntöttem ma reggel, hogy a mások szerint szemétre való acélból, kihozom a legtöbbet, amit csak lehet. Régi befejezetlen pengéim közül, elővettem egyet, és néminemű flexelés után, a kezemben volt egy csupafém markolatos keresztzáras bicska. Amit ráadásul nem is csavarokkal, hanem, különböző átmérőjű hegesztési pótanyagokkal, csak simán összeszegecseltem. Előtte mondjuk, egy kicsit megsüllyesztettem a furatokat, hagy tudjon belezömülni rendesen a szegecsként használt anyag. Kis átmérőjűvel már csináltam ilyet, a hasított baknis késeimnél, és meg is látszik, hogy szinte...nem is látszik. A nagyobb átmérőnél, viszont nem tudtam úgy belezömíteni a furatokba. Sebaj, majd még gyakorolom egy kicsit. Mindezek ellenére, nagyon jó érzés volt a kezemben tartani, egy működőképes, framelock zárrendszerű, ezüstösen csillogó, s nem lötyögős pengéjű bicskát. Azt hiszem teljesítettem a feladatot, miszerint a hulladékból, újrahasznosítva, kihoztam a lehető legtöbbet. Ezért szerintem, jól illik hozzá, a MaxyTrash név. Mindig is azt szerettem magamban, hogy nem a kifogásokat kerestem, hanem az alkalmat...a kés/bicska készítésre. És ez most, határozottan, egy jó alkalom volt.