Ha fontos az ember számára valami, azt nem veszi félvállról. Tudom, ezernyi fontosabb dolog van mint a késkészítés ,de néha bizony ez a legfontosabb. Főleg ha van szabadidőd. Isten bizony nem irigylem a ( a legnagyobb tisztelettel mondom ) megélhetési, azaz a hivatásos késkészítőket. Ezt a kést ugyanis egy olyan ember számára készítettem, aki finoman fogalmazva is, egy minőségmegszállott -rockwellvadász. Oda van a minőségi cuccokért. Mint pl. Cold steel , Extrema Ratio, vagy Fallkniven kései.
Na de hogy jövök én a képbe ? Miért is fontos neki, hogy a sok neves gyártó mellett, tőlem is legyen kése ? A válasz egyszerű. A kézzel készített késnek lelke van. Egyszeri, és megismételhetetlen. Kétszer ugyanolyan kést, csak sablon segítségével......vagy irgalmatlanul sok rutinnal lehet készíteni. Tehát azt mondta nekem: -Kell nekem egy harckocsicsapszegből készült kés, amivel keresztül tudok menni mindenen. Úgy érzem beleszeretett ebbe az anyagba, mert örömmel megszerezte amit kértem a készítésért cserébe.
Nem.....nem pénzt adott. Alapanyagot. Nyers késpengéket, és markolatanyagot. Ez az érték számomra. Na de csapjunk is bele a lecsóba. Mert már az elején is kihívás volt evvel az anyaggal dolgozni. Markolatpanelos kés volt az elképzelés, tehát minimum két furatot kell a markolat részre eszközölni. Én már dolgoztam vele, és némi kontúrozás után megbíztam a leendő gazdáját, hogy fúrassa ki. Vigyorogva jött vissza. A kilágyított anyagot nem bírták átfúrni. Végül kimarták, a két furatot.
Innentől már nekem is könnyű (?) dolgom volt. Oldalanként egy óra alatt megcsiszoltam a levezető élt. Megágyaztam faszénnel az edző vályúmban, és edzést ( nem hőkezelést ) tartottam az acélnak. Narancs-színre fölhevítettem , és fáradt-olajos hűtőfürdőt tartottam neki. Majd a már nem parázsló faszénen, megeresztettem. Majd tesztelés gyanánt, kb. 5 méterre a hátam mögé hajítottam a betonra. Ha ezt fractura nélkül kibírja, mást is könnyűszerrel ki fog bírni. Ezek után még csiszolhattam egy keveset.
Mert ha szabad így fogalmaznom, még betyárabb lett az anyag, mint kilágyított korában. Olyan lett .....hogy a csiszoló szalag csak nyalogatni tudta. Még szerencse hogy az abrazív ( koptató ) eljárás nyomait korábban eltüntettem. De még így is kihívás volt, elfogadható ricasso-t, és normális élet adni ennek a pengének. Végül, de nem utolsó sorban ( a Degu-tól kapott zebrano-fával ) Felmarkolatoztam a T72-őt. Megígértem neki hogy csak F@sz@ késeket próbálok készíteni a tőle kapott markolatanyagokból. Remélem az lett. Mindenesetre az én arcomon ott figyel büszkeség. Megdolgoztam ezért az arcért. Ha a gazdája, csak fele annyira fogja szeretni mint én, akkor jó élete lesz a Tise Ventu-nak.
UI: Ha valaki szerénytelennek ítél meg ezután a bejegyzés után.....az a szíve joga. De kívánom neki, hogy vágjon bele a késkészítésbe, és élje át azt amit egy csupa lélek késkészítő ( Berényi Sanyi, Fazekas József, és Lovász Gyula .....vagy Tombor Márton, és Oláh Barna......de most nem fogom felsorolni, az összes jó késkészítőt ) átél miközben a késeiket készítik. Higgyétek el.......színtiszta boldogság amikor, rengeteg befektetett munka árán........ elkészül ........A KÉS.
