AMA-KAI. Avagy, a sufnikésesnek nem sír a szája, ha tantoja egy shirasaya.

Vannak dolgok, amiket bármikor megtehetek. Ezek közé tartozik az olvasás, rajzolás és a  késkészítés. Mind a három a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Mondhatni egyiket jobban szeretem, mint a másikat. De azért sejtitek hogy mit élvezek a legjobban. No, néha azt is ! De ha a kezemben egy vasdarabot tarthatok, azonnal késztetést érzek a " hómmédknájfméking " iránt. Igyekszem mindig valami újat kipróbálni. Most egy olyan kést készítettem amilyet eddig még nem próbáltam. A tantoról sokat olvastam, de eddig jobbára az amerikai stílusú heggyel találkoztam.

De miután böngésztem egy keveset, megtudtam hogy az eredetieknek, nem is olyan a hegye, mint a maiaknak. Tradicionális Japán tanto késeknek, nem törik meg olyan durván szögben a két él találkozása, hanem szép, egyöntetű ívben megy át a kissaki résznél. Nosza, papírra vetettem az elképzelésemet, majd ezt átvetítettem egy 7 mm vastag laprugó darabra is. Nem volt túl bonyolult, hiszen 220 mm hosszú pengét képzeltem el, 110 mm rövid markolattüskével. Ez ugye 2:1 arány, ha jól számolok. Ugyanezt az arányt akartam tartani a levezető él kialakításánál is. Különösebb gondot nem okozott hogy a formát nagyjából kivágjam. Bár a vékonyabb acélokhoz szokott ujjaimnak, kissé megterhelő volt. Ekkor még nem gondoltam arra hogy ez csak a kezdet. Ott álltam a 1,5 Kw-os villanymotorral meghajtott csiszológépem előtt, és szembesültem a ténnyel, vastag anyagot baromi nehéz csiszolni. Haladtam is, meg nem is. Pedig a laprugó szakszerűen ki volt lágyítva. Kacifántosokat káromkodva, elodáztam a vasanyag megmunkálását. Elhatároztam hogy másnap veszek egy új reszelőt, és avval alakítom ki a levezetőél ideális szögét. Az egyik képen a nyers pengét tartom a kezemben. A másikon pedig láthatjátok a ( szolid 2 és 1/2 órás ) reszelés utáni állapotot. Mind a vasat, mind az őt formálni akaró embert, megviselte ez a munkafázis. Némi súlyveszteséget könyvelhettünk el, ami mindkettőnk előnyére vált. Úgy izzadtam mint a ló ! De alakult már, és ez a lényeg. Fabrikáltam egy habakit is, egy darabka rozsdamenetes csőből, csak hogy teljes legyen a alkotórészek listája. Szimplán összenyomtam satuban, és rákalapáltam a penge formájára, majd megcsiszoltam. A sirasaya egy olyan kés, vagy kard, aminek nincs hárítólapja, az az tsubája. Viszont cserébe, egyazon fából van kialakítva, tsuka, és a saya is.  Hozzáláthattam hát a markolat, és a tok elkészítéséhez. Merbauból ! Csodálatos erezetű ez a fa. Érdemes arra hogy minél több látszódjon belőle. Mivel nem volt megfelelő szerszámom, ezért az én " drága barátommal " elvágattam hosszába, az egyik 400x68x22 mm-es tömbömet. Így lett két 10 mm vastag falapom, amiben kivéshettem a éltest, és a markolattüske helyét. Itt jegyzem meg, hogy soha ne készítsük passzosra a penge helyét. Én ezt tettem, és az időközben hegesztőpuskával megedzett acél úgy beleszorult a faragasztóval összeolvasztott tokba, hogy az valami csuda. Mire ki tudtam annyira reszelni, hogy belecsússzon, addigra elhagytam az agyam is. De már csak dekopír fűrésszel kellet körbevágnom a fát, és meg kellett csiszolnom. Ismerem ezt a fát, és megtanultam hogy lehet hatékonyan csiszolni. Oda kell nyomni bátran a szalaghoz, mert nem fog megégni. Ennyi. Keresztül nyomtam a tüskén, és a markolaton kialakított furatokon egy 3 mm-es acélrudat, ami szépen fixálta az, azóta fényesre polírozott tantot. Némi díszítést is eszközöltem, néhány kígyóbőr mintázatú papucspánt képében, és késznek nyilvánítottam a shirasaya projektet. Nem titkolom, ajándéknak szántam a legújabb késemet egy olyan ember számára, akit nagyon nagyra tartok. Tegnap át is adtam neki. Meglepődöttség, és egyben gyermeki öröm látszott az arcán. Az enyémen is. De szerintem megérdemli, mert aki manapság a munka mellett élsportolással is foglalkozik ( és mind a kettőt nagyon eredményesen műveli ) az többet is meg érdemelne. Én nem tudok mással kedveskedni ennek a hölgynek, csak avval a dologgal, amit szívből tudok csinálni. Egy olyan késsel ami olyan lett, mint Ő. Kemény, céltudatos, és egyben szemet gyönyörködtető. Akire ( és amire ) öröm ránézni, a nap bármely percében.

Öreg kés, nem vén kés.

Biztos vagyok benne, hogy ilyen mondás nem létezik. De ez engem egy cseppet sem feszélyezett abban, hogy egy rozsdás, és életlen bökőből.............egy kevésbé rozsdás, és éles kést varázsoljak. Elvégre erre való a szalagcsiszoló. Meg a sasszemem, ami észre vette a " japánbirs " tövében megbújó kerti szerszámot. Nagyon sokra becsülöm a régi dolgokat. Ami a legjobban tetszik bennük az a patina. Bár megviseltnek tűnnek, de ez vajmi keveset von le az értékükből. Mindig lehet rájuk számítani, mert bírják a gyűrődést. Régen még odafigyeltek arra, hogy miből készülnek a használati tárgyak. Manapság pedig csak a darabszám számít. Az pedig többnyire a minőség rovására megy. Na mindegy nem panaszkodom. Miután szerét ejtettem az élezésnek, rögtön ki is próbáltam. Faragtam vele egy bokent, nyírfából. Nem egészen 10 perc alatt. Szerintem nem csak én élveztem a munkát, hanem a kés is. Biztos hogy örül neki, hogy nem csak sárkaparásra használjuk az elkövetkezendő időkben.

Kacor király kése.

Ki ne ismerné Kacor király meséjét. Ha létezik ilyen ember akkor a " Zsátubén " pótolhatja ezt a, hiányosságát. A történet lényege az, hogy Kacor királyt még egyik állat se látta, de mindenki rettegi. Na ezt az űrt akartam én betölteni evvel a késsel. Na de komolyra fordítva a szót. Végeztem egy felmérést, miszerint hány ember ismeri a kacorkést. Jelentem az idősebb korosztály jelesre vizsgázott. Így elindulhatott az én mesém is. Rajzoltam, és vagdostam. Egyenlőre csak kartonból. Aztán már el is képzeltem hogy milyen anyagokat fogok felhasználni. Azt mondta egyszer az egyik barátom: - Könnyű neked Janika ! Egyik héten megálmodod, a másik héten meg már meg is valósítod az álmaidat.

Van igazság benne. Rendesen bele tudom élni magam egy egy új " projektbe ", ha szabad ezt a divatos kifejezést használnom. Tudtam azt hogy gatterlapból lesz a penge. Azt is sejtettem hogy bükköt fogok választani a markolatom anyagának. A többi már gyerekjáték volt. Kivágtam a 2,5 mm vastag lapból a formát, és kb. 15 perc alatt kicsiszoltam a levezető élt. Skandináv lett, mert ezt az éltípust kedvelem a legjobban. Tényleg............ha úgy nézzük, akkor megint egy puukko-t késztettem. Milyen meglepő ! Egyáltalán nem unom a markolattüskés késeket. Roppant könnyű elkészíteni őket, és egyszerű kialakításuknak köszönhetően, nagyon kézre állóak lesznek, és hihetetlen vágási tulajdonságokkal fognak rendelkezni. Pont ez a két dolog ami egy jó kést szokott jellemezni. Ilyen szempontokat nézve nem csoda ha preferálom a puokkokat.

A munka szokásos menetben zajlott. Kifúrtam a markolattüske helyét a bükkfában.

Jó nagy fúróval. Nem akartam úgy járni mint a múltkor. Elkészítettem baknikat, azaz kireszeltem a helyét a tüskének a bakelit lapokból. Kivágtam két kis fiber lapot, és kikevertem a két komponensű ragasztót. Feltűztem az összetevőket a tüskére, és hagytam megszilárdulni azt. Majd hozzáláttam a markolat csiszolásához. Csak a nagyját csiszoltam géppel, mert azt vettem észre, hogy kézzel sokkal szebb ívű, és tetszetősebb markolatot lehet készíteni. Hiába, a fordított csiszolóvásznas kézi munkát semmi nem tudja űberolni. A végén már csak annyi dolgom maradt, hogy valamivel eltüntessem a tüske kilógó részét. A nyílvessző hegye, pont alkalmasnak tűnt erre a problémára. Nem egészen fél perc alatt, késznek nyilvánítottam a a kacort. Tudom hogy egyáltalán nem is hasonlít a manapság ezen a néven futó oltó-metsző bicskákra, de hát nekem nem is az volt a célom, hogy olyat alkossak amit már láttam valahol. Tetszik, és kész ! Akarom mondani: Tetszik, és kés !

Piszkált Fiskars.

A kánikula miatt kicsit elhanyagoltam a műhelyben való tevékenykedést. De azért nem teljesen. Az egyik ismerősöm keresett fel a munkahelyemen egy rajzzal, és egy késsel. Amit az, alakítsuk már át egy kicsit jelszóval rám is bízott nyomban. Meg annyit mondott még, hogy használni fogja, úgy hogy masszív legyen a kicsike. A rajzon egy markolatpanelos kést láttam, de markolattüskével a belsejében. No fene ! Hol itt a probléma ? Átcsiszoljuk, és kész. Mivel nagyon jó kedvem volt amikor ezt a kést készítettem, ezért megengedtem magamnak azt a luxust, hogy néhány aprósággal színesebbé tegyen az amúgy praktikus ( és unalmas fekete ) markolatot. Mahagónira esett a választásom a fáim közül. Könnyen alakítható,mégis elég kemény nyélanyag. Pont jó erre a célra. Gondoltam egyet, és 20 perc alatt csináltam csőből és valami zöld izéből, meg egy kevés sárgaréz drótból, mozaikszegecsnek látszó tárgyakat. Két DVD-tok darabka, és egy piros fíber lett még felhasználva, az új markolathoz, némi két komponensű ragasztóval. A kivitelezés nem lett tökéletes. De hát én sem vagyok az. A lényeg az, hogy a gazdájának elnyerte a tetszését. Aki azóta is töretlen lelkesedéssel használja húsfeldogozásra. Mivel kényelmesebb, és tenyérbe simulóbb lett, ezen nem is csodálkozom. Használja egészséggel. Ja, és meg is éleztem neki annyira, hogy a " jellópédzsisz " sarkát egy laza mozdulattal le lehessen nyisszantani vele. Mert élezni még tudok ! Egy kicsit.