Nagy szükségét éreztem egy nagyon kis késnek. Mindig is kedveltem a Mora szénacél pengéit. A markolatát már kevésbé. Egyértelmű tehát ( a mai világban, legalább is ) készítek egy olyat, ami már jobban megfelel a ( túlzottan nem kifinomult ) ízlésemnek. Az agancsok természetes íve, mindig is lenyűgözött. A feladat adott, és az alapanyagok is. Csak át kell fúrni a szivacsos részt az agancsban, és ki kell reszelni, két csontdarabban a markolattüske helyét. Sima ügy ! Semmi extra, mert inkább a praktikum, mint az esztétika, ami számít egy mindennapi kiskésnél. Szívesebben hámozok egy ilyennel krumplit, mint az arra szakosodott, speciális eszközzel. Elkészíteni nem volt nagy ördöngösség, de hajdanán az eleinknek sem okozott gondot. Régen ugyanis, általában ilyen egyszerű nyélbütéses késeket használtak. Tudom, mert mondta az egyik haverom, aki sűrűn szokott időutazni. Azt mondja nem kell más, csak kellő mennyiségű alkohol, meg egy tér amit meg kell hajlítani. Én hiszek neki, hiszen többször megesett vele, hogy napokra eltűnt. Utána mindig teli volt történetekkel. Egyszer nekem is ki kellene próbálnom. De addig is több tervet szövök, mert viszket már a tenyerem, hogy egy igazi fajin kést csinálhassak. Ma már neki is láttam egy puukkoprojektnek. Ma elkészítettem a pengét, és meg is hőkezeltem. Jövő héten meg a markolat csiszolásának állok neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése