Orosz kés....... Magyarra fordítva.

 Tavaly ismertem meg, két olyan embert, aki hasonló "betegségben" szenved (?) mint én. Dehogy szenved ! Nagyon is jól érzi magát, köszöni szépen. Mert ennek a betegségnek csak egy ( szinte kezelhetetlen ) tünete van. Ha éllel rendelkező használati eszköz akad a kezünkbe, elveszítjük a külvilággal a kapcsolatot. De ha csak képen látjuk őket, akkor is ugyanez a helyzet. Viszont .......ha két ilyen ember találkozik, akkor pontosan látszik, hogy ugyanolyanok vagyunk, mint a többi ember. Egy dolgot kivéve. Tűz ég a szemünkben !

 Olyan vehemenciával, és lelkesedéssel beszélünk a késekről, hogy az másokat is magával tud ragadni. Így jártam evvel a két sráccal is. Nevezzük őket, mondjuk T. Ferencnek, és K. Lászlónak. Ha bejönnek a boltba, örömmel segítek nekik. Ahogy ők is segíteni szoktak nekem. Pl. gyönyörűen faragott kés tartó állvánnyal, vagy a tokozáshoz szükséges szerszámokkal. De először is egy késsel. Feritől még nyár elején, kaptam egy Yagnov YG310-es orosz kést. Hogy is van ez ? Hiszen még alig ismerem, és kést kapok tőle ? Nem lehet akkor rossz ember.

 Nem is az. Én csak egy valamit ígértem meg neki. Azt hogy használni fogom. Meg is tettem. Vittem túrákra, hasogattam fát, vágtam vadhúst, készítettem tollaságat, feszegettem tuskókat vele. A sok használatban viszont egy kissé megkopott. Egészen pontosan, leharcoltam róla az, eredetileg diófa markolathéjakat. Na ezt sürgősen orvosolnom kellett. Igen ám, de nincs akkora csontom, ami kiadná a héjakat. Na ekkor jött N. Sándor aki a kezembe nyomta a megoldást. Ő ugyanis szarus, merev-szarvú, visszacsapó íjakat készít szabadidejében.

Pont akkora darabot, ami kiadta a markolathéjakat. Alig vártam hogy hozzáfoghattak a markolatozáshoz. Már csak két furatot kell valahogy belevarázsolnom, a cseppet sem lágy orosz acélba. Csak mélyítéssel tudtam megoldani. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a csiszológép fölső görgőjével, egyfajta széles csatornát mélyítettem, és a már vékonyított acélban lévő furatot kellett, reszelővel kitágítanom. Majd a az általam nem igazán preferált , tükörpolírt tüntettem el, némi szálcsiszolással a pengéről. Ezek után fogtam a kétkomponensű ragasztót, és egy darabka, patyiződ nyugtaalátétet, és összeragasztottam őket. Majdnem tökéletes lett. A szivacsos rész egy két helyen kilátszik, de másképp nem tudta volna kiadni a héjakat. Polírozás után befeketedett. De megnyugtattak hogy ez még így is messzemenően autentikus, és nagyon magyaros is egyben. Akkor elértem a célomat. Megmagyarosítottam egy orosz kést. Az I-re a pontot G. Dániel rakta fel, akitől egy darabka, sötétbarna, és növényi cserzésű ( tehát tokozásra tökéletesen alkalmas ) bőrt kaptam. Most már teljes volt a az örömöm. Boldogan vittem magammal mindenhova. Nem gondoltam volna évekkel ezelőtt, hogy ismét egy jó (!) késes kép fog készülni rólam. De a múlt héten a párom, minden beállítást eltalált a fotómasinán, ami egy jó képhez kell. Nagyon szépen köszönöm neki, és a többieknek is, hogy a segítenek valóra váltani, ici-pici "késes" álmaimat.