Cheapy...olcsó, de használható.

Néha engedek a csábításnak, és megveszem, azt a bicskát, amire vágyom. De legtöbbször, inkább ( mivel nagyon szeretem csinálni ) elkészítem őket. És itt jön az ami miatt hülyének szoktak titulálni. Ugyanis az elejétől a végéig, az én ötleteimet valósítom meg, és nem lemásolok, egy meglévő modellt. Mondják, hogy mennyivel könnyebb lenne szétszedni egy bicskát, és legyártani az alkatrészeit. Hát én nem szeretek másolni. Inkább megküzdök minden egyes alkalommal, a forgás, és a nyomáspontokkal.

Lehet hogy nem lesz tökéletes, de hát nem mindenki mesterszakács, aki ételeket készít. Ennyit tudok, de erre büszke vagyok. Na de elég a fölösleges dumából. Ma úgy keltem föl, hogy adok magamnak ( egy divatos kifejezéssel élve ) egy kis énidőt. Semmi másra nem koncentrálok, csak arra, hogy a nap végén, egy működőképes bicska legyen a kezemben. Párosával szoktam hőkezelni, úgyhogy egy másik pengét is kicsiszoltam. De a lényeg a bowie penge volt. Régóta dédelgetett álmom volt, egy "zsebbowie" elkészítése.

A másik gondolatom csak annyi volt, hogy maradékokból fogom elkészíteni. Kicsi darabkák az 1.4116 acélból, némi aszfalvágó tárcsa, leeső darabkája, egy küllő, és néhány M3 csavar kellett csak a megvalósításhoz. A markolat panelokat először 2,5 mm fúróval fúrtam át. Majd az egyikbe M3 menetet metszettem, a másikba pedig 3 mm-re bővítettem a furatot. Ja és 6 mm fúróval megsülyesztettem azokat. A pengét, hőkezelés után csiszoltam meg, mert így kisebb a hibázási lehetőség. Mondjuk így is belecsiszoltam a pengébe. De hát nem is én lennék, ha nem csinálnék ilyet. Aztán a biztosító reteszelővel ősszehangoltam a pengét, és kezdődhetett az összeszerelés. Gyanus volt, hogy elsőre működött, de néha nekem is összejöhet. Szétszereltem, és megcsiszoltam, de csak egy kicsit, mert imádom a rozsdamart, gödrös felületeket. Készítettem egy új rugót, és egy zsebcsipeszt is, hogy teljes értékű lehessen a bicska. Utoljára maradt az élezés. Amikor ez is megvolt, elégedetten ültem ki a lenyugvó nap fényébe, és a kezemben lévő bicskán gyönyörködve. Boldogsággal töltött el az az érzés, hogy kedvemre való lehet a kezembe, és nem került szinte semmibe. Mert lehet valami, egyszerre olcsó, és használható is. Tudom, tudom arra rá van írva, hogy "médincsájna"...! A Cheapy viszont garantáltam nem az, mert még az sincs ráírva hogy "éncsináltam"...!

 

Ernest Turtle, avagy Teknőc Ernő szinrelép.

 

Semmi nem tudja úgy megdobni, az ember hangulatát, mint az, ha összejön az a dolog, amit elképzelt. Na így jártam én az ujjonan készült, teknőc bicskámmal. Először a markolat páncélt imitáló mintája volt meg a fejemben, és csak később tudatosult bennem, a bicska formája. Bár kézenfekvő volt hogy milyen állatra hasonlítson, de higyjétek el, nem egy könnyű feladat összehozni. Már a tevezésnél meg kell oldani számos dolgot, ami miatt egy nagyon érdekes  formájú pengéhez ( ez most a kedvenc formám ) egy hozzáillő markolatot kell rajzolni. De hát ez legyen az én gondom, hogy mennyi energiát fektetek abba, hogy működőképes legyen ( először csak papíron, majd később élőben is ) a bicska. Legyen elég annyi, hogy egy tized milliméter hézag is tud bonyodalmakat okozni. A forgás, és a nyomás pontokról meg már nem is beszélek. A megvalósításban pedig pontosan úgy haladtam, mint ahogy névadó, címbéli állat.

De csapjunk is bele, a közepébe ! Pengének, a penge biztosítónak ( mert középzáras zárszerkezetet akartam, zárási mechanizmusnak ) és a távtartónak, az 1.4116-os, és 3 mm vastag acélt választottam. Nagyon szeretek ezzel az acéllal dolgozni, mert hálás egy anyag. A markolatnak, pedig egy régi, 5 mm vastag, rozsdás trepplemez darabkát választottam. Ennek köszönhetően, a súlya kb 247,5 gramm lett mire elkészültem vele. S ha már az adatoknál tartunk. a bicska pengéje 85 mm hosszú, a bicska teljes hossza pedig 197 mm. Azt mondták nekem, hogy legalább ennyi adatot adjak már meg, mert ez mindig lemarad az újonan készült késeimnél. De visszamenőleg már nem fogom pótolni, a többi késemnél. Aki kíváncsi rá, majd megkérdezi.

 Szóval, és tettel .....vágtam, fúrtam, M3 menetet metszettem, csiszoltam, hőkezeltem, megeresztettem, és ......ismét csiszoltam. Nagyjából ennyiből állt a munkarendem. Minden stimmelt, és szinte alig kellett reszeléssel korrigálnom. Ez annak volt köszönhető, hogy jól sikerült a tervezésem. Meg vagyok elégedve, mert ismét sikerült megvalósítanom, az egyik bicskás agyszüleményemet. Már csak egy dolgot kellett megcsinálnom. A markolat strukturálását. Mert ugye, ez a teknőc páncél minta inspirált a kezdetektől fogva. De a régi multifunciós csiszolómmal, ezt is játszi könnyedséggel megoldottam. Egy szónak is száz a vége, ( vagy ez fordítva lenne ? ) rettentően élveztem az Ernest Turtle ( magyarul Teknőc Ernő ) készítését. Kíváncsi vagyok rá, hogy rajtam kívül, elnyeri e még valakinek a tetszését, eme érdekes formavilágú, és bizarr küllemű bicskám. 

 

Sand Habakuk.

Igaz ugyan hogy még a tavalyi évben készítettem, de szerintem évindítónak pont megfelel ez a kés. A január úgy telt el, hogy nem sok kedvem volt fagyoskodni a műhelyben. Bár kilátogattam egy párszor, de fel sem merült bennem hogy kést, vagy bicskát készítsek. Ahhoz kell egyfajta elborult tudatállapot, hogy ilyen hidegben  kést akarjon készíteni az ember. Mivel nekem ez csak a hobbim, megengedhetem azt a luxust magamnak, hogy ha nincs kedvem, akkor nem is csinálom. 

De hogy ne maradjatok kés nélkül, a tavalyi utolsó késem mutatom be nektek. Először is a neve, Habakuk. Ha...sított Ba...knis kuk...ábol kiszedve. Mindig félre raktam ezt a kis 3 mm vastag, vagy még inkább vékony, Böhler N678 acél darabkát. Egyszer aztán a kukában kötött ki. Természetesen kihalásztam. Na mondom, most jött el az idő, hogy felhasználjalak. Mivel sokan kérdezik tőlem hogy, kovácsolok e....?....ezért úgy döntöttem hogy fogok. De csak egy kicsit. Csak a kovácsolt felület kedvéért. Bár tudtam, hogy sok nem fog majd belőle látszani. Megkalapáltam tehát az acélt, és beleütöttem a logómat. Gyorsan meg volt. Mert ugye, minek lapogassak ki egy rúdanyagot, amikor jó fajta acélból, eleve laposat lehet kapni. Lustaság...fél égészség ! 😁 A hasított baknis késeknél, különben is, az elő munkálatok a fontosak. Bevágni a baknit, nem nagy szám. Megreszelni, hogy illeszkedjen, és ne legyen hézag, a penge és a bakni között, na az már nagy szám. Főleg nekem, akinek a sorkiemelő filc szélesebbik része a pontossági tűréshatárom. 😝 Na de ha oda figyelek, akkor szinte eltünnek a hézagok. A többit meg úgy is kitömítem a ragasztóval. Nem sokára, abból is tudok rendeset venni. Amióta eltünt a boltokból, a húsz perces uve-rapid, azóta szenvedek a ragasztással. Na de a bakelit lapokat, a mostani is odafogja. Pláne úgy hogy 5 mm átmérőjű, hegesztési pótanyagot használtam szegecsnek. Baromi jól meg lehet zömíteni. Úgy hogy markolathéjakat, csak flexel lehet leszedni. Kapott még egy 8 mm-es csődarabot, hogy legyen min keresztül húzni a zsinórt. Aztán be raktam a kályha mellé száradni. Másnap, tényleg, csak egy kicsit kellett csiszolnom, és kész is lett a kés. Meg is lepődtem hogy milyen gyorsan lehet haladni az új szalagokkal. Mondom.... Szent Habakuk, de gyors vagyok ! Aztán ezt a mondatot még egyszer hallottam. A páromtól. Aki megérezte a munkás ruhámon, a bakelit semmihez sem hasonlítható....😝....ilatát. Hát ezért lett Sand Habakuk a késemnek a neve. Meg mert jobbat nem tudtam kitálni. 

 

Jones the whale.

 

Ismét eltelt egy év az életünkből. Azt nem tudom, hogy ki milyennek érezte, az elmúlt évet, de hogy én jónak, az tuti biztos. Minden területen megpróbáltam helyt állni, és ez hellyel közzel sikerült is. Késes szempontból mindenképpen eredményes voltam, mert az idén 13 kést, bicskát adtam ajándékba. Mondjuk ki is fogytam rendesen. De a fene se bánja, mert csinálhatok helyettük újakat. Hála Imhotepnek, van miből. Az ünnepek alatt kitaláltam, hogy készítek egy olyan bicskát, amihez egy régóta rakosgatott dúraluminium darabkát fogok felhasználni. Piszok jól lehet vele dolgozni, és kellőképpen merev ahhoz, hogy bicskamarkolat készülhessen belőle.

A rajz már meg volt, és munkának is láttam. Először a pengét, a biztosító reteszt, és a távtartót készítettem el. Méghozzá Böhler K110 acélból. Nagyon szeretem ezt az anyagot is, mert roppant szívós pengéket lehet készíteni belőle. A hőkezelését is kitapsztaltam az évek alatt. 1.000. C˚fölé kell vinnem, egy kicsivel. Meg a megeresztését is. Na itt is maradék hőn szoktam megereszteni, de több mint egy órán át otthagyom, a parázs, illetve hamu tetjén. Az a szerencse, ha csak felhevíteném, és hagynám levegőn kihülni, a K110-es akkor is beedződne. Na többek között ezért is szeretem ezt az anyagot. Meg azért is mert nagyon jól lehet polírozni, és szálcsiszolni.  Szóval, miután ezekkel megvoltam, 2,5 mm átmérőjű furatokat fúrtam mindkét panelbe.

A bal markolaton ezeket 3 mm-re bővítettem, majd 4 mm mélyen 6 mm-re. Csak hogy legyen helye a BKNY csavar fejének. A jobb panelon  lévőkbe, pedig M3 menetet metszettem. Ja, és még két furat, még két menet, mert az egy mm-ed 1.4116 acélból készült klipszet is ilyen csavarokkal szoktam tögzíteni. Más nem is volt hátra mint a finomítás, és az összeszerelés. Jelentem, működőképes bicskát készítettem ismételten. Pedig ezt sem másoltam sehonnan. Rám szokták fogni a szakértők, hogy lemásoltam egy spydercot. Én csak visszakérdezek, hogy ...melyik modelljét ? Nem szokott rá jó válasz jönni. Minden nyitófuratos bicskámat én rajzolom meg, én tervezem ( bár ez nagyképűen hangzik ) és én építem meg a nulláról kezdve. Egy valamit nem lehet, elvitatni tőlem. Saját tollammal ékeskedem, nem a máséval. Így lesz ez a következő évben is, ezt megigérhetem. Ezúton kivánok minden kés szerető embernek, nagyon boldog , és eredményekben gazdag új esztendőt !

UI.:A Jónás a cet, egyébként nem az utolsó kés, bicska, amit utoljára készítettem...!De jövőre is hagyni kell, írni valót hagyni. 

AquaHawk

Repül a, repül a.... Aquahawk. Csak vicceltem, hiszen még szárnya sincsen. Talán egy kis red bullt kellet volna innom közben ? Á szerintem az segített volna. Na majd amikor a tokot készítem hozzá, akkor fogok inni, mert négyféle képpen akarja leendő gazdája magára rögzíteni. Mondjuk egy Tek-Lokal biztosan egyszerűen meg lehetne oldani, de az nem igazán illik a bőrhöz amiből majd készíteni fogom.

De inkább az elején kezdem a történetet, hogy senki se tudja elveszíteni a fonalat. Szóval, van egy olyan JOÓ ember, akinek szívesen teljesítem a késes kívánságait. Közös érdeklődési körünk a Spyderco bicskák. Van is neki már egy pár darab. De mivel a bicskáknál alapvető, hogy a markolat nagyobb legyen mint a penge, hiszen el kel rejtenie a penge éllel rendelkező részeit, addig a fixpengés késeknél, nincs ilyen megkötés. Másrészt egy kis pengével, inkább csak védekezni lehet, addig egy nagyobb pengéssel, kár támadni is. Tudom nem mindennapos dolog a késharc. De ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy egyszer......valamikor a távoli jövőben, amikor a zombik majd elözönlik az utcákat, és élelemre ( ránk ) vadásznak....szükségünk lesz a késharc tudásunkra. Megint csak vicceltem. A lényeg az, hogy egy olyan kést kellet készítenem, amelyiknek az alapja, a Spyderhawk bicska volt. Csak nagyobb markolattal, és jóval nagyobb pengével kérte a ...mélyen tisztelt megrendelő...! Ez most nem gúnyolódás akart lenni, mert tényleg tisztelem a tudása, és a következetessége miatt. Egyszóval .... megérdemli.  De elég a fecsegésből. A kést WNR 1.4116 acélból készítettem. A kés teljes hossza: 245 mm, a penge hossza 124 mm, a markolat pedig 121 mm hosszú lett. 

 

A penge vastagságe 3 mm, és a 4,5 mm vastag "Zima" kék G10 markolatpanelokat, kétkomponensű ragsztó, és 5 mm átmérőjű szénacél szegecsek rögzítik. Kapott még egy 5 mm belső átmétőjű csövet, hogy egy kis zsinórt is lehessen bele fűzni. A tokja pedig 3 mm vastag marhabőrből lesz, négyféle rögzítési lehetőséggel. Természetesen csak azért hogy villámgyorsan elő lehessen kapni, ha egyszer majd szükség lenne rá. Olyan gyorsan mint ahogy a névadó madárka röpül. Mondjuk az úszásban már nem annyira jeleskedik. De a levegőben nincs ellenfele.  Remélem a leendő gazdája meg lesz vele elégedve, és kedvét fogja lelni benne. Egy valami azonban biztos, övé lesz az egyetlen AquaHawk, a világon. 

NordBowie, avagy két nép, egy késben.

 Visszatértem egy kicsit a kezdetekhez. Annyi bicskát készítettem az uóbbi dőben, hogy rá kellett jönnöm, hogy más is van a világon. Nem csak a nyitófurattal rendelkező, egykezes bicskák. Bár a kis ördög mindig ott táncol a vállamon, hogy csak még egyet, csak egy utolsót. De most szünetet kellett tartanom a késkészítésben. Más is van a világon, nem csak a hobbim. Pillanatnyilag , jó öreg SONY, és még működőképes telefonomat szeretném lecserélni, egy újabb SONY telefonra. Erre gyűjtök. Bár így a csiszolószalagjaim már nem annyira harapnak, mert eléggé elkoptak. Egyszó mint száz, karácsony után fel kell egy kicsit töltenem a készleteimet. De azért a kopott szalagokkal is lehet még csiszolni, csak már egy kicsit  égetik az anyagot. Sebaj, majd a végén, kézzel utána csiszolok. Ezt a kést egy novella elolvasása után találtam ki, amiben egy amerikai túrista család, elveszik a norvég hegyek között, és huszonegy napon keresztül megtapasztalják, hogy milyen az igazi skandináv természet. Az egyik szereplőnek egy bowie kése volt, amivel ... szó szerint...a szorult helyzetekből kivágta magát, és a család tagjait. A bowie pengeforma nagyon sok mindenre alkalmazható, de a finom munkákra már kevésbé alkalmas. Na de itt jön képbe a puukko. Az egyik szikla tövében, egy helle kést találnak. Ezek után kezdik megtapasztalni, hogy a kis kés is jó kés, mert a baromi hidegben a kis kést könyebben lehet kezelni, még összefagyott kézzel is. Mikor végeztem az olvasással, úgy döntöttem, hogy egy késben fogom egyesíteni a két kés formavilágát, és előnyös tulajdonságait. A penge az amerikai bowie jellegzetességeit hordozza magán, míg az élezés, és a markolat...teljesen autentikis skandináv stílusú lesz. A pengét C100 szénacélból készítettem, minimális kovácsolással. A markolatot pedig a Degu barátomtól kapott nyírfából, és némi agancsból, meg bőrből készítettem el. A markolattüske végére menetet vágtam, és egy rejtett csavarral rögzítettem a pengét a markolatban. Az ujjaim védelmét pedig nem keresztvassal, ( hiszen az nem lenne autentikus skandináv ) hanem egy markáns bemélyedéssel oldottam meg. Mindenki eldöntheti, hiszen szíve joga, hogy mennyire tetszik neki a fúziós késem. Én oda vagyok érte. Olyan könnyedén lehet használni, mint egy puukko-t, de olyan feladatokat is meg lehet vele csinálni, mint egy leuku-val, vagy egy bowie-val. Az idő meg ...majd eldönti, hogy van e létjogosultsága NordBowie-nak.

SealCutter.

Rám lehet sütni a bélyeget, hogy....Na ez is kezd már ugyanolyan formájú késeket készíteni. Nem tagadom, mostanában ez a kedvenc penge formám. A minap azon kaptam magam, hogy utána számoltam, hogy hány kést is készítettem életemben. Legyen elég annyi, hogy....sokat. Így hát óhatatlan, hogy előbb vagy utóbb  becsúszik, néhány ismerős forma. De mentségemre legyen mondva, Nincs egyedi stílusom. Amilyen kést akarok, olyat csinálok. Most példának okáéert egy karambitot készítettem. De csak gyakorló változatot. Találtam ugyanis egy 5 mm vastag, KO33 as rozsdamentes, egészen pontosan saválló lemez darabot. Régen ujjvédőket készítettem belőle, de mivel jó ideje nem készítek olyan késeket, amihez ilyen anyagra lenne szükség, így más felhasználási területet találtam neki.

Volt régen egy késem, amit úgy tervezet  meg Russ Kommer, hogy annak aki használja, ne kelljen akkor se leraknia , a földre, vagy a hóba, akkor sem amikor, mind a két kezére szüksége van. Csak ráhúzza a gyűrűt az kis ujjára, és amikor kell egy mozdulattal, munkára lehet fogni a kis éllel rendelkező eszközt. Felettébb hasznos egy funkció. Hát én is úgy döntöttem, hogy alkalmazni fogom a "fókahasító" késemnél. Itt azér kitérnék egy pár szóban arra, hogy aki már dolgozott saválló anyaggal, az tudja, hogy nem egy hálás anyag, ha meg kell munkálni. A furat elmászik benne, pillanatok alatt megkékül, és puha mint az E.T. csiga. Mondjuk ha polírozni kell, azt egészen jól viseli. A lényeg az, hogy egy kicsit melós volt, mire kiszenvedtem a 22 mm átmérőjű, furathoz hasonló nyílást. De megérte, mert egyből jopbban simult a kezembe. A penge formája viszont már az én ízlésemet tükrözi. Nagyon imádom a konkáv vágórésszel rendelkező, karom, vagy csőr alakú pengéket. 

Hatásos egy forma, annyi biztos. Mondjuk ezt a természet többszörösen is vissza tudja igazolni. Csak egy kis nyomás, és a hegy már hatol is be a húsba, fába, vagy amibe szükséges. Mondanám hogy pontosan is lehet vele, dolgozni, de ez nem lenne igaz, mert mindig ki akar törni oldalirányba. Szerintem ez érthető is, mert kanyarpengével, kanyarban lehet csak vágni. Nem ? A lényeg az, hogy tegye a dolgát. Nekem nagyon bejön, annyi szent. De megigérem, hogy  legközelebb már egy normális késsel fogok ismét előrukkolni. Mondjuk .....puukko-t már tényleg nagyon régen készítettem. Lehet hogy vissza kellene térnem ismét az alapokhoz. Abból mindig valami jó szokott kisülni. Mondjuk akkor a fókát nem csak felhasítani tudnám, hanem fel is tudnám dolgozni. Utána készíthetnék belőle, jó kis fókahagymás szeletet, ami után leguríthatnék egy jéghideg Fóka Cola-t. Közben pedig szól a rádióból a Fók and roll. De szép is lenne. Húúúú.....! Már előre izgulok, olyan régen csináltam már ilyeneket.
 

WarHawk

Mindig is tisztelettel tekintettem azokra dolgokra, amiknek ismertem a korát. Tekintet nélkül arra, hogy milyen értéket képvisel. Számomra ugyanolyan kincs, egy egyszerű eszköz amit még a szüleim, és a nagyszüleim készítettek, mint az a bakelit lap amit a villanyszerelők építettek be egy házba. Ráadásul egy évszám is bele volt karcolva, az aljába.

Ez a bakelit lap soha nem godolta volna, hogy valaha, készül belőle valami. Csak tette a dolgát, és több mint hatvan éven keresztül szigetelt. Azért az már valami, hogy nem enyészik el, egy bő emberöltő alatt sem. Bár...a műanyagok már csak ilyenek. Én akkor is sokra becsültem, hiába nem a természet alkotta.

Valaki mondta nekem, hogy bicskát könnyű készíteni. Csak szét kell szedni egyet, és le kell másolni az alkatrészeket. Hát én ilyet nem szoktam csinálni. Készítek egy rajzot, az összes alkatrésszel együtt, és vállalom azt, hogy nekem kell "szuttyognom".... minden illlesztési, nyomási, és forgási ponttal. Én hátsó záras pengerögzítést választottam. WarHawk-nak neveztem el, mert a háborúkban ő az egyetlen madár aki a fegyverropogás közben is nyugodtan vadászik. Nagy ívben tesz rá, hogy mi zajlik körülötte.

Szóval én találom ki milyen legyen, és minden munkafázist én csinálok rajta. Ha nem így csinálnám, nem is én lennék. Ebben a világban a másolás, sajnos nagyon is megszokott. Én nem szeretnék másolni senkit. De azért azzal már megvádoltak, hogy miért használom a spyderco által levédett nyitófuratot  ? Hát mert praktikus. Amúgy sem furat, amit én fúrok, hanem...."nagyonsokszög"...vagy méginkább majdnem lyuk. Amúgy meg nem eladásra készítem a lyukas bicskákat, tehát nem kereskedek velük. 

Csak szeretem ezt a nyitási módot. Mint ahogy azt is hogy egy kés penge lehet recés. no nem fűrészfogas, csk olyan visszafogottan hullámos. Így is olyan vágási tulajdonsággal ruházza fel a pengét, amilyet egy egyszerű él nem tud. Másrészt felületnövel. Egységnyi élszakaszhoz, több él tartozik. Ráadásul a rostos, vagy szövet anyagokat is jobban vágja.

De térjünk vissza kezdetekhez. Először rajzot készítek. Azt kivágom. körberajzolom az acélon. Kifúrom. Aztán kivágom az alapanyagokból a formát, nagyjából. Megcsiszolom a penge elvezető élét. Kontúrozok a csiszológéppel. Majd a markolatot is kifúrom, és a furatokat megszüllyesztem. Összepróbálom először, és megnézem min kell módosítani, Ha hellyel közzel működik, akkor az acél alkatrészeket meghőkezelem. Természetesen a megeresztést is megcsinálom. No de mivel előre dolgoztam, és a recézést, fogazást is félig megcsináltam, ezért a finomítás mmár nem sok időt vesz igénybe. aztán összerakom sokatszorra, és ahol szükséges, még finomítok az alkatrészeken.

Készítek egy zsebklipszet is, 1 mm vékony rozsdamentes lemezből, amit szintén meghőkezelek. előfúrok neki, és M3 menetet metszek bele. Szálcsiszolom a acél alkatrészeket. Megcsiszolom a markolathéjakat. Bele  vágok a hézagolólemezbe, és szénacél rugót rakok bele. Összeszerelem véglegesre a bicskát, és ahol szükséges, hézagoló alátétet használok. Beolajozom a kész bicskát.

Ugye hogy nem is hangzik olyan bonyolultan. Szinte mindenki meg tudja csinálni. Ha egy kis affinitást érez, a bicskakészítés iránt. Mindezt meg lehet csinálni, röpke 6 óra alatt. Amit ugye a tűzben edzettben is láthattuk, pontosan elégséges idő egy kés elkészítéséhez. Miután mindennel végeztünk elégedetten nézhetünk a tenyerünkbe, mert ott van az a kézzel fogható produktum, amit mi csináltunk a saját két kezünkel. Az érzés megfizethetetlen. Az elképzelt, és papírra vetett foma testet öltött, az álhatatosságunknak köszönhetően. Mindenkinek kivánom, hogy élje át ezt az érzést. És ne foglalkozzon azzal, hogy mi zajlik körülötte, mint ahogy a sólyom is teszi. 
 

LonelyNessmuk.

Igaz hogy az előző bejegyzésemben azt ígértem hogy leírom, hogy hogyan is készült a ShimaBlue nevű bicskám, de úgy gondolm hogy sokadik ilyen lenne, és már lehet hogy unjátok. Na, ez egy szép bővített mondatra sikeredett. De hát ez vagyok én. Képtelen vagyok igennel, vagy nemmel válaszolni. Szerintem a hazugságvizsgálósok is kiakadnának, a sokadik próbálkozás után. De nincs olyan hogy egy szóval válaszoljak. Majd egyszer megtanulom, hogy kell csinálni.

Pont úgy mint a bicska készítést. Mert most pontosan ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani néhány élményemet, vagy inkább tapasztalatomat. Uyge azt már leírtam egy párszor, hogy minden új kés, vagy bicska készítése úgy kezdődik, hogy rajzol egyet ( néha többet is ) az ember fia. Ez mondjuk, még nagyon megy. Sőt még az is, hogy kivágom a penge, és a markolat formáját, és letesztelem, hogy papíron működik e, a dolog.

De azt is mindanki tudja, hogy csak ritkán jön be a papírforma ( érted...? Nem jön be a papírforma ! ) Ez tetszik. Még én is mosolyogtam rajta. Na de nem hülyülni akarok ( bár lassan elérkezikaz az dő is ), hanem segíteni azoknak akik új kést, vagy bicskát akarnak készíteni. A mesterek most ne olvassák tovább, mert én sose leszek olyan szinten mint ők, hogy kisujjból tudják hogy milyen szögben, milyen hosszan, és meddig kell a vonalakat húzni a papíron.

Na de elengedem ezt a  papír témát most már. Mert egy valamit nem lehet megtanulni, még a könyvekből sem. Hogy az anyag amiből készülni fog a bicska, vagy kés hogyan fog viselkedni. Itt van például az acél, mert ugye mégis csak ez a legfontosabb része minden éllel rendelkező vágó eszköznek. Szóval az acélt, jó esetben kilágyítva kapja, veszi meg az ember. Ez nagyon jó dolog, mert minden munkafolyamatot meg tud csinálni, a készítő rajta. Feltéve hogy tisztességes szerszámokkal rendelkezik.

Ilyenkor, felettébb egyszerű dolgokra gondolok. Mint pédául egy fúró szár, vagy például a furat helyét jelölő eszköz a pontozó. Mert képzeljétek el, hogy például egy rugó záras bicskánál, az az egyszerű dolog, hogy a rugónak meglegyen az előfeszítettsége ( tehát kinyitva, és zárt állapotban is rendesen rögzítse a pengét csupán egy milliméteren múlik. Eggyivel kell a furatot eltolni, hogy meg legyen a kellő tenzió. Na de ez csak egy apróság ahhoz képesz ami ez után következik.

A legfontosabb egy bicskában, hogy jó helyen legyenek a nyomáspontok. Mert ha ezek nincsenek rendesen elhelyezve, akkor jön a lötyögés, lazulás, sőt az idegeskedés, hogy miért nem működik, amikor papíron minden simán ment. Mert ez anyagok természete. Ha például, a zár erősségét akarjuk beállítani, akkor azt hiába tesszük a kilágyított acéllal, mert nem úgy fog viselkedni, mint hőkezelés, és megeresztés után. Tehát az egyetlen.... tanácsom ( nem is ez a jó szó ) javaslatom ( na ezt a szót kerestem ) hogy mindig hagyjon rá az ember egy, két millimétert. Mert lecsiszolni, mindig lehet, de ami le lett csiszolva, azt már nem lehet ugyan abból az anyagból viszzatenni.

Baromira tudnak hiányozni a  lecsiszolt tized milliméterek is. Éppen ezért mindig keveset csiszoljunk, és ha szükséges akkor huszadjára is szedjuóük szét , és rakjuk üössze a bicskát, mert a végén nagyon boldogok leszünk. Mint én a ShimaBlue-nál. Annyir a büszke voltam magamra hogy nyitott, és zárt állapotban is íkban volt a markolathoz képest a rögzítő/biztosító kar, hogy egy darabig el se hittem hogy én ilyenre is képes vagyok. Nad az a bicska középzáras bicska volt. Ez pedig amit most készítek...rugózáras. Tehát a rugó ereje tartja, méginkább az anyag rugalmassága tartja a helyén a pengét a markolatban.

Minden bizonnyal a legnagyobb videó megosztó portálon, fel lehet lelni oktató videót, hogy miként lehet készíteni "slipjoint" vagyis rugózáras bicskát. De bármennyire is törekszünk úgy csinálni ahogy a videókon láttuk, megrökönyödeve fogjuk tapasztalni, hogy nem tökéletesen működik a bicskánk. Mert nagyon sok dolog határozza meg azt hogy hibátlan legyen a működés. Sorolok egy párat.... a tálung szélei  legyenek mindig letötve ( szögben csiszolva ) és ha lehet akkor rendesen legyen poírozva, hogy sima felülete legyen. Így nemfog akadni. Vagy....ha a bicskát véglegesre szereljük, akkor, mert nittel/ szegeccsel rögztjük, akkor ne üssük össze túlságosan a markolatpanelokat.

Mert különben szétnyílik, az alaplap. Inkább üsssünk többször kevesebbet, mert akkor finoman fogyjuk beállítani az optimális " hézagot" a rugó és a markolathéjak között. Ha ezt nem így tesszük, szorulása lesz a pengének. Aztán jöhet hashajtó, de attól nemfog jobban működni. Szót ejtenék még a markolatokról is. mert ha szerves anyagot választunk markolathéjak anyagának, akkor azt tudnunk kell, hogy változtatni fogja még az alakját, amíg bicska, a bicska. hőtől, nedvességtől, kezünkről rájutott savaktól, sótól, mindig fogja változtatni az alakját. Jó esetben, csak egy kicsit. Rosszabb esetben lemászik a markolathéj a "platináról" vagyis az alaplapról.

Ezt nagyon könnyű ám kiküszöbölni, mert csak stabilizálni kell az anyagot, és mindjárt jobban tűri a készítéssel, használattal kapcsolatos behatásokat. Ezért szeretik sokan a G10-es anyagokat markolatanyagnak használni. Kellőképpen kemény, de egy kicsit rugalmas is, és rettentően szívós anyag. Fagyasztóból kivéve, forrásban lévő vízbe dobhatjuk, akkor is egybe marad, ( de ezt ne próbáljátok rögtön ki, mert, nem túl életszerű ) és nem pattan le, mint egy természetes anyag.

Na de most vettem észre hogy itt van mindjárt a vége a bejegyzésemnek, és még egy mukkot se szóltam a nessmukkról. Ez a kedvenc penge formám, amióta késeket készítek. Azért szeretem, mert ...minden ívében tökéletes...! A nagyon használható kategóriába sorolnám. Szóval a bicskát 1.4116-os acélból készítettem. A pengét 3, a markolatot 1 milliméteres lemezből. Fekete színű strukturált G10-es markolatott kapott, és az én agyamból kipattant ötlet alapján, az egyik oldalt M3 belső kulcsnyílásos, a másik oldalt süllyesztett M3 anyás rögzítést kapott. A zsebklipszet szintén ugyan evvel a módszerrel rögzítettem. Jelentem majdnem tökéletesen működik. De tudjátok mi a jó a csavarral rögzített bicskákban ? Az hogy szét lehet szedni őket. Tehát ha úgy gondolom, hogy már idegesít, a kotyogás, akkor készítek egy új rugót bele. De addig is használom. Mert egy bicskák, amiket nem használnak, azok olyanok mint a ruhák emberek nélkül. Úgy csak rongyok a polcokon, de mi  megtöltjük őket élettel, és így már értelmet adunk a létezésüknek. Mert a bicskák is csak szép tárgyak, ha nem használjuk őket. És baromi magányosak nélkülünk. Velünk együtt viszont, a világ leghatékonyabb párosává válhatnak.