Pikku Valas, a nesspuukko...

 Mindig is szerettem megmenteni a régi, rozsdás késeket az enyészettől. Megérdemlik. Bár így is csak pár évvel hosszabbítom meg a létezésüket, de úgy érzem, ha ezt teszem, akkor jót teszek. Az egyik lelkes vásárlóm, meglepett egy régi-régi bárddal. Kicsi volt, hajlott, és itt ott repedezett. Látszott rajta, hogy használva volt hajdanán. Még az eredetileg kör alakú lyuk is ( aminél fogva felakasztották ) oválisra kopott rajta az évek során. Sötétbarna, és mély gödrök fedték minden részét. Egyszóval ramatyul festett. A műhelyben egy flex-el kikanyarítottam belőle, azt a részt amire szükségem volt. A markolattüskét elvékonyítottam, és ügyelve arra hogy megmaradjon a patinás részből is jócskán, megcsiszoltam a levezető élt.

  Már olyan régen akartam egy nem mindennapi puukkot készíteni. Az volt a tervem, hogy egy skandinávtól eltérő, és nem megszokott pengeformát, az északi népek késeire hasonlító markolattal látom el. A bárd kiemelkedő fokrésze, arra késztetett, hogy használjam ki ezt az adottságát. Így döntöttem az egyik kedvenc pengeformám, a nessmuk mellett. Aminek puukko markolatot adok. Egyúttal a nevét is megadva így. Összeházasítjuk a nessmukot, a puukkoval, és már kész is a nesspuukko.   Mindig is tetszett ez a forma, és előszeretettel használnám, mind a terepen, mind a konyhában. 

 Úgy vélem, hogy terepre szénacélt, konyhába rozsdamenteset illenék használni. Ehhez képest a Fallkniven F1 nélkül nem indulok el túrára, és a kedvenc konyhakésem, pedig egy Zwilling szénacél, séfkés. De a kivételek amúgy is erősítik a szabályt. Na de ejtenék egy két szót azért, a készítésről is. A markolatnak való agancs kiválasztása tartott a legtovább. Úgy forgattam az ágas részeket, mint suicid mókus a mogyorót, mire rátaláltam a csiszolás után is ideális ívekkel rendelkező részekre. Herótom van tőle, ha a szivacsos rész látszik.

Felirat hozzáadása

Ja, és imádom, ha le vannak csiszolva a barkák róla. Már csak a markolatnak való fát kell megtalálnom, és félig kész vagyok. Hohó ! Az előző késem készítésénél, leesett egy darabka nyírfa. Az pont jó lesz. Az én kisgyepi Istenkém áldja meg Degut, hogy néhanapján amikor itthon jár, akkor hoz nekem ebből a imádni való fából egy keveset. Megbecsülöm ( és fel is használom ) minden darabkáját. Szóval, kifurkáltam minden összetevőjét a markolatnak, és némi ragasztó, és bőr kíséretében nyársra húztam őket. Hagytam egy hetet száradni, és akkor csiszoltam készre.  A végeredmény pontosan olyan lett, mint amit szerettem volna. Ez ám a igazi boldogság. Amikor először kézbe fogtam, rögtön egy púpos-hátú bálna jutott az eszembe., hát ezért lett KisBálna, a neve. Ezen alkalmat megragadva, és egyben búcsúzásképpen ,idéznék az egyik kedvenc költőmtől, Glázser Bozsótól.

-Akármilyen kic'i bálna..........nadrágomból kicibálna.