LonelyNessmuk.

Igaz hogy az előző bejegyzésemben azt ígértem hogy leírom, hogy hogyan is készült a ShimaBlue nevű bicskám, de úgy gondolm hogy sokadik ilyen lenne, és már lehet hogy unjátok. Na, ez egy szép bővített mondatra sikeredett. De hát ez vagyok én. Képtelen vagyok igennel, vagy nemmel válaszolni. Szerintem a hazugságvizsgálósok is kiakadnának, a sokadik próbálkozás után. De nincs olyan hogy egy szóval válaszoljak. Majd egyszer megtanulom, hogy kell csinálni.

Pont úgy mint a bicska készítést. Mert most pontosan ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani néhány élményemet, vagy inkább tapasztalatomat. Uyge azt már leírtam egy párszor, hogy minden új kés, vagy bicska készítése úgy kezdődik, hogy rajzol egyet ( néha többet is ) az ember fia. Ez mondjuk, még nagyon megy. Sőt még az is, hogy kivágom a penge, és a markolat formáját, és letesztelem, hogy papíron működik e, a dolog.

De azt is mindanki tudja, hogy csak ritkán jön be a papírforma ( érted...? Nem jön be a papírforma ! ) Ez tetszik. Még én is mosolyogtam rajta. Na de nem hülyülni akarok ( bár lassan elérkezikaz az dő is ), hanem segíteni azoknak akik új kést, vagy bicskát akarnak készíteni. A mesterek most ne olvassák tovább, mert én sose leszek olyan szinten mint ők, hogy kisujjból tudják hogy milyen szögben, milyen hosszan, és meddig kell a vonalakat húzni a papíron.

Na de elengedem ezt a  papír témát most már. Mert egy valamit nem lehet megtanulni, még a könyvekből sem. Hogy az anyag amiből készülni fog a bicska, vagy kés hogyan fog viselkedni. Itt van például az acél, mert ugye mégis csak ez a legfontosabb része minden éllel rendelkező vágó eszköznek. Szóval az acélt, jó esetben kilágyítva kapja, veszi meg az ember. Ez nagyon jó dolog, mert minden munkafolyamatot meg tud csinálni, a készítő rajta. Feltéve hogy tisztességes szerszámokkal rendelkezik.

Ilyenkor, felettébb egyszerű dolgokra gondolok. Mint pédául egy fúró szár, vagy például a furat helyét jelölő eszköz a pontozó. Mert képzeljétek el, hogy például egy rugó záras bicskánál, az az egyszerű dolog, hogy a rugónak meglegyen az előfeszítettsége ( tehát kinyitva, és zárt állapotban is rendesen rögzítse a pengét csupán egy milliméteren múlik. Eggyivel kell a furatot eltolni, hogy meg legyen a kellő tenzió. Na de ez csak egy apróság ahhoz képesz ami ez után következik.

A legfontosabb egy bicskában, hogy jó helyen legyenek a nyomáspontok. Mert ha ezek nincsenek rendesen elhelyezve, akkor jön a lötyögés, lazulás, sőt az idegeskedés, hogy miért nem működik, amikor papíron minden simán ment. Mert ez anyagok természete. Ha például, a zár erősségét akarjuk beállítani, akkor azt hiába tesszük a kilágyított acéllal, mert nem úgy fog viselkedni, mint hőkezelés, és megeresztés után. Tehát az egyetlen.... tanácsom ( nem is ez a jó szó ) javaslatom ( na ezt a szót kerestem ) hogy mindig hagyjon rá az ember egy, két millimétert. Mert lecsiszolni, mindig lehet, de ami le lett csiszolva, azt már nem lehet ugyan abból az anyagból viszzatenni.

Baromira tudnak hiányozni a  lecsiszolt tized milliméterek is. Éppen ezért mindig keveset csiszoljunk, és ha szükséges akkor huszadjára is szedjuóük szét , és rakjuk üössze a bicskát, mert a végén nagyon boldogok leszünk. Mint én a ShimaBlue-nál. Annyir a büszke voltam magamra hogy nyitott, és zárt állapotban is íkban volt a markolathoz képest a rögzítő/biztosító kar, hogy egy darabig el se hittem hogy én ilyenre is képes vagyok. Nad az a bicska középzáras bicska volt. Ez pedig amit most készítek...rugózáras. Tehát a rugó ereje tartja, méginkább az anyag rugalmassága tartja a helyén a pengét a markolatban.

Minden bizonnyal a legnagyobb videó megosztó portálon, fel lehet lelni oktató videót, hogy miként lehet készíteni "slipjoint" vagyis rugózáras bicskát. De bármennyire is törekszünk úgy csinálni ahogy a videókon láttuk, megrökönyödeve fogjuk tapasztalni, hogy nem tökéletesen működik a bicskánk. Mert nagyon sok dolog határozza meg azt hogy hibátlan legyen a működés. Sorolok egy párat.... a tálung szélei  legyenek mindig letötve ( szögben csiszolva ) és ha lehet akkor rendesen legyen poírozva, hogy sima felülete legyen. Így nemfog akadni. Vagy....ha a bicskát véglegesre szereljük, akkor, mert nittel/ szegeccsel rögztjük, akkor ne üssük össze túlságosan a markolatpanelokat.

Mert különben szétnyílik, az alaplap. Inkább üsssünk többször kevesebbet, mert akkor finoman fogyjuk beállítani az optimális " hézagot" a rugó és a markolathéjak között. Ha ezt nem így tesszük, szorulása lesz a pengének. Aztán jöhet hashajtó, de attól nemfog jobban működni. Szót ejtenék még a markolatokról is. mert ha szerves anyagot választunk markolathéjak anyagának, akkor azt tudnunk kell, hogy változtatni fogja még az alakját, amíg bicska, a bicska. hőtől, nedvességtől, kezünkről rájutott savaktól, sótól, mindig fogja változtatni az alakját. Jó esetben, csak egy kicsit. Rosszabb esetben lemászik a markolathéj a "platináról" vagyis az alaplapról.

Ezt nagyon könnyű ám kiküszöbölni, mert csak stabilizálni kell az anyagot, és mindjárt jobban tűri a készítéssel, használattal kapcsolatos behatásokat. Ezért szeretik sokan a G10-es anyagokat markolatanyagnak használni. Kellőképpen kemény, de egy kicsit rugalmas is, és rettentően szívós anyag. Fagyasztóból kivéve, forrásban lévő vízbe dobhatjuk, akkor is egybe marad, ( de ezt ne próbáljátok rögtön ki, mert, nem túl életszerű ) és nem pattan le, mint egy természetes anyag.

Na de most vettem észre hogy itt van mindjárt a vége a bejegyzésemnek, és még egy mukkot se szóltam a nessmukkról. Ez a kedvenc penge formám, amióta késeket készítek. Azért szeretem, mert ...minden ívében tökéletes...! A nagyon használható kategóriába sorolnám. Szóval a bicskát 1.4116-os acélból készítettem. A pengét 3, a markolatot 1 milliméteres lemezből. Fekete színű strukturált G10-es markolatott kapott, és az én agyamból kipattant ötlet alapján, az egyik oldalt M3 belső kulcsnyílásos, a másik oldalt süllyesztett M3 anyás rögzítést kapott. A zsebklipszet szintén ugyan evvel a módszerrel rögzítettem. Jelentem majdnem tökéletesen működik. De tudjátok mi a jó a csavarral rögzített bicskákban ? Az hogy szét lehet szedni őket. Tehát ha úgy gondolom, hogy már idegesít, a kotyogás, akkor készítek egy új rugót bele. De addig is használom. Mert egy bicskák, amiket nem használnak, azok olyanok mint a ruhák emberek nélkül. Úgy csak rongyok a polcokon, de mi  megtöltjük őket élettel, és így már értelmet adunk a létezésüknek. Mert a bicskák is csak szép tárgyak, ha nem használjuk őket. És baromi magányosak nélkülünk. Velünk együtt viszont, a világ leghatékonyabb párosává válhatnak. 
 

ShimaBlue. Mert nekem kék az ég......no, meg bicskám is.

Minden évben eljön az a nap, amikor elmegyünk a párommal együtt üdülni. Mindketten szeretjük a hegyeket, így hát a mostani úticélunk is a Bükkbe vezetett minket. Egészen pontosan, Répáshutára. Nem egy egyszerű dolog oda jutni. Aki már járt ott, pontosan tudja,hogy mire gondolok. A szerpentinre. Igencsak kanyargós az út odáig. De nagyon jól éreztük magunkat, mert nyugodt csendes helyre érkeztünk. Aki el akar vonulni a világ zajától, annak Répás, az egyik legideálisabb hely. 

Ám ebben a nyugodt környezetben is szüksége lehet az embernek, egy bicskára, vagy késre. Van egy pár nekem is belőlük, mégis úgy döntöttem, hogy készítek egyet, eme jeles alkalomra. Másrészt végre felhasználhattam, az egyik féltve őrzött kincsem. Igen a kék színű ( sőt ...Zima kék, bár ezt a szín megnevezést kevesen ismerik, és különleges története van ) G10 markolat anyagra gondoltam . Imádom ezt a színt. Na de egy bicska nem csak markolat panelekből áll. A pengét és a penge biztosítót, 4,4 milliméteres vastagságú sleipner acélból készítettem.

Na ezt az acélt is imádom. Kilágyítva nagyon jó vele dolgozni. Márpedig ahhoz hogy egy bicskában minden alkatrész jól illeszkedjen, rengeteg reszelésre van szükség. Csak az amíg a penge "tálungját" a biztosító "kalapáccsal" összereszeltem, majdnem 3 órát vett igénybe. Azért ennyit mert kézzel csináltam. Az elsőt géppel, és el is rontottam. Szóval megérte annyti "szüttyögni" vele. Mert így, mind nyitott, mind zárt állapotban tökéletesen síkban van a penge biztosító.

Ami számomra hatalmas eredménynek minősül, mert nem a pontosságomról vagyok híres. Legyen elég annyi, hogy most már elismerem, hogy bizonyos értelemben szintet léptem. Remélem, meg is tudom tartani egy darabig. Úgy vélem, hogy nagyon lelkesítő, az ilyen érzés. Meg az is hogy büszkén mutogathatom a ShimaBlue-t, S nem kell szégyenkeznem miatta. Úgy gondolom a következő bejegyzésemben, képes beszámoló keretében, leírnám, hogy hogyan készült a kék markolatos almostspyderco ( majdnemszpájderkó ) bicskám. De, csak ha nem untatlak vele benneteket. 

 

Flowers...Sgian-dubh .

Még mindig van kedved kést készíteni ? Kérdezték tőlem a minap. Ez egy el nem múló szenvedély. Válaszoltam neki. De tényleg ! Ha valaki egyszer elkezdett késeket készíteni, az szerintem az élete végéig késztetést érez arra, hogy elkészítse a következő éllel rendelkező eszközét. Feltéve, ha szívből csinálja az ember. Mert ha megélhetésből, akkor el tudom képzelni, hogy egy idő után besokall. Persze, ha profi, akkor túlteszi magát rajta, és a következőnap már megint azon kapja magát, hogy csiszol, kalapál, fúr, és köszörül. De ez így van jól. Mivé lenne a világ, ha mindenki feladná, az első, vagy sokadik nehézségnél, vagy problémánál. Ez csak egy feladat, amit megcsinál az ember, a legjobb tudása szerint. Mert alább nem szabad adni. Olyan jó látni, hogy van aki hosszú éveken keresztül hozza a kifogástalan minőséget. Nyugalom, nem magamról beszélek. Én csak csinálom, azt amit az agyam kitalál, és amit a szívem diktál. Most is ez történt velem. Gondoltam egyet, és úgy döntöttem, hogy meglepem az egyik késes barátomat, születésnapjára. Nem is sejtette, úgy hogy teljes volt a meglepetés. Csak figyeltem arra amit mondott. Mondjuk, nem mindent jegyeztem meg, de mentségemre legyen mondva.....ajándék késnek, ne nézd a fokát......ahogy a mondás is tartja. Szóval aki kapta jobbkezes, de íjjal ballal lő. Na itt hibáztam, mert a késnek balkezes tokot készítettem. De a kést, hála a magasságosnak, és persze egy kicsit nekem is, mindkét kézzel meg lehet fogni. Mert ugye a sgian-dubh egy szimmetrikus kés, amit a skótok a zoknijukban hordanak. Már ha skót szoknya van rajtuk. Ez az a kés amit ha beléptek egy házba, ahova meghívták őket....nem kellet letenniük, mint a többi fegyverüket. Mert ez egy eszköz volt a számukra, és kés nélkül a skót férfi olyan, mint a sör a habja nélkül. De már megint szómenésem, van, és még egy szót sem szóltam a késről. Na de most.....belevágok. A penge 3 mm vastag, Wnr.1.4116 rozsdamentes acélból készült. A markolatot pedig 4,5 mm vastag G10-es anyagból csiszoltam ki. A rögzítésüket, pedig két komponensű ragasztóval, és 8 mm átmérőjű húzott vascsővel oldottam meg. A penge majdnem nyakig van köszörülve, vagyis V-re csiszolva, és konvex élet kapott. A markolat pedig egy hajdan kockás szoknyát díszített gombbal lett egyénivé varázsolva. Csak belefúrtam egy 20 mm- es mélyedést, a G10-es anyagba, és beleragasztottam a gombot. De később bele is szegecseltem. Büszke vagyok rá, hogy alig lehet észre venni. A tokot pedig 3 mm-es natúr marhabőrből készítettem hozzá. Az összkép, számomra megnyugtató. Sehol egy durva lecsapás, kiálló szeglet. Csak annyit tudnék mondani, hogy öröm volt a kezemben tartani. Nagyon remélem hogy a gazdája is ugyanezt fogja érezni. Mert ha nem, akkor csinálhatok neki egy másikat. Mondjuk arra egy évet várnia kell, mert legközelebb akkor lesz születésnapja. Bár szerinte neki több is van egy évben. Már csak egy jó kívánságot mondanék neki, utána be is fejezem a szóáradatot. Robikám  ! Tiszta szívemből készítettem neked ezt a kést, és használd sokáig ......erővel, egészséggel !

 

Steel teeth...a Dűne kése.

Aki ismer engem, tudja, hogy sci-fi rajongó vagyok. Minden hónapban veszek egy fantasztikus könyvet, és azt olvasom a buszon, amivel munkába járok. Régen olvastam a Frank Herebert könyvét is, és nagyon megkedveltem az Arrakis világát, a Dűnét. Ünnep volt számomra amikor 1984-ben David Lynch rendezésében, filmen is láthattam a történetet. Én imádtam. Sokszor láttam. Bár én úgy vélem, a filmek csak egy fajta aspektusból, a rendező szemszögéből közelítik meg a történetet. Az ő szemszögükből. De ahányan olvastuk, annyi féleképpen képzeljük el a sivatag bolygót. 

De a mostani feldolgozás, igen csak látványosra sikeredett, Denis Villenouve jóvoltából. Minden képkockája olyan, hogy képernyővédőként is megállná a helyét. Sokan vártunk már egy ilyen grandiózus látványvilággal rendelkező sci-fire. De eljött ennek is az ideje. Mint ahogy nálam is a késkészítés ideje. Nem büszkélkedtem el vele, de már az első rész tán elkészítettem a magam Kris kését. Természetesen, mivel homokféreg fogát nem találtam, még a neten sem, ezért improvizáltam, és diófából készítettem el.

A fát úgy vágtam el, hogy a szíjács és a geszt, különböző színét kihasználva, hasonlítson egy kicsit, a filmben használtra. Utána néztem hogy milyen méretekkel rendelkezik, és nekiláttam a csiszolásnak. Majd némi kis ezüst festék segítségével, a fém markolatot is imitálni tudtam. Egy fajta cosplay kést készítettem. Tudom hogy nem szabad ilyet csinálni, de nem tudtam neki ellenállni. Mert meg kell venni a az eredetit, vagy ki kell nyomtatni 3D-s nyomtatóval. De abban semmi kihívás nincsen. 

Ezért úgy döntöttem, hogy elkészítem a saját Kris késem, az előző mintájára, de igazi használhatóra. Valódi acélból, és igazi fém markolattal. Volt egy 4,4 mm vastag sleipner acélom. Tudom hogy hosszú lesz a penge, ezért nem választottam vastagabb acélt. Úgy  szerettem volna elkészíteni, hogy  súlypontja a lehető legközelebb legyen a markolathoz. Mivel fémből, egészen pontosan egy 3/4 " vascsőből készítettem a markolatot, ezért sikerült is elérnem a célkitűzésemet. Hiába 320 milliméteres a penge hossza, akkor is könnyű forgatni. A markolatot wenge fával egészítettem ki, hogy legalább egy kicsit hasonlítson arra amit a Fremenek........ szent késként tisztelnek. 

Már csak egy dolgot szeretnék készíteni neki. Igen egy tokot. De ennek még egy kicsit utána kell néznem. Kíváncsi vagyok hogy milyen bőrből készítették. Bár ha sivatagi ruhát is tudtak készíteni, akkor a tok sem okozhatott nekik gondot. Mindent elkészítettek, pedig csak homokjuk van, fűszerük és Sai-Huludjuk. De ennyi nekik pontosan elég ennyi. Nekem pedig az, hogy elkészíthettem a késüket. 

 

Don Quijote kardja.

Ha az embernek álmai vannak, azokat...ha tudja valósítsa meg. Történetesen ez a kard, az öcsém álma volt. Gyönyörűen rajzol, és több kiállítása is volt már. Az egyik kedvenc témája, Don Quijote nevű, fiktív hőssel kapcsolatos. S mivel most töltötte be az 50. életévét, azért úgy döntöttem, hogy meglepem azzal a karddal, amit a testvérem papírra, illetve vászonra álmodott.

Elővettem egy régi laprugót, és hozzáláttam a munkához. Félbe vágtam, és egyenesre egyengettem. 

Majd, a penge ricasso részénél megzömítettem. Így a 6 mm vastagságot 10 mm-re növeltem. De csak azért, hogy a domború alakú kézvédő fel tudjon ütközni rajta.

Az egyenes vonalú, egyik oldalán hamis fokélű, és deltoid alakú, penge csiszolása, több mint 5 órát vett igénybe. 

Én aki szimmetriát, hírból sem ismeri, elkészítettem egy olyan pengét, amire nagyon büszke vagyok. Szerintem csak azért, mert az öcsémnek csináltam a kardot. Szóval, majdnem szimmetrikus lett. S ha már ennyire belelendültem, pár óra alatt egy darabka 0,8 mm-es lemezből kikalapáltam a kézvédőt is. Kb. kétezer kalapácsütés után, megpihentem, majd mégennyivel készre kalapáltam.

Természetesen rengeteg munk következett még ezután is. A hőkezelt penge markolattüskéjét, nem merítettem az olajba, és így kellőképpen lágy maradt ahhoz, hogy M6-os menetet tutjak rá vágni.

A markolat gombot egy 40 mm-es négzetacélból alakítottam ki. Ebbe is M6-os menetet vágtam. Majd a nagyjázás után, belecsavartam egy csavart, és fúrógép segítségével lekerekítettem.

Mindkét oldalában M6-os belső menet segítségével, még az alsó kézvédő nyúlványt is tudtam rögzíteni.

Na ezek után a azoknak azon elemek elkészítéséhez fogtam hozzá, amikhez a kézvédőt, és a hárító vasakat rögzíteni. Kevés fúrás, sok reszelés. Nagyjából ennyi a munkafolyamat. De ezt is sikerült viszonylat pontosan megcsinálnom, mert nem csilingeltek a markolattüskén.

Szépen le is kellet kerekíteni őket, mert a markolatnál semminek nem lehet éle. Hiszen azt a gazdája keze bánná. A háttérben a vázlat segítségével, még a nagyságot is be tudtam helyesen lőni. Mert ugye pontos méret nem volt semmihez megadva.

Na most jött el az az idő, amikor a markolat elkészítéséhez is hozzá kellett fognom. Cseresznye fára esett a választásom, mert az kellőképpen kemény, de még viszonylag könnyedén lehet alakítani. Nem bírtem ki, miután lenagyjáztam, és suhintottam vele egy párat. 

Betyár jó érzés volt. Kellett is ez a kis feltöltődés, mert most következett a legszívatósabb része, a kard készítésének.

A hárító vasak elkészítése. Először is, megszabadítottam néhány darab, 8 mm-es betonvasat, a bordáitól.

Aztán a vázlat alapján a kellő alakúra hajtogattam őket. Azért a betonvasat választottam, mert nagyon jól tűri a többszöri hajtogatást. Hát mit ne mondjak, elbíbelőttem vel egy darabig. de a végén, a látvány mindenért kárpótolt. A markolatot is sikerült tenyérbaráttá varázsolnom. Az egyetlen egy dolog amit nem tudtam megcsinálni, az az elemek összehegesztése. Azt egy profi szakemberre bíztam. De így már minden úgy állt a kardon, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ezek után már csak egy dolgom volt hátra. Az hogy öcsém kérésére, megöregítsem a kardot. mintha azt tényleg használta volna Don Quijote. Három teljes napon át, kapott vas-kloridosk ezelést a kard minden egyes darabkája. De végeredmény teljesen elnyerte az öcsém tetszését. Amint látszik a képeken, a kardkészítés nem egy nagy dolog. Csak hozzá kell fogni, és csinálni rendületlenül. Néhány keszekusza dologból ami az asztalon, egyáltalán nem mutatós, a végén egy a szem számára kellemes látványt nyujtó, kardá fog összeállni.             Na ezt lehet látni az első képeken.        A többin pedig azt, hogy mennyi munka van vele, amíg elkészül, egy kard. 

 

Frank Garnish soha nem adja fel.

Mondanám hogy boldog újévet, de már lassan éljen május elsejét  kellene, inkább kivánnom. Hiába no, Tél van, és ilyenkor, kicsit el vannak gémberedve, az ember ujjai, ha kint tesz vesz a műhelyben. Az igazság az, hogy más...sokkal fontosabb dolgaim is akadtak, mint a kés, illetve bicska készítés. De már nagyon viszketett a tenyerem, és engedtem a kísértésnek. I'll be back...ahogy Arnold Schwarzenegger mondaná, vagy I'll be black...ahogy Denzel Washington. Egyszóval, visszatérek. Hát én is visszatértem. Az egész úgy kezdődött, hogy ...vittem édesanyámnak a szokásos szombati kenyeret, amikor a pékség előtt rám köszönt az egyik régi ismerősöm. Majd elfordult tőlem, és az ott jelenlévők tudtára adta, hogy nagyon szép késeket készítek. 

Ja, meg bicskákat is. Én szabadkoztam, hogy nem is olyan szépek, de használhatóak, ő pedig tovább dicsérte a munkáimat. Kérdem tőle...-Te szeretnél egyet csináltatni velem, ugye ? A válasz, természetesen igen volt. Mondom neki ...-Akkor rajzold le hogy milyet szeretnél. Mert nálam (és természetesen szinte az összes készítőnél ) így kezdődik el a késkészítés. A rajzról el lehet dönteni, hogy megvalósítható e, az elképzelés. Konkrétan nem rajzot kaptam, hanem egy képet. De csak a méretek miatt. Ekkora bicskát szeretnék, és kajálni, szalonnázni szeretnék majd vele. Minden instrukciót megkaptam, így hát kezdetét vehette a munka. Mivel tavaly óta feltöltöttem az acél készleteimet, ezért rögtön neki is álltam a bicska elkészítésének. Rögzítési mechanizmusként a hátsó zárat választottam, és alapanyagként az 1.4116 rozsdamentes acélt. A pengének 3 milliméterest, az alaplapnak pedig az 1 milliméterest. Szeretek evvel az acéllal dolgozni, mert már ismerem.

De úgy néz ki, hogy nem eléggé. ugyanis a hőkezelés, és megeresztés után, elkövettem azt a hibát, hogy a finomításnál satuba fogtam. egy bőr darabkát szoktam a satu pofáira rakni, hogy ne feszüljön az acél. de a satupofa rögzítő csavarja egy hangyányit ki volt lazulva, és már meg is történt a baj. A penge a tálungnál eltört. Sebaj ! készítettem egy másikat. Ez már egyben maradt. Banskia fából markolathéjakat vágtam, és felragasztottam a szintén hőkezelt alaplapokra. Másnap kifúrtam a csavarok helyét, és összeraktam, illetve összecsavaroztam a bicskát. Egy leheletnyit még kellet finomítanom rajta, de itt már óvatosabban jártam el. A lényeg az hogy ismét sikerült egy működőképes bicskát készítenem. Abba is hagyhattam volna, amikor eltört a penge, de a Frank Garnish, én se adom fel soha. S hogy ki is az Frank Garnish.......az maradjon az én titkom.