Jok-Mok,és a hamuban sült pogácsa.

Ez a kétszínű evő alkalmatosság nem mostanában lett elkészítve. Megbeszéltem a késes barátaimmal, hogy bemutatok néhányat a régi késeim közül. Elsőként arra a késre esett a választásom, amelyiket nap mint nap az elemózsiás táskámban hordok. Ugyanis evvel étkezem. Számomra több szempontból is különleges, és kitűnik a társai közül. Többek között itt próbáltam ki azt az anyagot, amit azóta nem szívesen használok. A műanyagot. De itt mentségemre legyen mondva, azért eléggé jól mutat. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy erős kontrasztban áll a markolat középrészének természetes anyaga ( ami ebben az esetben egy almafa ága volt ) a polypropilen baknikkal ( ami tudomásom szerint nem fordul elő a természetben ) kiegészítve. Említésre méltó még a penge anyaga is. Valaha egy jobb napokat látott Zodiak nevű konyhakésként teljesített szolgálatot, de aztán utolérte a végzet szerény személyem képében. Széles is volt, vastag is volt, hát osztottam szoroztam, és vágtam, nem szaroztam. Az eredmény egy 25 mm széles rozsdamentes acél csík lett. Amit még a régi szalagcsiszolómmal, egy hanyatt fektetett " obis " gépemmel gyorsan V-re csiszoltam. Mert ugye a jó munkakések is evvel a profillal rendelkeznek. Szépen keresztül fúrtam hát miden összetevőjét a markolatnak, és a keletkezett résekbe két komponensű ragasztót, és markolattüskét töltöttem. Kivéve a kézvédőként szolgáló műanyag darabkába, mert azt csak simán kireszeltem, tűreszelővel. nem egészen 20 perc elteltével, már kezdett körvonalazódni az ami a fejemben már rég készen volt. Én meg csak csiszoltam.............megint csiszoltam....................és a végén még egy kicsit csiszoltam is. A fa tökéletesen formálódott, de a műanyag csak nyúlt, és csak nyúlt a csiszolás hatására. Na ezért nem szeretem. De végül is megbarátkoztam vele. Ez azt jelenti, hogy nem zavar hogy ott figyel a markolaton, de újból már nem dolgoznék vele. A nevét pedig onnan kapta, hogy olyan egyszerű lett mint a híres Svéd bútorgyártó cég egyik konyhabútora. Bár azt, úgy vélem Jokkmokk-nak hívják. A hamuban sült pogácsa pedig az egyik túrám alkalmával elkészített ( csupán lisztből, és vízből álló ) tészta megsütése után jött létre. Itt készült róla ez a fotó is. A pogácsáról már nem tudtam képet készíteni, mert mind elfogyott.