Félkniven a kontúros kés.

Van úgy hogy az embernek kedve van valamihez. Optimális esetben az illető azt is tudja, hogy mi az a valami. Olyan szinten " késkészíthetnékem " volt, hogy még a kedvenc műsoromat is kihagytam, csak azért, hogy kést készíthessek. Hétfőn kaptam a faanyagot, és azonnal megindult tőle a nyálelválasztásom. Egy olyan egzótát kaptam a Nagy Manitutól, amitől leesett az állam. Először viccelődtem, hogy szépen be van pácolva az a fenyő deszka darabka, de aztán a kezemben már egyáltalán nem tűnt fenyőnek. Az a neve, hogy merbau, és általában arra használják, hogy tornácokat burkolnak be vele. Mindenfajta kezelés nélkül kibír 25-30 évet.

Bealapoztam egy háromcentes bodzapálinkával, és hozzáláttam az alapanyagok összekaszabolásához. Apropó kés alapanyag. Minden vasat alkalmasnak tartok arra, hogy kés legyen belőle. Ha minőségi acélt használunk, akkor használható tőrünk, illetve késünk lesz, ha pedig csak egy laposvasat alakítunk át éllel rendelkező eszközzé, akkor díszkésünk lesz. A papírt mind a kettő vágni fogja. Csak a minőségi acélos kés egy kicsit többször. Úgy 1000-szer többször. Jelen esetben a választásom ( ezt most úgy írtam le mintha teli lennék, jobbnál jobb acélokkal ) az egyszerű 5 mm vastag laprugóra esett, azon megfontolásból, hogy ez van jelenleg itthon raktáron.
Miután a 115-ős flex-el kivágtam a leendő késem kontúrjait ( hoppá-hoppá, hát lehet hogy ezért hívják ezeket a késeket kontúrosnak ) a laprugóból, neki álltam kifűrészelni a merbauból egy elégséges nagyságú darabot. A fene ott ette volna meg aki kitalálta hogy egy fa olyan kemény legyen, hogy zenélni lehet a keretes fűrésszel rajta. Komolyan mondom, néha meg kellett állnom pihegni egy kicsit, hogy utána újult erővel nekiláthassak, ugyanezen fa kettéfűrészelésének. Hiszen markolat panelek lesznek rajta, vagy mifenék. Hét, kötőjel kilenc perc alatt ezt a problémát is megoldottam. De egy kicsit mintha egy kicsit lecsökkent a volna a munkakedvem.
Gyorsan engedélyeztem magamnak egy pár perces kávészünetet. De mivel nem volt készen lefőzve,fel kellett tennem a egy újat, és már loholtam is ki a műhelybe. Most jön az a rész amit legjobban kedvelek. Az előző munkafázisnál kialakított nagyjázott körvonalat kell átalakítani, finom vonalvezetésű alakzattá. Juj de szépen fogalmaztam ! Csiszolni kell, és kész. Ja, és ugyan ez a teendő akkor is ha valamiféle levezető élt is akarunk látni a vasunkon. Ezt kb. fél óra alatt meg is csináltam. Ugyanezt tudom elmondani a kávéról is, amit simán a tűzhelyen hagytam, és az utolsó cseppig kigőzöltem a vizet a tartályból.
Gyorsan a csap alá tartottam, és csak úgy sistergett. De nagyon jól esett.
Erről jut eszembe ! Az én vasamat is meg kellene valahogy hőkezelni. Gázmelegítő zsámolyra raktam, és ott hagytam rajta, had melegedjen. Asszem inkább most kellett volna kávéznom, hiszen rengeteg időm van amíg a vasam átmelegszik. Amúgy gázperzselővel szoktam az ilyen edzéseket tartani, de oly-bár tűnik, eléggé kevés a matéria a palackban. Sebaj, a zsámoly még így is működik. Azért elfoglaltam addig magam, mert olajat kerestem. Úgy elraktam a múltkor, hogy majdnem fél órába telt amíg megtaláltam. Mire visszaértem, már vörös színű volt a késem él felőli része. Több türelmem nem lévén, azonnal belehajítottam a frissen talált ( he-he-he ) fáradt olajba. Nem lett agyon hőkezelve, tehát nem fogok neki olyan munkát adni,mint a terepre szánt késeimnek. Nekem így is megfelel. Nyársat faragni, még így is tudok vele.
Kivettem, és átcsiszolgattam néhány, változó szemcsefinomságú csiszoló vászonnal. Az eredmény egy viszonylag elfogadható ( de csak az egyik oldalon ) majdnem V alakú felköszörülés. Ki lehetne javítani a hibákat, de akkor az nem én lennék. Igenis tetszik nekem ha valami nem tökéletes. Persze az még jobban tetszik ha valamin nagyítóval se lehet hibát találni. De én ezt meghagyom a mesterembereknek. Mármint a tökéletes kések készítését. Jómagam is rendelkezem számos testi hibával ( és akkor még elég visszafogottan fogalmaztam ) így hát a késeimen is meghagyom azokat a belecsiszolásokat, amiket még mindig, minden körülmények között tudok csinálni.
Na de a markolatnál majd kompenzálom, valahogy az acélon elkövetett hibáimat. Avval kezdem a kompenzációt, hogy mozaik szegecseket fogok használni a markolathéjak rögzítésére. Ezeket 8x1,5-ös húzott vascsőből, és 2 mm-es réz pótanyagból, némi epoxi műgyanta hozzáadásával készítettem. Zé barátom bejegyzése után kaptam kedvet ahhoz, hogy én is készítsek ilyeneket. Két komponensű ragasztóval összekevertem egy kevés ( a fűrészelésnél keletkezett merbau fűrészporral, és összeragasztottam a fémet a fával. Hajszárítóval rásegítettem a száradásra, és 20 perc múlva már csiszoltam is a késre már igencsak emlékeztető tárgyat. Rohadt nehezen haladtam vele, mert igen szívós ez a fajta merbau nevezetű egzóta. De egy óra múlva, ámulva vettem tudomásul, hogy egy kést tartok a kezemben. Azt kell mondanom, miután végeztem a markolat csiszolásával, hogy egy igencsak kézre álló, még inkább tenyérbe simuló kést, illetve tőrt sikerült készítenem. Bár jobban szeretek markolattüskés késeket fabrikálni, de azért a kontúros kések készítését is szoktam élvezni. Márpedig minden munkafázisnál kidugtam a nyelvemet az ajkaimon. Ez nálam annyit jelent hogy baromira koncentrálok, és nagyon élvezem azt amit csinálok.