Az eldobható tőr, új nadrágja.

Ritkán szoktam elvállalni olyan feladatot, aminél tudom, hogy nem leszek képes végrehajtani. De most kivételt tettem. A kérés csak annyi volt, hogy ilyen legyen ! Majd rámutatott a leendő tulajdonosa a nagy késes enciklopédia borítóján díszelgő tőrre. Mi sem egyszerűbb ennél. De............................bele is buktam, az első próbálkozásba. Mert nem igazán tudok szimmetrikus pengét készíteni. De mivel improvizálásban viszont nagy vagyok, ezért kitaláltam hogy egy általam már nagyon rég használt dobótőrt ( mert ugye azt el kell ismerni, hogy szabályos alakjával megfelel a kérésnek ) fogok pimpelni. Evvel a feladat végrehajtva.
Tehát fel kell öltöztetnem egy olyan tőrt ami meztelenül érzi jól magát. Kiraktam a markolat anyagokat az asztalra egy körben, és az óramutató járásával megegyezően megpörgettem a tőrt. A mahagóni felél állt meg heggyel. Akkor barna gatyód lesz, vazze ! Mindezek tetejébe úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom a mozaik szegecs elkészítésével is. A markolathéjakban, a felső marós, dűbeles módszerrel kialakítottam a markolattüske helyét, és egy alumínium függönykarnis 7 mm átmérőjű csövét is teledugdostam sárga, és vörösréz drótokkal. Majd mindkettőben kitöltöttem a szabadon maradt helyeket kétkomponensű ragasztóval.
Már csak össze kellett csiszolnom a markolat két felét, és valami elfogadható formát adnom neki. Lehet hogy nem lesz használva, csak levélbontásra, de azért legyen már kényelmes a fogása, ha már kézbe veszi az ember. Csiszológép ide vagy oda, a végleges,kézbeillő ovális formát, akkor is kézzel, és csiszoló vászonnal alakítottam ki. Egy kevés polírozás, és némi olajozás után már csak úgy szikrázott a déli napsütésben, a betonon. Leszűrtem a konzekvenciát. Máskor is fogok mozaik szegecset készíteni, csak avval a változtatással, hogy rövidebb darabokból, és színezett ragasztóval fogom elkészíteni őket. A mahagóni, pedig még mindig tetszik. Ma délután nekiülök, és meg próbálok egy tokot is készíteni neki. Végül már csak annyit mondanék, hogy bátran merem ajánlani, a késkészítést azoknak az embereknek akik fogyni szeretnének. A hátamon is csorgott a lé, ahogy a tikkasztó hőségben csiszolgattam, fúrtam, fűrészeltem. Ezt az érzést akartam a képeimen is érzékeltetni, és ezért készültek a betonon.

Jok-Mok,és a hamuban sült pogácsa.

Ez a kétszínű evő alkalmatosság nem mostanában lett elkészítve. Megbeszéltem a késes barátaimmal, hogy bemutatok néhányat a régi késeim közül. Elsőként arra a késre esett a választásom, amelyiket nap mint nap az elemózsiás táskámban hordok. Ugyanis evvel étkezem. Számomra több szempontból is különleges, és kitűnik a társai közül. Többek között itt próbáltam ki azt az anyagot, amit azóta nem szívesen használok. A műanyagot. De itt mentségemre legyen mondva, azért eléggé jól mutat. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy erős kontrasztban áll a markolat középrészének természetes anyaga ( ami ebben az esetben egy almafa ága volt ) a polypropilen baknikkal ( ami tudomásom szerint nem fordul elő a természetben ) kiegészítve. Említésre méltó még a penge anyaga is. Valaha egy jobb napokat látott Zodiak nevű konyhakésként teljesített szolgálatot, de aztán utolérte a végzet szerény személyem képében. Széles is volt, vastag is volt, hát osztottam szoroztam, és vágtam, nem szaroztam. Az eredmény egy 25 mm széles rozsdamentes acél csík lett. Amit még a régi szalagcsiszolómmal, egy hanyatt fektetett " obis " gépemmel gyorsan V-re csiszoltam. Mert ugye a jó munkakések is evvel a profillal rendelkeznek. Szépen keresztül fúrtam hát miden összetevőjét a markolatnak, és a keletkezett résekbe két komponensű ragasztót, és markolattüskét töltöttem. Kivéve a kézvédőként szolgáló műanyag darabkába, mert azt csak simán kireszeltem, tűreszelővel. nem egészen 20 perc elteltével, már kezdett körvonalazódni az ami a fejemben már rég készen volt. Én meg csak csiszoltam.............megint csiszoltam....................és a végén még egy kicsit csiszoltam is. A fa tökéletesen formálódott, de a műanyag csak nyúlt, és csak nyúlt a csiszolás hatására. Na ezért nem szeretem. De végül is megbarátkoztam vele. Ez azt jelenti, hogy nem zavar hogy ott figyel a markolaton, de újból már nem dolgoznék vele. A nevét pedig onnan kapta, hogy olyan egyszerű lett mint a híres Svéd bútorgyártó cég egyik konyhabútora. Bár azt, úgy vélem Jokkmokk-nak hívják. A hamuban sült pogácsa pedig az egyik túrám alkalmával elkészített ( csupán lisztből, és vízből álló ) tészta megsütése után jött létre. Itt készült róla ez a fotó is. A pogácsáról már nem tudtam képet készíteni, mert mind elfogyott.

Degusz Leukusz.

S hogy miért ez a neve ennek az, első ránézésre is méretes tőrnek. Hát azért mert az alapanyagot ( már mint egy szinte teljesen kész pengét ) Degu becenevű, távoli ismerősömtől ( mert a Norvégok földjén lakik ) kaptam. Degu, így utólag szeretném elnézésedet kérni, hogy nem tudtam kellőképpen megköszönni. De 9°°-től 18°°-ig én, ha munka van ( márpedig a boltunk költözött új helyre, és volt bőven pakolni való ) akkor én úgy dolgozom mint a kisangyal.............. Na de most aztán rommá dicsérlek ám . Milyen kemény pengét hoztál te nekem vazze ? Tegnap még berzenkedtem, hogy a markolat tüske milyen lágy. Aztán rájöttem, hogy annak olyannak is kell lennie. Ma meg neki estem a pengének, és kb. 35 perc alatt tudtam kihozni az egyszerű nullára kifutó skandináv leélezést.
Ügyes ember vagy hogy éjt nappallá téve, felkutattad ezt a félig kész leukut, és azért is mert költséget nem kímélve, csak ezért leutaztál onnan messziről hogy nekem átadhasd. Hozsánna néked ! Na de avval is foglalkozzunk hogy én se tétlenkedtem, mert én meg benyeleztem a pengét. Általában a markolat kifejezést használom, a kés azon részére amit megfogunk, de amíg nincs teljesen kész a kés addig lehet nyélnek nevezni. De ezt követően már vétek. Szóval jól bepucsítottam,és a fiókom legaljáról, a legbelsőbb részről előkaparásztam egy agancs darabot, és keresztülfúrtam. Az aljáról 8-as fúróval, de csak félig. A másik oldalon pedig elkezdtem beleütni a markolat tüskét a belülről szivacsos szerkezetű agancsba. Így az egyik oldalon egy tátongó lyukat, de a másik oldalon csak egy keskeny vájatot alakítottam ki. A többit majd megoldja a ragasztó. Epokittal ragasztottam, mert csak azt találtam itthon. De éppen megfelelt az én kívánalmaimnak, mert kitöltötte az általam kreált üregeket. Még arra is maradt időm, hogy egy hevenyészett ujjvédőt is készítettem ( mert én nem mertem úgy elkészíteni hogy ne legyen legalább ennyi biztonsági megoldás rajta ) ellentétben az északi népekkel, akik fittyet hánynak a az újításokra, és évszázadok óta e nélkül készítik késeiket. Még egy markolatgombot is átalakítottam a késhez. De aztán rájöttem, hogy csak ragasztani tudom, mert ferde az alsó, lezáró vasam. De még így is erősen tartja a pengét a markolatban. Mindent összevetve, nagyon örülök a legújabb késemnek, és a jövő hétvégén elviszem magammal és megnézem, hogy teljesít a sistagon a susnyában, kavirnyázás közben................................1....7....múlva élménybeszámolok.......................................Hogy repül az idő. Hip-hop augusztus 25.-e lett. Mellesleg a születésnapom. Ezen jeles alkalomból, az én Soma komám meglepett engem egy olyan gyönyörű tokkal, hogy amikor megláttam, vagy egy kicsivel utána le is esett az állam. Fonatolt, és nagyon jó kiállású tok lett. Ha van kedved, akkor Soma honlapján meg is nézheted. Hátra van még az tesztelés, de azt egy kicsit később csinálom meg mert kezdem érezni, hogy hat a pálinka.

Zwei-Hulud, avagy a homoki féreg ujjra támad.

Amit mondtam, megmondtam. Készítek még két testvért a Shai-Hulud nevű késemnek. Mivel a második a sorban, ildomos volt ezt a nem túl frappáns nevet adni neki. Kalandos volt az elkészítése az biztos. Mert kitolt velem az én Zé barátom, és egy olyan színkombinációjú fadarabot adott nekem, aminek nehéz sokáig ellenállni. Legalábbis nekem. Csak egy gondolat járt a fejemben. Az ne rontsam el. Aki viszont ismer engem az tudja hogy én erre is képes vagyok. Mármint a rontásra. Ugyanis, miközben kialakítottam fészket a nem túl hosszú markolattüskének, úgy elrepesztettem a fölső kőris darabot, hogy öröm volt nézni.
Majdnem elpilledtem, hogy mit fogok mondani Zé-nek ha megkérdezi, hogy -És mit készítettél a kőris-mahagóni kombinációból. De aztán rájöttem, hogy amíg ott voltam nála, akkor tanultam is egy s mást tőle. Méghozzá azt, hogy avval a bizarr állagú fehér faipari ragasztóval, hézagmentesen lehet ragasztani. Mivel a két fél összeillett nem voltam rest alkalmazni ezt a módszert, ahelyett hogy kidobtam volna a fadarabot. De a kaland folytatódott, a pengénél készítésénél is. Sorolnám a sérüléseimet: rávágtam kalapáccsal az ujjamra, kétszer kapta ki a szalag a pengét a kezemből, és a bakancsomat amortizálva le, és végül de nem utolsó sorban a savazásnál sikerült oly mértékben megsavazni az egyik ujjamat, hogy nem tudtam egy pár napig ujjlenyomatot adni. Röviden ennyi. De a végén elégedettség töltött el, mert kissé bepöccenve behajítottam a sarokba ( pedig nem a kés tehetett róla, hanem a hülye készítője ) és a kés mégis egyben maradt. Már csak egy megjegyzésem maradt, ami abszolút nem a késsel kapcsolatos. Tudjátok miért nem jó József Attilával barkochbázni ?.............................Mert mindig csak a Mamára gondol.................................. Én meg arra hogy még egyszer nem csinálok ilyen hülyeséget, hogy a kukhri-t összeházasítom a puukko-val.

Az én mogyoróm...

Úgy nézzetek erre a késre, hogy egy teljes év munkám fekszik benne. Ebből 364 nap, és 23 óra avval telt el, hogy elkunyeráljak egyet, azokból a formás kis vasdarabokból amit az egyik vásárlóm ( mellesleg a legtöbbre tartott vásárlóm, hiszen késeket készít ő is, a kevéske szabadidejében ) vágott ki, számomra ismeretlen minőségű vasdarabból. Nagyjából. Amin én nem átallottam egy keveset korrigálni. De csak egy keveset. Ő egy kicsit beleflexelt az fölső ujjtámaszoknál, és én ezt folytattam. Rájöttem arra is hogy a vastagsága, ami 4 mm, megengedi azt, hogy V-re köszörüljem a pengét. De ilyen rövid kis anyagot igen nehéz úgy tartani, hogy ne csiszoljon bele az ember. Tehát itt-ott ezt is megtettem. De azért kihoztam belőle a legkézreállóbb formát. Mivel kicsi a kezem, belereszeltem egy igen markáns ujjtámaszt is, így az ujjam nem fog élettelenül lógni egy félresikerült vágás után. Ennyit a biztonsági megoldásokról. A legkönnyebb dolgom az edzéssel volt. Simán felraktam a gáztűzhelyre, és elszívtam közben egy szál cigarettát. Mire visszamentem, már vörösen izzott. Megfürdettem egy kis olajban, és már csiszoltam is a finom csiszolóvásznaimmal. Már csak annyi dolgom volt, hogy valamilyen markolatot eszkábáljak a kis pofás pengére. Mivel a neve már régen meg volt, hiszen a markolat formája miatt nem lehet más a neve , csak az hogy mogyoró, ezért az anyaga is az lett. Kicsit beragasztóztam a falapokat, és keresztül nyomtam a furatokon egy egy 65-ös szöget. Amíg nem csinálok mozaik szegecset, addig ez is megteszi. Összecsiszoltam a fémet a fával, és már készen is a mogyoróm, ami ráadásul ( tőlem szokatlan módon ) kontúros lett..............................mint az eredetei mogyoróim.

UI: Én végig a növény mogyoróra gondoltam, mikor készítettem.