Tamiya, a régi vágású japán, vadászkés.

Ezen a képen nem is egy vadászkés látható ! Mondanák  az nálam okosabbak. De én akkor kitartok mellette, hogy ez egy vadászkés. Csak nem európai stílusú, hanem, távol keleti. Egészen pontosan japán. Jó néhány éve készítenek kardokat, késeket, úgyhogy én hiszek nekik. Nincs egyébként túlbonyolítva. Hiszen egyszerű nyélbeütéses, markolattüskés kés. Amit igazság szerint, csak két fém csap, vagy szegecs tart a helyén. Ez mellesleg nagyon jól rögzíti a pengét a "nyélben". Igen nyelet mondtam, s nem markolatot. Általában hagy szerszám köpüjébe belefaragunk egy fadarabot, és kézreállóra csiszoljuk, vagyis lekerekítjük, akkor azt nyélnek nevezzük.

Az eredeti késeknek ráadásul még ennél is egyszerűbbek. Mert az ujjvédőjük is úgy van kialakítva, hogy nyitott, és lehet látni a nyél anyagát ha szemből, a hegy felől nézzük.  Ó basszus ! Nekem nem áll rá a szám erre a nyelezésre. Szóval a markolat fája, cseresznyefából lett készítve. A japánok, nem csak a cseresznyevirágzást szeretik, hanem alapanyagként is felhasználják ezt a meleg barna színű, de nem túl kemény fát. Persze nem ipari mennyiségben, mert csak néhány szerencsés  kézműves dolgozik vele. Amúgy hálás anyag mert nem hajlamos repedésre, csak apróóbb szálleválások fordulhatnak elő nála. De azokat is meg lehet úszni, ha lassan fúrjuk meg. 

Csiszoláskor pedig egészen jól viseli a nagyobb szalagsebességet is. Kivéve a bütü részen. Itt kimondottan igényli a reszelős , csiszolóvásznas, anyagleválasztást. Ha csiszolószsalaggal csináljuk, akkor sajnos egy másodperc után hajlamos megégni. Na de a pengéről is ejtenék egy pár szót. Az anyag 12C27 Sandvik rozsdamentes acél. Azon kevés (rm) acélok közé tartozik, amik, el tudják viselni a kovácsolásnál keletkező morfózisokat. Tudom a szénacélok toleránsabbak ilyen téren, de ezt ki kellett próbálnom egy (rm) acélon is. Magát a kovácsolás folyamatát nem fotóztam, kameráztam le, mert avval tele van a vezető videómegosztó csatorna, és amúgy sem érdekel mindenkit. A lényeg az hogy nekem még mindig egy fenyőfa tuskóra, fordítva felhelyezett sínvas szolgál üllő gyanánt. Sőt még gömbölyítő kalapácsom sincsen. De ez akkor sem akadályoz meg abban, hogy megütögessem forrón az acélt. Nem kimondottan azért, hogy így alakítsam az acélt........ inkább a kovácsolt, strukturált felület elérése érdekében.  Na de ne csak a szám járjon. Az alábbi képeken csak annyi látható, hogy milyen egyszerű eszközökkel oldom meg azt, hogy elérjem az 1000 C°-os hőmérsékletet. Bár az ütlegelést kicsit alacsonyabb, a hőkezelést pedig kicsit magasabb hőmérsékleten csináltam.

A megeresztés után nem találtam elég  egyenesnek, ezért egy fa deszkán próbáltam kiegyengetni. De csak annyit tapasztaltam, hogy a meglendített 1,5 kg-os kalapácsot, az acél, majdnem ugyanolyan magasra lökte vissza, mint ahonnan indítottam az ütéseket. Szóval meg voltam elégedve a hőkezeléssel. Hozzá képest a csiszolás, egy könnyű ujjgyakorlat volt. Szerettem ezt a kést készíteni, és a forma is megtetszett. Lehet hogy a közeljövőben, el fogom készíteni a saját változatomat is. Addig meg gyűjtöm a visszajelzéseket, a gazdájától. Remélem nem kíméli, hiszen mégiscsak egy régi vágású japán  vadászkés van a kezében. Én meg ezen információk fényében fogom elkészíteni a következő késem. Bár lehet hogy hozzá kellene fognom, egy konyhakés, egy bugylibicska, egy lyukaspengés bushcraftkés, és egy orosz fekete kés készítésbe. Úgy vélem ezen kések után fogok, csak hozzá majd a sajátomhoz.