Sharky fűszeres.

Nem győzök ámulni, és bámulni, amikor késes barátaim blogján barangolok. Mindig elkápráztatnak valamivel. Ideje hát nekem is fakítanom valamit. Az első gondolatom az volt hogy egy állatos kést fogok készíteni. Mivel az első gondolatok jók szoktak lenni, nem változtam az elképzelésemen. Szétnéztem az alapanyagjaim között, és szomorúan konstatáltam, hogy majdnem üres a csodafiókom. A vázlatot a vasaimra téve, sehol nem találtam olyan részt, amiből maradéktalanul ki tudtam volna vitelezni az elképzelt formát. Ja, hogy mit képzeltem el ? A vízben élő állataim közül a kedvencemet. A Mako cápát ! (Amit tudomásom szerint, nem a mi kis hagymáról elhíresült városunkról neveztek el.)Szóval, valahol lesz benne egy csúnya hiba. Mert amikor a régi késeimet vágtam ki, akkor össze vissza kaszaboltam a flex-el. Sebaj majd improvizálok. Addig sergettem forgattam a rajzot, amíg rá nem jöttem hogy a ( és itt elkezdtem énekelni a Bicska Maxi dalát: -Nézd a cápa, szája tátva...villogtatja fogsorát... ) pofáját fogom a beflexelt részből kialakítani. Király ! Csiszoló beindít, szikraeső megered, és negyed óra múlva, megálltam ááá-mulva. Olyan szinten sikerült eltalálnom a hátúszónak álcázott ujjtámaszt, hogy teljesen fellelkesedtem. Pont ott volt ahol kellett. Rezgett a léc, hogy fúrok rá néhány lyukat, és bebandázsolom, úgy ahogy régen az AMA Fry-al tettem. De nem ! De igen! De nem ! Naaa, csak egyet............... a szemének. Avval még nem rontom el.................. Remélem.
Inkább keresek neki valami egzótát , hogy a markoltnak jó fogása legyen. Nem is beszélve az áram vonalasságról, ami a cápáknál, nem elhanyagolandó, sőt életbevágóan fontos tényező. Találtam is egy sötét sárga, különösen egyszerű, szinte erezet nélküli fa darabkát. Nem tudom, hogy mi a neve, de olyan egzotikus fűszer illatot éreztem végig, hogy nem is gondolkodtam tovább a legújabb késem nevén. Spicy Sharky lett a becsületes neve. Miután kialakítottam, az általam oly kedvelt skandináv élezést nagyjából, tartottam neki egy kis faszenes, olajos edzést. A három furaton keresztüldugtam a hegesztési pótanyagot, és utána már könnyű dolgom volt, mert csak ragasztanom kellett..............és másnap...............újracsiszolnom. Ennyi kell az én boldogságomhoz ! Az egész csak egy gondolat volt, amit azután tett követett. Ha már egyszer elhatároztam magam, nincs olyan dolog ami megállítana. A késkészítésnél pedig ez hatványozottan igaz.

Utózöngeként említeném meg, hogy az alsó képen egy Érdes, vagyis Cet cápa ( Rhincodon typus ), és nem a Mako cápa ( Isurus oxyrinchus) látható

Egy kis mereng(k)és a múlton.

Most ahhoz van kedvem, hogy végig nézzek néhány régi fotót. Jó néha a múltba révedni. De csak azért hogy utána, újult erővel nekivágjunk a jövőnek. Mert aki a múltban él, az seggel áll a jövő felé. De azért jó arra gondolni, hogy néhány képen még az látszik, hogy boldog önfeledt mosoly van az arcokon. Nem beszélve arról, hogy találtam olyat is amelyiken ( milyen meglepő ) éllel rendelkező dolog van a kezemben. Az egészen kicsitől, az igazi nagy vasakig. Merészkedtem ez utóbbival előrukkolni, ebben a bejegyzésben. Azért akad olyan is amin a régi késeimet is lehet látni. Amikor lenullázódtam a neten, nem is gondoltam, hogy néhány késes fiókom ( átvitt, és a szó szoros értelmében ) ami nem törlődött. Az egyiken találtam néhány képet ami megdobogtatta egy kicsit a szívemet.
http://indafoto.hu/AMA

"S" mint kés.

Egy idézettel kezdem az egyik kedvenc regényemből. " Ha már elkezdted, akkor fejezd is be ! " Szólal meg, Apollinaire, Tizenegyezer vesszőjében az egyik szereplő. Bár ő azt hiszem másféle vonatkozásban érti. De mivel nem találok 18-as karikát, inkább nem írom le, mire is gondol. Az én vonatkozásomban ez a mondat csak annyit jelent, hogy befejeztem az az egyik régi késemet. Ritkán szoktam kéréseket teljesíteni, de amit ígértek az elkészített késért, attól kísértésbe estem. Kb. X kg egzótát. De valami okból nem jött össze ez a projekt. Egy Elk Huntert kértek volna tőlem. Vagy legalábbis, egy nagy vonalakban rá emlékeztető tőrt. Mondom, nagy vonalakban. Nem vagyok én profi iparos. Inkább szimplán fapados. Nekiláttam hát átalakítani a számomra csak egy pöttyet tetsző fémdarabot. Az ujjtámaszokat, egy kivételével eltüntettem. Azt az egyet is csak azért hagytam meg mert féltettem a tenyeremből szerteszét álló valamiket. A levezető élet ( ha szabad egyáltalán annak nevezni ) is meghosszabbítottam, mert így pont olyan lett mint.....................na most keresem a helyes kifejezést................meg van ! Ökörhuggyozás. Ilyen cefetül elbánni egy körfűrészlappal. Még ilyet soha nem csináltam. De tudom is hogy mi az oka. Ez a kés erősen emlékeztet engem az ABC egyik betűjére. De csak ha a jobb kezemben tartom. Ezért is neveztem "S"-nek. Szóval egy milliméter egyenes rész nincs benne. Következésképp a felköszörült rész sem tartalmazhat mást, csak egy hosszú ívet. Amit az én, szintén nem egyenes kezem, nem igazán tudott szépen kialakítani. Gondoltam ellensúlyozom a szép mintázatú, platán markolathéjakkal. Hellyel közzel sikerült is. Most lett kész pár perce, és le is fotóztam. De hogy ? Nincs nap, nincs jó kép. Akkor legalább legyen olyan a kép, mintha a századfordulón készült volna. Pont mint ahogy a regény is. Levontam a konzekvenciát. Lehetőleg csak olyan késeket fogok készíteni, amiket én találok ki, a tokájától a bokájáig.

Hal-kinson, a hal áll osztó.

Valószínűleg ez a kés lesz az utolsó késem ebben a hónapban. A vizek lassacskán befagynak, és evvel együtt az én nagybecsű valagam is. Bundában pedig nehéz kést készíteni. A lehető legrövidebb idő alatt akartam összehozni egy késre, nagy vonalakban hasonlító alkalmatosságot. Éppen ezért választottam a markolat alapanyagának az agancsot. Miért ne használnám ki azt, hogy pont olyan kézreálló formája van, mint amilyenre most szükségem van. Mert ugye a nagy hidegben nem szándékozom órákat csiszolgatni. Ugyanígy jártam el a pengeforma kiválasztásakor is. Na milyen élet lehet, szinte percek alatt kihozni egy kis szelektorlapból ? Hát a néhány ember számára már unalmas skandinávot. Ilyen egyszerű dolgot képzeltem én el most késkészítésnek álcázva. De hogy ne legyen annyira " snassz " az egész, ezért eszközöltem néhány nem igazán korszakalkotó újítást. Először is. A skandináv késekre nem sűrűn szokás ujjvédőt tenni. Pedig roppant hasznos tud lenni. Főleg ha szép sima a kés markolata. Bár ők váltig állítják, hogy úgy is biztonságosan kezelhetőek a puukkoik. Csodálkozom, hogy meg van még minden ujjuk. Én nem bízom a véletlenre, és erre a késre rakok egyet. Ja, és a lényeg. A leukura hasonlító pengeforma. Aha, de jól lerövidítve !
Ja, mert csak ekkorát adott ki a maradék vasanyagom. Nem is lett végigeresztve a markolattüske a valaha szarvas fejét díszítő agancsdarabon. Csupán csak félig. De hogy ki ne essen a penge, berovátkoltam a tüskét, és a két komponensű ragasztóba, a biztonság okáért, belenyomtam egy tubus pillanatragasztót is. S hogy mennyire volt ez jó ötlet ? Majd az idő eldönti. Ezt a kést csak egy dologra szeretném majd használni. A képekből könnyű kitalálni, hogy halak áldozati szertartásokra való előkészítésében fog segédkezni. Így még a neve kitalálása is ugyanolyan egyszerű volt, mint az elkészítése. Mivel halakat fog megfosztani a pikkelyüktől, és ezt teszi majd egy borotva alaposságával, ezért a Hal-kinson nevet adtam neki, nem kicsit nagyképűen. De hát az vesse rám az első követ, aki ennek az átlagos kis késnek jobb nevet tud adni. Ha már a kés hétköznapi, legalább a neve ne legyen az. Ugye ?

Waspy, a próba-ló-darázs.

Eljött az idő egy kis kikapcsolódásra. Eredetileg el akartam menni a Magas Tátrába. De túl messze van, és nagyon hideg van ott. Ezért úgy döntöttem, maradok én a " jó kis meleg " műhelyemben. A múlt héten láttam meg Zé barátom oldalán, a pentium újratöltött változatát. Annyira kézenfekvő ötlet, hogy az szinte már azt gondolná mindenki, hogy ez neki is az eszébe jutott. Ja, de nem készítette el. Nem is olyan régen, én is összeműgyantáztam, illetve ragasztottam mindent mindennel. Többek között, kipróbáltam, hogy a gyöngyvászon hogy viselkedik ha micartát akarunk készíteni belőle. Hát nem valami barátságosan, az biztos. Mert ugye a műgyanta nem tud behatolni a szövetszálak közé, akármilyen erővel préseljük is össze a rétegeket. Ez azt eredményezi, hogy az narancsszínű réteg olyan könnyen válik el a fekete színűtől, hogy az már idegesítő. Pedig a kontrasztos micartának az a célja, hogy igen látványos legyen, és esztétikailag feldobja a kést. Ez ebben az esetben, ha hellyel-közzel is, de összejött. kicsit máshogy alakult mint ahogy terveztem, de az improvizatív készségem, felette áll minden képességemnek. Mellesleg megemlíteném, hogy még repülőt is tudok vezetni ! ( Igaz hogy csak 10 percen keresztül, mert akármilyen magasan is van a gép, ennyi idő alatt biztos lezuhan. De akkor is én ülök a botkormány mögött, és én vezetek. ) De térjünk csak vissza arra, hogy miből is van ez a szúrós állatka. Az anyag neve 51CrV4. Na ez így nem sokat mond. Akkor meg W.Nr.1.8159. Azt hiszem ez sem segített. A lényeg az, hogy késkészítésre alkalmas az anyag. Igaz hogy a széntartalma csak 0,47-0,55 % között van, és legalább 800 C° fölé kell hevíteni, ha meg akarjuk edzeni, de nekem megtette a faszenes, kazános, narancsszínig hevítős megoldás is. Főleg ha, miközben figyeli a folyamatot, egy kis Faithless-t hallgat,teljes hangerőn. Totál kikapcsolja az embert, és tudom javasolni mindenkinek.................. Aztán már csak rögzíteni kell valahogy a markolatpanelokat, és egy keveset csiszolni, és kész is az éppen esedékes kedvenc. Eredetileg 3 db 3 mm-es pótanyaggal akartam megoldani a feladatot, de aztán bevetettem a csőszegecses rögzítést is.

Pontosan úgy viselkedett a " ló-darázs micartája, mint a boci napollini. Cak lopog, mikol tolik ! Váltak fel egymás után, sorról sorra a rétegek. A kellő mennyiséget meghagytam, amiről még úgy véltem hogy elég vastag lesz markolatnak, de a többit lecsiszoltam. A végeredmény egy olyan stabil rögzítés lett, amit ekrazittal sem lehet megbontani. direkt készítettem egy olyan képet is amelyikben a kezemben van, mert olyannyira simul a markomba, mint ha a ..........t fognám. Aki ügyesen egészíti ki a kipontozott részt, annak előre is gratulálok. Aki pedig nem, annak elárulom, hogy a lapátnyél a megoldás. Mindent összevetve, ismét jól töltöttem el a napomat, és boldogság járja át a testemet. Hiszen új késem van.

Cavity a szú-vas kés.

A diófa és a szú.

Történt egyszer, nagyon régen,
üldögéltem fa tövében.
Számoltam a perceket,
s fülembe szú percegett.

Öreg dió ! Miért engeded ?
Azt hiszed jót tesz neked ?
De csak csendesen állt ott tovább,
miközben a szú 1 mm-t haladt odább.

Azt hiszem, nem gondolta volna a jó öreg diófa, hogy egyszer késmarkolat lesz belőle. De az lett. Évek óta száradnak a különböző fadarabok, a műhely egyik fiókjában. Most láttam elérkezettnek azt a pillanatot hogy kés markolat alapanyagnak felhasználjak belőle.
Rajzoltam, terveztem, fúrtam, csiszoltam. Aztán egyszercsak ott volt. A lyuk. Na nem a fekete, csak egy kis barnás kis lyukacska. A fene ott ette volna meg a kicsi rágószervét ( vagy valamijét ) hogy belecsinálta nekem oda azt az üreget. De most tényleg ! Az ember fia " belefeccöl " néhány órát, hogy valami kézzelfoghatót készítsen. Ez a kis galád, meg keresztül húzza a számításait, néhány rágással. Na most mi legyen ? Kidobjam? Vagy, ne dobjam ? Ezen tűnődtem. De ha eldobom, nem old meg semmit sem. Maradt tehát az agyalás, hogy mivel tüntessem el a problémát okozó nyílást. Beragaszthatnám egy kis fűrészporos műgyantával, de az nem én lennék. Így hát beletoltam egy 100-as szöget, és síkba csiszoltam. Ennyi. Hol van itt a probléma ? ...................A pengén ! Az a rohadék flex-korong. Hát nem belekapott a pengetükörbe. Mivel csak skandináv élet szántam a Cavity-nek, ezért úgy döntöttem, hogy nem csiszolom ki belőle azt a csúnyaságot. Ha már szuvas fából készült a markolata, akkor a penge se legyen tökéletes. Vágni még így is tudok vele. Nem is akár hogy. Azt a sok forgácsot, mind evvel a késsel csináltam. De annyira gyorsan, hogy mind a kést, mind a kezemet, le kellett hűtenem egy dézsa vízben. Tudom hogy miért szeretem a skandináv élezést. Mert pontosan azt csinálja ez az élfajta, amit elvárnak tőle......................." vágmintazállat "........................ezerrel.

Fall-kniv, az őszi kés.

Itt van az ősz itt van újra, S kés, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból. Szeretem? de szeretem. Így szólt volna ez a pár sor, a magyar irodalom órán ha nem fogtam volna vissza magam. De most nem fogtam. Eleresztettem a gondolataimat, had szárnyaljanak. Mármint ami a késem formáját illeti. Melegfront van, és mocskosul fáj a fejem. Úgyhogy 1/2 perc után abba hagytam. Különben is annyira gondolkoztam, hogy levegőt is elfelejtettem venni. A légszomj visszahozott a valóságba. Rájöttem hogy a nemrégen a boltunkba érkezett Fallkniven kések egyike annyira tetszik, hogy nem is tudnék most más formájú kést készíteni. Úgy vagyok vele, ha már nem tudom megvenni ( a régi telefonom "dakk-téppel" van összeragasztva, és egy simogatós Xperiára gyúrok, most arra kell a pénz ) akkor készítek valami hasonlót. Szóval a forma meg van fejben, de alapanyag meg még a kanyarban sincs. Mi a bánatból legyen. Acélból, és fából ! Világosodtam meg egy pillanat alatt. Jelenleg ez a gondolat is nagy teljesítmény, hogy a fejemben lévő katyvaszból ezt is ki tudtam találni. De aztán ráleltem egy régi szelektor lapra. Asszem több tonna hulladékot " nyiszabálnak " vele apróra, úgy hogy nem lehet rossz anyag. Csupán 3 mm vastag, de nem bírtam elhajtani a lemez sarkát a satuban. Ez kell most nekem. Meg egy kis platán, amit Zé barátomtól kaptam. Csak annyit mondok fapapucs, és már hipp-hopp készen is vagyok. Ja, azt nem mondtam hányszor. Sokszor. De a jól bevált, és begyakorolt mozdulatok, meghozták a kívánt eredményt. Bevallom nem az járt a fejemben hogy a kés milyen lesz, hanem az hogy milyen világot élünk most. Senki, és semmi nincs biztonságban. Ráadásul a nemzetközi helyzet is fokozódik ! Aztán egyszer csak ott volt a kezemben a kis WM1-es " kisgyepi " változata. Meg vagyok elégedve magammal. Nem hibátlan a........................ Tényleg, mi is legyen a neve ? Ősz van, és a svéd késre hasonlít, tehát legyen fall ( ősz ) kniv ( kés ) ..........................Fall-kniv, de hát mi az manapság. Most jut eszembe, hát az eredeti kés ! Egyszer úgy is lesz egy olyanom. De addig beérem evvel a saját készítésű, home made változattal.

Raspy, avagy egy reszelő reinkarnálódása.

A hétvégén két dolgot is csináltam. Nyomtam egy hasast egy 7 köbméteres medencébe, és készítettem reszelőből egy kést. Az előbbinek egy részleges izomszakadás lett az eredménye, az utóbbinak pedig egy olyan kés amilyet régóta el akartam készíteni. Enyhe fájdalmakkal a hátamban nekiálltam csiszolni a reszelőt, és arra a következtetésre jutottam, hogy eddig méltatlanul keveset foglalkoztam, evvel a késesek számára ideális alapanyaggal. A lágyítással nem foglalkoztam, mert a 1,5 Kw, az másfél kilowatt. A gépem bírja. Csak én is bírjam. Ebben az évek alatt szerzett rutin segített. Na nem a késkészítésben, hanem a fájdalomcsillapításban. Apranax, és algopiryn, és " ágyő " fájdalom. A késeim készítésénél amúgy is arra koncentrálok, hogy minél jobban sikerüljön az a dolog amin éppen dolgozom. Ez az utóbbi képen látszik is. Remélem. A Soma komámtól kapott marha csontból, próbáltam minél többet felhasználni. Több kevesebb sikerrel. A merbauból megmaradt, illetve leeső darabkát használtam föl a reszelő benyelezéséhez. Meg némi üverapidot is. Most is úgy éreztem hogy tökéletesen áll a penge a markolatban, és most is rá kellett jönnöm hogy tökéletes kést tudok csinálni. Igen..................................tökéletes balos kést. Egyszer úgy szeretnék a sok balos mellé, egy jobbosat is készíteni. A mozaik szegecsnél pedig kipróbáltam egy új módszert, amit többé soha nem fogok csinálni. Mégpedig azt, hogy először belenyomom a csőbe a ragasztót, és csak utólag rakosgatom bele a drótokat. A képen látszik hogy miért mondom ezt. Mindentől függetlenül a raspy elkészítése alatt elfeledtem hogy milyen a világ körülöttem, és avval töltöttem az időmet amivel szerettem volna. Hátfájás ide vagy oda, jól éreztem magam egy pár órán keresztül.

Egy rögtönzött ( fél ) késbemutató, 3D-ben. Bár terepszínű ruha van rajtam, mégsem sikerült elbújnom a stílusát tekintve optimista minimalista háttér előtt. Optimista, mert mindent meg lehet rajta találni, és minimalista...............mer' csak egy póc'.........................de a lényeget, azt a kezemben tartom.

Félkniven a kontúros kés.

Van úgy hogy az embernek kedve van valamihez. Optimális esetben az illető azt is tudja, hogy mi az a valami. Olyan szinten " késkészíthetnékem " volt, hogy még a kedvenc műsoromat is kihagytam, csak azért, hogy kést készíthessek. Hétfőn kaptam a faanyagot, és azonnal megindult tőle a nyálelválasztásom. Egy olyan egzótát kaptam a Nagy Manitutól, amitől leesett az állam. Először viccelődtem, hogy szépen be van pácolva az a fenyő deszka darabka, de aztán a kezemben már egyáltalán nem tűnt fenyőnek. Az a neve, hogy merbau, és általában arra használják, hogy tornácokat burkolnak be vele. Mindenfajta kezelés nélkül kibír 25-30 évet.

Bealapoztam egy háromcentes bodzapálinkával, és hozzáláttam az alapanyagok összekaszabolásához. Apropó kés alapanyag. Minden vasat alkalmasnak tartok arra, hogy kés legyen belőle. Ha minőségi acélt használunk, akkor használható tőrünk, illetve késünk lesz, ha pedig csak egy laposvasat alakítunk át éllel rendelkező eszközzé, akkor díszkésünk lesz. A papírt mind a kettő vágni fogja. Csak a minőségi acélos kés egy kicsit többször. Úgy 1000-szer többször. Jelen esetben a választásom ( ezt most úgy írtam le mintha teli lennék, jobbnál jobb acélokkal ) az egyszerű 5 mm vastag laprugóra esett, azon megfontolásból, hogy ez van jelenleg itthon raktáron.
Miután a 115-ős flex-el kivágtam a leendő késem kontúrjait ( hoppá-hoppá, hát lehet hogy ezért hívják ezeket a késeket kontúrosnak ) a laprugóból, neki álltam kifűrészelni a merbauból egy elégséges nagyságú darabot. A fene ott ette volna meg aki kitalálta hogy egy fa olyan kemény legyen, hogy zenélni lehet a keretes fűrésszel rajta. Komolyan mondom, néha meg kellett állnom pihegni egy kicsit, hogy utána újult erővel nekiláthassak, ugyanezen fa kettéfűrészelésének. Hiszen markolat panelek lesznek rajta, vagy mifenék. Hét, kötőjel kilenc perc alatt ezt a problémát is megoldottam. De egy kicsit mintha egy kicsit lecsökkent a volna a munkakedvem.
Gyorsan engedélyeztem magamnak egy pár perces kávészünetet. De mivel nem volt készen lefőzve,fel kellett tennem a egy újat, és már loholtam is ki a műhelybe. Most jön az a rész amit legjobban kedvelek. Az előző munkafázisnál kialakított nagyjázott körvonalat kell átalakítani, finom vonalvezetésű alakzattá. Juj de szépen fogalmaztam ! Csiszolni kell, és kész. Ja, és ugyan ez a teendő akkor is ha valamiféle levezető élt is akarunk látni a vasunkon. Ezt kb. fél óra alatt meg is csináltam. Ugyanezt tudom elmondani a kávéról is, amit simán a tűzhelyen hagytam, és az utolsó cseppig kigőzöltem a vizet a tartályból.
Gyorsan a csap alá tartottam, és csak úgy sistergett. De nagyon jól esett.
Erről jut eszembe ! Az én vasamat is meg kellene valahogy hőkezelni. Gázmelegítő zsámolyra raktam, és ott hagytam rajta, had melegedjen. Asszem inkább most kellett volna kávéznom, hiszen rengeteg időm van amíg a vasam átmelegszik. Amúgy gázperzselővel szoktam az ilyen edzéseket tartani, de oly-bár tűnik, eléggé kevés a matéria a palackban. Sebaj, a zsámoly még így is működik. Azért elfoglaltam addig magam, mert olajat kerestem. Úgy elraktam a múltkor, hogy majdnem fél órába telt amíg megtaláltam. Mire visszaértem, már vörös színű volt a késem él felőli része. Több türelmem nem lévén, azonnal belehajítottam a frissen talált ( he-he-he ) fáradt olajba. Nem lett agyon hőkezelve, tehát nem fogok neki olyan munkát adni,mint a terepre szánt késeimnek. Nekem így is megfelel. Nyársat faragni, még így is tudok vele.
Kivettem, és átcsiszolgattam néhány, változó szemcsefinomságú csiszoló vászonnal. Az eredmény egy viszonylag elfogadható ( de csak az egyik oldalon ) majdnem V alakú felköszörülés. Ki lehetne javítani a hibákat, de akkor az nem én lennék. Igenis tetszik nekem ha valami nem tökéletes. Persze az még jobban tetszik ha valamin nagyítóval se lehet hibát találni. De én ezt meghagyom a mesterembereknek. Mármint a tökéletes kések készítését. Jómagam is rendelkezem számos testi hibával ( és akkor még elég visszafogottan fogalmaztam ) így hát a késeimen is meghagyom azokat a belecsiszolásokat, amiket még mindig, minden körülmények között tudok csinálni.
Na de a markolatnál majd kompenzálom, valahogy az acélon elkövetett hibáimat. Avval kezdem a kompenzációt, hogy mozaik szegecseket fogok használni a markolathéjak rögzítésére. Ezeket 8x1,5-ös húzott vascsőből, és 2 mm-es réz pótanyagból, némi epoxi műgyanta hozzáadásával készítettem. Zé barátom bejegyzése után kaptam kedvet ahhoz, hogy én is készítsek ilyeneket. Két komponensű ragasztóval összekevertem egy kevés ( a fűrészelésnél keletkezett merbau fűrészporral, és összeragasztottam a fémet a fával. Hajszárítóval rásegítettem a száradásra, és 20 perc múlva már csiszoltam is a késre már igencsak emlékeztető tárgyat. Rohadt nehezen haladtam vele, mert igen szívós ez a fajta merbau nevezetű egzóta. De egy óra múlva, ámulva vettem tudomásul, hogy egy kést tartok a kezemben. Azt kell mondanom, miután végeztem a markolat csiszolásával, hogy egy igencsak kézre álló, még inkább tenyérbe simuló kést, illetve tőrt sikerült készítenem. Bár jobban szeretek markolattüskés késeket fabrikálni, de azért a kontúros kések készítését is szoktam élvezni. Márpedig minden munkafázisnál kidugtam a nyelvemet az ajkaimon. Ez nálam annyit jelent hogy baromira koncentrálok, és nagyon élvezem azt amit csinálok.

Az eldobható tőr, új nadrágja.

Ritkán szoktam elvállalni olyan feladatot, aminél tudom, hogy nem leszek képes végrehajtani. De most kivételt tettem. A kérés csak annyi volt, hogy ilyen legyen ! Majd rámutatott a leendő tulajdonosa a nagy késes enciklopédia borítóján díszelgő tőrre. Mi sem egyszerűbb ennél. De............................bele is buktam, az első próbálkozásba. Mert nem igazán tudok szimmetrikus pengét készíteni. De mivel improvizálásban viszont nagy vagyok, ezért kitaláltam hogy egy általam már nagyon rég használt dobótőrt ( mert ugye azt el kell ismerni, hogy szabályos alakjával megfelel a kérésnek ) fogok pimpelni. Evvel a feladat végrehajtva.
Tehát fel kell öltöztetnem egy olyan tőrt ami meztelenül érzi jól magát. Kiraktam a markolat anyagokat az asztalra egy körben, és az óramutató járásával megegyezően megpörgettem a tőrt. A mahagóni felél állt meg heggyel. Akkor barna gatyód lesz, vazze ! Mindezek tetejébe úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom a mozaik szegecs elkészítésével is. A markolathéjakban, a felső marós, dűbeles módszerrel kialakítottam a markolattüske helyét, és egy alumínium függönykarnis 7 mm átmérőjű csövét is teledugdostam sárga, és vörösréz drótokkal. Majd mindkettőben kitöltöttem a szabadon maradt helyeket kétkomponensű ragasztóval.
Már csak össze kellett csiszolnom a markolat két felét, és valami elfogadható formát adnom neki. Lehet hogy nem lesz használva, csak levélbontásra, de azért legyen már kényelmes a fogása, ha már kézbe veszi az ember. Csiszológép ide vagy oda, a végleges,kézbeillő ovális formát, akkor is kézzel, és csiszoló vászonnal alakítottam ki. Egy kevés polírozás, és némi olajozás után már csak úgy szikrázott a déli napsütésben, a betonon. Leszűrtem a konzekvenciát. Máskor is fogok mozaik szegecset készíteni, csak avval a változtatással, hogy rövidebb darabokból, és színezett ragasztóval fogom elkészíteni őket. A mahagóni, pedig még mindig tetszik. Ma délután nekiülök, és meg próbálok egy tokot is készíteni neki. Végül már csak annyit mondanék, hogy bátran merem ajánlani, a késkészítést azoknak az embereknek akik fogyni szeretnének. A hátamon is csorgott a lé, ahogy a tikkasztó hőségben csiszolgattam, fúrtam, fűrészeltem. Ezt az érzést akartam a képeimen is érzékeltetni, és ezért készültek a betonon.

Jok-Mok,és a hamuban sült pogácsa.

Ez a kétszínű evő alkalmatosság nem mostanában lett elkészítve. Megbeszéltem a késes barátaimmal, hogy bemutatok néhányat a régi késeim közül. Elsőként arra a késre esett a választásom, amelyiket nap mint nap az elemózsiás táskámban hordok. Ugyanis evvel étkezem. Számomra több szempontból is különleges, és kitűnik a társai közül. Többek között itt próbáltam ki azt az anyagot, amit azóta nem szívesen használok. A műanyagot. De itt mentségemre legyen mondva, azért eléggé jól mutat. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy erős kontrasztban áll a markolat középrészének természetes anyaga ( ami ebben az esetben egy almafa ága volt ) a polypropilen baknikkal ( ami tudomásom szerint nem fordul elő a természetben ) kiegészítve. Említésre méltó még a penge anyaga is. Valaha egy jobb napokat látott Zodiak nevű konyhakésként teljesített szolgálatot, de aztán utolérte a végzet szerény személyem képében. Széles is volt, vastag is volt, hát osztottam szoroztam, és vágtam, nem szaroztam. Az eredmény egy 25 mm széles rozsdamentes acél csík lett. Amit még a régi szalagcsiszolómmal, egy hanyatt fektetett " obis " gépemmel gyorsan V-re csiszoltam. Mert ugye a jó munkakések is evvel a profillal rendelkeznek. Szépen keresztül fúrtam hát miden összetevőjét a markolatnak, és a keletkezett résekbe két komponensű ragasztót, és markolattüskét töltöttem. Kivéve a kézvédőként szolgáló műanyag darabkába, mert azt csak simán kireszeltem, tűreszelővel. nem egészen 20 perc elteltével, már kezdett körvonalazódni az ami a fejemben már rég készen volt. Én meg csak csiszoltam.............megint csiszoltam....................és a végén még egy kicsit csiszoltam is. A fa tökéletesen formálódott, de a műanyag csak nyúlt, és csak nyúlt a csiszolás hatására. Na ezért nem szeretem. De végül is megbarátkoztam vele. Ez azt jelenti, hogy nem zavar hogy ott figyel a markolaton, de újból már nem dolgoznék vele. A nevét pedig onnan kapta, hogy olyan egyszerű lett mint a híres Svéd bútorgyártó cég egyik konyhabútora. Bár azt, úgy vélem Jokkmokk-nak hívják. A hamuban sült pogácsa pedig az egyik túrám alkalmával elkészített ( csupán lisztből, és vízből álló ) tészta megsütése után jött létre. Itt készült róla ez a fotó is. A pogácsáról már nem tudtam képet készíteni, mert mind elfogyott.

Degusz Leukusz.

S hogy miért ez a neve ennek az, első ránézésre is méretes tőrnek. Hát azért mert az alapanyagot ( már mint egy szinte teljesen kész pengét ) Degu becenevű, távoli ismerősömtől ( mert a Norvégok földjén lakik ) kaptam. Degu, így utólag szeretném elnézésedet kérni, hogy nem tudtam kellőképpen megköszönni. De 9°°-től 18°°-ig én, ha munka van ( márpedig a boltunk költözött új helyre, és volt bőven pakolni való ) akkor én úgy dolgozom mint a kisangyal.............. Na de most aztán rommá dicsérlek ám . Milyen kemény pengét hoztál te nekem vazze ? Tegnap még berzenkedtem, hogy a markolat tüske milyen lágy. Aztán rájöttem, hogy annak olyannak is kell lennie. Ma meg neki estem a pengének, és kb. 35 perc alatt tudtam kihozni az egyszerű nullára kifutó skandináv leélezést.
Ügyes ember vagy hogy éjt nappallá téve, felkutattad ezt a félig kész leukut, és azért is mert költséget nem kímélve, csak ezért leutaztál onnan messziről hogy nekem átadhasd. Hozsánna néked ! Na de avval is foglalkozzunk hogy én se tétlenkedtem, mert én meg benyeleztem a pengét. Általában a markolat kifejezést használom, a kés azon részére amit megfogunk, de amíg nincs teljesen kész a kés addig lehet nyélnek nevezni. De ezt követően már vétek. Szóval jól bepucsítottam,és a fiókom legaljáról, a legbelsőbb részről előkaparásztam egy agancs darabot, és keresztülfúrtam. Az aljáról 8-as fúróval, de csak félig. A másik oldalon pedig elkezdtem beleütni a markolat tüskét a belülről szivacsos szerkezetű agancsba. Így az egyik oldalon egy tátongó lyukat, de a másik oldalon csak egy keskeny vájatot alakítottam ki. A többit majd megoldja a ragasztó. Epokittal ragasztottam, mert csak azt találtam itthon. De éppen megfelelt az én kívánalmaimnak, mert kitöltötte az általam kreált üregeket. Még arra is maradt időm, hogy egy hevenyészett ujjvédőt is készítettem ( mert én nem mertem úgy elkészíteni hogy ne legyen legalább ennyi biztonsági megoldás rajta ) ellentétben az északi népekkel, akik fittyet hánynak a az újításokra, és évszázadok óta e nélkül készítik késeiket. Még egy markolatgombot is átalakítottam a késhez. De aztán rájöttem, hogy csak ragasztani tudom, mert ferde az alsó, lezáró vasam. De még így is erősen tartja a pengét a markolatban. Mindent összevetve, nagyon örülök a legújabb késemnek, és a jövő hétvégén elviszem magammal és megnézem, hogy teljesít a sistagon a susnyában, kavirnyázás közben................................1....7....múlva élménybeszámolok.......................................Hogy repül az idő. Hip-hop augusztus 25.-e lett. Mellesleg a születésnapom. Ezen jeles alkalomból, az én Soma komám meglepett engem egy olyan gyönyörű tokkal, hogy amikor megláttam, vagy egy kicsivel utána le is esett az állam. Fonatolt, és nagyon jó kiállású tok lett. Ha van kedved, akkor Soma honlapján meg is nézheted. Hátra van még az tesztelés, de azt egy kicsit később csinálom meg mert kezdem érezni, hogy hat a pálinka.

Zwei-Hulud, avagy a homoki féreg ujjra támad.

Amit mondtam, megmondtam. Készítek még két testvért a Shai-Hulud nevű késemnek. Mivel a második a sorban, ildomos volt ezt a nem túl frappáns nevet adni neki. Kalandos volt az elkészítése az biztos. Mert kitolt velem az én Zé barátom, és egy olyan színkombinációjú fadarabot adott nekem, aminek nehéz sokáig ellenállni. Legalábbis nekem. Csak egy gondolat járt a fejemben. Az ne rontsam el. Aki viszont ismer engem az tudja hogy én erre is képes vagyok. Mármint a rontásra. Ugyanis, miközben kialakítottam fészket a nem túl hosszú markolattüskének, úgy elrepesztettem a fölső kőris darabot, hogy öröm volt nézni.
Majdnem elpilledtem, hogy mit fogok mondani Zé-nek ha megkérdezi, hogy -És mit készítettél a kőris-mahagóni kombinációból. De aztán rájöttem, hogy amíg ott voltam nála, akkor tanultam is egy s mást tőle. Méghozzá azt, hogy avval a bizarr állagú fehér faipari ragasztóval, hézagmentesen lehet ragasztani. Mivel a két fél összeillett nem voltam rest alkalmazni ezt a módszert, ahelyett hogy kidobtam volna a fadarabot. De a kaland folytatódott, a pengénél készítésénél is. Sorolnám a sérüléseimet: rávágtam kalapáccsal az ujjamra, kétszer kapta ki a szalag a pengét a kezemből, és a bakancsomat amortizálva le, és végül de nem utolsó sorban a savazásnál sikerült oly mértékben megsavazni az egyik ujjamat, hogy nem tudtam egy pár napig ujjlenyomatot adni. Röviden ennyi. De a végén elégedettség töltött el, mert kissé bepöccenve behajítottam a sarokba ( pedig nem a kés tehetett róla, hanem a hülye készítője ) és a kés mégis egyben maradt. Már csak egy megjegyzésem maradt, ami abszolút nem a késsel kapcsolatos. Tudjátok miért nem jó József Attilával barkochbázni ?.............................Mert mindig csak a Mamára gondol.................................. Én meg arra hogy még egyszer nem csinálok ilyen hülyeséget, hogy a kukhri-t összeházasítom a puukko-val.

Az én mogyoróm...

Úgy nézzetek erre a késre, hogy egy teljes év munkám fekszik benne. Ebből 364 nap, és 23 óra avval telt el, hogy elkunyeráljak egyet, azokból a formás kis vasdarabokból amit az egyik vásárlóm ( mellesleg a legtöbbre tartott vásárlóm, hiszen késeket készít ő is, a kevéske szabadidejében ) vágott ki, számomra ismeretlen minőségű vasdarabból. Nagyjából. Amin én nem átallottam egy keveset korrigálni. De csak egy keveset. Ő egy kicsit beleflexelt az fölső ujjtámaszoknál, és én ezt folytattam. Rájöttem arra is hogy a vastagsága, ami 4 mm, megengedi azt, hogy V-re köszörüljem a pengét. De ilyen rövid kis anyagot igen nehéz úgy tartani, hogy ne csiszoljon bele az ember. Tehát itt-ott ezt is megtettem. De azért kihoztam belőle a legkézreállóbb formát. Mivel kicsi a kezem, belereszeltem egy igen markáns ujjtámaszt is, így az ujjam nem fog élettelenül lógni egy félresikerült vágás után. Ennyit a biztonsági megoldásokról. A legkönnyebb dolgom az edzéssel volt. Simán felraktam a gáztűzhelyre, és elszívtam közben egy szál cigarettát. Mire visszamentem, már vörösen izzott. Megfürdettem egy kis olajban, és már csiszoltam is a finom csiszolóvásznaimmal. Már csak annyi dolgom volt, hogy valamilyen markolatot eszkábáljak a kis pofás pengére. Mivel a neve már régen meg volt, hiszen a markolat formája miatt nem lehet más a neve , csak az hogy mogyoró, ezért az anyaga is az lett. Kicsit beragasztóztam a falapokat, és keresztül nyomtam a furatokon egy egy 65-ös szöget. Amíg nem csinálok mozaik szegecset, addig ez is megteszi. Összecsiszoltam a fémet a fával, és már készen is a mogyoróm, ami ráadásul ( tőlem szokatlan módon ) kontúros lett..............................mint az eredetei mogyoróim.

UI: Én végig a növény mogyoróra gondoltam, mikor készítettem.

Spotty, a maszatos kés.

A nagy dolgok úgy születnek, hogy alaposan megtervezik őket. Az én legújabb késem ilyetén tekintve, kis dolognak minősül, mivel egy percet sem töltöttem a tervezgetéssel. Csak kezembe vettem az előző késem alapanyagának ( laprugó ) maradékát, és csiszoltam ahol értem. Az anyag amúgy 6 mm vastag, és 20 mm széles volt. Persze nem adta könnyen magát, de ilyen az az acél, ami a buszok alatt is éveket tölt munkával. Szívós, és a megmunkálása is az. Na de nem is ez a lényeg, hanem a markolat. Ennek a késnek is markolattüskéje van, ami teljesen végig ér a Zé-zől kapott ( Hálát zeng mindenki aki fát kapott tőle, mert idén már nem kell költenie tüzelőre)
csomoros akác falapok között megbújva. Mert ugye, ha nincs olyan vastag fád mint amilyet szeretnél, akkor ragassz össze két vékonyabbat, és már kész is a markolat. Ha ez így menne ! De ki kellett alakítanom a tüske helyét, ám. Furmányos dolgot eszeltem ki. Gondoltam egyet, és nem kivéstem, hanem kimartam a kívánt részt. Ehhez pedig egy hilti-dűbelt használtam kicsit átalakítva, itt ott megreszelve. A mélységet természetesen nem sikerült tartanom, így nem lett szimmetrikus, de ez izgatott a legkevésbé. Inkább az, hogy hogy tüntessem el az árulkodó illesztéseket. A markolat hátán, és elején viszonylag könnyen megvalósítom,
mert addig csiszolom amíg nem látszik majd hogy hol ragasztottam össze. De kézvédőnél, és a pengetőnél, látványos az asszimmetria. Kézenfekvő a megoldás, letakarom valamivel. Mondjuk egy kevéske bőrrel. Elő is ugrott a sarokból egy önként jelentkező bőröv, és már dőlt is bele az ollóba. Késedelem nélkül kötött a pillanatragasztó is amivel felrögzítettem. Mér nem az igazi, valami hiányzik. De mivel a mai napig sem jöttem rá hogy mi is lehetett az, ezért inkább kipolíroztam az egész bökőt, a fejétől a farkáig. Határozottan kedvemre valónak találtam a kést, ugyanúgy mint azt a korhadt farönköt amin sikerült lefotóznom. mér nem tudom, hogy mire fogom használni, de minden esetre viszem mindenhova magammal.................................a többi társával egyetemben. Volt olyan esetem amikor túrázni indultam és a kaját addig addig pakolgattam a hátizsákban, amíg végül nem volt már benne. De késből 8 darabot véltem fölfedezni a zsákomban. Plusz a 4 darab bicska ami mindig nálam van. A neve is így keletkezett, mert kivettem a tatyóból, s potty, beleesett a Zagyvába, és maszatos lett. Mellesleg angolból fordítva is hasonlót jelent a spotty.

Puukkooperáció, a közös munka gyümölcse.

Történt egyszer, nem is oly régen, hogy tiszteletemet tettem, az én Zé barátomnál, aki Ságváron lakik. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy megismerjek egy olyan embert, mint amilyen én is vagyok. Egy amatőr késkészítőt. Délután érkeztem meg hozzá, és elbűvölő családjához. Ismerkedtünk, beszéltettünk, vacsoráztunk, majd pálinkáztunk, és dohányoztunk. Eddig ez egy szokványos nap vége is lehetne, de nem nálunk. Mert példának okáért, mi a beszélgetések alatt, mindig tartottunk a kezünkben valamit. Hol egy kést, hol egy poharat. Mindketten tele voltunk kérdésekkel.
Amik java része csak másnap lett megválaszolva.
Mégpedig Zé műhelyében. Abban megegyezhetünk, hogy ez az a hely ahol mind a ketten otthon érezzük magunkat. Előző nap eldöntöttük, hogy egy pimp-et fogunk készíteni. Na már most a pimp is kés, csak egy kicsit átalakítva. Magyarul: markolat leszed, penge átalakít, majd újra benyelez. Röviden ennyi. De hogy egy kicsit képben legyen mindenki, ez csak annyit jelent, hogy a mi ízlésünkre átalakítottunk egy régi műanyag markolatos horgászkést. Mialatt én az elképzelt formára köszörültem a pengét, ezalatt Zé a markolattüske helyét alakította ki a mahagóni markolatban. Ekkor vettem észre hogy a barátom ehhez a művelethez egy célszerszámot készített egy szúrófűrészlapból, és egy reszelőnyélből.
Többek között ez a különbség köztünk. Én kínlódok a meglévő szerszámaimmal, Zé pedig készít egyet. Mellesleg pillanatok alat kialakította a bemélyedést. Ezután következett a csiszolás, mivel a pengét savval akartuk maratni. Ezért egyre finomabb csiszolópapírokkal kialakítottunk a kívánt felületet. Majd elővett egy műanyag flakont, amire az volt írva, hogy perlox, és bekente a penge azon részét amit a maszkolás után szabadon hagytunk. Ezután már csak annyi dolgunk akadt, hogy formára csiszoljuk a nyers markolatot. Ezt a furcsa hosszúkás csepp alakot, már régen is szerettem volna látni az egyik késemen. Mivel a házgazdám egy profi kívánság teljesítő, ezért pontosan olyanra alakította markolatot mint amilyet akartam. A végeredmény egy olyan kés lett, ami számomra igen sokat jelent, mert Zé barátommal együtt készíthettem.

Shai-Hulud, a homoki féreg.

Mindig készen állok egy új kés készítésére. Csupán csak egy kis idő kell ahhoz, hogy lázba jöjjek, és elkezdjek a műhelyben ténykedni. A minap felhívta a kollegám a figyelmemet arra, hogy a sima laposvas is lehet jó kés alapanyag. Mármint az amelyik szerkezeti acélból készült. Hiszen majd 0,6%-os széntartalma van. Ilyen mennyiségben található szén a híres 12C27 acélban is. De nem is ez a lényeg, hanem az hogy hogy munkáltam meg ezt a viszonylag lágy anyagot. Hideg kovácsolással. Magyarul agyba főbe vertem egy sínvason az eredetileg 3 mm vastag, illetve vékony laposvasat. Lett belőle egy hozzávetőleg 2mm-es, berepedezett valami.
A lelkét, mármint a középső részét pedig gyorsan formára alakítottam. Ja, és egy kicsit csiszolgattam is. De mivel annyira megtetszett az a felület amit a kalapálással értem el, hogy a csiszolás után újra nekiestem egy kicsit. mindig is imádtam a rozsdás bökő kifejezést. Hát én most ilyet készítettem. Na de ne feledkezzünk meg a kés látványosabb részéről sem. A markolatról, aminek anyagát Zé barátom biztosította ( még pontosabb kifejezéssel ajándékozta ) nekem amikor nála voltam Sárváron. A kőrist én is felismertem benne, de a vékony kis falemezek anyagát majd megkérdezem tőle. Mindenesetre nagyon dekoratívak. Szerintem.
Ezúton is köszönöm neki, hogy kinézte belőlem hogy tudok belőle egy elfogadható késmarkolatot készíteni. A formáját pedig az egyik Dűne nevezetű késem alakjára szerettem volna elkészíteni. Hellyel közzel sikerült is. Ha nem említettem volna még eddig, ez a kedvenc filmem. Egyértelmű tehát hogy a nevét is innen választottam. A Shai-Hulud az Arrakison található homokférgek neve. Aki nem érti, annak javaslom, hogy életében egyszer, legalább nézze meg a David Lynch rendezte változatát. evvel pedig végképp elmagyaráztam, hogy miért nem homokban fényképeztem le az új ( de réginek látszó ) késemet. Mert eltűnt volna benne. De a betontömb már neki is gondot okozott. Még készítek egy két testvért neki, és nem kell felásnom a kertet. Hanem csak szét engedem őket. ( Megsúgta Zé barátom: nyír, cseresznye, mahagóni a kis csíkok anyaga. )

Skinny 2.0 avagy, régi a forma, de új a kés.

Egyszer régen, nagyon régen, volt egy blogom, kérem szépen. S, hogy miért szüntettem meg, azt most nem ecsetelném. Hülye döntés, volt de meg kellett hoznom. A szívem így diktálta. Aki ismer, az tudja, hogy senkinek nem akarok rosszat. Hát ezért. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy újra kezdem az egészet. Már ha még akad érdeklődő az amatőr késkészítés témájában aki ez után a húzásom után még hajlandó lesz olvasni a blogomat. Egy próbát megér. Kezdeném azzal, hogy egy rövid túrázásom alkalmával elkezdtem újra fotózni a régi késeimet ( mert bizony azok a képek is elvesztek ) egy kölcsön fotó-aparáttal. De azért valahogy közéjük keveredett a Skinny 2.0 is. Aki még emlékszik a régire, az tudja, hogy egy kis vézna, és narancs színű zsinórmarkolatos kés volt. Na ez most nem lett vézna. Sőt ! Szolid 6 mm-es vastagságával nem tartozik a karcsú pengék közé. De azért nem lett egy bumfordi kés, mert végrehajtottam életem első V-re köszörülését. Kb. 2.5 órámba telt mire elfogadható, és ezalatt azt értem hogy tényleg V alakja lett a vasdarabnak. Segített ebben a most már teljesen működőképes szalagcsiszolóm. Komolyan mondom, öröm vele dolgozni. De térjünk csak vissza még egy pillanatra a késre. Miután kialakítottam a végleges formát ( már ami a fém munkákat illeti ) elkezdtem keresni a markolatnak való faanyagot. De nem találtam, olyan színűt mint amilyet elképzeltem. Ugyanis sárgát szerettem volna. Aztán eszembe jutott a régi trükk a bakelittal. Ez az az anyag amelyik hő hatására nem sötétebb lesz, hanem kivilágosodik. Amikor már közel jártam markolatügyileg ahhoz a formához amit elképzeltem, elővettem egy kopott szalagot, és erőteljesen nekinyomtam a majdnem sima abrazív felületnek. az eredmény pedig egy fura, kissé fára emlékeztető struktúrájú anyag lett. Már csak egy kevés díszítés volt hátra, pontosan a pengehátra. Reszelővel sitty-sutty meg volt, és már csak a polírozás volt hátra. Ezt hittem, én kis naiv. De rájöttem, hogy a kés formára csiszolt laprugó még semmilyen edzést nem kapott. Hát tartottam neki egyet. Lángszórósat, és fáradt olajosat. Bár nem lett olyan kemény amilyet szerettem volna, azért a húst még úgy vágta mint az a bizonyos Sallai f.... a langymeleg vizet. Több mint elégséges. De ami a lényeg, nagyon büszke vagyok rá, hogy végre vastag anyagokat is meg tudok munkálni. Remélem még lesz utánpótlás belőle. Addig is, mind a 303 grammjával ott púposkodik az oldalamon amikor kiszabadulok a természetbe.

Újra belevágok...

Szervusz kedves olvasó !
Van akinek ismerősen cseng ez a blogcím. Nem véletlen,hiszen négy éven keresztül jelen voltam a neten, és szorgalmasan irkáltam a bejegyzéseimet az újabbnál újabb késekről. De ennek egy csapásra vége lett, amikor bekapott az email fiókom egy támadást. Mindig szívből döntök, és nem gondolkozom, így hát mindent töröltem ami evvel az emeil címmel kapcsolatos volt, hogy a levelező partnereim ne kapják el a fertőzést. Gondoltam majd újra kezdem ha lesz rá alkalmam. Laptop meg van, vezetékes kapcsolat szintén. Akkor már csak egy fényképezőgép híja van. De előbb, vagy utóbb az is meg lesz. Mert amíg nem voltak meg az internetezéshez szükséges eszközeim addig sem tétlenkedtem. Igen, igen , késeket készítettem. Remélem hamarosan közzé is tehetem majd őket. Ez a tervem.

UI: Azoknak az embereknek,akik a régi AMA-tőröket olvasták, a bocsánatukat szeretném elnyerni. Amiért töröltem a blogomat. Ígérem az új blogom is pontosan olyan stílusú lesz mint a régi.