Na ez hiányzott már nekem. Nem untam meg a bicskák(nak látszó tárgyak) készítését. De számomra még mindig az északi népek kései, a favoritok. Tudom ...puukko...127-szer. De én akkor sem tudom megunni. Különben is, kell egy kis változatosság a (számomra ) sok bicska után. Úgy éreztem most ezt kell csinálnom, és akkor megmenekül a világ. De nem tőlem. Még mindig itt vagyok, és blogolok. Nem sokan vagyunk akik ilyen fajta blogot csinálnak. Kést viszont annál többen. Ez azért örömmel tölt el. Mármint az hogy sokan vagyunk.
Büszke vagyok egytől egyik minden ( kezdő, haladó, és professzionális ) késkészítőre. Az egyiknél a törekvést, a másiknál a fejlődést, a harmadiknál pedig a hozzáértést kell értékelni. A magam részéről, én örök kezdő vagyok. Mert hiányzik néhány adottságom a késkészítéshez. De a lelkesedésemre nem lehet panasz. Az pedig mindig átsegít az akadályokon. Semmit sem tekintek problémának. Inkább feladatnak hívom, és megoldom őket. Más számára probléma lett volna, hogy milyen mélyek a ( idő vas foga által vájt ) gödrök egy régi bárdon. És lehet hogy kidobta volna.
Én viszont rajongok a patináért. Így hát a feladat adott volt. Kést kell készítenem egy valaha jobb napokat látott, vékony kis bárdból. Imádom amikor a természet és az acél találkozik, mert akkor ilyen gyönyörű felület keletkezik. Kedvem támadt a gödrök láttán, hogy a lehető legtöbb régi részt meghagyva, kést készítsek belőle. Kis hobbi gépen ( mert most egy ideig nincs nagy gépem ) eltartott egy ideig, mire a skandi élt kicsiszoltam. De hát én is....mint oly sokan rajtam kívül...hanyatt fordított kézi szalagcsiszolón kezdtük el az első késeink készítését. Miután evvel megvoltam, elővettem a ...
Degutól kapot, és évek óta féltve őrzött, lábon száradt, Norvég nyírfadarabomat. Pont ilyen párosítást képzeltem el ehhez a fához. Most már csak azt kellett kitalálnom, hogy milyen formája legyen a markolatnak. Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretek a húsfeldolgozó késekkel tevékenykedni. A Dick késeknek meg olyan tenyérbe simuló a markolata, Csak egy kicsit csaltam amikor a markolat végét kialakítottam. Lecseréltem azt a azt a szopott gombóc alakú markolatvéget amit a Dick (is ) használ egy skandinávosabb kialakításúra. Így hát, hátra nem fog csúszni a kezem. De előre még csúszhat ! Na ezt a biztonsági funkciót ( az ujjvédőt ) a nyírfa tömb egy leeső darabkájából oldottam meg. Így már nem lett annyira puukkós, de akkor is északi stílusú lett. A nevét is innen kapta. Száz szónak is egy a vége, én nagyon élveztem, hogy újra fixpengés kést készíthetek. S hogy milyen lesz a következő, azt majd az északi szél eldönt.
