Jimbow, a 2016-os év ( utolsó ) kése...

 Ismét vége egy évnek. Meg egy húzós hónapnak is. Már ami a munkát illeti. De hát ilyen a kereskedelem decemberben. Embert próbáló. Így nem is tudtam sokat foglalkozni a kedvenc szabadidős tevékenységemmel, a késkészítéssel. Bár tudatosan megszervezve, pont annyi időm volt, amennyi elég volt egy " nagyvas " elkészítésére. A terv az volt, hogy kovácsolni fogok, de csak egy kicsit. Mert a tűznél mindig megnyugszom. Az olyan atavisztikus élmény. Visszavisz az ösidőkig.

Ez össze is jött, hellyel közzel. A kis edzővályúmban elő tudok állítani, egy matracfújtató segítségével akár 1000 C° fokot is elő tudok állítani. Ami meg pont elég ahhoz hogy narancsig, napságáig fel tudjam melegíteni az acélt. Apropó acél. A laprugó éveken keresztül szolgált az autó alatt. Ott ugye kapott egy keveset. A következő életében viszont kés lesz belőle. Ott is kapni fog, de nem annyit mint előtte. De arra hogy én egy "csapkodós " eszközt készíthessek, arra pont jó lesz. Mondjuk egy Bowie kést ! Ez az ! Már a neve is meg van ! Jimbow.

Fogtam tehát a Grillszenes zacskót, és egy adag szénen, addig hevítettem az acélt, amíg narancsszínű lett. Meg ütögettem néhányszor, minkét oldalt egy közepes kalapáccsal, és  rájöttem, hogy én csak a fok felőli résznél akarom azt, hogy látszódjon a kovácsolás. Így hát abba is hagytam a kopácsolást. Inkább csiszoltam. Először formára, majd levezető élre. A végén pedig markolattüskére. Na ezek után a nem csiszolt részeket ( alias ricasso ) újból megütögettem egy kicsit a kalapáccsal. De csak visszafogott mozdulatokkal.

Most már csak finomítani kellett egy keveset a pengén, és foglalkozhattam a markolattal. Nagyon szeretem az agancsot..........de..........az előző késemnél annyira megtetszett a lecsiszolt agancs látványa, hogy most is ilyet akartam. Csak most vaskosabbat. Sokáig tartott megtalálni az ( csiszolás után ) ideális méretekkel rndelkező agancsdarabot, de végül is megleltem. Vágás, fúrás, ragasztás, csiszolás, polírozás, élezés, és már ott is volt a kezemben amit előtte elképzeltem. Bárcsak minden így menne ! De én az idén se panaszkodom, és jövőre sem fogok ! Inkább büszke vagyok arra, hogy : Van szerető párom és családom. Van munkahelyem , ahol megbecsülnek, és megfizetnek. És van egy olyan hobbim, amiben kiélhetem minden vágyam. Kell ennél több ?............ Igen ! ..............Egy kicsivel több szabadidő, hogy az ember fia mindenkire tudjon időt szakítani, aki megérdemli. Ennyi. Remélem a 2017-es év elhozza ezt a csekélységet is, és akkor tökéletes lesz az életem. Ja, és nektek is ezt kivánom. Legyen JÓ a következő évetek !

UI: Mellesleg, kipróbáltam a Jimbo-t, és örömmel jelentem, büszke vagyok magamra. A bowie-m egybe maradt, és a fa hasadt. Ja és ez az eddigi legjobban sikerült élezésem. Majd csak megtanulom, egyszer.

Hófehérke, és a hét körte...

 Mindig is becsültem a természetet. Mert tökéleteset alkot. Akár egy ágat, akár egy agancsot, pontosan úgy alkot meg, ahogy Ő akarja. Lehet ugyan befolyásolni, de nem érdemes. Mert oka van annak hogy olyan legyen. Így jártam én is avval az agancs darabbal, amit régen találtam. Csak hevert a fiókomban, és várta, hogy mikor kerül sorra. Eljött az ideje. Nézelődtem egy kicsit az égi sztrádán, és rájöttem, hogy nekem késztetésem van arra, hogy készítsek egy tradícionális ( a szó szoros értelmében ) puukkot. Magával ragadott a tudat, miszerint az új-ból...régit alkothatok.

 Először is kerestem pengének valót. Egy frissen kapott fűrésztárcsára esett a választásom. Készítettem belőle egy nullára kivezetett, skandináv élű pengét. Majd kezelésbe vettem az agancsot. Egyszerűen " kihypóztam" ( mert világos színű markolatot akartam ) egy hét alatt. Az ötletért pedig  a mai napig áldom " Niggha " komámat. Köszönöm ! Bőrt raktam az agancs darabok közé, és beragasztottam. Némi kis csiszolás után rájöttem hogy miért szerették az északi népek ezt a formát. A válasz egyszerű. Mert............... kézre áll. Annyira megörültem ennek a késnek, hogy ( és most kérek elnézést mindenkitől, aki nem szereti az idétlen szövegemet ) mesét is írtam róla. Fogadjátok szeretettel, Hófehérke ........általam újragondolt történetét.

Hófehérke, és a hét körte...

Egyszer régen, nagyon régen
Mikor még nem jártak repülők az égen,
Született egy pici csajszi, 
Arca színe halvány kajszi.

A farkas egy nagymamát meghágott,
Ezért láthatott főhősünk napvilágot.
No meg azért is főként, 
Őt ismerik legtöbben mesehősként.

Nem volt jó gyerek kiskorában,
Mert nem maradt benn a kisszobában.
Folyton folyvást kiszökött,
S hobbiból szarvasokat üldözött.

Egyszer beleharapott egy savanyú narancsba,
Miközben rálépett egy szarvas agancsra.
Tapogatta, majd zsákba rakta, 
Örült annak, hogy nem taposóakna.

Mikor nem volt elég pénze,
Vasat gyűjtött, és elvitte a MÉH-be.
Az árát néha elvedelte,
Ha úgy tartotta kénye-kedve.

De néha minden piából kifogyott.
Ilyenkor pálinkát készített legott.
Volt hozzá szükséges felszerelése,
Cefréje, meg lepárlóberendezése.

Mikor elkészült egy adaggal, 
Elfogyasztott belőle egy valaggal.
Ezután bóklászhatott az erdőben kedvére,
Fittyet hányva rókára, medvére.

Így került arra a bizonyos helyre, 
Mivel égő gyomra vágyott egy kis tejre.
Benyitott a kis házba, a hűtőgépet keresve, 
Mert arca színe átváltott, kajsziról veresre.

Meg is találta a hófehér (?) szerkezetet,
Éppen időben, mert mozgása merevedett. 
De a hűtőben nem lelt rá az áhított tütükére,
Ott is pálinkát talált, " őszinte " örömére.

Na jó. Iszok ebből is egy keveset.
Amikor elkészült, ez is ütős anyag lehetett. 
Megízlelte, miközben fejét törte,
Aztán rájött, hogy ez vilmos-körte. 

Szám szerint, minden nap megivott hetet, 
Így töltve delirium tremensben a hetet.
Mert a törpék bizony nem jöttek, 
Szép lassan külföldre költöztek.

Boszorkány az járt ugyan arra, 
De a kis ház előtt mindig lefordult balra.
Ja, és alma sem volt nála.
Mert lusta volt felmászni a fára.

A herceg meg inkább otthon maradt,
A rendelt pizzáktól, a hasa nagyra dagadt.
Még a lova is összerogyott volna alatta, 
A " merdzsóját " meg már rég eladta. 

Szünet.....mert én is szomjas lettem.....pár perc.....és újból visszakapcsolok Hófehérkéhez

Az erdő közepén, egy szál egyedül
Lesz@rva mindent, elvolt remekül.
Fejét ö már semmin sem törte, 
Hófehérke, és a hét vilmoskörte.

Véget is érne itt, ez a hófehér történet, 
Hisz híre hamva sincs a hét törpének.
Gondolt egyet " Hófi ", s hogy elfoglalja magát,
Az ivás mellett más hobbit is talált.

Késeket kezdett el csinálni.
Jobb szórakozást nem is lehet kívánni.
Most már tényleg boldog volt Hófehérke,
Akinek meg nem tetszik, elmehet ...........egy más mesébe.

AMA.

Bogey, a madárijesztő...

 Rögtön a lényegre térek. Azért lett madárijesztő a legújabb késem neve, mert ahányszor kivittem a műhelyből, annyiszor röppentek fel a japán birs bokorból, a verebek. Mellesleg kés nélkül is kipróbáltam, és akkor meg se mozdultak. Na de ez csak közönséges kofalárma, ahhoz képest ahogy elkészült. Mindig is sokra becsültem azokat az acélokat, amikkel fákat munkálnak meg. A cirkula laptól a gyalukésig, mind mind arra csábítanak, hogy kést készítsek belőlük. Ez utóbbi volt az én alapanyagom is. Mivel eleve kemény, és egyben szívós is, nem kellett hőkezelnem.

Viszont vigyáznom kellett arra, hogy nehogy megégessem az acélt. Éppen ezért, nem igazán mertem "odanyomni" a csiszológép szalagjának. Szinte csak nyalogatta az anyagot. Mindeközben lelkesen hűtöttem, ahányszor megéreztem a forróságot a az ujjaim hegyén. Hihetetlenül sokáig tartott, és rendesen elfáradtam, mire végeztem. Ehhez képest a vadnarancs fából és platánból álló markolat elkészítése, gyerekjáték volt. A markolattüske nem ér végig az egész hosszban, ezért flex-el egy pár helyen beirdaltam a tüskét. A többit pedig rábíztam a kétkomponensű ragasztóra.

Úgy beleköt a farostokba, és a fémen lévő vájatokba, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Nem kotyog, nem lötyög, csak tart.............akár a .............drájvettertaft. Már az elején úgy döntöttem, hogy meg fogom hagyni a gyalukés eredeti profilját a fokrészen. Mert így legalább egy helyen tökéletes lesz egy sík, a késemen. DE ! Talán a finomabb mozdulatoknak köszönhetően ( vagy talán a szokásosnál keményebb alapanyagnak ? ) egészen elfogadható levezető élt sikerült készítenem. Ezért úgy határoztam, hogy egy Tombor Marci féle ..........pengehegyefelőlfényképezve...................fotót is készítek a Bogey-ról. De csak kézből. Itt jegyezném meg, hogy amikor fotóztam, az addig békésen bóklászó varjak is felrebbentek. Tehát abszolút kiérdemelte a nevét. Nagyon remélem, hogy azon kívül, hogy ilyen különleges tulajdonsága van, egyszerűen vágni is lehet vele. De ezt már az új gazdája fogja kideríteni. Használd egészséggel ....A.L. !

Spalted beech, avagy kés, egy nem átlagos bográcsozás emlékére.

 Ritkán szoktam eljutni szabadságra. A párommal együtt pedig, szinte évente egyszer. Ilyenkorra szervezünk egy jó kiadós túrát, vagy csak egy kis lazítást valamelyik hegyvidéki településen. Az idén Arlóra sikerült elmennünk, egy vadászházba. Nagyon tudom ajánlani azoknak, akik nem térerőfüggők. Mert az ott nincs ! Mondták hogy ne térjünk le a túra útról, mert nem igazán tudnak megkeresni. Király ! A párom régi szomszédjai is velünk jöttek, és miután megérkeztünk, azon kaptuk magunkat, hogy már caplatunk is fel a dombokra.

 Pár kilométerrel a lábunkban, és sok sok hellyel a gyomrunkban, nekiálltunk az ételkészítésnek. Vadhús hiányában, marhalábszárból készítettünk, bográcspörköltet. Na és ezt a tevékenységet ötvöztük, egy kis kulturált alkoholfogyasztással. A tüzelőt helyi bükkfából hasogattuk, és nagyokat beszélgettünk, amíg a pörkölt rotyogott. Ekkor döntöttem el, hogy készítek egy kést a bográcsozás emlékére. Ezért gondosan eldugtam néhány spalted, vagyis gombás fadarabkát, hogy megmentsem őket a biztos tűzhaláltól. ( Gyönyörű az amikor a természet a betegséget is ilyen kifinomultam, és esztétikusan tudja prezentálni ) Nap végén pedig úgy bekajáltunk, hogy csak szuszogni tudtunk. Minden olyan megnyugtató volt, és élveztük azt hogy nem kell a telefonhívásoktól tartani. Olyan..........jóvolt, és kész..Egyszóval tökéletesen sikerült a hétvége.

Íme az Arló-i vadászlak, ami a Keserű völgyben található.

Na de egy pár szót azért a késről is kellene mondanom. Rendszertani besorolása: evőkés. Az alacsony költségvetésű kések családjába tartozik, azon belül is a pátria nemzetségbe. Hossza..........fejétől a farkáig............kb. huszon-egykét centi. Jellemző rá a megismételhetetlenül egyedi mintázat. No meg az, hogy borzasztóan ritka. Ebből a példányból is csak egyet sikerült lencsevégre kapni.

Itt jegyezném meg. A nemes anyagok jobbá, használhatóbbá, és szebbé teszik a késeinket. De valahogy mindig azokkal a késekkel szeretünk hámozni, szeletelni, farigcsálni, vagy csak egyszerűen enni, falatozni amik egyszerű "csumpi " anyagból vannak. Ez azért van mert nem drágák, és nem sajnáljuk őket használni.

Az én késem is ilyen lett. Pedig nincs stabilizált markolata, és csak egy régi rozsdás pátria evőkés a pengéje. De számomra akkor is egy kincs, mert benne van egy darabkája a természetnek, egy darabkája, a régi magyar iparnak, és egy darabkája benne van...................... az én szívemnek is

Inky Fish, a partra vetett tintahal.

 Ritkán teljesítek kívánságokat. De most kivételt tettem. Ja..........mert gyakorlatilag mindent rám bíztak. Kivéve azt, hogy ne legyen benne egyetlen egyenes sem. Jaj de jó ! Végre nem kell törődnöm avval hogy a levezetőél egyenes legyen. Úgy meggömbölyítem, hogy az valami csuda. Nosza papírra vetettem néhány görbe vonalat, és mutattam, hogy ez az elképzelésem. Rövid bólintással lett jelezve, hogy jó lesz. Ezek után már csak egy kis szabadidőt kellett találni, és némi alapanyagot. Az előbbiből nem sok van, de az utóbbiból akad.

Egy jól bevált trükköt alkalmaztam, rögtön az elején, amit az 1% nevű késemnél is alkalmaztam. Miszerint a pengére nem merőlegesen, hanem szögben tartva csiszoltam meg a levezetőélt. Ez azért jó, mert nagyobb felületen érintkezik ( szinte a penge teljes hosszában ) az acéllal. Ezáltal szép síkot kapunk.........ha........ügyes a kezünk. Az enyém nem mindig az. Meg maximalista sem vagyok. De igyekszem ! Kis koncentrálás után elfogadhatónak minősítettem a felületet. Ekkor jöttem rá, hogy azért lesz benne legalább 2 db egyenes.

Igen, a markolatot is rögzíteni kell valahogy. Azt meg nem lehet görbe csapokkal, szegeccsel, vagy csavarral. Ennyi egyenes szerintem belefér még. Fúrtam kettőt, és már ragasztottam is föl a vadnarancs falapokat. Néhány perc száradás után, már csiszoltam is a markolatot. Ügyelve arra, hogy a lehető leggömbölyűbb legyen. Pont olyan lett, mikor végeztem mint egy tinta hal. Tudom hogy nem így írják angolul, de a leendő gazdájának van egy pár tetoválása, ami ugye tintafestékkel készül. Na ezért írtam inkább így. Készítettem egy tokot is hozzá, mert most van bőr ( a képemen ) a fiókomban. Arra viszont már nem vitt rá a lélek, hogy elvigyem megmártózni az Inky Fish-t a tengerhez. Tehát partra vetettem és ott fotóztam le. Akartam vele együtt egy selfie-t is készíteni, de ahogy felemeltem a telefonom, azonnal elborult az ég, és elkezdett esni az eső. Így végül a tintahal sem úszta meg szárazon.

Red LIne, a kopácsolt acél.

 Mindig is terveztem, hogy egyszer kovácsolni fogok. Nem hiányzik hozzá, csak a kovácstűz, a kalapács, és a fogók. De ez gyenge kifogás annak akinek konkrét tervei vannak. Kis edzővályúmban, elég meleget tudok csinálni ahhoz, hogy narancs színig fölhevítsem az acélt. Akkor az pont elég lesz ahhoz, hogy az egyik részét megkopácsoljam egy kicsit. Úgy se fog sok látszódni belőle. Fogtam hát egy kis kalapácsot, és agyba főbe vertem az acél egyik részét. Egyébiránt, valahogy így kezdik el készíteni a ( Vigyázat, spoiler következik !!! ) Zöld Pont-ban is kapható Red Line Jerky-t, avagy a perui indiánok által, 2000 évvel ezelőtt "kifejlesztett " szárított és szaggatott marhahúst.

Miután evvel megvoltam, eltávolítottam a fölösleges fémmennyiséget, ügyelve arra, hogy valamennyi látszódjon már, a kezem munkájából. Aztán elővettem az egyik régi projektem eredményét, egy barna farmerból készült micartát. Szamárvezető mellett ( igen, mert anélkül csak szalámit tudok vágni ) háromfelé vágtam a leendő markolatomat. A nagyobb részbe, két 6 mm-es furat lett fúrva, amit később összereszeltem, 1 db szögletes furattá. Majd a kisebbik részben, nagyzási hóbortomban, a kis multifunkciós csiszolómmal alakítottam ki, a markolattüske helyét. Mert abban, látszódni fognak az illesztések. Kezdek ám igényes lenni............egy bizonyos határon belül.

Majd a legkisebb részben, és a fiberként szolgáló, nyugta alátétekben alakítottam ki, a szükséges réseket. Üve-rapiddal kiszorítottam a levegőt, a markolat üregeiből, és présbe raktam a kezdetleges rablónyársat. Kb. két nap múlva tudtam a fölösleget eltávolítani a micartából, hogy jól markolható alakja legyen. Kicsi a kezem, és inkább karcsúnak csiszoltam a markolatot, hogy ne forduljon ki a kezemből, amikor feszíteni vagy faragni fogok vele. Fabrikáltam hozzá egy kétoldalas bőrtokot, és megsétáltattam a szomszédos erdőben. Na most említem meg, hogy milyen hibát követtem el. A penge anyaga a magyar M1 acél, ami egy HSS, azaz gyorsacél. Egy kis wikipédiás idézet következik.............. A gyorsacél szerszámok - összetételtől függően - akár 500-600 °C-ra is felhevülhetnek munka közben a forgácsoló él számottevő károsodása nélkül A gyorsacél szerszámok keménysége 60 HRC felett van. Rendkívüli tulajdonságait a nagyon kemény és hőálló wolfrám-karbidnak, a szemcsefinomító egyéb ötvözeteknek, továbbá a megfelelő hőkezelésnek köszönhetik...................amiből, ugye kiderül, hogy nem gyenge anyagról van szó. De én ott követtem el a hibát, hogy elfelejtettem megereszteni a hőkezelés után. És erre csak akkor jöttem rá, amikor kagylókat keresve, köveket feszegettem föl . Mert egy késsel néha ilyet is kell ám csinálni. Úgy kipattogzott az éle, hogy nem győztem kijavítani. Nagyobb élszöget adtam neki, és így már kompenzáltam az edzés után elkövetett hibámat. Így már működik. Ez olyan két piros-vonalas hiba lett volna, a helyesírásban. Na innen kapta a nevét is. No meg a sz-ag-ga-to-tt ma-rh-ah-ús-ról !

Rain-maker, avagy akkor túrázz, amikor jól esik...

A szokásos útvonalon indultunk el a kollégámmal, az éves " magunkat-megnyugtató " TPK ( tökön, paszulyon keresztül ) túrára a Bükkben. Minden olyan jól kezdődött. Feltankoltunk élelemmel, és ivóvízzel, és nekifeszültünk az első etapnak. Jelezném.........jobban birtuk az emelkedőt, mint néhány évvel ezelőtt, az első túránkon. Beszélgettünk, haladtunk, csokit ettünk. Egy viszonylag sík részen hallottuk meg először az első égdörgést. Gondoltuk azért halljuk olyan hangosan mert közelebb vagyunk az éghez. Én legalábbis, alföldi gyerek lévén így gondoltam. Aztán megtapasztaltuk azt az érzést, amit a Vietnámban járt emberek, hónapokon keresztül élvezhetnek. Esett az mindenhogy. Függőlegesen nagy cseppekkel, oldalról kicsikkel. És néha olyan volt, mintha alulról esne..........ahogy Forest Gump is mondaná.

 De két olyan ember indult el, aki fel van készülve, az ilyen esetekre is. Tehát mentünk tovább, ééééssss.......sz@rrá áztunk. De kitartásunk,  meghozta a gyümölcsét, és kis "svédcsavarral " elértünk a célállomásra. Én közben fotóztam, ahol csak tudtam. Így került lencsevégre az egyik késem. Ami ráadásul nem is új halef. Hanem a Ljudmilla Pavlichenko, megpimpelt változata. Sokan tudják, hogy a kedvenc késem, a Cold Steel Sisu. No hát egy kicsit megkarcsúsítottam, mind a pengét, mind a markolatot. Tudom, hogy meg sem közelíti az eredetit, de nekem akkor is azt az élményt adja, mintha már ................majdnem...........a Sisut fognám. Nagyon imádom ezt a formát, mert végtelenül egyszerű(nek látszik), és jól fog-óóóóóó. Mivel nem három rétegű az penge, ezért merészkedtem egy kis savazással feldobni, az amúgy végtelenül unalmas V-re csiszolt levezető élt. Ja, és ( távolról ) lekerekített? gyémánt formájúra alakítottam a markolatot is. Ezt mutatom az utolsó képen is. No meg azt hogy, az kurv@ eső hiába esik, az alföldi gyerek, kétségbe nem esik !

Chisella, avagy egy favéső ujjászületése...

 Nagyzási hóbortomban egy ígéretet tettem valakinek. Miszerint, a minőségi markolatanyagába, belefúrok egy pár lyukat. Vagyis, nagyjából kialakítom a leendő penge markolattüskéjének a helyét. Cserébe kapok érte, egy régi favésőt. Kihagyhatatlan ajánlatnak volz ez számomra. Így , nagyjából 200 Forint anyagköltségből, lesz egy új késem. Mert ennyiért árulták a jó öreg favésőt, a " Lengyelpiacon ". Nosza, egy perc alatt beindult a fantáziám, és miután a kollégámmal lefeszegettül a régi markolatot, már rajzoltam is a penge ívét, az acélra.

 Nem kis kés lesz. Ennyit már az elején tudtam. Eleve 36 mm széles volt a szerszám, amit én nem akartam elkeskenyíteni. Így a penge hosszát sem kurtítottam meg. Az maradt 120 mm. Akkor a markolatnak is szélesnek kell lennie. De akkor nem fogom átérni az ujjaimmal. Sebaj. Akkor, legfeljebb két kézzel fogom. De azért próbálok, itt-ott csalni egy kicsit. Ezek után csiszoltam egy keveset, és beleraktam, némi faszénbe a pengét. Bár tudtam azt, hogy így is vágná a fát, hiszen favéső volna, vagy mifene. De a lelkem akkor nyugszik meg, ha hőkezelem egy kicsit.

Narancsig fölhevít. Pár percig hőn tart. Majd kevés olajban lehűt. Maradékhőn ( parázson ) megereszt. Ennyit tettem, és elégedett lettem. Kikerestem egy régi szilvafadarabomat, és vágtam belőle két téglalapot. Megcsiszoltam egy kis marhacsontot is, és vágtam két bőrcsíkot. Két 6mm -es furatot összereszeltem, és már kész is volt a tüske helye. A kisebb fába már nagynak találtam ezt a furatot, de mivel 6 mm vastag a penge a ricassonál, ezért azt is avval fúrtam ki. Csak egy minimálisat kellett tágítanom ezután rajta.  Üverapiddal összeragasztottam, és hagytam egy pár napot kötni. Mert ugye más dolga is van az ember fiának. De összehoztam valahogy. Egy valamit megtanultam ennek a fának a csiszolásánál is. A markolat elején, és a végén a fának ( jó esetben ) a bütü része látszik. Ami ugye könnyen megég, vagy..........ami még ennél is rosszabb.............rossz szögben való csiszolásnál, lereped. Na ez történt velem is. A madárfejes markolatot így, nem tudtam megvalósítani. De azért így sem csúszik ki a kezemből. A súlypontja pedig, pont a markolat, és az a penge találkozásához ( basszus, de égő, hogy ezt nem tudom szakszóval ) esett. Nem tudom ki mit tart rólam, de én rendesen élveztem, hogy egy régi szerszámot újra életre keltettem. A neve pedig az Angol véső ( chisel ) és a nutella kereszteződéséből keletkezett. Mert ezt ettem, miközben készít-ettem !

Alacsony költségvetésű kés, avagy Fuc Kanal...

Azért írom így le ezt a kifejezést mert hiányt szeretnék pótolni. Bár írhattam volna azt is low budget knife, de arra csak külföldi oldalakat ad be a GooGle. A lényeg az, hogy szinte semmi drága dolog sem kell egy ilyen kés elkészítésítészéhez. Kivéve az elhatározás. Hányszor belefogtam én is olyan dologba, amit még előtte soha nem csináltam. A mottó: Értelemszerűen ! Ja, és lépésről lépésre. Akkor kellőképpen fog majd hasonlítani, az elképzelés a végeredményre.

Az én kiskésem, most is egy maradék terelőlemezből, és ...............ebben rejlik a low budget kések titka............egy kissé viseltes, bambusz fakanálból készült. A No.69-es késem formáját egy kissé lekicsinyítettem, és , megsarkosítottam. Meg itt ott lekerekítettem. Szolidan csiszoltam, és most is meg tudtam csinálni azt hogy az egyik oldalt enyhén ívesre, a másik oldalt pedig full-flat-grind ....( teljesen -sima-csiszolás ) módon munkáltam meg. Ezek után keresztülfúrtam, mind az acélt, mind a fát is. És kipróbáltam egy új hőkezelési eljárást.

Mini-grill fűtőszálára raktam a kést, és szegénykém, kénytelen volt előbb utóbb felizzani. Majd lehűtöttem egy bögre vízben. Mindez pár percet vesz igénybe, és egy kicsit javít az acél szerkezetén. Nekem elég, de aki nem a Kokecz és Brennel Bt. -vel akar edzetni.................az hőkezeltesse kését a mestereknél. Higgyétek el, ők aztán értik a dolgukat. No és a markolatpanelok ragasztása is végtelenül egyszerű volt, mert pillanatragasztó géllel történt. Szóval csak egyszerűen, összedobtam egy kést és kész. Olyan egyszerűen mint ahogy az ember, melléül a WC csészének.............miközben felmegy benne a pumpa..........az meg ugye Fuc Kanál a javából. Remélem, a széplelkű eberek nem riadtak meg ez előbbi mondataimtól. De néha ki kell mondani úgy dolgokat, ahogy vannak.