Steel teeth...a Dűne kése.

Aki ismer engem, tudja, hogy sci-fi rajongó vagyok. Minden hónapban veszek egy fantasztikus könyvet, és azt olvasom a buszon, amivel munkába járok. Régen olvastam a Frank Herebert könyvét is, és nagyon megkedveltem az Arrakis világát, a Dűnét. Ünnep volt számomra amikor 1984-ben David Lynch rendezésében, filmen is láthattam a történetet. Én imádtam. Sokszor láttam. Bár én úgy vélem, a filmek csak egy fajta aspektusból, a rendező szemszögéből közelítik meg a történetet. Az ő szemszögükből. De ahányan olvastuk, annyi féleképpen képzeljük el a sivatag bolygót. 

De a mostani feldolgozás, igen csak látványosra sikeredett, Denis Villenouve jóvoltából. Minden képkockája olyan, hogy képernyővédőként is megállná a helyét. Sokan vártunk már egy ilyen grandiózus látványvilággal rendelkező sci-fire. De eljött ennek is az ideje. Mint ahogy nálam is a késkészítés ideje. Nem büszkélkedtem el vele, de már az első rész tán elkészítettem a magam Kris kését. Természetesen, mivel homokféreg fogát nem találtam, még a neten sem, ezért improvizáltam, és diófából készítettem el.

A fát úgy vágtam el, hogy a szíjács és a geszt, különböző színét kihasználva, hasonlítson egy kicsit, a filmben használtra. Utána néztem hogy milyen méretekkel rendelkezik, és nekiláttam a csiszolásnak. Majd némi kis ezüst festék segítségével, a fém markolatot is imitálni tudtam. Egy fajta cosplay kést készítettem. Tudom hogy nem szabad ilyet csinálni, de nem tudtam neki ellenállni. Mert meg kell venni a az eredetit, vagy ki kell nyomtatni 3D-s nyomtatóval. De abban semmi kihívás nincsen. 

Ezért úgy döntöttem, hogy elkészítem a saját Kris késem, az előző mintájára, de igazi használhatóra. Valódi acélból, és igazi fém markolattal. Volt egy 4,4 mm vastag sleipner acélom. Tudom hogy hosszú lesz a penge, ezért nem választottam vastagabb acélt. Úgy  szerettem volna elkészíteni, hogy  súlypontja a lehető legközelebb legyen a markolathoz. Mivel fémből, egészen pontosan egy 3/4 " vascsőből készítettem a markolatot, ezért sikerült is elérnem a célkitűzésemet. Hiába 320 milliméteres a penge hossza, akkor is könnyű forgatni. A markolatot wenge fával egészítettem ki, hogy legalább egy kicsit hasonlítson arra amit a Fremenek........ szent késként tisztelnek. 

Már csak egy dolgot szeretnék készíteni neki. Igen egy tokot. De ennek még egy kicsit utána kell néznem. Kíváncsi vagyok hogy milyen bőrből készítették. Bár ha sivatagi ruhát is tudtak készíteni, akkor a tok sem okozhatott nekik gondot. Mindent elkészítettek, pedig csak homokjuk van, fűszerük és Sai-Huludjuk. De ennyi nekik pontosan elég ennyi. Nekem pedig az, hogy elkészíthettem a késüket. 

 

Don Quijote kardja.

Ha az embernek álmai vannak, azokat...ha tudja valósítsa meg. Történetesen ez a kard, az öcsém álma volt. Gyönyörűen rajzol, és több kiállítása is volt már. Az egyik kedvenc témája, Don Quijote nevű, fiktív hőssel kapcsolatos. S mivel most töltötte be az 50. életévét, azért úgy döntöttem, hogy meglepem azzal a karddal, amit a testvérem papírra, illetve vászonra álmodott.

Elővettem egy régi laprugót, és hozzáláttam a munkához. Félbe vágtam, és egyenesre egyengettem. 

Majd, a penge ricasso részénél megzömítettem. Így a 6 mm vastagságot 10 mm-re növeltem. De csak azért, hogy a domború alakú kézvédő fel tudjon ütközni rajta.

Az egyenes vonalú, egyik oldalán hamis fokélű, és deltoid alakú, penge csiszolása, több mint 5 órát vett igénybe. 

Én aki szimmetriát, hírból sem ismeri, elkészítettem egy olyan pengét, amire nagyon büszke vagyok. Szerintem csak azért, mert az öcsémnek csináltam a kardot. Szóval, majdnem szimmetrikus lett. S ha már ennyire belelendültem, pár óra alatt egy darabka 0,8 mm-es lemezből kikalapáltam a kézvédőt is. Kb. kétezer kalapácsütés után, megpihentem, majd mégennyivel készre kalapáltam.

Természetesen rengeteg munk következett még ezután is. A hőkezelt penge markolattüskéjét, nem merítettem az olajba, és így kellőképpen lágy maradt ahhoz, hogy M6-os menetet tutjak rá vágni.

A markolat gombot egy 40 mm-es négzetacélból alakítottam ki. Ebbe is M6-os menetet vágtam. Majd a nagyjázás után, belecsavartam egy csavart, és fúrógép segítségével lekerekítettem.

Mindkét oldalában M6-os belső menet segítségével, még az alsó kézvédő nyúlványt is tudtam rögzíteni.

Na ezek után a azoknak azon elemek elkészítéséhez fogtam hozzá, amikhez a kézvédőt, és a hárító vasakat rögzíteni. Kevés fúrás, sok reszelés. Nagyjából ennyi a munkafolyamat. De ezt is sikerült viszonylat pontosan megcsinálnom, mert nem csilingeltek a markolattüskén.

Szépen le is kellet kerekíteni őket, mert a markolatnál semminek nem lehet éle. Hiszen azt a gazdája keze bánná. A háttérben a vázlat segítségével, még a nagyságot is be tudtam helyesen lőni. Mert ugye pontos méret nem volt semmihez megadva.

Na most jött el az az idő, amikor a markolat elkészítéséhez is hozzá kellett fognom. Cseresznye fára esett a választásom, mert az kellőképpen kemény, de még viszonylag könnyedén lehet alakítani. Nem bírtem ki, miután lenagyjáztam, és suhintottam vele egy párat. 

Betyár jó érzés volt. Kellett is ez a kis feltöltődés, mert most következett a legszívatósabb része, a kard készítésének.

A hárító vasak elkészítése. Először is, megszabadítottam néhány darab, 8 mm-es betonvasat, a bordáitól.

Aztán a vázlat alapján a kellő alakúra hajtogattam őket. Azért a betonvasat választottam, mert nagyon jól tűri a többszöri hajtogatást. Hát mit ne mondjak, elbíbelőttem vel egy darabig. de a végén, a látvány mindenért kárpótolt. A markolatot is sikerült tenyérbaráttá varázsolnom. Az egyetlen egy dolog amit nem tudtam megcsinálni, az az elemek összehegesztése. Azt egy profi szakemberre bíztam. De így már minden úgy állt a kardon, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ezek után már csak egy dolgom volt hátra. Az hogy öcsém kérésére, megöregítsem a kardot. mintha azt tényleg használta volna Don Quijote. Három teljes napon át, kapott vas-kloridosk ezelést a kard minden egyes darabkája. De végeredmény teljesen elnyerte az öcsém tetszését. Amint látszik a képeken, a kardkészítés nem egy nagy dolog. Csak hozzá kell fogni, és csinálni rendületlenül. Néhány keszekusza dologból ami az asztalon, egyáltalán nem mutatós, a végén egy a szem számára kellemes látványt nyujtó, kardá fog összeállni.             Na ezt lehet látni az első képeken.        A többin pedig azt, hogy mennyi munka van vele, amíg elkészül, egy kard. 

 

Frank Garnish soha nem adja fel.

Mondanám hogy boldog újévet, de már lassan éljen május elsejét  kellene, inkább kivánnom. Hiába no, Tél van, és ilyenkor, kicsit el vannak gémberedve, az ember ujjai, ha kint tesz vesz a műhelyben. Az igazság az, hogy más...sokkal fontosabb dolgaim is akadtak, mint a kés, illetve bicska készítés. De már nagyon viszketett a tenyerem, és engedtem a kísértésnek. I'll be back...ahogy Arnold Schwarzenegger mondaná, vagy I'll be black...ahogy Denzel Washington. Egyszóval, visszatérek. Hát én is visszatértem. Az egész úgy kezdődött, hogy ...vittem édesanyámnak a szokásos szombati kenyeret, amikor a pékség előtt rám köszönt az egyik régi ismerősöm. Majd elfordult tőlem, és az ott jelenlévők tudtára adta, hogy nagyon szép késeket készítek. 

Ja, meg bicskákat is. Én szabadkoztam, hogy nem is olyan szépek, de használhatóak, ő pedig tovább dicsérte a munkáimat. Kérdem tőle...-Te szeretnél egyet csináltatni velem, ugye ? A válasz, természetesen igen volt. Mondom neki ...-Akkor rajzold le hogy milyet szeretnél. Mert nálam (és természetesen szinte az összes készítőnél ) így kezdődik el a késkészítés. A rajzról el lehet dönteni, hogy megvalósítható e, az elképzelés. Konkrétan nem rajzot kaptam, hanem egy képet. De csak a méretek miatt. Ekkora bicskát szeretnék, és kajálni, szalonnázni szeretnék majd vele. Minden instrukciót megkaptam, így hát kezdetét vehette a munka. Mivel tavaly óta feltöltöttem az acél készleteimet, ezért rögtön neki is álltam a bicska elkészítésének. Rögzítési mechanizmusként a hátsó zárat választottam, és alapanyagként az 1.4116 rozsdamentes acélt. A pengének 3 milliméterest, az alaplapnak pedig az 1 milliméterest. Szeretek evvel az acéllal dolgozni, mert már ismerem.

De úgy néz ki, hogy nem eléggé. ugyanis a hőkezelés, és megeresztés után, elkövettem azt a hibát, hogy a finomításnál satuba fogtam. egy bőr darabkát szoktam a satu pofáira rakni, hogy ne feszüljön az acél. de a satupofa rögzítő csavarja egy hangyányit ki volt lazulva, és már meg is történt a baj. A penge a tálungnál eltört. Sebaj ! készítettem egy másikat. Ez már egyben maradt. Banskia fából markolathéjakat vágtam, és felragasztottam a szintén hőkezelt alaplapokra. Másnap kifúrtam a csavarok helyét, és összeraktam, illetve összecsavaroztam a bicskát. Egy leheletnyit még kellet finomítanom rajta, de itt már óvatosabban jártam el. A lényeg az hogy ismét sikerült egy működőképes bicskát készítenem. Abba is hagyhattam volna, amikor eltört a penge, de a Frank Garnish, én se adom fel soha. S hogy ki is az Frank Garnish.......az maradjon az én titkom.