Bad Lines Bowie, a 2017-es év utolsó kése.

 Valahogy mindig úgy alakul, hogy az év utolsó kése , szinte mindig "nagyvasra" sikeredik. Az idén egy régi álmomat teljesítettem. Egy modern bowie kést készítettem. Az alapanyagot ( ami egy nem mellesleg, egy páncélszekrény darabja ) D. Laci vásárlóm biztosította. A 3 db 5 mm-es furatot a Fehér Műhely varázsolta ( kb. negyed óra, és némi káromkodás után ) bele. A bakelitet "BótosJózsi"-nak köszönhetem. A ragasztót, pedig  R. Gábor adta hozzá. Eddig ugye, ha jól számolok....0 Ft. az anyagi károm. Isten bizony, öröm így a késkészítést elkezdeni

 Adott ugye egy, nagyjából fúrhatatlan anyag. Ami irgalmatlanul ellenáll minden külső beavatkozásnak. Itt jön képbe Surin Pista, és az ő csiszolószalagja. Vadi új, és kérem még ezzel a szívós anyaggal is boldogul. Ja, úgy döntöttem nem lágyítom ki az acélt, mert így csúszkált rajta a reszelő. Csak elrontani tudnám egy rossz hőkezeléssel. Tehát betartottam azt, ha éreztem hogy forró az anyag, akkor hűtöttem....és ennyi. Nincs semmi másom, a nagyvilágon......dúdoljuk együtt !...... mint a végtelen türelmem. Két óra alatt sikerült az amit elterveztem. V-re lett csiszolva a 4,5 mm-es penge.

Ezek után vittem el kifúratni a félkész kést. Majd vágtam két darabot a textilbakelitből, és a piros fíbert helyettesítő, nyugta alátétből. Ragasztottam, reszeltem ( mármint az ujjvédőt, amit Loveless módszerrel rögzítettem ) majd csiszoltam. Nem keveset. Még életemben nem élvezetem ennyire a késkészítést. Mint egy álom. Olyan formája lett amit elképzeltem. Na itt álljunk meg egy szóra. A késem neve ugyanis onnan ered, hogy lerajzoltam ugyan egy kés formát az acélra, de az nem hasonlított arra amit a fejemben elképzeltem. A kollégám segített. Kijavította a rossz vonalakat ( angolul bad lines ) és ott volt előttem, ami eddig csak a fejemben létezett. Amikor elkészült, és a kezemben foghattam, az volt az érzésem mintha mindig is ezt a kést kerestem volna. A súlypontja az ujjvédő előtt. A markolat madárfejes, és kényelmes. Az éle pedig meg birkózik a téglavágás után a pet-palack átvágásával is. Kell ennél több ?.................elárulom..........NEM ! Boldog vagyok, és kész. Az egyik este, kivittem az erkélyre, és csak néztem. Rájöttem, hogy életemben először, büszke vagyok a késemre. .................Jó érzés.

Na ezt az érzést kívánom, minden amatőr és profi késkészítőnek, a 2018-as évre !

Boldog Karácsonyt, és még boldogabb új évet kívánok mindenkinek !

Mert kés nélkül lehet élni.......................... De vele együtt lesz teljes az életed.

Kwaiken ő, vagy K-vaj-ken ő ?

A vajkenő kés...

Na hova jutottunk el tavaly ?
Egy hétig otthonunk volt Hawaii.
Ahol ettünk ittunk, pihentünk,
Örülök neki, hogy kimentünk.

Minden reggel gyümölcsöt ettünk,
Itthon pedig fogadalmat tettünk.
............
Mert amit akartunk, ott nem ettünk.

Bizony hiányzott a kenyér, a vajas,
Helyette volt ananász, jó magas.
Kezdtük már megunni, a banánt is,
S hiányoltuk a jó magyar kaját is.

Így az idén arra szavaztunk,
Hogy végül itthon maradtunk,
............
S boldogan kenyeret vajaztunk.

Nochy.

Minden viccet félre téve. Volt egy kis időm. Tehát késezhettem egy kicsit. Szolidan megütögettem egy kis bóracél lemez darabot, és megcsiszoltam olyan formára, amit kwaiken-nek neveznek. Egyenes pengehát, és szép ívű élforma jellemzi. Ja, és ráadásul kecses is. De nekem más terveim voltak. Csak egy egyszerű kést akartam készíteni, minden sallang nélkül. Szeretem a kovácsolt felületet, és hagytam egy keveset a penge hátán. A többit pedig V-re csiszoltam. Többek között e két stílusjegyért szeretem. a "paprikás" Trollsky fiú késeit is. Nekem nincsenek ilyenjeim...... remélem. Ha valami megtetszik akkor a magam módján elkészítem, és kész. Biztos vagyok benne hogy az eredetire nem fog hasonlítani, mert azokat maximalista profik készítik. Az én legfőbb jellemzőm pedig az oportunizmus, és a kompromisszumkészség. E két dolog átsegít azon, hogy valamin is megakadjak. Ha nincs olyanom, akkor csinálom ilyenből. A végeredmény akkor is egy kés lesz. Mert még mindig késztetést érzek, hogy újabb késeket készítsek. Úgy is mondhatnám: Előbb, vagy utóbb kezemben lesz a legújabb késem..........pláne, ha közben nem múlik el a késztetésem.

UI: Egy szónak is száz a vége, sötétben ez is hasonlít egy vaj-kenő-késre.

NaJanika puukko...

 Mindenki tudja rólam, hogy imádom a késeket. Azt is sokan tudják, hogy a legjobban az skandináv népek, éllel rendelkező használati eszközei , a puukko-k állnak a legközelebb a szívemhez. De azt már nagyon kevesen tudják, hogy nem nagy lábon élek. Akarom mondani ......én nem minőségi acélokból készítem a késeimet. Igen én is szeretnék Elmaxból, Rwl-34, vagy Böhler N690 anyagokból dolgozni. De aztán rájövök, hogy még nem értem meg arra a szintre, hogy ilyen nemes acélokkal dolgozzak.

 Viszont a kevésbé népszerű szénacélokat, mint penge alapanyagokat, mintha nekem találták volna ki. Van egy kedvencem is közülük, a 80Crv2. Sok északi nép dolgozik ebből a Németországban gyártott, és 0,75-0,85 széntartalommal rendelkező, alacsonyan ötvözött szerszámacélból. Népszerűségének az az oka, hogy az arany középutat betartva a hőkezelésnél, egyszerre lehet elfogadható keménységűre, és kellően szívósra edzeni ezt a fölösleges ötvöző elemeket nem tartalmazó acélt.

 Egy szónak is száz a vége, én is hozzájutottam egy pár 80Crv2-es anyagból kipréselt vak pengéhez. Egy Brisa.fi nevű oldalról. Megjegyezném, hogy az előző késem gazdájának jóvoltából. Hála neki érte ! Azonnal kattogni kezdett az agyam, hogy milyen késeket is fogok készíteni belőle. Az első, egy bőrmarkolatos puukko lesz döntöttem el magamban. Ellenvetés nem lévén kilyuggattam a "pecekvágóval" ( ez egyébként egy bőrdíszműves szerszám neve ) 30 db 25x35 mm-es 3+os bőrtéglalapot.

 Majd a következő alkalommal kicsit megszélesítettem a kalapács, a sínvas, és némi faszén állhatatos munkája árán, az amúgy 20mm széles pengét. Narancsig fölhevítettem, és korallpirosig visszaengedtem, mielőtt a fáradt olajba merítettem volna. Majd meg is csiszoltam, és visszaraktam a hamura, azaz a maradékhőre. Ezek után csak a dur-aluból készített bolstereket kellett kifúrnom, és kireszelnem, hogy elkezdhessem az összeragasztást egy kis Üve-rapiddal. Majd kezdődhetett a kedvenc részem a markolat csiszolása.

Ezeket a munkafázisokat láthatjátok néhány előző képen. Bár a látvány önmagáért beszél, de azért van abban valami varázslatos, amikor a ragasztós-szögletes tömbből.............egy sallangmentes-lekerekített markolat alakul ki. Már csak egy valamit kell betartani. A szimmetriát ! Ez nekem most sem sikerült. Pedig Karesz már régen megmondta, hogy a markolatvéget, és a kézvédőt kell majdnem véglegesre kialakítani. Ezt én nem tettem meg és egy kicsit elcsúszott a középvonaltól a tüske vége. Na ezért kötött ki a markolat végén az a ellapított alu cső darabka. A következő pukkoo már nem így fog készülni..........mert magamra parancsolok, hogy ............Na Janika, ezt másképp kell csinálni !

UI: A névét az általam legtöbbre tartott puukko-ról : a Malanika-ról kapta.

Tise Ventu ( T72 )

 Ha fontos az ember számára valami, azt nem veszi félvállról. Tudom, ezernyi fontosabb dolog van mint a késkészítés ,de néha bizony ez a legfontosabb. Főleg ha van szabadidőd. Isten bizony nem irigylem a ( a legnagyobb tisztelettel mondom ) megélhetési, azaz a hivatásos késkészítőket. Ezt a kést ugyanis egy olyan ember számára készítettem, aki finoman fogalmazva is, egy minőségmegszállott -rockwellvadász. Oda van a minőségi cuccokért. Mint pl. Cold steel , Extrema Ratio, vagy Fallkniven kései.

 Na de hogy jövök én a képbe ? Miért is fontos neki, hogy a sok neves gyártó mellett, tőlem is legyen kése ? A válasz egyszerű. A kézzel készített késnek lelke van. Egyszeri, és megismételhetetlen. Kétszer ugyanolyan kést, csak sablon segítségével......vagy irgalmatlanul sok rutinnal lehet készíteni. Tehát azt mondta nekem: -Kell nekem egy harckocsicsapszegből készült kés, amivel keresztül tudok menni mindenen. Úgy érzem beleszeretett ebbe az anyagba, mert örömmel megszerezte amit kértem a készítésért cserébe.

Nem.....nem pénzt adott. Alapanyagot. Nyers késpengéket, és markolatanyagot. Ez az érték számomra. Na de csapjunk is bele a lecsóba. Mert már az elején is kihívás volt evvel az anyaggal dolgozni. Markolatpanelos kés volt az elképzelés, tehát minimum két furatot kell a markolat részre eszközölni. Én már dolgoztam vele, és némi kontúrozás után megbíztam a leendő gazdáját, hogy fúrassa ki. Vigyorogva jött vissza. A kilágyított anyagot nem bírták átfúrni. Végül kimarták, a két furatot.

 Innentől már nekem is könnyű (?) dolgom volt. Oldalanként egy óra alatt megcsiszoltam a levezető élt. Megágyaztam faszénnel az edző vályúmban, és edzést ( nem hőkezelést ) tartottam az acélnak. Narancs-színre fölhevítettem , és fáradt-olajos hűtőfürdőt tartottam neki. Majd a már nem parázsló faszénen, megeresztettem. Majd tesztelés gyanánt, kb. 5 méterre a hátam mögé hajítottam a betonra. Ha ezt  fractura nélkül kibírja, mást is könnyűszerrel ki fog bírni. Ezek után még csiszolhattam egy keveset.

Mert ha szabad így fogalmaznom, még betyárabb lett az anyag, mint kilágyított korában. Olyan lett .....hogy a csiszoló szalag csak nyalogatni tudta. Még szerencse hogy az abrazív ( koptató ) eljárás nyomait korábban eltüntettem. De még így is kihívás volt, elfogadható ricasso-t, és normális élet adni ennek a pengének. Végül, de nem utolsó sorban ( a Degu-tól kapott zebrano-fával ) Felmarkolatoztam a T72-őt. Megígértem neki hogy csak F@sz@ késeket próbálok készíteni a tőle kapott markolatanyagokból. Remélem az lett. Mindenesetre az én arcomon ott figyel büszkeség. Megdolgoztam ezért az arcért. Ha a gazdája, csak fele annyira fogja szeretni mint én, akkor jó élete lesz a Tise Ventu-nak.

UI: Ha valaki szerénytelennek ítél meg ezután a bejegyzés után.....az a szíve joga. De kívánom neki, hogy vágjon bele a késkészítésbe, és élje át azt amit egy csupa lélek késkészítő ( Berényi Sanyi, Fazekas József, és Lovász Gyula .....vagy Tombor Márton, és Oláh Barna......de most nem fogom  felsorolni, az összes jó késkészítőt ) átél miközben a késeiket készítik. Higgyétek el.......színtiszta boldogság amikor, rengeteg befektetett munka árán........ elkészül  ........A KÉS.

Renovation...avagy hogyan újítsunk fel egy markolatot.

Ime a végeredmény. Jól fogható, és mutatósabb mint ahogy hozzám került.

De ugorjunk vissza egy kicsit az időben. Nagyra becsült számszeríjkészítő barátom, megkért arra, hogy hozzam rendbe az egyik kardjának markolatát. Hát így kezdődött a renovation.

Mivel itt-ott rozsdafoltot láttam, ezért a polírozással kezdtem. A háttérért én kérek elnézést. De jobban szeretek kést készíteni, mint műhelyt rendezgetni.

A polírozás után két akácfa darabkában, kialakítottam ( kivéstem ) a markolattüske helyét. Majd kétkomponensű ragasztóval, bőven bekentem őket.

Résmentesen összepréseltem őket, két fadarab segítségével. Majd hagytam ebben az állapotban, kb. egy teljes napon keresztül.

A fölösleges anyagot eltávolítottam, az akkor még meglévő szalagfűrészemmel.

A nagyoláshoz pedig a lamellás korongot vettem igénybe. Itt ott megégett, mert kissé kopott volt a korong.

De némi 60-as csiszolóvászon, és egy kis svéd segítséggel, jó úton haladtam a kézzel ( jól ) fogható eredményért.

Aztán finomabb...120-as, és 240-es vászonra váltottam. Mellesleg, ez a kedvenc munkafázisom a markolatozásnál.

Volt még azért feladatom a pengével, mert élet, és hegyet kellett neki csiszolnom. Na evvel is eltöltöttem, majdnem egy órát.

Az utolsó teendőm pedig a markolat és a keresztvas, illetve a markolatgomb közötti rés betömítése volt. Amit pillanatragasztó, és a lecsiszolt fűrészpor keverékével oldottam meg.

A markolaton kívül, a kardnak ez a része tetszett a gazdájának a legjobban. A régi " hegy "-hez képest, igen ......van egy kis eltérés.

Még egy napig nálam lehetett, és alkalmam volt rá teljes egészében is lefotózni. Bár szívem szerint inkább forgattam volna. Egy szónak is száz a vége....boldogan cseréltem le a régi zsinór markolatot, egy nála nagyságrendekkel mutatósabb fa markolatra. Mert a renoválás, egy egyszerű, de nagyszerű dolog.

Belij Bolka.....és az (b)első erő.

 Kár is szépíteni a dolgot. Kovács műhely, és szerszámok nélkül, nem könnyű dolog megmunkálni az acélt. Pláne, ha az nem is egy egyszerű, s bármelyik vaskereskedésben  kapható anyag. Hanem egy olyan alkatrész, aminek irgalmatlan mennyiségű strapát kell kibírnia. Ez az anyag a a harckocsi csapszeg. Meg tudtam róla, hogy " csak " közepesen ötvözött. De hihetetlenül szívós.

 Miután megkaptam, még kör keresztmetszete volt, és az egyik .....barátom elvitte a .......másik barátomnak, hogy lapítsa már ki, legyen szíves az anyagot. Mellesleg az egyikőjük számszeríjakat készít, a másikójuk pedig hivatásos kovács mester. Hát......azt mondta kellett hozzá elég sok meleg, mire engedett az erőszakos ütlegelésnek. De csak kilapult olyan vastagra, amilyet elképzeltem.

 Így hozzá is kezdhettem az én részemhez. Mert az még igen kevés ha valami lapos. Még.....laposabbra kell formálni, hogy legalább egy kicsit is hasonlítson egy késre. Megmondom őszintén, ezt nagyon beszívtam. Legalább két zsák faszenembe, és több mint egy órámba került, mire elértem a kellő formát . Igaz közben egy kicsit csaltam is, mert itt ott bele is csiszoltam az anyagba.

 A jakut kés egyik oldala gödrös. Ezt az oldalt nem könnyű gömbölyítő kalapács nélkül kialakítani. Az obiban meg nem lehet ilyen szerszámot kapni. Nem baj ! Akkor a kalapács " smoll "részével fogok ütlegelni. Még így is nehéz dolgom volt mert időközben a fok felőli rész vékonyabbra vertem a kelleténél. Szóval folyamatosan fizettem a tanulópénzt. Minden mozdulat fontosnak a kovácsolásnál..........feltéve ha azt szakember végzi, és igazi üllőn.

 Akkor mi is hiányzott ahhoz, hogy szépen kovácsolt kést készítsek ? Kovácsüllő, koksz, kovácstűzhely,  gömbölyítő kalapács, és a szaktudás. De nézzük meg hogy mim volt. Alapanyag , faszén, edzővályú, 1,5 kg-os kalapács, és lelkesedés. Ezeknek, és a hihetetlen belső békének, és erőnek köszönhetem, hogy akkor sem adtam fel, amikor inkább hasonlított egy elbojszintott sarlóra, mint egy késre.

De a végeredmény engem igazol. Érdemes volt " kínlódni " vele. Akácfából készítettem markolatot, és két fél darab akácból pedig tokot. Erre ráhúztam egy ötrétegű bőr papucsot. Mert ilyen megoldást is láttam a jakut mesterek képein. Most már csak egy dolgom volt hátra. Odaadni az új gazdájának, aki nem mellesleg egészen közel járt Jakutföldhöz, mert Kazahsztánban járt, a Madjar törzs területén. Akkor döntöttem el hogy kést készítek neki, amikor hallottam mesélni az átélt élményeiről. Mikor megkapta, öröm látszódott az arcán. Később a kollegámmal beszélgetett, és ekkor láttam meg azt a mozdulatot, ami minden szónál  többet mond el. Mint a gyerek úgy szorította frissen kapott Jakut kését. Egy két méter magas embertől, aki mellesleg a Fehér Farkasok nevezetű, taktikai tréninget oktató csapat egyik, hanem fő instruktora, meglepő volt ez a mozdulat. Pontosan oda szorította ahol a belső erő lakozik az emberben. Örülök én is mert jó emberhez került a késem.