Don Quijote kardja.

Ha az embernek álmai vannak, azokat...ha tudja valósítsa meg. Történetesen ez a kard, az öcsém álma volt. Gyönyörűen rajzol, és több kiállítása is volt már. Az egyik kedvenc témája, Don Quijote nevű, fiktív hőssel kapcsolatos. S mivel most töltötte be az 50. életévét, azért úgy döntöttem, hogy meglepem azzal a karddal, amit a testvérem papírra, illetve vászonra álmodott.

Elővettem egy régi laprugót, és hozzáláttam a munkához. Félbe vágtam, és egyenesre egyengettem. 

Majd, a penge ricasso részénél megzömítettem. Így a 6 mm vastagságot 10 mm-re növeltem. De csak azért, hogy a domború alakú kézvédő fel tudjon ütközni rajta.

Az egyenes vonalú, egyik oldalán hamis fokélű, és deltoid alakú, penge csiszolása, több mint 5 órát vett igénybe. 

Én aki szimmetriát, hírból sem ismeri, elkészítettem egy olyan pengét, amire nagyon büszke vagyok. Szerintem csak azért, mert az öcsémnek csináltam a kardot. Szóval, majdnem szimmetrikus lett. S ha már ennyire belelendültem, pár óra alatt egy darabka 0,8 mm-es lemezből kikalapáltam a kézvédőt is. Kb. kétezer kalapácsütés után, megpihentem, majd mégennyivel készre kalapáltam.

Természetesen rengeteg munk következett még ezután is. A hőkezelt penge markolattüskéjét, nem merítettem az olajba, és így kellőképpen lágy maradt ahhoz, hogy M6-os menetet tutjak rá vágni.

A markolat gombot egy 40 mm-es négzetacélból alakítottam ki. Ebbe is M6-os menetet vágtam. Majd a nagyjázás után, belecsavartam egy csavart, és fúrógép segítségével lekerekítettem.

Mindkét oldalában M6-os belső menet segítségével, még az alsó kézvédő nyúlványt is tudtam rögzíteni.

Na ezek után a azoknak azon elemek elkészítéséhez fogtam hozzá, amikhez a kézvédőt, és a hárító vasakat rögzíteni. Kevés fúrás, sok reszelés. Nagyjából ennyi a munkafolyamat. De ezt is sikerült viszonylat pontosan megcsinálnom, mert nem csilingeltek a markolattüskén.

Szépen le is kellet kerekíteni őket, mert a markolatnál semminek nem lehet éle. Hiszen azt a gazdája keze bánná. A háttérben a vázlat segítségével, még a nagyságot is be tudtam helyesen lőni. Mert ugye pontos méret nem volt semmihez megadva.

Na most jött el az az idő, amikor a markolat elkészítéséhez is hozzá kellett fognom. Cseresznye fára esett a választásom, mert az kellőképpen kemény, de még viszonylag könnyedén lehet alakítani. Nem bírtem ki, miután lenagyjáztam, és suhintottam vele egy párat. 

Betyár jó érzés volt. Kellett is ez a kis feltöltődés, mert most következett a legszívatósabb része, a kard készítésének.

A hárító vasak elkészítése. Először is, megszabadítottam néhány darab, 8 mm-es betonvasat, a bordáitól.

Aztán a vázlat alapján a kellő alakúra hajtogattam őket. Azért a betonvasat választottam, mert nagyon jól tűri a többszöri hajtogatást. Hát mit ne mondjak, elbíbelőttem vel egy darabig. de a végén, a látvány mindenért kárpótolt. A markolatot is sikerült tenyérbaráttá varázsolnom. Az egyetlen egy dolog amit nem tudtam megcsinálni, az az elemek összehegesztése. Azt egy profi szakemberre bíztam. De így már minden úgy állt a kardon, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ezek után már csak egy dolgom volt hátra. Az hogy öcsém kérésére, megöregítsem a kardot. mintha azt tényleg használta volna Don Quijote. Három teljes napon át, kapott vas-kloridosk ezelést a kard minden egyes darabkája. De végeredmény teljesen elnyerte az öcsém tetszését. Amint látszik a képeken, a kardkészítés nem egy nagy dolog. Csak hozzá kell fogni, és csinálni rendületlenül. Néhány keszekusza dologból ami az asztalon, egyáltalán nem mutatós, a végén egy a szem számára kellemes látványt nyujtó, kardá fog összeállni.             Na ezt lehet látni az első képeken.        A többin pedig azt, hogy mennyi munka van vele, amíg elkészül, egy kard. 

 

Frank Garnish soha nem adja fel.

Mondanám hogy boldog újévet, de már lassan éljen május elsejét  kellene, inkább kivánnom. Hiába no, Tél van, és ilyenkor, kicsit el vannak gémberedve, az ember ujjai, ha kint tesz vesz a műhelyben. Az igazság az, hogy más...sokkal fontosabb dolgaim is akadtak, mint a kés, illetve bicska készítés. De már nagyon viszketett a tenyerem, és engedtem a kísértésnek. I'll be back...ahogy Arnold Schwarzenegger mondaná, vagy I'll be black...ahogy Denzel Washington. Egyszóval, visszatérek. Hát én is visszatértem. Az egész úgy kezdődött, hogy ...vittem édesanyámnak a szokásos szombati kenyeret, amikor a pékség előtt rám köszönt az egyik régi ismerősöm. Majd elfordult tőlem, és az ott jelenlévők tudtára adta, hogy nagyon szép késeket készítek. 

Ja, meg bicskákat is. Én szabadkoztam, hogy nem is olyan szépek, de használhatóak, ő pedig tovább dicsérte a munkáimat. Kérdem tőle...-Te szeretnél egyet csináltatni velem, ugye ? A válasz, természetesen igen volt. Mondom neki ...-Akkor rajzold le hogy milyet szeretnél. Mert nálam (és természetesen szinte az összes készítőnél ) így kezdődik el a késkészítés. A rajzról el lehet dönteni, hogy megvalósítható e, az elképzelés. Konkrétan nem rajzot kaptam, hanem egy képet. De csak a méretek miatt. Ekkora bicskát szeretnék, és kajálni, szalonnázni szeretnék majd vele. Minden instrukciót megkaptam, így hát kezdetét vehette a munka. Mivel tavaly óta feltöltöttem az acél készleteimet, ezért rögtön neki is álltam a bicska elkészítésének. Rögzítési mechanizmusként a hátsó zárat választottam, és alapanyagként az 1.4116 rozsdamentes acélt. A pengének 3 milliméterest, az alaplapnak pedig az 1 milliméterest. Szeretek evvel az acéllal dolgozni, mert már ismerem.

De úgy néz ki, hogy nem eléggé. ugyanis a hőkezelés, és megeresztés után, elkövettem azt a hibát, hogy a finomításnál satuba fogtam. egy bőr darabkát szoktam a satu pofáira rakni, hogy ne feszüljön az acél. de a satupofa rögzítő csavarja egy hangyányit ki volt lazulva, és már meg is történt a baj. A penge a tálungnál eltört. Sebaj ! készítettem egy másikat. Ez már egyben maradt. Banskia fából markolathéjakat vágtam, és felragasztottam a szintén hőkezelt alaplapokra. Másnap kifúrtam a csavarok helyét, és összeraktam, illetve összecsavaroztam a bicskát. Egy leheletnyit még kellet finomítanom rajta, de itt már óvatosabban jártam el. A lényeg az hogy ismét sikerült egy működőképes bicskát készítenem. Abba is hagyhattam volna, amikor eltört a penge, de a Frank Garnish, én se adom fel soha. S hogy ki is az Frank Garnish.......az maradjon az én titkom. 

 

Röfi ...a 2023 év, utolsó bicskája.

Betyár egy év volt, annyi biztos. Volt benne minden. De most csak a késes részéről nyilatkozom. Kezdődött egy hatalmas bowie-val. Majd folytatódott egy tantóval. Aztán egy kard következett. Ja és ne feledkezzek meg a sok lyukas bicskáról sem, amit az év hátralevő részében készítettem. Többek közt a "Röfi"-t is. Mert mindig kisérletezek, hogy olyan kést , bicskát készírsek, amit még eddig nem készítettem. Minimal dizájnal ,és funkcionálisan. Csak semmi csicsa. Remélem megfelelek ennek a kategóriának.

Amúgy meg , ebben az évbem voltam túl termékeny, de mostanában, nem is erről szól az életem. A késkészítés soha nem volt a megélhetési forrásom, de az idén kinulláztam magam. Elfogytak a minőségi acéljaim. Nem estem kétségbe, mert visszatértem a kezdetekhez. Valaki ezt visszalépésként élné meg, de én inkább tanultam belőle. Most ha lehet nem mondanám ki , hogy mit. Legyen elég annyi, hogy kétszer is meggondolom, ha valakinek kést kell készíteni. 

Megrohantak az emlékek, mert visszatértek a régi élményeim, amikor még másodnyersanyagokból dolgoztam. Úgymint ...aszfaltvágó tárcsa, és  cirkulalap. De tudom, hogy ezek is jó anyagok, ha késkészítésről van szó. Amúgy se tudom visszafogni magam, ha arról van szó, hogy alkothatok. Legyen bármiről szó. Mert ugyanúgy élvezem ha az alsó ha az alsó épületet kell beborítani lambériával, vagy csak egy hétvégi ebédet kell az asztalra rakni. Csak had csinálhassam...ennyi.  Így történhetett meg az, hogy ........

.........az év végén, mivel beszippantott a Roxfort világa...( halkan nevet, inkább csak kacarászik ...! ) varázspálcákat készítettem. Egyszer csak azt éreztem, hogy ki kell mennem a műhelybe, és meg kell csiszolnom egy selyemakác fadarabot. ( Azóta azért beszereztem egy pár... hazai fafajtát, ami alkalmas, pálca készítésre. Mint például a szilt, tölgyet, fűzfát, kőrist, platánt. De nagyon szeretnék somfát is, és sorolhanék még egy párat.

A lényeg az hogy pár perc mulva ott is díszelgett a kezemben a varázslatos végeredmény. De nem fárasztalak bennetek ezzel a hóbortommal. Bár......utána néztem, hogy sokan készítenek ilyeneket, és komoly eredményeket értek el velük. Igen jól gondoljátok, drága pénzért el tudták adni őket. Na ....ez az igazi varázslat  !

Én csak magamnak készítem a késeimet, bicskáimat. Nagy többségében. Ritkán válok meg tőlük, és akkor is alapanyagban kéremm  meg az árát. De csak azért, hogy készíthessem a következő késem. De a "Röfi"...től nem válnék meg, mert most van elég alapanyagom.  Ezt kivánom a jövő évre minden késkészítő ismerősömnek, és azt hogy legyen mit, és kinek készíteni.  Akik pedig nem készítenek kést, azoknak azt kivánom, hogy legyen elég pénzrtrk, hogy megvegyétek azt a kést , bicskát amire vágytok. Boldog új évet kivánok, minden olvasómnak !
 

Re-back, az acélpillangó.

Egyesek rajonganak a pillangó bicskákért. Mondjuk meg lehet érteni, hiszen különleges a nyitási mechanizmusuk. Egy jó kis  beszélgetés után, egy igazi pillangó fannal, én is úgy döntöttem, hogy készítek egyet. Mivel még mindig nincs "rendes alapanyagom" ezért ismét a cirkula lapjaimhoz nyúltam. Mondjuk számomra, ezek az acélok több szempontból is tökéletesek. Hiszen nem kell hőkezelnem, mégis elég kemények és szívósak. Szóval nekem, késkészítéshez ideálisak

. Most is egy rajzzal kezdtem. De nem akartam lemásolni egy még lévő bicskát, így hát máshova tettem a fordulási, és feszítési pontokat, mint ahogy szokás. De rá kellet jönnöm, hogy így is működik. 🤪 😇 😜 Büszke is vagyok magamra. Viszont az esztétikát lecseréltem, a praktikumra. Szóval engem nem zavarnak a nagy "kandesz" csavarfejek. Amúgy is olyan helyen vannak, hogy se nyitáskor, se záráskor sem zavarnak. Markolatpanellal sem vesződtem, mert határozottan szeretem a fém felületeket. Miután összeraktam, még szükség volt némi finombeállításra, de tényleg nagyon "pipec" módon müködik. Na ezeket a pillanotakat meg szoktam becsülni, mert nem túl sok van belőle. De amit az utóbbi időben megtanultam, az az hogy nem az a lényeg... hogy ha hibázol, hanem az... hogy ki tudod javítani. Szerintem ezt a mondás, az életre is igaz. A lényeg az hogy... csináld. De úgy is mondhatnám hogy... vágj bele...készítsd el...vágj vele !

Dumpy, a göröngyös bicska.

Szinte mindig egy rajzzal kezdődik egy bicska készítése. Nem mindig lesz ugyanolyan, mint a rajzon, de hellyel közzel hasonlítani fog rá.

Miután kivágja az ember fia a papírból, már foghat is hozzá a flexeléshez. Pikk pakk készen van vele, és már örül annak hogy jól alakulnak a dolgok.

Az első összerakáshoz fogható érzéshez fogható dolog kevés van, mert teli van izgalommal. Itt derül ki hogy ami a rajzon müködik, az az valóságban is fog e.

Sok sok apró reszelgetés után, örömmel konstatálja az amatőr késkészítő, hogy ez bizony működik. 

Szólhat egy kis Depeche Mode, a hangszóróból, jöhet némi csiszolás, kicsi ragasztás, és egy kevés csavarozgatás.

No meg egy zsebklipsz elkészítése, mert mégis csak egy zsebkésről van szó.

Betyár jó érzés kézben tartani egy saját készítésű bicskát. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy készítsen egyet.

Bár göröngyös az út, de érdemes rajta végigmenni. Innen jut eszembe, hogy a nevét onnan kapta, hogy a penge és a markolat is rozsdás, göröngyös felületü körfűrész lapból készült. Mert az ember fiát nem állíthatja meg az hogy elfogyott a minőségi alapanyaga. Ez a lényeg. A többi már csak közönséges kofalárma.
 

Pocket dragon, avagy ...így készült a zsebsárkány.

Azt hiszem mindenki elismeri, hogy ha bicskák elitjéről van szó, akkor a Spyderco az első tízben benne van. Nálam mondjuk, dobogós helyezést ért el. Egyike azoknak a cégeknek, akik kifogástalan minőséget adnak az ember fiának, a pénzéért cserében. Jellegzetes formavilággal rendelkezik, szinte mindegyik modellje. Levédett szabadalmuk a nyitófurat a pengén. Többek között, ezért is imádom a pókos bicskákat. Rengeteget rajzolok, és a zsebkéseimen én is nagyon preferálom, ezt a fajta nyitási módot. Az egyik ilyen rajzomat, szinte naponta nézegettem, és úgy döntöttem, átkonvertálom a 2D-s rajzot 3D-be. Úgy is olyan régen csináltam bicskát. 

Szóval, minden egy rajzzal kezdődött. De nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy az 1.4116-os rozsdamentes acélból is meglegyen a kívánt forma. Az én technikám végtelenül egyszerű, mert úgynevezzett etikett papírra szoktam rajzolni, aminek az egyik oldala öntapadós. Ráragasztom a portalanított acélra, és filctollal is körberajzolom. Addig kontúrozok, amig a filc nyoma el nem tűnik.

Az igazi bicskészítőknek van egy érdekes  kifejezése...a duplikálás. Ez nagyjából annyit jelent, hogy van amit két példányban kell elkészíteni. Ez mondjuk elég egyértelmű, hogy két markolatlapot, és két markolathéjat is kellkészíteni. Hiszen milyen hülyén nézne ki ha csak egy markolatpanel lenne. Bár léteznek ilyen bicskák, csak valami okból nem igazán terjedtek el a világon.

Miután végeztem a sokszorosítással, hozzáláttam a penge csiszolásához. V-re csiszoltam, már amennyire a forma engedte. Majd ezek után tüzesekedtem egy kicsit. A szokásommal eltérően, most nem vittem fel a hőfokot 1000 C˚ fölé, mert terveim voltak még a pengével. Szerettem volna ugyanis az élet felületnövelni. ennek a legegyszerűbb módja a fogazás. Azt meg a szegény ember reszelővel szokta csinálni. Én is így tettem. De még így is megküszködtem vele.

Hát valahogy így néz ki amikor az ember fia a célegyenesbe fordul. A markolat panelok kifúrva, megsüllyesztve, és az alaplapokra felragasztva. Penge készre csiszolva. Hézagoló távtartó beszabva. Csavarok előkészítve. Most következik a szívatós része a bicska készítésnek, méghozzá a finomhangolás. A zárszerkezetről ugyan nem lőttem képet, de keresztzáras a zsebsárkány. Ja és egy végállás csavar is van benne, hogy nyitott, és zárt állapotban is legyen hova felütköznie a penge szakállának. Apropó csavarok. Sima M3 BKNY csavarokkal rögzítem a panelokat össze. Egyszer talán leszek olyan gazdag, hogy vegyek egy pár darab M3 távtartót. De az nem most lesz. 

Kezemben a végeredmény. A önelégült ábrázatomat  pedig bónuszként kapjátok hozzá. A első szelfim a bicskával vállalhatatlan volt. Annyira bele szoktam feletkezni a késkészítésbe, hogy a tisztálkodást el is szoktam felejteni. A végén döbbenek rá, hogy legalább fél kiló szennyeződést sikerült fölszedni magamra a munka során. Nem is csoda hogy nem szokott a párom felelőtlenül rámnyitni a műhelyben. Ilyedtében ugrana egy hátast tőlem, olyan rémisztő vagyok olyankor. 

Miután elszívtam az ilyenkor szokásos ünneplős pipadohányomat, készítettem egy két képet. Bár mostanában korán sötétedik, de azért találtam még annyi fényt, hogy elfogadható legyen a kép minősége. Azért egyszer még elviszem az egyik kedvenc graffitimhoz, és készítek róla egy két rendes képet is. Azokat az instagram oldalamra szoktam feltölteni. 

És.......itt van az a kép ami miatt tényleg kiérdemli a zsebsárkány nevet. Imádom a sziluett képeket. Hát nem olyan mintha egy sárkány pofája ? Engem mindenesetre arra emlékeztet. A fázós lábam pedig arra, hogy ideje begyújtani. Megyek, és tüzet lehelek a kályhába. Mert ugye a kis pocket dragon még nem tud tüzet okádni. Nem baj. Majd egyszer megtanítom neki, hogy is kell azt csinálni.