Hófehérke, és a hét körte...

 Mindig is becsültem a természetet. Mert tökéleteset alkot. Akár egy ágat, akár egy agancsot, pontosan úgy alkot meg, ahogy Ő akarja. Lehet ugyan befolyásolni, de nem érdemes. Mert oka van annak hogy olyan legyen. Így jártam én is avval az agancs darabbal, amit régen találtam. Csak hevert a fiókomban, és várta, hogy mikor kerül sorra. Eljött az ideje. Nézelődtem egy kicsit az égi sztrádán, és rájöttem, hogy nekem késztetésem van arra, hogy készítsek egy tradícionális ( a szó szoros értelmében ) puukkot. Magával ragadott a tudat, miszerint az új-ból...régit alkothatok.

 Először is kerestem pengének valót. Egy frissen kapott fűrésztárcsára esett a választásom. Készítettem belőle egy nullára kivezetett, skandináv élű pengét. Majd kezelésbe vettem az agancsot. Egyszerűen " kihypóztam" ( mert világos színű markolatot akartam ) egy hét alatt. Az ötletért pedig  a mai napig áldom " Niggha " komámat. Köszönöm ! Bőrt raktam az agancs darabok közé, és beragasztottam. Némi kis csiszolás után rájöttem hogy miért szerették az északi népek ezt a formát. A válasz egyszerű. Mert............... kézre áll. Annyira megörültem ennek a késnek, hogy ( és most kérek elnézést mindenkitől, aki nem szereti az idétlen szövegemet ) mesét is írtam róla. Fogadjátok szeretettel, Hófehérke ........általam újragondolt történetét.

Hófehérke, és a hét körte...

Egyszer régen, nagyon régen
Mikor még nem jártak repülők az égen,
Született egy pici csajszi, 
Arca színe halvány kajszi.

A farkas egy nagymamát meghágott,
Ezért láthatott főhősünk napvilágot.
No meg azért is főként, 
Őt ismerik legtöbben mesehősként.

Nem volt jó gyerek kiskorában,
Mert nem maradt benn a kisszobában.
Folyton folyvást kiszökött,
S hobbiból szarvasokat üldözött.

Egyszer beleharapott egy savanyú narancsba,
Miközben rálépett egy szarvas agancsra.
Tapogatta, majd zsákba rakta, 
Örült annak, hogy nem taposóakna.

Mikor nem volt elég pénze,
Vasat gyűjtött, és elvitte a MÉH-be.
Az árát néha elvedelte,
Ha úgy tartotta kénye-kedve.

De néha minden piából kifogyott.
Ilyenkor pálinkát készített legott.
Volt hozzá szükséges felszerelése,
Cefréje, meg lepárlóberendezése.

Mikor elkészült egy adaggal, 
Elfogyasztott belőle egy valaggal.
Ezután bóklászhatott az erdőben kedvére,
Fittyet hányva rókára, medvére.

Így került arra a bizonyos helyre, 
Mivel égő gyomra vágyott egy kis tejre.
Benyitott a kis házba, a hűtőgépet keresve, 
Mert arca színe átváltott, kajsziról veresre.

Meg is találta a hófehér (?) szerkezetet,
Éppen időben, mert mozgása merevedett. 
De a hűtőben nem lelt rá az áhított tütükére,
Ott is pálinkát talált, " őszinte " örömére.

Na jó. Iszok ebből is egy keveset.
Amikor elkészült, ez is ütős anyag lehetett. 
Megízlelte, miközben fejét törte,
Aztán rájött, hogy ez vilmos-körte. 

Szám szerint, minden nap megivott hetet, 
Így töltve delirium tremensben a hetet.
Mert a törpék bizony nem jöttek, 
Szép lassan külföldre költöztek.

Boszorkány az járt ugyan arra, 
De a kis ház előtt mindig lefordult balra.
Ja, és alma sem volt nála.
Mert lusta volt felmászni a fára.

A herceg meg inkább otthon maradt,
A rendelt pizzáktól, a hasa nagyra dagadt.
Még a lova is összerogyott volna alatta, 
A " merdzsóját " meg már rég eladta. 

Szünet.....mert én is szomjas lettem.....pár perc.....és újból visszakapcsolok Hófehérkéhez

Az erdő közepén, egy szál egyedül
Lesz@rva mindent, elvolt remekül.
Fejét ö már semmin sem törte, 
Hófehérke, és a hét vilmoskörte.

Véget is érne itt, ez a hófehér történet, 
Hisz híre hamva sincs a hét törpének.
Gondolt egyet " Hófi ", s hogy elfoglalja magát,
Az ivás mellett más hobbit is talált.

Késeket kezdett el csinálni.
Jobb szórakozást nem is lehet kívánni.
Most már tényleg boldog volt Hófehérke,
Akinek meg nem tetszik, elmehet ...........egy más mesébe.

AMA.

Bogey, a madárijesztő...

 Rögtön a lényegre térek. Azért lett madárijesztő a legújabb késem neve, mert ahányszor kivittem a műhelyből, annyiszor röppentek fel a japán birs bokorból, a verebek. Mellesleg kés nélkül is kipróbáltam, és akkor meg se mozdultak. Na de ez csak közönséges kofalárma, ahhoz képest ahogy elkészült. Mindig is sokra becsültem azokat az acélokat, amikkel fákat munkálnak meg. A cirkula laptól a gyalukésig, mind mind arra csábítanak, hogy kést készítsek belőlük. Ez utóbbi volt az én alapanyagom is. Mivel eleve kemény, és egyben szívós is, nem kellett hőkezelnem.

Viszont vigyáznom kellett arra, hogy nehogy megégessem az acélt. Éppen ezért, nem igazán mertem "odanyomni" a csiszológép szalagjának. Szinte csak nyalogatta az anyagot. Mindeközben lelkesen hűtöttem, ahányszor megéreztem a forróságot a az ujjaim hegyén. Hihetetlenül sokáig tartott, és rendesen elfáradtam, mire végeztem. Ehhez képest a vadnarancs fából és platánból álló markolat elkészítése, gyerekjáték volt. A markolattüske nem ér végig az egész hosszban, ezért flex-el egy pár helyen beirdaltam a tüskét. A többit pedig rábíztam a kétkomponensű ragasztóra.

Úgy beleköt a farostokba, és a fémen lévő vájatokba, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Nem kotyog, nem lötyög, csak tart.............akár a .............drájvettertaft. Már az elején úgy döntöttem, hogy meg fogom hagyni a gyalukés eredeti profilját a fokrészen. Mert így legalább egy helyen tökéletes lesz egy sík, a késemen. DE ! Talán a finomabb mozdulatoknak köszönhetően ( vagy talán a szokásosnál keményebb alapanyagnak ? ) egészen elfogadható levezető élt sikerült készítenem. Ezért úgy határoztam, hogy egy Tombor Marci féle ..........pengehegyefelőlfényképezve...................fotót is készítek a Bogey-ról. De csak kézből. Itt jegyezném meg, hogy amikor fotóztam, az addig békésen bóklászó varjak is felrebbentek. Tehát abszolút kiérdemelte a nevét. Nagyon remélem, hogy azon kívül, hogy ilyen különleges tulajdonsága van, egyszerűen vágni is lehet vele. De ezt már az új gazdája fogja kideríteni. Használd egészséggel ....A.L. !