Spalted beech, avagy kés, egy nem átlagos bográcsozás emlékére.

 Ritkán szoktam eljutni szabadságra. A párommal együtt pedig, szinte évente egyszer. Ilyenkorra szervezünk egy jó kiadós túrát, vagy csak egy kis lazítást valamelyik hegyvidéki településen. Az idén Arlóra sikerült elmennünk, egy vadászházba. Nagyon tudom ajánlani azoknak, akik nem térerőfüggők. Mert az ott nincs ! Mondták hogy ne térjünk le a túra útról, mert nem igazán tudnak megkeresni. Király ! A párom régi szomszédjai is velünk jöttek, és miután megérkeztünk, azon kaptuk magunkat, hogy már caplatunk is fel a dombokra.

 Pár kilométerrel a lábunkban, és sok sok hellyel a gyomrunkban, nekiálltunk az ételkészítésnek. Vadhús hiányában, marhalábszárból készítettünk, bográcspörköltet. Na és ezt a tevékenységet ötvöztük, egy kis kulturált alkoholfogyasztással. A tüzelőt helyi bükkfából hasogattuk, és nagyokat beszélgettünk, amíg a pörkölt rotyogott. Ekkor döntöttem el, hogy készítek egy kést a bográcsozás emlékére. Ezért gondosan eldugtam néhány spalted, vagyis gombás fadarabkát, hogy megmentsem őket a biztos tűzhaláltól. ( Gyönyörű az amikor a természet a betegséget is ilyen kifinomultam, és esztétikusan tudja prezentálni ) Nap végén pedig úgy bekajáltunk, hogy csak szuszogni tudtunk. Minden olyan megnyugtató volt, és élveztük azt hogy nem kell a telefonhívásoktól tartani. Olyan..........jóvolt, és kész..Egyszóval tökéletesen sikerült a hétvége.

Íme az Arló-i vadászlak, ami a Keserű völgyben található.

Na de egy pár szót azért a késről is kellene mondanom. Rendszertani besorolása: evőkés. Az alacsony költségvetésű kések családjába tartozik, azon belül is a pátria nemzetségbe. Hossza..........fejétől a farkáig............kb. huszon-egykét centi. Jellemző rá a megismételhetetlenül egyedi mintázat. No meg az, hogy borzasztóan ritka. Ebből a példányból is csak egyet sikerült lencsevégre kapni.

Itt jegyezném meg. A nemes anyagok jobbá, használhatóbbá, és szebbé teszik a késeinket. De valahogy mindig azokkal a késekkel szeretünk hámozni, szeletelni, farigcsálni, vagy csak egyszerűen enni, falatozni amik egyszerű "csumpi " anyagból vannak. Ez azért van mert nem drágák, és nem sajnáljuk őket használni.

Az én késem is ilyen lett. Pedig nincs stabilizált markolata, és csak egy régi rozsdás pátria evőkés a pengéje. De számomra akkor is egy kincs, mert benne van egy darabkája a természetnek, egy darabkája, a régi magyar iparnak, és egy darabkája benne van...................... az én szívemnek is

Inky Fish, a partra vetett tintahal.

 Ritkán teljesítek kívánságokat. De most kivételt tettem. Ja..........mert gyakorlatilag mindent rám bíztak. Kivéve azt, hogy ne legyen benne egyetlen egyenes sem. Jaj de jó ! Végre nem kell törődnöm avval hogy a levezetőél egyenes legyen. Úgy meggömbölyítem, hogy az valami csuda. Nosza papírra vetettem néhány görbe vonalat, és mutattam, hogy ez az elképzelésem. Rövid bólintással lett jelezve, hogy jó lesz. Ezek után már csak egy kis szabadidőt kellett találni, és némi alapanyagot. Az előbbiből nem sok van, de az utóbbiból akad.

Egy jól bevált trükköt alkalmaztam, rögtön az elején, amit az 1% nevű késemnél is alkalmaztam. Miszerint a pengére nem merőlegesen, hanem szögben tartva csiszoltam meg a levezetőélt. Ez azért jó, mert nagyobb felületen érintkezik ( szinte a penge teljes hosszában ) az acéllal. Ezáltal szép síkot kapunk.........ha........ügyes a kezünk. Az enyém nem mindig az. Meg maximalista sem vagyok. De igyekszem ! Kis koncentrálás után elfogadhatónak minősítettem a felületet. Ekkor jöttem rá, hogy azért lesz benne legalább 2 db egyenes.

Igen, a markolatot is rögzíteni kell valahogy. Azt meg nem lehet görbe csapokkal, szegeccsel, vagy csavarral. Ennyi egyenes szerintem belefér még. Fúrtam kettőt, és már ragasztottam is föl a vadnarancs falapokat. Néhány perc száradás után, már csiszoltam is a markolatot. Ügyelve arra, hogy a lehető leggömbölyűbb legyen. Pont olyan lett, mikor végeztem mint egy tinta hal. Tudom hogy nem így írják angolul, de a leendő gazdájának van egy pár tetoválása, ami ugye tintafestékkel készül. Na ezért írtam inkább így. Készítettem egy tokot is hozzá, mert most van bőr ( a képemen ) a fiókomban. Arra viszont már nem vitt rá a lélek, hogy elvigyem megmártózni az Inky Fish-t a tengerhez. Tehát partra vetettem és ott fotóztam le. Akartam vele együtt egy selfie-t is készíteni, de ahogy felemeltem a telefonom, azonnal elborult az ég, és elkezdett esni az eső. Így végül a tintahal sem úszta meg szárazon.

Red LIne, a kopácsolt acél.

 Mindig is terveztem, hogy egyszer kovácsolni fogok. Nem hiányzik hozzá, csak a kovácstűz, a kalapács, és a fogók. De ez gyenge kifogás annak akinek konkrét tervei vannak. Kis edzővályúmban, elég meleget tudok csinálni ahhoz, hogy narancs színig fölhevítsem az acélt. Akkor az pont elég lesz ahhoz, hogy az egyik részét megkopácsoljam egy kicsit. Úgy se fog sok látszódni belőle. Fogtam hát egy kis kalapácsot, és agyba főbe vertem az acél egyik részét. Egyébiránt, valahogy így kezdik el készíteni a ( Vigyázat, spoiler következik !!! ) Zöld Pont-ban is kapható Red Line Jerky-t, avagy a perui indiánok által, 2000 évvel ezelőtt "kifejlesztett " szárított és szaggatott marhahúst.

Miután evvel megvoltam, eltávolítottam a fölösleges fémmennyiséget, ügyelve arra, hogy valamennyi látszódjon már, a kezem munkájából. Aztán elővettem az egyik régi projektem eredményét, egy barna farmerból készült micartát. Szamárvezető mellett ( igen, mert anélkül csak szalámit tudok vágni ) háromfelé vágtam a leendő markolatomat. A nagyobb részbe, két 6 mm-es furat lett fúrva, amit később összereszeltem, 1 db szögletes furattá. Majd a kisebbik részben, nagyzási hóbortomban, a kis multifunkciós csiszolómmal alakítottam ki, a markolattüske helyét. Mert abban, látszódni fognak az illesztések. Kezdek ám igényes lenni............egy bizonyos határon belül.

Majd a legkisebb részben, és a fiberként szolgáló, nyugta alátétekben alakítottam ki, a szükséges réseket. Üve-rapiddal kiszorítottam a levegőt, a markolat üregeiből, és présbe raktam a kezdetleges rablónyársat. Kb. két nap múlva tudtam a fölösleget eltávolítani a micartából, hogy jól markolható alakja legyen. Kicsi a kezem, és inkább karcsúnak csiszoltam a markolatot, hogy ne forduljon ki a kezemből, amikor feszíteni vagy faragni fogok vele. Fabrikáltam hozzá egy kétoldalas bőrtokot, és megsétáltattam a szomszédos erdőben. Na most említem meg, hogy milyen hibát követtem el. A penge anyaga a magyar M1 acél, ami egy HSS, azaz gyorsacél. Egy kis wikipédiás idézet következik.............. A gyorsacél szerszámok - összetételtől függően - akár 500-600 °C-ra is felhevülhetnek munka közben a forgácsoló él számottevő károsodása nélkül A gyorsacél szerszámok keménysége 60 HRC felett van. Rendkívüli tulajdonságait a nagyon kemény és hőálló wolfrám-karbidnak, a szemcsefinomító egyéb ötvözeteknek, továbbá a megfelelő hőkezelésnek köszönhetik...................amiből, ugye kiderül, hogy nem gyenge anyagról van szó. De én ott követtem el a hibát, hogy elfelejtettem megereszteni a hőkezelés után. És erre csak akkor jöttem rá, amikor kagylókat keresve, köveket feszegettem föl . Mert egy késsel néha ilyet is kell ám csinálni. Úgy kipattogzott az éle, hogy nem győztem kijavítani. Nagyobb élszöget adtam neki, és így már kompenzáltam az edzés után elkövetett hibámat. Így már működik. Ez olyan két piros-vonalas hiba lett volna, a helyesírásban. Na innen kapta a nevét is. No meg a sz-ag-ga-to-tt ma-rh-ah-ús-ról !