Teljesült egy álmom. Ugye nem kell semmit magyaráznom. Aki valaha készített akár egy kést is, az tudja, hogy ha mindent kézzel kell csinálnia, az igen időigényes, és igencsak fárasztó. Ha célgépeid vannak, pik-pak megcsinálod azt pár perc alatt, amivel régen órákat pepecseltél. Most már én is tudok haladni, mert
Vígh László szakértő kezei által készített, 1,5 kW-os, és 220 V-os motorral ellátott szalagcsiszológépem van. Nagyon masszív egy szerkezet, annyi biztos. Még ugyan nem sokat dolgoztam vele, de egy valamire már rájöttem. Teszi a dolgát, és csiszol mint az állat. Lefogni sem lehet. Köszönöm neked Vígh Laci, hogy ilyen f@sz@ gépet építettél nekem !
Viszont, egy kés elkészítésénél a legfontosabb dolog, mégiscsak az én kezemben van. Mert én döntöm el (de szó szerint) hogy milyen irányban, és milyen erővel nyomom oda a szalaghoz az acélt. A végeredmény híven tudja tükrözni a tudást (vagy a rutintalanságot) ami az ember kezében van. Én tudom ám mi a titok ! Gyakorolni....gyakorolni....és még egy kicsit gyakorolni. Aztán, ha az évek alatt egy kis szépérzékre is szert tesz az ember, akkor tényleg klassz késeket tud majd készíteni. Remélem én is egyszer megtalálom az utóbbit, mert a gyakorlásban már...elég gyakorlott vagyok. Na de essen már egy pár szó a késről is amit a képeken láttok. Életem első saját készítésű kése,egy indián kés volt. Visszamentem egy pár pillanatra a gyerekkoromba, és felnőtt fejjel lerajzoltam azt a kiskést, amit annak idején (is) szerettem volna. Nem volt bonyolult. Semmi csicsa, csak a praktikum. Kézre álljon, és vágni lehessen vele. Minél egyszerűbb, annál jobb. Há tényleg nem bonyolítottam túl, mert egy régi kovácsolt pengét markolatoztam föl...................miután.............az új szalagcsiszolómmal..........megigazítottam egy kicsit a pengét. Totál V-re csiszoltam. Nagyon harap a gép, így óvatosan kellett nekinyomnom a szalagnak az acélt. Hála az oldalfutás állítási lehetőségének ( a régi öreg csiszolómon ilyen nem létezett ) Pillanatok alatt megoldottam ezt a feladatot. Közben törtem a fejem, hogy minek fogom elnevezni ha kés(z) lesz. Eszembe jutott, hogy régen a kedvenc állatom a kedvenc a rezes-fejű mokaszinkígyó volt. O.K. név meg van, de miből legyen a rézfej ? Egyértelmű volt hogy a markolatvégeknek egy kis réz lapos idomot kellett használnom. A markolat anyagának pedig, a végtelenül szívós kőrisfát választottam. Kifúrtam a markolattüske helyét, és már húztam is nyársra a markolat részeit. Ragasztottam, és pár óra száradás után, pedig csepp alakúra csiszoltam az egészet. Majd egy kicsit savaztam a pengét. De csak azért hogy "indiánosabb" legyen. Száz szónak is egy a vége..... gyerekkoromban is ilyen kést akartam csinálni. És.... így egy újabb álmom is teljesült.
