Ha az embernek álmai vannak, azokat...ha tudja valósítsa meg. Történetesen ez a kard, az öcsém álma volt. Gyönyörűen rajzol, és több kiállítása is volt már. Az egyik kedvenc témája, Don Quijote nevű, fiktív hőssel kapcsolatos. S mivel most töltötte be az 50. életévét, azért úgy döntöttem, hogy meglepem azzal a karddal, amit a testvérem papírra, illetve vászonra álmodott.
Elővettem egy régi laprugót, és hozzáláttam a munkához. Félbe vágtam, és egyenesre egyengettem.
Majd, a penge ricasso részénél megzömítettem. Így a 6 mm vastagságot 10 mm-re növeltem. De csak azért, hogy a domború alakú kézvédő fel tudjon ütközni rajta.
Az egyenes vonalú, egyik oldalán hamis fokélű, és deltoid alakú, penge csiszolása, több mint 5 órát vett igénybe.
Én aki szimmetriát, hírból sem ismeri, elkészítettem egy olyan pengét, amire nagyon büszke vagyok. Szerintem csak azért, mert az öcsémnek csináltam a kardot. Szóval, majdnem szimmetrikus lett. S ha már ennyire belelendültem, pár óra alatt egy darabka 0,8 mm-es lemezből kikalapáltam a kézvédőt is. Kb. kétezer kalapácsütés után, megpihentem, majd mégennyivel készre kalapáltam.
Természetesen rengeteg munk következett még ezután is. A hőkezelt penge markolattüskéjét, nem merítettem az olajba, és így kellőképpen lágy maradt ahhoz, hogy M6-os menetet tutjak rá vágni.
A markolat gombot egy 40 mm-es négzetacélból alakítottam ki. Ebbe is M6-os menetet vágtam. Majd a nagyjázás után, belecsavartam egy csavart, és fúrógép segítségével lekerekítettem.
Mindkét oldalában M6-os belső menet segítségével, még az alsó kézvédő nyúlványt is tudtam rögzíteni.
Na ezek után a azoknak azon elemek elkészítéséhez fogtam hozzá, amikhez a kézvédőt, és a hárító vasakat rögzíteni. Kevés fúrás, sok reszelés. Nagyjából ennyi a munkafolyamat. De ezt is sikerült viszonylat pontosan megcsinálnom, mert nem csilingeltek a markolattüskén.
Szépen le is kellet kerekíteni őket, mert a markolatnál semminek nem lehet éle. Hiszen azt a gazdája keze bánná. A háttérben a vázlat segítségével, még a nagyságot is be tudtam helyesen lőni. Mert ugye pontos méret nem volt semmihez megadva.
Na most jött el az az idő, amikor a markolat elkészítéséhez is hozzá kellett fognom. Cseresznye fára esett a választásom, mert az kellőképpen kemény, de még viszonylag könnyedén lehet alakítani. Nem bírtem ki, miután lenagyjáztam, és suhintottam vele egy párat.
Betyár jó érzés volt. Kellett is ez a kis feltöltődés, mert most következett a legszívatósabb része, a kard készítésének.
A hárító vasak elkészítése. Először is, megszabadítottam néhány darab, 8 mm-es betonvasat, a bordáitól.
Aztán a vázlat alapján a kellő alakúra hajtogattam őket. Azért a betonvasat választottam, mert nagyon jól tűri a többszöri hajtogatást. Hát mit ne mondjak, elbíbelőttem vel egy darabig. de a végén, a látvány mindenért kárpótolt. A markolatot is sikerült tenyérbaráttá varázsolnom. Az egyetlen egy dolog amit nem tudtam megcsinálni, az az elemek összehegesztése. Azt egy profi szakemberre bíztam. De így már minden úgy állt a kardon, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ezek után már csak egy dolgom volt hátra. Az hogy öcsém kérésére, megöregítsem a kardot. mintha azt tényleg használta volna Don Quijote. Három teljes napon át, kapott vas-kloridosk ezelést a kard minden egyes darabkája. De végeredmény teljesen elnyerte az öcsém tetszését. Amint látszik a képeken, a kardkészítés nem egy nagy dolog. Csak hozzá kell fogni, és csinálni rendületlenül. Néhány keszekusza dologból ami az asztalon, egyáltalán nem mutatós, a végén egy a szem számára kellemes látványt nyujtó, kardá fog összeállni. Na ezt lehet látni az első képeken. A többin pedig azt, hogy mennyi munka van vele, amíg elkészül, egy kard.
