2013. december 15., vasárnap

Ami az AMA szórásból kimaradt.

 Az idén is több olyan kést készítettem, ami nem került publikálásra. Mindettől függetlenül, imádom őket. Mert csodálatos órákat töltöttem készítésükkel. Én ezért a pár órányi boldogságért csinálom az egészet.
 Elkés(z)ítettem például többek között a Pörc-ölőt. Egy régi Pátria gyártmányú evőkésből.
 Ráadásul két változat is készült belőle. Ennél meg kimondottan " rusztikusra " akartam venni a figurát.
Ez utóbbi, házi készítésű, neon zöld cashcarta markolatot kapott. Imádok vele enni a szüleimnél.
 Vagy itt van egy másik projekt. A gazdájának csak annyi volt a problémája, hogy nem állt a kezére egyik halef sem. Pedig nagyon fajinak.
Mi sem egyszerűbb ennél, mint kicsit ergonomikusabbá, illetve jobban foghatóvá tenni egy-két kést.
 Nem kell hozzá semmi egy fadarabon, és némi fantázián kívül. Legfeljebb néhány kézi szerszám. A többi, megy mint az ágyba.....reggelizés. 
Noha egyszerűnek tűnik, első ránézésre, az elkészítése már igényel néhány trükköt. Például a dupla fürészlapos technikát. Csak azért, hogy a tenyérbe simuló rész egybe maradjon.
 A végeredmény pedig elnyerte a gazdája tetszését, és a mai napig bőszen használja. A baromfi, és a lábasjószág őszinte bánatára.
Vagy itt van a párom kiskése. Csöppnyi ( de annál dolgosabb ) kezéhez készült egy régi kopott, Stainless steel " márkájú " késből. Vele lenni nagyon jó dolog mindennap. Most a páromra gondolok. És jó látni szinte minden nap a kezében.............most meg a késre gondolok.
Néha szebb dolgok is kikerülnek a kezeim közül. Mondjuk a Piszkált Fiskars II markolatára nagyon büszke vagyok !
És végül de nem utolsósorban, az egyik a hamvában holt ötleteim közül. Nem igazán okos dolog sugárirányban vágott fát feszegetni.
De semmi nem szegi kedvemet. Töretlen, és feltétel nélküli szeretettel, tovább készítem a késeimet. Ja........... és ezúton kívánok minden kedves olvasómnak, késbarátnak, boldog, áldott ünnepeket. No meg, boldog új évet ! 

5 megjegyzés:

  1. Gratulálok a késekhez, nagyon jók lettek! (Az akác markolatosat sajnálom.) Viszont kívánok áldott ünnepeket, és boldog új évet!

    VálaszTörlés
  2. Szervusz Krisztián !

    Köszönöm a dicséretet a késeim nevében...is. Tanultam az akácosból is. B.u.é.k.

    AMA.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szewasz AMA!

    Bevallom kicsit irigykedve olvasom soraidat. Először is azért, mert olyan jó kis vasakat csinálgattál mostanság, másodszor pedig azért, hogy jut rá időd. Bár remélem még az idén nekem is sikerül valamit összehoznom.

    Kellemes Ünnepeket és B.U.É.K. :

    Zsombor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Zsombor !

      Az idén, a jövő évben is elvárom hogy összehozz valamit. Mert a te kezeid közül csupa szép dolog kerül ki !

      AMA.

      Törlés