2013. június 1., szombat

Barnabás és a lágytojás.

Ez volt az első mesém címe. Volt idő amikor ilyen dolgokra vetemedtem. De az idők során az ajtófélfával együtt én is tovább vetemedtem. Már nem írok meséket, se leveleket. Pedig régen nagyon imádtam az efféle időtöltést. Mostanában mással múlatom az időmet. Nem kell nagy ész hozzá hogy mivel is. Hát a késkészítéssel. Bár másnak csak egy fém, és egy vasdarab, de az én számomra, mindegyik darab maga a megtestesült mese. Ugyanis mindig úgy kezdődik hogy, hol volt, hol nem volt. Ez ugye a pengeanyag volna. Már mint ami hol van, hol nincs. Na de nélküle nem kezdődne el a mese. Mi után túl vagyok a főhős meglelésén ( aki mellesleg jobb napokat látott Cirkula herceg volna, aki ugye inkább vékonyka, mint délceg ) jöhet a többi szereplő is.
 Itt van példának okáért Mahagóni, a pej paripa. Semmihez sem fogható, szemet gyönyörködtető barnaságú, és dúsan erezett. Vagy itt van a semmirekellő, kétszeresen is gyorsan komponáló, Német udvari zenész Uve Rapid. Nem egészen 20 perc alatt elvégzi a dolgát. A nagyot is ! És képes mindenbe, és mindenkibe belekötni. A sort, akarom mondani a short, az ugyan rövid de roppant fontos szerepet kapott Carlson Severin Ölstjökülle, rövidítve C.S.Ő. aki a szegecset játssza ) zárja. Együtt az egész csapat, és indulhat a kaland..............Nem bírom ki............írnom kell egy mesét. Csak egy kis rövidet. Hogy nehogy megálljanak a gyerekek tőle a fejlődésben. Kezdődjék hát a se füle se farka, ellenben roppant kacifános történet.
   
Barnabás, és a lágytojás.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy herceg. Kemény volt és céltudatos, hiszen egész álló nap aprította az önjelölt faszablyás vitézeket. Ő volt Cirkula herceg. Egyszer egy reggelen ( miközben egyszerre ásított, és szellentett az ágyában ) kedve szottyant zenét hallgatni. De nem ám komolyzenét, hanem valami komolytalant. Olyan zúzósat, vagy még inkább gépzenét. Azonnal elvágtatott Mahagónin, a pej lován, a tőle nem egészen 36 méterre lakó, német származású udvari zen-észéhez. Megkérte Uve rapidot, hogy kompon-álljon neki egyet. - Na de herceg, ha én kompon állok, attól még te nem fogsz zenét hallgatni ! Szólott imigyen a komponista. -Mi van ? A herceg kezdte elveszteni a fonalat. -Mit bánom én hogy mit csinálsz, estére zenemű legyen ! -Javoll, herr Cirkula. Mondta erre a német. - Vascht mach ogs ? Kérdezett vissza a herceg. Na itt mind a ketten elvesztették a fonalat. De azért mindenki elindult a dolgára. A zenész a nagy, a herceg a kis dolgára. Ekkor jött a képbe Carlson Severin Ölstjökülle, az apró termetű svéd udvari udvaros. -Eriggyé mán a műhelybe te gyökérson ! Ott hallhatson ilyen zenétson. Mondta majdnem latinul a svéd a németnek. Ott viszont csend honolt. Mivel Barnabás, az udvari műhelyes ( ??? ) éppen reggelizett. -Mi kéne, ha vóna ? Szólott ízes magyarsággal. -Gépzene vazze ! Szólt a sváb. -Nekem meg áram vazze ! Szólt a magyar. -Hát nem tudom megfőzni a tojásomat a reugeot-mon ! Azzal se szó, se beszéd, a német feltalálta a váltakozó áramot, és beindították együtt a csiszológépeket. Volt ám öröm, mert Uve az egészet felvette Tesla tipusú, csehszlovák szalagos magnójára, és " újradídzsézte " az egészet. A hercegnek nagyon tetszett, és electric boogiezni kezdett. Mindenki boldog volt és lelkendezett, csak Barnabás nem örvendezett. Zárlatos volt az a rohadt rezsó, és így nem készült el a lecsó. Megette hát nyersen, ami ugye nem volt kemény. De hát mit is várunk tőle, hisz egy tökös magyar legény. Elfáradt mindenki, és nyugovóra tértek, de csak azért hogy vége legyen a mesének.

Nochy.

Remélem ti is elálmosodtatok. Álmodjatok szépeket ! Bicskákat, tőröket, késeket.

9 megjegyzés:

  1. Szia Ama!

    Először is, a kés az tökéletes, nagyon tetszik a formája tetszenek a gömbölyű markolatok.Ügyes vagy!
    Viszont, nem tudom eldönteni, hogy őrült, vagy zseni vagy. Hogy érzed a hajszál melyik oldalára billentél?
    A mesédtöl aludni nem tudok, mert magam alá vizeltem a sok hülyeségtől, amit megint nálad olvastam. De le a kalappal, nagyon kreatív! Most, hogy elaludt a fiam, felolvasom hangosan, vizeljen be az annya is.

    Üdv. Balee

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Balee !

      Nagyon köszönöm az értékes értékelésedet. Bár nem igazán szeretem a markolatpanelos késeket, de azért én is néha próbálkozom a készítésükkel. Amúgy meg inkább hajlok az örültség, mint a zsenialitás felé.

      AMA.

      Törlés
  2. Egyszerre szellentett és ásított, közben vidáman így kiáltott: Finn Gott! aznap estére várta ugyanis a finn nagykövetet, akinek ezt puukkit készítette...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Marci !

      Ezt a megjegyzést, akár én is írhattam volna. De kettőnk közül neked van íróibb vénád. Ja, és ezer szerencse hogy nem vagyunk rokonságban a Finnekkel, hiszen akkor Hungária helyett Fingária volna a nevünk.

      AMA.

      Törlés
  3. Besz....tam. Ez még a szokásosnál is jobb. Ja, azért a kés se kutya. Felétek nem esik, vagy hol tudsz fotózni?

    Üdv: Zsombor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Zsombor !

      Fényképet a Besz....tamról, különben nem hiszem el. Csak vicceltem ! A kés meg nem ugat, és felénk mindig süt a nap. Nálunk ilyen az időjárás. Amúgy meg nem voltam itthon, és ott viszont minden nap megajándékozott a Kaporszakállú némi égi áldással.

      AMA.

      Törlés
  4. Kedves AmA!

    Te már régi motoros vagy itt. Gondolom van pár késed.
    Ha esetleg szeretnél eladásra kínálni belőlük, van egy új http://www.bladeshop.hu/ késes netbolt, ahol tervezünk 'Hand-made' kategóriát, azaz, hogy amatőr késbarkácsolók eladásra kínálják az arra érdemes műveiket. Mit szólsz az ötlethez?
    Üdv:
    Ed

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Ed !

      Igen van pár késem. De ritka kivételektől eltekintve, általában elcserélem alapanyagra, vagy elajándékozom őket. Pénzt nem igazán kérhetnék értük, mert nem üteik meg az eladható szintet. Ha lehet, én kitartanék eddigi álláspontom mellett.

      AMA.

      Törlés