2020. június 30., kedd

Piszkos Friderika.



Ismét eljött az évnek azon szakasza, amikor nem szükséges begyújtani, a műhelyben. Ellenben szakad az emberről a víz minden mennyiségben. Aki viszont szeret késeket készíteni, azt még ez, a nem elhanyagolható tény sem tudja megállítani. Egy egyszerű bicska elkészítése, viszont nem lehet olyan bonyolult feladat. Akár pár óra alatt is el lehet készíteni. Pár óra, és néhány nap. Ez az én szintidőm. Ebből a tervezés ( hi-hi-hi ) volt az ami sokáig tartott. Rá kellett jönnöm, hogy hol vannak az ideális forgási, és nyomópontok, a belső szerkezetében.

Van aki végignéz egy YouTube videót, és már vágja is a témát. Nekem tovább tartott. Az igazság az, hogy Tomektől kértem tanácsot a rugó feszítettségével kapcsolatban. De mivel ő egy jószívű bicskakészítő, ellátott sok jó tanáccsal, és kis videókkal. Innen egyenesen vezetett az út a működőképes "prototipus" elkészítéséig. ( Köszönöm szépen Tomek, a sok segítséget !) itt jegyzem meg, hogy én rajzoltam, le a formát, amit elképzeltem, de egy cseppet sem hasonlított a végeredmény rá. annak is örültem hogy működik.

Tehát mikor papíron volt, még volt benne egykét plusz ív is. De jobbnak láttam, minimálisra csökkenteni csicsák miatti hibás működés, és a Piszkos Friderikát feláldoztam az esztétika oltárán. Kapott két, integrált paknis platinát, és piros G10-es betétet, ragasztva, és szegecselve. Kapott 80CrV2-es acélt pengének, és rugónak is, illőképpen megedzve, és megeresztve. Kapott három szénacél stiftet, és gyakorlatilag ennyi. Tényleg nem, sok elemből áll egy rugózáras bicska. Szerintem bárki képes, hétvégén egyet készíteni, akinek van hozzá alapanyaga, és néhány szerszáma. Bár.....sok fajta kifogást lehet találni.....hogy ezért vagy azért nem érek rá, vagy nincs anyagom....stb...stb. Én nem találtam egyet sem, ezért készítettem el a Piszkos Friderikát.....ami a nevét arról kapta, hogy akárhogy csiszoltam a piros G10-es anyagot, mindig piszkos fémport találtam rajta. Legközelebb feketét fogok használni, ha kedvem szottyan bicskát készíteni. Addig is élvezem a nyár adta áldást.....lehetőleg hűtött helyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése