A mai napig elcsodálkozom rajta, hogy miként alakul át az egyszerű acéldarabka, késsé. Tudom hogy én csinálom a két kezemmel, de akkor is, mindig meglep a végeredmény. Pedig, egy pár óra akkor is megtörténik ez a csoda, ha belefogok a késkészítésbe. Olyan ez nekem mint, amikor a kis madárfiókák, a szárnyaikat próbálgatják. Ők is elcsodálkoznak rajta, hogy mire képesek a szárnyaikkal. Hát, hasonlóan érzem én, is, amikor használom az eszemet, és a kezeimet egyszerre ( nem mindig tudom összehangolni őket ) hogy megmutathassam, hogy én is tudok már röpülni.
Persze csak átvitt értelemben, de akkor is szárnyalok, mikor késeket készíthetek. Na de ennyit a madarakról, ( bocsánat, de kiskoromban, ornitológusnak készültem, és a mai napig imádom őket ) beszélek inkább a késről. Amint a képen is látszik, ez egy szénacél, pengéjű, agancs markolatos, és bőr alátétes egyszerű ,női kés. Eleink is e három dolog segítségével alkottak, a mindennapokban használatos késeket. Annyi volt csak a különbség, hogy ők inkább markolattüskét készítettek, és azt szúrták bele, az agancsba. Pont mint ahogy akkoriban szokás volt a késeket csinálni.
Na de már eltelt azóta egy kis idő, és a mai magyarok, már tudják máshogy is. Mondjuk úgy, hogy kettévágnak egy agancsot...bőrt raknak alá...meg ragasztót...és összeszegecselik. Szerintem a régiek is csinálták volna így, de a másik eljárás egyszerűbb volt. A lényeg az, hogy használható legyen. Remélem az új gazdája, sem csak esztendős ünnepeken fogja elővenni. Bár akkor meg oda kell figyelni neki, hogy ha használta, utána törölje tisztára...nehogy megegye a rozsda. Mert ugye a szárnyak is berozsdálhatnak, ha nem használják őket. Na de egy sólyomfiókát, nem kell félteni. Mert huss, és már repül...akarom mondani... vág is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése