Cavity a szú-vas kés.

A diófa és a szú.

Történt egyszer, nagyon régen,
üldögéltem fa tövében.
Számoltam a perceket,
s fülembe szú percegett.

Öreg dió ! Miért engeded ?
Azt hiszed jót tesz neked ?
De csak csendesen állt ott tovább,
miközben a szú 1 mm-t haladt odább.

Azt hiszem, nem gondolta volna a jó öreg diófa, hogy egyszer késmarkolat lesz belőle. De az lett. Évek óta száradnak a különböző fadarabok, a műhely egyik fiókjában. Most láttam elérkezettnek azt a pillanatot hogy kés markolat alapanyagnak felhasználjak belőle.
Rajzoltam, terveztem, fúrtam, csiszoltam. Aztán egyszercsak ott volt. A lyuk. Na nem a fekete, csak egy kis barnás kis lyukacska. A fene ott ette volna meg a kicsi rágószervét ( vagy valamijét ) hogy belecsinálta nekem oda azt az üreget. De most tényleg ! Az ember fia " belefeccöl " néhány órát, hogy valami kézzelfoghatót készítsen. Ez a kis galád, meg keresztül húzza a számításait, néhány rágással. Na most mi legyen ? Kidobjam? Vagy, ne dobjam ? Ezen tűnődtem. De ha eldobom, nem old meg semmit sem. Maradt tehát az agyalás, hogy mivel tüntessem el a problémát okozó nyílást. Beragaszthatnám egy kis fűrészporos műgyantával, de az nem én lennék. Így hát beletoltam egy 100-as szöget, és síkba csiszoltam. Ennyi. Hol van itt a probléma ? ...................A pengén ! Az a rohadék flex-korong. Hát nem belekapott a pengetükörbe. Mivel csak skandináv élet szántam a Cavity-nek, ezért úgy döntöttem, hogy nem csiszolom ki belőle azt a csúnyaságot. Ha már szuvas fából készült a markolata, akkor a penge se legyen tökéletes. Vágni még így is tudok vele. Nem is akár hogy. Azt a sok forgácsot, mind evvel a késsel csináltam. De annyira gyorsan, hogy mind a kést, mind a kezemet, le kellett hűtenem egy dézsa vízben. Tudom hogy miért szeretem a skandináv élezést. Mert pontosan azt csinálja ez az élfajta, amit elvárnak tőle......................." vágmintazállat "........................ezerrel.