Így készült a "Ginko" katana. A kezdō lépések.

A nyár elején elhatároztam, hogy nagy fába vágom a fejszémet. Tudtam hogy ebbe akár a bicskám is beletörhet. De nem akartam késlekedni. Szólt a fejemben egy hang, napjában többször is, és azt mondogatta... - Ne csak áhítozz rá, hanem akard ! Hát ezért lett a következő késem, egy kard. 

Minden azzal kezdődött, hogy sikerült szereznem vízben is hűthető C67 acélt. 

De mivel nem adta ki a méreteket, meg kellett szélesítenem. Ja, és így egy kicsit tömöríteni is tudtam az acélon. 

Mivel se kovács tűzhelyem, se üllőm...viszont ingyen, vagy annál olcsóbb megoldásokban verhetetlen vagyok, improvizáltam. Én kérek elnézést a "csumpi" megoldásként. De én az alkalmat keresem, nem a kifogásokat. Az hogy nincs üllőm, nem állít meg a célom elérésében. 

Na ezen a képen pontosan az látszik, hogy van egy ütött (szó szerint) kopott (hát nem is fényes) acél darab a kezemben. Pedig már idáig eljutni is rengeteg munkába került. De azt a kép nem adja vissza. 

Így viszont, mivel megvoltak a kellő méretek, hozzá tudtam fogni a nagyoló csiszoláshoz. 

Szórtam a szikrákat, mint bolond a lisztet. De néha még kellett állnom, és megnéznem hogy mire is jutottam. Bevallom őszintén, csak a kép kedvéért álltam be így, mert azt se tudom mit, mihez kell nézni ilyenkor. 

Itt is ugyanaz a helyzet. Sőt a hegy geometriája, még ráadásul bonyolultabb is, mert konvex élezésből megy át ffg-be. De hagyjuk is. Majd csak megtanulok egyszer.... csiszolni. 

Ha már a geometriánál tartunk. Szinte mindenhol más méreteket lehetne mérni a kardon, hiszen a hegye felé, keskenyedik, és vékonyodik is. Igaza van annak, aki szinte már formára tud kovácsolni, hiszen kevesebb lesz a csiszolni valója. 

Aztán elérkezett a várva várt nap, amikor is agyaggal vontam be a kardpengét. Akarom mondani vontam volna, ha kaptam volna agyagot. De nem volt. Sebaj...! Miből készül a vályogtégla ? Szerintem agyagból. Ta-dam ! 

Bekentem hát a "felelt-agyag"...szénpor...vaspor...és víz keverékével alkotott eleggyel a pengét, és illőképpen levakarásztam róla a felesleget. 

Mint említettem, nincs kovácstüzem. Pláne olyan hosszú, amiben egy egész kardot fel tudnám hevíteni. Hát építettem egyet...téglából. Bevagdostam egy 3/4-es vascsövet, és hozzácsatlakoztattam a matracfújtatómat. Ez szokta adni a kellő mennyiségű oxigént a tűzhöz.

Némi papír, egy két hasogatott fenyődeszka, és a faszén egy részével, megalapoztam a tüzet. 

Már csak a fújtatót kellett bekapcsolnom, és láss csodát, már kész is volt a kellő hosszúságú, rögtönzött kovácstűz. 

Ez a kedvenc színem. Imádom amikor izzik az felhevült acél. Az agyag takarás is jól sikerült, hiszen rajta maradt a pengén. De már alig vártam a pillanatot, amikor a pengét vízbe márthatom. 

Aztán ez a pillanat is elérkezett. Merítettem. Sistergett mint a hajderménkű, de reccsenést nem hallottam. A penge úgy hajlott meg ahogy a nagy könyvben meg van írva. Szinte remegtem a boldogságtól. 

Jó szokásokhoz híven a megeresztést is a faszénen szoktam megoldani. Pont elég ideig adja le a kellő hőfokot ehhez a művelethez. Addig pipázgatram, és pótoltam az elveszett folyadék mennyiséget. Jól eső érzés volt inni a jéghideg vizet, és nézni a jól végzett munkám gyümölcsét. 

Ahogy "kézmelegre" lehűlt, azonnal hozzáfogtam a csiszoláshoz. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz a felülete a csiszolás után. Lesz e rajta repedés? Látszani fog e az edzésvonal ? Csengeni fog e mint egy harang ? De ez...... a jövő zenéje lesz. E hónap végéig minden kiderül. 
 

Okami, a tan-i-tó...tanto.

Szoktad nézni a tüzbeen edzettet ? Teszik fel nekem, szinte minden nap a kérdést, amikor kiderül, hogy késeket készítek szabadidőmben. Erre csak csendben annyit szoktam  mondani, hogy én nem nézem, hanem csinálom. Kicsit szerénytelenül hangzik, de ez az igazság. Nincs stílusom. Egyszerűen csak csinálom azt amihez kedvem van. Így történhetett az, hogy az egyik nap kipattant a fejemből, hogy én egy fonatolt tsuka-val, és amerikai kissakival rendelkező tanto kést  szeretnék készíteni. Most szeretném veletek megosztani, hogy milyen egyszerű dolog egy ilyen japán stílusú, rövid fegyvet elkészíteni. Az első lépés, ugye mindig az alapanyag kiválasztása. Régóta őrizgettem, egy 6 mm vastag, lágyított rugóacél darabkát. Szerintem pont erre az alkalomra. Rajzoltam egy vázlatot, és körberajzoltam az acélon.

Innen már nincs visszaút. Két flex korongot elkoptatva kivágtam a nyers formát. Majd ezek után szalagcsiszolóval, finomítottam a kontúrokat. Az én arcvonalaimon viszont  már nem tudok  finomítani. De arra tökéletes, hogy szépen ellenpontozza a penge jellegzetes keleti formáját.

Miután a kontúrok olyanok lettek, amilyet elképzeltem, hozzá láttam a levezetőél csiszolásához. Itt egy valamit tartottam csak be. Az arányt, ami 2:1. Kétharmad rész megcsiszolva, egyharmad rész ricasso-nak meghagyva. Ahhoz később még hozzá fogok nyúlni, de hőkezelés előtt még békén hagyom. 

A képen szereplő dolgok, mind szükségesek ahhoz hogy meg tudjam edzeni az acélt. De a faszén a legfontosabb. Ő és a kis elektromos fújtatóm biztosítja, hogy el tudjam érni a kellő hőfokot ( ami jelen esetben legalább 800 °c fok ) az edzővályúmban. 

Mivel nem akartam hamon-t ( edzésvonalat ) készíteni, így nem kentem be agyaggal a pengét. Pedig nagyon hasznos tud lenni, egy kevés agyagbevonat, mert megvédi a penge felületét a szúrólángoktól. Sőt a bevonat vastagságának változtatásával lehet a legkönnyebben elérni a valódi hamon-t.

Az igazi japán acélokat vízben szokták lehűteni. Ez magyar acél, és jó neki az olaj is. Annak is örülök, hogy van miben lehűteni. Nem az olajra gondoltam, hanem az edényre, amiben van. Már nagyon régóta használom, és még mindig tökéles. Mint ahogy az edzővályúm is. Mindkettőt a kollégám készítette, évekkel ezelőtt. Azóta is hálás vagyok neki érte.

Na ezen a képen jól látszik, hogy miként alakul át az acél szemcseszerkezete, martenzitessé. Ja ...nem. Az látszik, hogy lángol az olaj. Meg hogy az acél halvány narancsból átvált feketébe. De hogy ne fosszak meg mindenikit eme gyönyörű szín látványától, arról a felcsapó lángnyelvek gondoskodnak. Ilyenkor a hűtőközeg felmelegszik, a penge pedig lehűl, és füstöl mint egy "dízel...eggyes...golf. " 

Ha mindent jól csinálok, akkor az él felőli részen, csak úgy csúszkál a finom reszelő. Most is csúszkált rajta. Ilyenkor egy nagyon fontos lépés következik, amit megeresztésnek hívnak. Ez annyit jelent, hogy kb. 150-200 °C fokra felmelegítjük a sütőnket és az acélt, legalább egy órán keresztül benne hagyjuk. Ilyenkor veszít ugyan a keménységéből, de egyben szívósabb lesz tőle. Én ezt, ahogy alábbi kép is mutatja, le egyszerűsítettem, és visszarakom a parázsra. Annak is meg van a kellő  hőmérséklete. Ha grillezni lehet rajta, akkor pont jó a hőmérséklete a megeresztéshez.

Ezek után jön a java, mert sok dolgot kell elkészíteni, hogy a japán stílust megkapja az ember fia. Többek között habaki-t, és tsuba-t kell készíteni. Aki nem tudja hogy ezek mit jelentenek, annak elmondom, hogy az a két fém izé az, amit a markolattüskére ráhúztam. Az egyiket egy rozsdás 3/4" -es csőből, a másikat pedig húzott laposacélból készítettem. ja meg közben "fáztam" is egy kicsit. Hagyományos módon, két darabból készítettem a saya-t, és tsuka-t is. Az egyik az tokot,a másik pedig a markolatot jelent. 

Amíg a  kétkomponensű ragasztó tette a dolgát, addig a pengét csiszoltam készre. Tudom a japán mesterek köveken szokták ezt a hosszan tartó műveletet megtenni. Mégpedig egy nagyon egyszerű dolog miatt. Nem akarják a tökéletes hőkezelést tönkretenni azzal, hogy csiszoláskor megégetik az anyagot. Mert baromi gyorsan átforrósodik az acél, ha ilyen széles felületet kell megcsiszolni. Pláne egy ilyen lehelet finom élt. Főleg a  nullára kihozott levezető élnél lehet ezt, tökéletesen ...elrontani. Én  szálcsiszolással oldottam meg ezt a feladatot.

Már csak néhány dolgot kellett megcsinálnom, ahhoz hogy tanto kés legyen a kezemben. Tsuka-t kellett készítenem. Azon van egy fuchi, és egy kashira is, amiket szintén vascsőből, tudtam megvalósítani. Rájabőr helyett pedig egy műbőr pénztárca darabkája is megfelelt. Egy kevés babaperkli szolgált bandázsanyagnak ( ezt később lecseréltem sima lapos bakancsfűzőre) . Már csak egy tüske hííííjjjjaaa, és kész lesz a hőn áhított tanto késem. Mikor a tüske is a helyére került, csak ámultam bámultam, hogy ezt én készítettem. Még mindig csodálkozom ezen. De azt az érzést nem adnám semmi pénzért amikor a endorfin és a dopamin egyszerre járja át a zsigereimet. Mert ott érzem, hogy késkészítés nagyon, de nagyon jó dolog. S hogy milyen ez az érzés ? Készíts egy tanto-t, és megtudod. 

 

BlackBone bowie.

Eljött végre az a pillanat, amire már régóta vártam. Kész vagyok a "nagyvassal". Januárban rendeltem meg hozzá az acélt. Meg is érkezett az 500x58x8 milliméteres sleipner acél. szolid, visszafogott 15.540. forintot kellett kicsengetnem érte. Két kiló acélért, még ennyit, soha nem fizettem. De mivel tudom hogy jó anyag, nem haboztam, egy cseppet sem. Kb. egy hónap ( csak jelzem, ez az előbb említett hónap volt, ami állítólag a leghidegebb hónapja az évnek ) alatt, kevéske kis szabadidőmben, kivágtam, kontúroztam, előcsiszoltam, menetet vágtam a markolattüskére, meghőkezeltem, és megereszetettem, majd végül készrecsiszoltam az acéldarabkát. Így csak 631 grammot nyomott a kicsike. 

Majd februárban, megrendeltem hozzá a markolatanyagot is, ami egy 130x40x30 milliméteres, fekete micarta tömb volt. Na ez sem volt olcsóság, mert egy 1,2 milliméteres G10 közbetéttel együtt, 10.340 forintba került. De hát ez a "nagyvas" megérdemli. Ezek után órák teltek el azzal, hogy keresztvasat, közdarabot, hézagolót, még egy közdarabot, és markolatgombot készítettem. Nem sok munka, csak mindent fúrni, és reszelni kell. Ja... és hellyel közzel.... illeszteni. Jó időtöltés annyit elárulhatok. Ehhez képest az hogy az egészet felfűzi az ember a markolattüskére, és összeragasztja, már szinte  gyerekjátéknak tűnik.

Na de ezek után jött csak, a java. Mert a szögletes vastag micsodákból, egy fogható, kézbeillő kényelmes markolatot kell csinálni. Elárulom ez sem egy egyszerű dolog. Mérni... rajzolni...csiszolni. De egyszerre nem lehet sokat, mert amit egyszer már lecsiszoltál, azt nem lehet visszarakni. Erre még nem találtak ki semmilyen varázslatot. De amikor eléred a célt, akkor semmihez sem fogható élményben lesz részed. Büszkén foghatod a kezedbe, és elmondhatod, hogy ez te készítetted. Nincs ehhez fogható érzés. Nagyon megbékül ilyenkor az ember a világgal. Megtömi a pipáját jóféle dohánnyal, iszik egy korty pálinkát, és kiül a kertben a padra...jóízűen  pöfékelve, hogy tisztességgel kiélvezze ezt a pillanatot. Na, ez az érzés fog el, ahányszor  csak a kezemben foghatom. Nem mondom hogy akarattal ( dehogynem, így akartam az elejétől fogva ) az az érzésem van, hogy valamit nagyon eltaláltam. Mondjuk a súlypontot, ami a keresztvas előtt van egy ujjnyival, hogy könnyen lehessen fogatni, a végleges 820 grammos súlya ellenére. Vagy a markolatot, ami kis és nagy kezű ember számára sem fogáskényszeres, csak simán belesimul a tenyérbe. A kés hegyéről, ami 120 milliméteren vékonyodik el 1,2 millimérerre...csak azért, hogy az vastag pengét be tudja vezetni, a bord....a test...na szóval a dolgok mélyére. A vizes-palackok átvágása, a kartonok átszúrása, a fenyődeszka hasogatása nem akadály számára. Sőt még nehezebb feladatokkal is elboldogul. De ha valaki kíváncsi rá akkor nézze meg a Cold Steel ...Natchez Bowie videóját, a legnagyobb videómegosztó csatornán. Meggyőző lesz. Én nem lemásolni akartam, csak ez volt a feladatom, hogy ehhez hasonló kést készítsek. Én megtettem, mert édesapám arra tanított.... amit megígértél fiam, azt csináld is meg, még ha nincs rajta hasznod...akkor is. Én pedig jó gyerek vagyok, mert megcsináltam. Kellene még egy pár szót írnom a kés méreteiről.  Nem szokásom ilyen száraz adatokat írni, de megteszem, de csak azért mert többször "nagyvas"-nak nevezem a BlackBone bowie-t. Teljes hossza:442 mm. Penge hossza:295 mm. Penge vastagsága 8 mm. A penge  legszélesebb pontján:50 mm széles. V-re van csiszolva, és egyenes élszalagot kapott. De higgyétek el ezek csak számok. Aki az adatok miatt vesz meg egy kést.......hatásszünet....az......egy okos ember. Kép alapján is, csak annyi látszik, hogy ez egy ......na mi.....igen..... ez egy ....."nagyvas". Pontosan akkora, mint azok a fekete csontok, amiket a Missisippi folyó partján találtak, a régészek. Na ezért lett BlackBone, azaz FeketeCsont, a kés neve. 

 

Hogyan készül, a BlackBone bowie ?

A válasz nagyon egyszerű. Rajzolással,és alapanyag beszerzésel kezdődik minden. 

Jelen esetben az alapanyag ak, a jó öreg sleipner acélt választottam. Méretei: 8x58x500 milliméter. Súlya ,majdnem 2 kilogramm.

Mire kivágtam a kontúrokat, ez a súly jelentősen megcsappant. Még a flex-korongjaim száma is.

Még egy kis karcsúsító csiszolás után, már csak 0,7 kilogrammot nyomott a kicsike. 🤪 

Az elégedettség jelei mutatkoznak arcomon. 😁

Na, így már csak 671 gramm, és jöhet a hőn szeretett hőkezelés.

Kicsinyke edzővályúmba faszenet raktam, és meggyújtottam.

Élénknarancsból .....( ez kb.980-1020 C°-ot jelent )....amikor átment sárgába, abbahagytam a hevítést.

Csalnak a színek egy kicsit, de pont elég meleg volt a hűtéshez, merítéshez.

Előmelegített olajban (kb. 80 C° ) lehűtöttem a pengét. Ez a kedvenc képem. Kicsit piromán vagyok.

Maradékhőn ( a még parázsló faszénen ) megeresztettem. Egy órán keresztül hagytam rajta, és néha fordítottam a pengén, majd letisztítottam. Most itt tartok. 

Akarom mondani, azóta elkészítettem az ujjédő keresztvasat, egy közdarabot, és egy belsőmenetes markolat gombot is. Holnap megjön a markolatanyag is, ami fekete kivárta lesz. Ha minden jól megy, ebben a hónapban kész leszek a nagy késsel. Márciusban pedig bőrtokot is varrok neki.

Két marék boldogság.

Örömet okozni nagyon egyszerű dolog. Készíts kést, olyan embernek aki megérdemli. Az idén voltak egy páran, akik kést kaptak tőlem karácsonyra. De most egy olyan csapatot szerettem volna megajándékozni, akik duplán megérdemelték az ajándékot. Mindkettőjük a családom része. Mindkettőjük azonnal segít, bármiben, ha megkérem őket. Jó emberek. Önzetlenek. Hát én is az szerettem volna lenni velük, egy jelképes dolog erejéig. Tudtam hogy mindketten imádnak horgászni, így hát .....hasznát tudnák venni egy egy, jó késnek.

Egyszerre készítettem, ugyanabból az WNr.1.4616-os acélból. Még a markolatot is hasonlóra terveztem, mert ugyanolyan (nagy) a kezük. A különbség a penge formájában lesz csak. Ja, meg a markolat anyagában. Imádok evvel az acéllal dolgozni. Hálás anyag. De egy valamit meg kellett tanulnom ennél a két késnél. Hogy ne csiszoljam szinte készre a pengéket. Nagyon sokat kellett egyenesítenem a pengéken miután beleütöttem a logómat. Legközelebb, csak kicsiszolom a formát, és úgy fogom hőkezelni. Majd utána megcsiszolom a levezetőélt. Akkor valószínűleg kevesebbet fogok ....szívni. Na de félre a siránkozással, és jöhetnek a mosolyok. Két felnőtt, családos embert, még nem láttam egyszerre, így örülni, egy késnek. Minden fáradtságot megért hogy elkészíthettem számukra, ezeket a kis, jelképes ajándékokat. Az ünnepek előtti utolsó napon még tokot is varrtam a késeiknek, a kedvenc halukkal, a süllővel megdíszítve. de azt elfelejtettem lefotózni. Sebaj . A lényeg az hogy a kezükben tartottak két maréknyi boldogságot, és ezt a pillanatok le tudtam fotózni. Srácok.....tiszta szívemből készítettem a késeiteket, mert ......nagyon csípem, a búrátokat. Használjátok sokáig, és egészséggel !