Egyszer régen, nagyon régen, volt egy blogom, kérem szépen. S, hogy miért szüntettem meg, azt most nem ecsetelném. Hülye döntés, volt de meg kellett hoznom. A szívem így diktálta. Aki ismer, az tudja, hogy senkinek nem akarok rosszat. Hát ezért. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy újra kezdem az egészet. Már ha még akad érdeklődő az amatőr késkészítés témájában aki ez után a húzásom után még hajlandó lesz olvasni a blogomat. Egy próbát megér. Kezdeném azzal, hogy egy rövid túrázásom alkalmával elkezdtem újra fotózni a régi késeimet ( mert bizony azok a képek is elvesztek ) egy kölcsön fotó-aparáttal. De azért valahogy közéjük keveredett a Skinny 2.0 is. Aki még emlékszik a régire, az tudja, hogy egy kis vézna, és narancs színű zsinórmarkolatos kés volt. Na ez most nem lett vézna. Sőt ! Szolid 6 mm-es vastagságával nem tartozik a karcsú pengék közé. De azért nem lett egy bumfordi kés, mert végrehajtottam életem első V-re köszörülését. Kb. 2.5 órámba telt mire elfogadható, és ezalatt azt értem hogy tényleg V alakja lett a vasdarabnak. Segített ebben a most már teljesen működőképes szalagcsiszolóm. Komolyan mondom, öröm vele dolgozni. De térjünk csak vissza még egy pillanatra a késre. Miután kialakítottam a végleges formát ( már ami a fém munkákat illeti ) elkezdtem keresni a markolatnak való faanyagot. De nem találtam, olyan színűt mint amilyet elképzeltem. Ugyanis sárgát szerettem volna. Aztán eszembe jutott a régi trükk a bakelittal. Ez az az anyag amelyik hő hatására nem sötétebb lesz, hanem kivilágosodik. Amikor már közel jártam markolatügyileg ahhoz a formához amit elképzeltem, elővettem egy kopott szalagot, és erőteljesen nekinyomtam a majdnem sima abrazív felületnek. az eredmény pedig egy fura, kissé fára emlékeztető struktúrájú anyag lett. Már csak egy kevés díszítés volt hátra, pontosan a pengehátra. Reszelővel sitty-sutty meg volt, és már csak a polírozás volt hátra. Ezt hittem, én kis naiv.
De rájöttem, hogy a kés formára csiszolt laprugó még semmilyen edzést nem kapott. Hát tartottam neki egyet. Lángszórósat, és fáradt olajosat. Bár nem lett olyan kemény amilyet szerettem volna, azért a húst még úgy vágta mint az a bizonyos Sallai f.... a langymeleg vizet. Több mint elégséges. De ami a lényeg, nagyon büszke vagyok rá, hogy végre vastag anyagokat is meg tudok munkálni. Remélem még lesz utánpótlás belőle. Addig is, mind a 303 grammjával ott púposkodik az oldalamon amikor kiszabadulok a természetbe.
Egyszer régen, nagyon régen, volt egy blogom, kérem szépen. S, hogy miért szüntettem meg, azt most nem ecsetelném. Hülye döntés, volt de meg kellett hoznom. A szívem így diktálta. Aki ismer, az tudja, hogy senkinek nem akarok rosszat. Hát ezért. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy újra kezdem az egészet. Már ha még akad érdeklődő az amatőr késkészítés témájában aki ez után a húzásom után még hajlandó lesz olvasni a blogomat. Egy próbát megér. Kezdeném azzal, hogy egy rövid túrázásom alkalmával elkezdtem újra fotózni a régi késeimet ( mert bizony azok a képek is elvesztek ) egy kölcsön fotó-aparáttal. De azért valahogy közéjük keveredett a Skinny 2.0 is. Aki még emlékszik a régire, az tudja, hogy egy kis vézna, és narancs színű zsinórmarkolatos kés volt. Na ez most nem lett vézna. Sőt ! Szolid 6 mm-es vastagságával nem tartozik a karcsú pengék közé. De azért nem lett egy bumfordi kés, mert végrehajtottam életem első V-re köszörülését. Kb. 2.5 órámba telt mire elfogadható, és ezalatt azt értem hogy tényleg V alakja lett a vasdarabnak. Segített ebben a most már teljesen működőképes szalagcsiszolóm. Komolyan mondom, öröm vele dolgozni. De térjünk csak vissza még egy pillanatra a késre. Miután kialakítottam a végleges formát ( már ami a fém munkákat illeti ) elkezdtem keresni a markolatnak való faanyagot. De nem találtam, olyan színűt mint amilyet elképzeltem. Ugyanis sárgát szerettem volna. Aztán eszembe jutott a régi trükk a bakelittal. Ez az az anyag amelyik hő hatására nem sötétebb lesz, hanem kivilágosodik. Amikor már közel jártam markolatügyileg ahhoz a formához amit elképzeltem, elővettem egy kopott szalagot, és erőteljesen nekinyomtam a majdnem sima abrazív felületnek. az eredmény pedig egy fura, kissé fára emlékeztető struktúrájú anyag lett. Már csak egy kevés díszítés volt hátra, pontosan a pengehátra. Reszelővel sitty-sutty meg volt, és már csak a polírozás volt hátra. Ezt hittem, én kis naiv.
De rájöttem, hogy a kés formára csiszolt laprugó még semmilyen edzést nem kapott. Hát tartottam neki egyet. Lángszórósat, és fáradt olajosat. Bár nem lett olyan kemény amilyet szerettem volna, azért a húst még úgy vágta mint az a bizonyos Sallai f.... a langymeleg vizet. Több mint elégséges. De ami a lényeg, nagyon büszke vagyok rá, hogy végre vastag anyagokat is meg tudok munkálni. Remélem még lesz utánpótlás belőle. Addig is, mind a 303 grammjával ott púposkodik az oldalamon amikor kiszabadulok a természetbe.
Hát Jónapot!
VálaszTörlésVártam már a "régi-új" Amatőröket! Örülök, hogy újra olvasgathatom az irományaidat.
Tisztelettel Zé
Szervusz Zé !
VálaszTörlésNeked is ezt kívánom. Megpróbálom ugyanazt a stílust vinni, mint amilyen az AMA-tőrök I-es volt. Igaz másféleképpen nem is tudnám csinálni.
Tisztelettel AMA.
Dícsértessék!
VálaszTörlésCsatlakozom az előttem szólóhoz és kiegészíteném azzal, hogy látom a lendületed azért nem tört meg, jönnek a jó kis sufni-tuningok.
Hajrá
Zsombor
Szervusz Zsombor !
VálaszTörlésIgyekszem olyan maradni, mint amilyen régen is voltam. Csak ennyit tudok nektek ígérni.
AMA.
Szeva!
VálaszTörlésIgazán tetszetősre sikeredett a "kicsike". A 6 mm-es vastagsága teher autó laprugóra hajaz(LIAZ),nem gondoltál kovácsolással lenyújtásra, és ez után a szalagcsiszolni, ha van rá lehetőséged, kedved próbáld ki.
Csak így tovább.
Magyari
Szervusz !
VálaszTörlésEgyszer kovácsoltam, kb. fél éven keresztül, aminek egy katana lett az eredménye. Azóta rájöttem, hogy vannak korlátaim. De köszönöm a lelkesítő szavakat.
AMA.