TPK túra...

Úgy kezdődik minden túrámra való felkészülés...hogy...melyik késemet vigyem...? Meg van. Indulhatunk.

Autóval Szolnokról...Szarvaskőig. Majd az első etap céljáig, a kilátóig.

Ezen a részen szoktunk Infarktust kapni, pár méterenként. De levegőt viszont nem kapunk. A látvány viszont mindenért kárpótol.

Kollegám is koncentrál, mert nehéz összehangolni a lépéseket a levegővétellel. 

Itt azért előkerült egy másik kés, akarom mondani bicska is. Ezen a túrán őt teszteltem, és fotóztam.

Megérkeztünk az első pihenőhelyünkre, a Gilitka, avagy más néven Szent Anna kápolnához.

Egy kis cigiszünet, magas cukortartalmű üdítőzéssel egybekötve, és és energiával telve, nekivágunk a második etapnak. Irány észak !

Nem mindig a túra útvonalon megyünk...na ezért hívjuk TPK, azaz tökön paszulyon keresztül túrának, ezt az általában Pünkösdkor lévő kirándulásunkat.

Menet közben, azért azért a boltunkra is gondolunk, mert akárki, akármit mond...ez itt egy Zöld Pont. He-he ! Figyelek ám !

Jó öreg 65 literes Benzi hátizsákom, lassan már 20 éve bírja a gyűrődést. A botom, pedig már pár órája. Kiegészítik egymást.

Azért a kollegából is ki lehet csalni egy smileyt, és egy Lájkot. Vagy csak stoppolni akartunk ? Már nem tudom. Öregszem.

Nélküle nem vettem volna észre ezt a gyönyörűséget. Az ilyen fotók miatt is érdemes elindulni túrázni.

Na azért a bicska teszteléséről sem felejtkeztem meg. Annyi biztos, hogy faragni, háncsolni, lehet vele. A 440C bírja.

Megérkeztünk második etapunk végére, a német katona sírokhoz. Innen már csak (jó esetben) lefelé vezet az út. A Szalajka völgybe.

Délelőtt 11.00 után indultunk, és délután 18.30-ra megérkeztünk, szó szerint fapados szálláshelyünkre.

Itt szoktuk elfogyasztani, kedvenc konzervételeinket, és meg iszunk egy pár pohár "jóféle" itókát is.

Ezek után nyugovóra térünk, és reggelig húzzuk a lóbőrt. Én közben még  az idill kedvéért, szerényen horkolok is. 

De csak azért, hogy másnap reggel még jobban értékeljük , hogy ilyen gyönyörűségre ébredhetünk.

Természetesen megcsodáljuk a Fátyol vízesést is. Szerintem nem lehet elégszer látni.

Majd felszállunk a vonatra, és a Szarvaskőn hagyott járgánnyal, hazajövünk.

Csak még egyet fotóznom kell, mert így lesz (számomra) teljes az idei TPK túra.

NorDick...

Na ez hiányzott már nekem. Nem untam meg a bicskák(nak látszó tárgyak) készítését. De számomra még mindig az északi népek kései, a favoritok. Tudom ...puukko...127-szer. De én akkor sem tudom megunni. Különben is, kell egy kis változatosság a (számomra ) sok bicska után. Úgy éreztem most ezt kell csinálnom, és akkor megmenekül a világ. De nem tőlem. Még mindig itt vagyok, és blogolok. Nem sokan vagyunk akik ilyen fajta blogot csinálnak. Kést viszont annál többen. Ez azért örömmel tölt el. Mármint az hogy sokan vagyunk.

 Büszke vagyok egytől egyik minden ( kezdő, haladó, és professzionális ) késkészítőre. Az egyiknél a törekvést, a másiknál a fejlődést, a harmadiknál pedig a hozzáértést kell értékelni. A magam részéről, én örök kezdő vagyok. Mert hiányzik néhány adottságom a késkészítéshez. De a lelkesedésemre nem lehet panasz. Az pedig mindig átsegít az akadályokon. Semmit sem tekintek problémának. Inkább feladatnak hívom, és megoldom őket. Más számára probléma lett volna, hogy milyen mélyek a ( idő vas foga által vájt ) gödrök egy régi bárdon. És lehet hogy kidobta volna.

 Én viszont rajongok a patináért. Így hát a feladat adott volt. Kést kell készítenem egy valaha jobb napokat látott, vékony kis bárdból. Imádom amikor a természet és az acél találkozik, mert akkor ilyen gyönyörű felület keletkezik. Kedvem támadt a gödrök láttán, hogy a lehető legtöbb régi részt meghagyva, kést készítsek belőle. Kis hobbi gépen ( mert most egy ideig nincs nagy gépem ) eltartott egy ideig, mire a skandi élt kicsiszoltam. De hát én is....mint oly sokan rajtam kívül...hanyatt fordított kézi szalagcsiszolón kezdtük el az első késeink készítését. Miután evvel megvoltam, elővettem a ...Degutól kapot, és évek óta féltve őrzött, lábon száradt, Norvég nyírfadarabomat. Pont ilyen párosítást képzeltem el ehhez a fához. Most már csak azt kellett kitalálnom, hogy milyen formája legyen a markolatnak. Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretek a húsfeldolgozó késekkel tevékenykedni. A Dick késeknek meg olyan tenyérbe simuló a markolata, Csak egy kicsit csaltam amikor a markolat végét kialakítottam. Lecseréltem azt a azt a szopott gombóc alakú markolatvéget amit a Dick (is ) használ egy skandinávosabb kialakításúra. Így hát, hátra nem fog csúszni a kezem. De előre még csúszhat ! Na ezt a biztonsági funkciót ( az ujjvédőt ) a nyírfa tömb egy leeső darabkájából oldottam meg. Így már nem lett annyira puukkós, de akkor is északi stílusú lett.  A nevét is innen kapta. Száz szónak is egy a vége, én nagyon élveztem, hogy újra fixpengés kést készíthetek. S hogy milyen lesz a következő, azt majd az északi szél eldönt.

Simply...csak egyszerűen.

 Úgy kezdtem neki ennek a bicska készítésének, hogy ....na most aztán mindent kimérek. Csak azért, hogy rendesen működjön is. Az előző bicskáknál szerzett tapasztalattal felvértezve álltam neki a munkának.
 Rajzoltam, szabtam, csiszoltam, és már ott is volt az asztalon a pár platina, 1,5 mm-es acéllemezből. Kikanyarítottam az aszfaltvágó tárcsából is két darabot, az egyikből a pengét, a másikból a rugóját csináltam meg. Na de ezek után következett a szokásos kiveszem...beteszem...megnyomom...megeresztem...megint berakom...de előtte reszelek...még egy kicsit...jó.

 Ez utóbbi rövid szócska, kb. egy óra előjáték után formálódott meg az ajkaimon, teljesen váratlanul. Mert amint kitalálhattátok, megint nem mértem semmit. jól van na, nincs mérőeszköz a műhelyemben. Majd veszek ! De a lényeg az, hogy rájöttem, hogy a rugó miként dolgozik a bicskán belül. A támasztási pontok már meg vannak. Sebtében elővettem, féltve őrzött "Madárbegy" fámat, és markolatpanelt készítettem belőlük, amit rá is ragasztottam a platinára. Aztán kifúrtam a stiftek helyét a fán is. Összeszegecseltem kinyitott állapotban, de úgy hogy maszkoló szalaggal összehúzattam a két panelt, hogy a lehető legkevesebb rés legyen a a rugó, és a panelok között. Aztán már csak finomítani kellett egy kicsit. Majdnem örömujjongásban törtem ki, amikor először kinyitottam. Ja és be is csuktam. Működött !!! A kiskésit neki ! És rájöttem hogy miért. Mert nem bonyolítottam túl. Hát ezért lett a neve Simply...avagy egyszerű. Csak ajánlani tudom mindenkinek aki már készített fixpengés kést, hogy egyszer próbáljon meg bicskát (is) készíteni. Egy élmény lesz, annyit garantálhatok.

PocketPuukko....?

 Avagy, miért nem használnak a skandináv népek, bicskát ? A válasz egyszerű. Mert okosok. Nézzük csak. Egy régi vágású bicska kinyitásához régen is, és ma is, két kéz ( minimum ) szükségeltetik. optimális körülmények között, ha kevés a szennyeződés benne, akkor ezt a mozdulatot könnyedén meg tudjuk tenni. Na de Skandináviában mikor vannak optimális körülmények ? Vagy esik az eső, vagy fúj a szél ( fúúújjj )....vagy csak simán a hó esik. Elgémberedett, netán átfázott kézzel, bizony nem könnyű egy bicskát kinyitni. Pláne hogy ha még valami zár is volna rajta.

 Másrészt egy bicskának nem szoktunk nagy munkát adni, arra ott vannak a fixpengések. Márpedig igen nagy munka, sok akad ott fenn északon. Egy puukko-t elkészíteni, valljuk be, nem nagy ördöngösség. A bicskakészítés ( kicsit ?) munkaigényesebb. Dióhéjban ennyi. Az ő puukkoikat, leukuikat, csak előveszik a tokból, és már használják is. Bicskára meg......nincs szükségük. Én mégis megpróbáltam egy északi stílusjegyekkel bíró, hajlítható pengés, skandi élezésű bicskát készíteni. Egyenlőre kidobott anyagokból. Úgymint....körfűrészlap...."1-eslemez"....laposvas....hegesztési pótanyag....pillanatragasztó....és OSB lap. Egyrészt azért ezekből, mert ez még csak próbaverzió, másrészt, szeretném megmutatni, hogy Nem fontos mindig szuper ( és indokolatlanul drága ) anyagokkal dolgozni. Na most fogják a fejüket, a legnagyobb tisztelete megadva...."megélhetési" késkészítők. Neki amit ki adnak a kezükből, az áru. Legyen is minőségi alapanyagokból. Nekem itthonra...próbának megfelel. Így is rájöttem néhány hiányosságra. A legfontosabb közülük az, hogy hova rakom a körömvályatot ? Hát hiányzik a pengehát !Ha meg volna, már nem puukkós volna. Mélyítsem be a markolat alsó részét ? de mikor így esik jó fogás kinyitva rajta ! Csináljam meg keresztzárasra ? Neeem akarom ! Így hát végül is úgy döntöttem ( nagykorú elkövetőt ...G. Balázst idézve ) hogy #pöckösbicskát készítek. Természetesen hasonló stílusban, és jobb alapanyagokból.

Faded Moon...

 Egy bicskát elkészíteni, nem nagy művészet összehozni. Egy működőképeset már annál inkább. Egy szép (esztétikus ) meg szinte lehetetlen. Számomra. Kell hozzá egyfajta adottság, amit szépérzéknek hívnak. Hiába van több év rutin a hátad mögött, ha ezzel a képességgel nem bírsz, akkor nem lesznek olyanok a késeid, amire vágytál. Tisztában vagyok a korlátaimmal, és én másként tekintek az általam készített késekre. Én megpróbáltam !

 Különben is....számomra a kihívás abban rejlik, hogy egyáltalán el tudom e készíteni. Mostani bicskámnak, a zármechanizmusok közül, a framelock-ot választottam. Ilyet még úgy sem csináltam. Viszonylag egyszerű volt kivágni, és kontúrokat megadni neki. Teljes egészében az én döntésem volt, hogy hova fognak esni a furatok a panelokon. Na ennek a levét ittam, egy párszor, amikor szétszedtem, és összeraktam. Mert egy új " tervezésű " bicskakészítésnél, ez a munkafázis...sajnos, nagyon sokszor ...megismétlődik.

 A tervem viszont az volt, hogy a lehető legegyszerűbben oldjam meg a feladatot. Vágtam, csiszoltam, fúrtam, reszeltem...reszeltem...és egy kicsit még reszeltem, majd nitteltem, szegecseltem, hőkezeltem, megint csiszoltam, és egyszer csak ott volt a kezemben egy működőképes bicska. Tőlem ez nagy szó ám. Viszont...még egy dolog hátra volt. A savazás. Mivel a bicska neve, a Faded Moon ( elhalványul, vagy fakó holdat jelent ) már az elején meg volt, mindenképpen szerettem volna maratni valamilyen formában egy stilizált holdat, a markolatpanelokra. Mindenki láthatja hogy ez hogy sikerült. hogy is fogalmazzak ? Elég érdekesre. Mentségemre legyen mondva, egy kicsit rövidlátó lévén, én ilyennek látom a holdat. Földet már nem akartam rá maratni, mert az végképp meghaladja a képességeimet. De a lényeg az, hogy elkészítettem életem első framelock-os, működőképes bicskáját. Minden más közönséges kofalárma. De egyvalamit megígérhetek......még egy ilyet nem fogok csinálni. Ugyanis olthatatlan vágyam van .....igen százhuszonhetedszer is.....egy puukko elkészítésére. Jól van na, nem tehetek róla. Valhogy mindig megnyugtat, amikor amikor csiszolhatom őket.

Squat Spyder...a guggoló pók.

 Álmodd meg, tervezd meg, valósítsd meg ! Nagyjából ennyi lenne a tanácsom annak, aki nem tudja meg venni a hőn áhított bicskáját. Nekem a titánium markolatos folderek jönnek be. De az áruk már nem annyira. Megfizethetetlenek számomra. Na de ha találok olyan anyagot, ami, legalább színében hasonlít az előbb említett fémre, akkor ráveszem magam a bicska készítésre. Számítógép klaviatúra alja, pont olyan sötétszürke, mint a titán. A penge sem porkohászati, csak egyszerű bóracél. Sőt az linerként működő lemez is csak egyszerű húzott acélllemez.

Tehát igen csak távol áll a minőségi anyagoktól. De hiszen számomra ezek az anyagok pont megfelelnek. Rajzoltam, papírból, majd  lemezből kivágtam, és evvel kezdődött a guggoló pók készítése. A pengét is V-re csiszoltam, és meg is hőkezeltem. Már csak a markolatpanelok rögzítése okozott egy kis fejtörést számomra. de hála a sok év alatt összegyűjtögetett , csumpi bicskákból csavaroknak, ez sem okozott gondot. Mgeejtettem a bemetszést a linerlock zárként működő lemezen, és összereszeltem a penge tálungját a rugóval. Felcsavaroztam az övklipszet. A meglepő az volt hogy működött. Rám nem jellemző módon semmit nem kellet változtatni rajta. Aztán mégis beraktam egy hézagoló alátétet, és nem bántam meg. Finomabb lett a nyitása. Akárki akármit mond.....néhány méterről akkor is Spyderco bicskának látszik. Meg vagyok elégedve magammal. De nem fogok ráállni a sorozatgyártásra. És már nagyon viszket a tenyerem , hogy újra puukkokat készíthessek !