AMA-KAI. Avagy, a sufnikésesnek nem sír a szája, ha tantoja egy shirasaya.

Vannak dolgok, amiket bármikor megtehetek. Ezek közé tartozik az olvasás, rajzolás és a  késkészítés. Mind a három a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Mondhatni egyiket jobban szeretem, mint a másikat. De azért sejtitek hogy mit élvezek a legjobban. No, néha azt is ! De ha a kezemben egy vasdarabot tarthatok, azonnal késztetést érzek a " hómmédknájfméking " iránt. Igyekszem mindig valami újat kipróbálni. Most egy olyan kést készítettem amilyet eddig még nem próbáltam. A tantoról sokat olvastam, de eddig jobbára az amerikai stílusú heggyel találkoztam.

De miután böngésztem egy keveset, megtudtam hogy az eredetieknek, nem is olyan a hegye, mint a maiaknak. Tradicionális Japán tanto késeknek, nem törik meg olyan durván szögben a két él találkozása, hanem szép, egyöntetű ívben megy át a kissaki résznél. Nosza, papírra vetettem az elképzelésemet, majd ezt átvetítettem egy 7 mm vastag laprugó darabra is. Nem volt túl bonyolult, hiszen 220 mm hosszú pengét képzeltem el, 110 mm rövid markolattüskével. Ez ugye 2:1 arány, ha jól számolok. Ugyanezt az arányt akartam tartani a levezető él kialakításánál is. Különösebb gondot nem okozott hogy a formát nagyjából kivágjam. Bár a vékonyabb acélokhoz szokott ujjaimnak, kissé megterhelő volt. Ekkor még nem gondoltam arra hogy ez csak a kezdet. Ott álltam a 1,5 Kw-os villanymotorral meghajtott csiszológépem előtt, és szembesültem a ténnyel, vastag anyagot baromi nehéz csiszolni. Haladtam is, meg nem is. Pedig a laprugó szakszerűen ki volt lágyítva. Kacifántosokat káromkodva, elodáztam a vasanyag megmunkálását. Elhatároztam hogy másnap veszek egy új reszelőt, és avval alakítom ki a levezetőél ideális szögét. Az egyik képen a nyers pengét tartom a kezemben. A másikon pedig láthatjátok a ( szolid 2 és 1/2 órás ) reszelés utáni állapotot. Mind a vasat, mind az őt formálni akaró embert, megviselte ez a munkafázis. Némi súlyveszteséget könyvelhettünk el, ami mindkettőnk előnyére vált. Úgy izzadtam mint a ló ! De alakult már, és ez a lényeg. Fabrikáltam egy habakit is, egy darabka rozsdamenetes csőből, csak hogy teljes legyen a alkotórészek listája. Szimplán összenyomtam satuban, és rákalapáltam a penge formájára, majd megcsiszoltam. A sirasaya egy olyan kés, vagy kard, aminek nincs hárítólapja, az az tsubája. Viszont cserébe, egyazon fából van kialakítva, tsuka, és a saya is.  Hozzáláthattam hát a markolat, és a tok elkészítéséhez. Merbauból ! Csodálatos erezetű ez a fa. Érdemes arra hogy minél több látszódjon belőle. Mivel nem volt megfelelő szerszámom, ezért az én " drága barátommal " elvágattam hosszába, az egyik 400x68x22 mm-es tömbömet. Így lett két 10 mm vastag falapom, amiben kivéshettem a éltest, és a markolattüske helyét. Itt jegyzem meg, hogy soha ne készítsük passzosra a penge helyét. Én ezt tettem, és az időközben hegesztőpuskával megedzett acél úgy beleszorult a faragasztóval összeolvasztott tokba, hogy az valami csuda. Mire ki tudtam annyira reszelni, hogy belecsússzon, addigra elhagytam az agyam is. De már csak dekopír fűrésszel kellet körbevágnom a fát, és meg kellett csiszolnom. Ismerem ezt a fát, és megtanultam hogy lehet hatékonyan csiszolni. Oda kell nyomni bátran a szalaghoz, mert nem fog megégni. Ennyi. Keresztül nyomtam a tüskén, és a markolaton kialakított furatokon egy 3 mm-es acélrudat, ami szépen fixálta az, azóta fényesre polírozott tantot. Némi díszítést is eszközöltem, néhány kígyóbőr mintázatú papucspánt képében, és késznek nyilvánítottam a shirasaya projektet. Nem titkolom, ajándéknak szántam a legújabb késemet egy olyan ember számára, akit nagyon nagyra tartok. Tegnap át is adtam neki. Meglepődöttség, és egyben gyermeki öröm látszott az arcán. Az enyémen is. De szerintem megérdemli, mert aki manapság a munka mellett élsportolással is foglalkozik ( és mind a kettőt nagyon eredményesen műveli ) az többet is meg érdemelne. Én nem tudok mással kedveskedni ennek a hölgynek, csak avval a dologgal, amit szívből tudok csinálni. Egy olyan késsel ami olyan lett, mint Ő. Kemény, céltudatos, és egyben szemet gyönyörködtető. Akire ( és amire ) öröm ránézni, a nap bármely percében.