Replikáns.

Azt szeretem ebben a mai világban, hogy modernizálódik, és percről percre fejlődik. Az emberek meg minden újdonságért oda vannak. És....meg is veszik a legújabb modelleket.... mindenből.Azt viszont nem szeretem, hogy a régi dolgokat nem becsüli. Se a világ, se az ember. Tisztelet a kivételeknek. Az az ember aki ezt a kést készíttette velem, viszont nagyon is becsüli a régi jól bevált dolgokat. Ilyen volt számára az Aitor Raid Gauloises, Tőr, ami ugye a "kommen-diós" katonák számára készült. De a civil felhasználók, másra is, többek közt vadászkésnek is használták.

Neki is volt egy eredeti kése. De .....csak volt ! És vágyott rá, hogy újból legyen neki. Na mivel én varázsló nem vagyok, de ha feladatot kapok akkor azt tehetség(???)emhez mérten végrehajtom. Mivel alapanyagot is adott hozzá, nem volt más választásom, meg kellett csinálnom a replikát. A még működő laptopomon a kellő méretűre nagyítottam a kést ábrázoló képet képernyőn, és átlátszó papírra lemásoltam a körvonalakat. Aki ismeri az eredeti kést, az fogná a fejét, hogy az a vonal nem is ott van, amott meg van benne egy lecsapás...stb...stb. De itt most nem ez volt a lényeg. Hanem az hogy használható kést tudjak alkotni, a kapott ( cutterlap ) alapanyagból. Örömmel konstatáltam, hogy csak három kis flexkorongom fogyott el, mire kivágtam a kés kontúrjait. A VSM csiszolószalagjaim, viszont betyárul jól birják. Még a fúróhegyeim is.Mert jócskán van a merbau markolatpanelok alatt könnyítőfurat. Amit viszont meg kellett látványosan meg kellett változtatnom, az a levezető él szöge volt. Mert a cutterlep vastagsága 5,5 mm volt. Majdnem a fokig fel kellett köszörülnöm, hogy ne repesszen, hanem vágjon a kés. Így viszont még "csapkodásra" is alkamas lett, a sima vágások mellett a Aitor hason...más. Hőkezeltem, és megeresztettem. Csak úgy csúszkált rajta a finom reszelőm. Majd a gazdája egy pár hónap után, úgy is referálni fog nekem, hogy milyen az éltartása. Én viszont egy valamit megtanultam a készítése közben. Ha képes vagy rá.......akkor csináld is meg......és ne halogasd ! Addig teheted csak meg, míg egészséges vagy, és az idő, nagyon gyorsan telik. Lehet hogy az unokáink sem nem látnak már eredeti dolgokat, csak replikánsokat, de abból jó sokat. Én viszont büszkén mondhatom, hogy egy van csak belőle a világon, mert nincs az az Isten, hogy én ezt, még egyszer replikálom.

Crucian, az első "stampolt" késem.

Az a néhány , általam nagyrabecsült  ember, akinek eddig kést készítettem, egytől egyig ugyanazt a kérdést tette fel. Miért nincs még beleütve a logóm a pengébe ? A válasz erre, mindig ugyanaz volt. Mert még nincs beütőm. Hát ezt a hiányosságot orvosolta az Öcsém, és az 50. születésnapomra, készíttetett egyet számomra, AMA felirattal. Boldog voltam, hogy már nekem is van. Úgy döntöttem, mihamarabb ki is próbálom. Már tudom is, az első amin használni fogom, az egy 2,5 mm vastag (?) 51CrV4-es acélból készült filézőkés lesz.  Ámde előbb hőkezelnem kell a beütőt. De nem akartam neki külön tüzet rakni. Ezért a kis fa tüzelésű kályhánkba, helyeztem egy óvatlan pillanatban. Majd lehűtöttem olajban. Megtisztítottam és a kályha tetejére raktam. Ennyi elég neki.

Hiszen az az acél úgy is lágyabb lesz felhevítéskor. Na de a késről is essen néhány szó. Ránézésre filéző kés. A gazdája is erre fogja használni. Mivel a hal itt ott puha, máshol meg kemény, nem csinálhattam kést biliacélból. Régen kaptam Tóth Lászlótól ( Köszönöm szépen Laci ! ) egy pár leesett acéldarabot, és ezekből válogatva találtam rá az ideális "vékonyságú" acélra. Egy kis flexelés után azon kaptam magam, hogy eltelt egy negyedóra, és kész vagyok a csiszolással is. Nem, nem  lettem ügyesebb, csak az új csiszológépemmel minden jobban, illetve gyorsabban halad. Ezért meg a másik ( Vigh László ) Lacinak vagyok, leszek örökre hálás. Jöhet a tűzrakás !!!

Faszénen szoktam megedzeni az acélokat, most sem tettem másképp. Aztán eljött az a pillanat amire éveket vártam. Sínvason a izzó acél, kezemben kalapács, és oda....b@szt@m egyszer....kétszer ! Ugyanis nem láttam hogy elég mélyen belement e a stampolóm. Igen belement.... kétszer is. Na ezért szellem képes az első logómmal ellátott késem ricassója. Van még egy ilyen " kitűnően sikerült " beötésem egy másik késen, amit talán egyszer, ha jó kedvem ( bár nekem mindig az van ) lesz, megmutatom a nagy világnak. Azóta már megoldottam a kollégámmal a problémát, akarom mondani feladatot, és készítettünk ( már...ő...hegesztett, én meg néztem ) egy vezetőkeretet a stampolónak.Így a következő beütésem, biztos hogy jobban fog sikerülni. Még azt elmondom hogy a rejtett ( nem végigfutó ) markolattüskét két merbau fa darabban, és egy textilbakelitben alakítottam ki a szokásos, fúrós, és reszelős módszerrel, és kétkomponensű ragasztóval rögzítettem. A kész filézőnek végül egy bőrtokot is készítettem. A gazdája annyira örült neki hogy elszaladt amikor megkapta a Crucian-t ( magyarul kárász...lett a neve...nem kicsit steelszerűen ) és azóta nem látjuk, mert állítólag horgászni van.....He-he-he !

Hogyan ...ne... készítsünk kést !

Ezt a kést a Kés a kalapban nevezetű játék keretében készítettem.

Az alapanyagot Oláh Barna (késes mester ) barátomnak köszönhetem.

Nagy tervezés közepette, fúrtam egy párat. Oda is ahova nem kelett volna.

A panel rögzítés módját is megoldottam ( gondoltam ...naívan ) zsákfuratos, menetesszáras csavarockkal.

Az előző képen ott az első hiba. Azt a furatot ami az ujjvédőt rögzíti, egyszerre kell átfúrni az ujjvédővel.

Kireszeltem a hasítékot, mind a pengében, mind az ujjvégőben.

Próba stifttet raktam bele, és meggyőződtem róla, hogy nem lötyög.

Bejelöltem a középvonalat. 

Nagyjából elkészítettem a levezető élt.

Karcsúsítottam egy kicsit a markolaton. Második hiba....nem eleget.

Faszénen felhevítettem, narancs színű izzásig. Én így hőkezelek. De ti küldjétek el egy szakértőhöz, mert akkor lesz az igazi.

Lehűtöttem fáradtolajban. Csak a penge felőli részét.

Maradékhőn megeresztettem. Ezt is megcsinálja nektek aki a hőkezelést végzi.

Reszelőteszt ( csúszkált a pengén ) finomreszelővel, majd ( ez van a képen ) finomcsiszolás.

Ilyen lett 400-as csiszoló papír után. Ekkor még azt hittem jó úton haladok.

Mások micartának hívják, én textilbakalitnek. Ilyenem van, és kész. Ti inkább vegyetek, eredetit a neten !

Végre felrakhattam a kézvédőt. És elcsiszoltam a rögzítőcsapot is.

Kifúrva minden, és ragasztásra készen.

Érdesítettem a panelokat, és ekkor kellet volna .......kidobnom a csavarokat is. Nem lettek jók. Corby csavart kell használni !

Ettől függetlenül tették a dolgukat és rögzítették a panelokat.

A pillanat amikor rádöbbentem, hogy a menetes szár végei, kifognak látszani. Most már nincs visszaút. 

Lenagyjázva a markolat is.  Kicsit csiszolok rajta, és legömbölyítem.

Íme a végeredmény.....ami bizony.....teli volt hibákkal. Amit egyszer lecsiszoltunk, azt már nem lehet visszatenni.

Leszedtem hát a régi markolatot, és ujraterveztem a rögzítést is.

Hatos csavar, nyolcas hüvellyel, és némi ragasztó. Ez is megfogja a merbau panaelokat.

Ilyen az arcom, amikor reménykedem. hogy ez jobb lesz mint az előző. 

A kontúrozáskor, már nagyságrendekkel elégedettebb vagyok.

A gömbölyítésnél, meg már egyesen ....boldog vagyok.

Még egy kis finomítás, és hézagkitöltés, és azt mondom, hogy már le lehet fényképezni. De ezt majd, csak a következő bejegyzésemben fogjátok meglátni. Hiszen a türelem....ró...illetve.....nálam, kést terem.

The rusty iron tooth, of the time...

 Csak egy átlagos késnek látszik. De van egy ács barátunk, aki számára ez a kés egy időgép. Hiszen gyermek korában evvel játszott indiánosat. Igen, mi 69-es születésűek, még élőben adjusztáltuk egymást, és nem a képernyőn nyuvasztottunk meg mindenkit. A valaha jobb időket látott konyhai felhasználásra szánt kés, akár ebben a fiókban is lehetett volna. A lényeg az, hogy elfelejtettem előtte, és utána képet készíteni. De nem is ez a fontos, hanem az hogy a gazdája előtt , a szeme láttára változtattam át, néhány filctoll vonással a az öreg rozsdás konyha kést......autentikus ( bár ezt a törzset kevesen ismerik ) indián késsé.

A forma átszabása mellett, a másik változtatást a természet már megoldotta. Hiszen gödrösre változtatta az az öreg szénacél penge felületét. Na ez az igazi szép...........rusztikus mintázat. A természet tökéletesebb munkát tud végezni, mint bármely ember által készített szerszám. Ilyen szép felülettel már nagyon régen találkoztam. De sajnos bele kellett rondítanom, némi csiszolással. Természetesen úgy, hogy a lehető legtöbb maradjon meg, a az eredeti felületből. Meg voltam elégedve az eredménnyel. Az arany középutat választottam. Ez látszódik a kis képen. Már csak egy markolatot kell rá szerkesztenem, és azt lecsiszolnom. Sötétbarna merbaura esett, a markolatnak való anyag választásom. Ezeket a markolatpaneleket, mindenfajta ragasztás nélkül raktam fel, az acélra. Csak a ( szintén rozsdás ) 100-as szög zömítésével értem el, hogy a helyén maradjon a két fapanel. Egy keveset finomí-tottam itt, egy kicsit lekerekí-tettem ott, és már kész is voltam. Aztán még egy tokot is találtam hozzá. Teljes volt az örömöm, hiszen ismét megmenthettem az ......idő rozsdás vas fogától....  egy valaha sokat használt bökőt.

New Wave...

Első lépés. Végy egy régi ötletet. Második lépés. gondold újra az ötletet. Harmadik lépés. Valósítsd meg ! Asszem ennyi kell ahhoz hogy ismét rászánja magát az ember fia, egy kis késezésre. Kicsit el vagyok foglalva, mert egyik fesztivál, jön a másik után, amiken mi szeretünk ott lenni. De én ha van egy kicsi szabadidőm, akkor a műhelyben szeretek kikapcsolódni. Bár elismerem, hogy az ilyen kitelepülések alkalmával, sok jó embert megismerek. Új dolgokat is tanulok, amiből lehet profitálni. Bár nem anyagi szempontból.

Na de térjünk rá a késkészítésre. Képzeljétek..............ennél a késnél is újítottam egy kicsit. Eleink, szakkifejezéssel élve, úgynevezett " nyélbeütéssel " rögzítették a pengét a markolatban. Hát én is ezt csináltam. Méghozzá, mindenféle ragasztó, vagy hézagkitöltő anyag nélkül. Egyszerűen csak fúrtam egy lyukat a egy merbau darab közepébe, és üreggé tágítottam. Van erre egy célszerszámom......egy elvékonyított szúrófűrészlap benyelezve........amit még Zé barátom készített nekem.

Majd a markolattüskét, szolid flex-mozdulatokkal, befűrészfogaztam. Méghozzá úgy, hogy a penge irányába álljanak a fogak. Evvel azt értem el, hogy olyan lett a tüske, mint a q-tya-f@sz@. Befelé könnyen megy, de kifelé még háromszori ráolvasásra se akar jönni.  Katie is like a child ! Ahogy a művelt Angol mondaná. A végén még arra is ragadtattam magam, hogy egy kis savazással megdíszítettem a pengét. Innen kapta a nevét is,

Locust & Merbau.

Mikor van egy kis szabadidőm, általában papírt, és ceruzát veszek elő. Mi mást is rajzolnék, ha nem kést. Odáig fajult a dolog, hogy simán 30 évre való késterv van már az íróasztalban, a fiókban, és a polcomon. Mikor lerajzolok valamit két dimenzióban, az csak egy forma, de a fejemben már el is képzelem " háromdében " és texturálva. Ebben az esetben is tudtam hogy sötét színű lesz a markolat közepe, és világos a két vége.Ja, és hogy kovácsolt lesz a pengéje. Ezer szerencse, hogy barátomnak nevezhetem Berényi Sanyit, hiszen így néha nagyon " fincsi " anyagokhoz juthatok hozzá.

jelen esetben egy S80 jelű acélhoz. Ha jól tudom, ilyen anyagot sokan szívesen használnak damaszkolásnál. Én csak annyit vettem észre a csiszolásnál, hogy borzasztó sűrű szikraesőt produkált. Új dologgal is próbálkoztam ennél a késnél. méghozzá a magasan felcsiszolt skandináv éllel. Ilyen szívós alapanyagnál meg mertem tenni, mert így is fogja tartani az élét. Remélem ! Mondjuk az edzésnél kicsit feszült voltam, mert sehogy sem sikerült elérnem a narancs színt. Csak vöröslött, de azt nagyon. Kellene már egy jó kis edzőterem. De az nem két forint.

Úgyhogy maradnak a jól bevált gázlángos, vagy a faszenes-hajszárítós megoldások. Na de a fa megmunkálásnál is akadtak furcsaságok. A merbau repedt volt, a fehér akác pedig a legkisebb csiszoló szalaghoz való érintésre, megégéssel reagált.De nem is én volnék ha emiatt abba hagytam volna késkészítést. A repedést kitömítettem, a csiszolást pedig kézzel folytattam tovább. Így már működött a dolog. Az én kis tenyeremhez képest kicsit nagyra sikeredett a markolat, de majd készítek egy kisebbet is. Mert nagyon tetszik, ez a forma. Jóleső érzés azon az úton haladni, aminek a végén...............talán.................én is fel tudok mutatni egy használható, vagy éppenséggel csak egy szemrevaló kést. Tudom ám hogy min múlik az egész. Az alázaton ! Nálam minden késnél elhangzik három szó a végén. Tisztellek, használlak, szeretlek. És közben mindig mosoly van az arcomon ! A többi pedig..............közönséges kofalárma ! 

Lyudmila Pavlichenko.

Ebben a mai világban, egy olyan ember, aki ki tud kapcsolódni, az boldog tud lenni. Igaz hogy csak ideig óráig, de akkor is boldog. Számomra, egyértelmű hogy miben lelem örömömet. Naná, hogy a késkészítésben. A hőmérő 12 C°-t mutatott, és senki, és semmi nem állíthatott meg engem hogy eljussak a műhelyig, hogy megvalósítsam, rég dédelgetett álmom. Miszerint, elkészítsem Stalker késem testvérét. Akarom mondani, nővérét. Lehet hogy agylövéses vagyok, hogy nemet adok a késeimnek, de majd kezeltetem magam. Szóval a név már rég bevésődött a fejembe.

 Most jut eszembe ! Ha én késekről ábrándozok, akkor mennyi vágás lehet már az agyamon ? Hmmm.............csak költői kérdés volt. De jobban foglalkoztat az, hogy hányan tudják, ki az a  Lyudmila Pavlichenko ? Annyit elárulok, hogy ugyanazt a foglalkozást űzte, mint Vaszilij Grigorjevics Zajcev. És most nem az uráli pásztorkodásra gondolok. Én, sok férfivel egyetemben imádom a puskákat. De ha egy nő kezében meglátok egy fegyvert, akkor a hideg szaladgál a hátamon. Tisztelet a kivételnek. Ilyen volt Lyudmila is. Na de ennyi ép elég észosztásból !

Térjünk rá arra, hogy hogy is készült a kés. Ugyanúgy, mint a Stalker. Ebben sem használtam semmi kötőanyagot. Bocs, egy kicsit azért igen, mert felragasztottam egy dögcédula darabját a markolat aljára. De csak azért, hogy eltüntessem vele, a nem túl szépre sikeredett , tüskevég ellapítását. Amúgy meg rém egyszerű volt. Pont úgy csináltam, mint a Zephir-t, csak itt 7 mm rugóacélból van a penge. Merbauból a kés kézzel fogható része, és 8 mm vastag laposvasból a bakni. No meg az elmaradhatatlan, piros színű nyugtaalátét. Ja, és vadi új ( de használt ) Szalagjaim vannak, egy jótevőm jóvoltából. Sima ügy volt minden, és nagyon haladtam. Ráadásul, pont olyan lett, mint amilyennek megálmodtam. Ez már haladás ! De a szokásos hibáimat benne hagytam a késbe. Ez már a védjegyemmé válik. De ami még ennél is fontosabb.........egy pár órán keresztül, ismét boldog lehettem.