Röfi ...a 2023 év, utolsó bicskája.

Betyár egy év volt, annyi biztos. Volt benne minden. De most csak a késes részéről nyilatkozom. Kezdődött egy hatalmas bowie-val. Majd folytatódott egy tantóval. Aztán egy kard következett. Ja és ne feledkezzek meg a sok lyukas bicskáról sem, amit az év hátralevő részében készítettem. Többek közt a "Röfi"-t is. Mert mindig kisérletezek, hogy olyan kést , bicskát készírsek, amit még eddig nem készítettem. Minimal dizájnal ,és funkcionálisan. Csak semmi csicsa. Remélem megfelelek ennek a kategóriának.

Amúgy meg , ebben az évbem voltam túl termékeny, de mostanában, nem is erről szól az életem. A késkészítés soha nem volt a megélhetési forrásom, de az idén kinulláztam magam. Elfogytak a minőségi acéljaim. Nem estem kétségbe, mert visszatértem a kezdetekhez. Valaki ezt visszalépésként élné meg, de én inkább tanultam belőle. Most ha lehet nem mondanám ki , hogy mit. Legyen elég annyi, hogy kétszer is meggondolom, ha valakinek kést kell készíteni. 

Megrohantak az emlékek, mert visszatértek a régi élményeim, amikor még másodnyersanyagokból dolgoztam. Úgymint ...aszfaltvágó tárcsa, és  cirkulalap. De tudom, hogy ezek is jó anyagok, ha késkészítésről van szó. Amúgy se tudom visszafogni magam, ha arról van szó, hogy alkothatok. Legyen bármiről szó. Mert ugyanúgy élvezem ha az alsó ha az alsó épületet kell beborítani lambériával, vagy csak egy hétvégi ebédet kell az asztalra rakni. Csak had csinálhassam...ennyi.  Így történhetett meg az, hogy ........

.........az év végén, mivel beszippantott a Roxfort világa...( halkan nevet, inkább csak kacarászik ...! ) varázspálcákat készítettem. Egyszer csak azt éreztem, hogy ki kell mennem a műhelybe, és meg kell csiszolnom egy selyemakác fadarabot. ( Azóta azért beszereztem egy pár... hazai fafajtát, ami alkalmas, pálca készítésre. Mint például a szilt, tölgyet, fűzfát, kőrist, platánt. De nagyon szeretnék somfát is, és sorolhanék még egy párat.

A lényeg az hogy pár perc mulva ott is díszelgett a kezemben a varázslatos végeredmény. De nem fárasztalak bennetek ezzel a hóbortommal. Bár......utána néztem, hogy sokan készítenek ilyeneket, és komoly eredményeket értek el velük. Igen jól gondoljátok, drága pénzért el tudták adni őket. Na ....ez az igazi varázslat  !

Én csak magamnak készítem a késeimet, bicskáimat. Nagy többségében. Ritkán válok meg tőlük, és akkor is alapanyagban kéremm  meg az árát. De csak azért, hogy készíthessem a következő késem. De a "Röfi"...től nem válnék meg, mert most van elég alapanyagom.  Ezt kivánom a jövő évre minden késkészítő ismerősömnek, és azt hogy legyen mit, és kinek készíteni.  Akik pedig nem készítenek kést, azoknak azt kivánom, hogy legyen elég pénzrtrk, hogy megvegyétek azt a kést , bicskát amire vágytok. Boldog új évet kivánok, minden olvasómnak !
 

Re-back, az acélpillangó.

Egyesek rajonganak a pillangó bicskákért. Mondjuk meg lehet érteni, hiszen különleges a nyitási mechanizmusuk. Egy jó kis  beszélgetés után, egy igazi pillangó fannal, én is úgy döntöttem, hogy készítek egyet. Mivel még mindig nincs "rendes alapanyagom" ezért ismét a cirkula lapjaimhoz nyúltam. Mondjuk számomra, ezek az acélok több szempontból is tökéletesek. Hiszen nem kell hőkezelnem, mégis elég kemények és szívósak. Szóval nekem, késkészítéshez ideálisak

. Most is egy rajzzal kezdtem. De nem akartam lemásolni egy még lévő bicskát, így hát máshova tettem a fordulási, és feszítési pontokat, mint ahogy szokás. De rá kellet jönnöm, hogy így is működik. 🤪 😇 😜 Büszke is vagyok magamra. Viszont az esztétikát lecseréltem, a praktikumra. Szóval engem nem zavarnak a nagy "kandesz" csavarfejek. Amúgy is olyan helyen vannak, hogy se nyitáskor, se záráskor sem zavarnak. Markolatpanellal sem vesződtem, mert határozottan szeretem a fém felületeket. Miután összeraktam, még szükség volt némi finombeállításra, de tényleg nagyon "pipec" módon müködik. Na ezeket a pillanotakat meg szoktam becsülni, mert nem túl sok van belőle. De amit az utóbbi időben megtanultam, az az hogy nem az a lényeg... hogy ha hibázol, hanem az... hogy ki tudod javítani. Szerintem ezt a mondás, az életre is igaz. A lényeg az hogy... csináld. De úgy is mondhatnám hogy... vágj bele...készítsd el...vágj vele !

Dumpy, a göröngyös bicska.

Szinte mindig egy rajzzal kezdődik egy bicska készítése. Nem mindig lesz ugyanolyan, mint a rajzon, de hellyel közzel hasonlítani fog rá.

Miután kivágja az ember fia a papírból, már foghat is hozzá a flexeléshez. Pikk pakk készen van vele, és már örül annak hogy jól alakulnak a dolgok.

Az első összerakáshoz fogható érzéshez fogható dolog kevés van, mert teli van izgalommal. Itt derül ki hogy ami a rajzon müködik, az az valóságban is fog e.

Sok sok apró reszelgetés után, örömmel konstatálja az amatőr késkészítő, hogy ez bizony működik. 

Szólhat egy kis Depeche Mode, a hangszóróból, jöhet némi csiszolás, kicsi ragasztás, és egy kevés csavarozgatás.

No meg egy zsebklipsz elkészítése, mert mégis csak egy zsebkésről van szó.

Betyár jó érzés kézben tartani egy saját készítésű bicskát. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy készítsen egyet.

Bár göröngyös az út, de érdemes rajta végigmenni. Innen jut eszembe, hogy a nevét onnan kapta, hogy a penge és a markolat is rozsdás, göröngyös felületü körfűrész lapból készült. Mert az ember fiát nem állíthatja meg az hogy elfogyott a minőségi alapanyaga. Ez a lényeg. A többi már csak közönséges kofalárma.
 

Pocket dragon, avagy ...így készült a zsebsárkány.

Azt hiszem mindenki elismeri, hogy ha bicskák elitjéről van szó, akkor a Spyderco az első tízben benne van. Nálam mondjuk, dobogós helyezést ért el. Egyike azoknak a cégeknek, akik kifogástalan minőséget adnak az ember fiának, a pénzéért cserében. Jellegzetes formavilággal rendelkezik, szinte mindegyik modellje. Levédett szabadalmuk a nyitófurat a pengén. Többek között, ezért is imádom a pókos bicskákat. Rengeteget rajzolok, és a zsebkéseimen én is nagyon preferálom, ezt a fajta nyitási módot. Az egyik ilyen rajzomat, szinte naponta nézegettem, és úgy döntöttem, átkonvertálom a 2D-s rajzot 3D-be. Úgy is olyan régen csináltam bicskát. 

Szóval, minden egy rajzzal kezdődött. De nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy az 1.4116-os rozsdamentes acélból is meglegyen a kívánt forma. Az én technikám végtelenül egyszerű, mert úgynevezzett etikett papírra szoktam rajzolni, aminek az egyik oldala öntapadós. Ráragasztom a portalanított acélra, és filctollal is körberajzolom. Addig kontúrozok, amig a filc nyoma el nem tűnik.

Az igazi bicskészítőknek van egy érdekes  kifejezése...a duplikálás. Ez nagyjából annyit jelent, hogy van amit két példányban kell elkészíteni. Ez mondjuk elég egyértelmű, hogy két markolatlapot, és két markolathéjat is kellkészíteni. Hiszen milyen hülyén nézne ki ha csak egy markolatpanel lenne. Bár léteznek ilyen bicskák, csak valami okból nem igazán terjedtek el a világon.

Miután végeztem a sokszorosítással, hozzáláttam a penge csiszolásához. V-re csiszoltam, már amennyire a forma engedte. Majd ezek után tüzesekedtem egy kicsit. A szokásommal eltérően, most nem vittem fel a hőfokot 1000 C˚ fölé, mert terveim voltak még a pengével. Szerettem volna ugyanis az élet felületnövelni. ennek a legegyszerűbb módja a fogazás. Azt meg a szegény ember reszelővel szokta csinálni. Én is így tettem. De még így is megküszködtem vele.

Hát valahogy így néz ki amikor az ember fia a célegyenesbe fordul. A markolat panelok kifúrva, megsüllyesztve, és az alaplapokra felragasztva. Penge készre csiszolva. Hézagoló távtartó beszabva. Csavarok előkészítve. Most következik a szívatós része a bicska készítésnek, méghozzá a finomhangolás. A zárszerkezetről ugyan nem lőttem képet, de keresztzáras a zsebsárkány. Ja és egy végállás csavar is van benne, hogy nyitott, és zárt állapotban is legyen hova felütköznie a penge szakállának. Apropó csavarok. Sima M3 BKNY csavarokkal rögzítem a panelokat össze. Egyszer talán leszek olyan gazdag, hogy vegyek egy pár darab M3 távtartót. De az nem most lesz. 

Kezemben a végeredmény. A önelégült ábrázatomat  pedig bónuszként kapjátok hozzá. A első szelfim a bicskával vállalhatatlan volt. Annyira bele szoktam feletkezni a késkészítésbe, hogy a tisztálkodást el is szoktam felejteni. A végén döbbenek rá, hogy legalább fél kiló szennyeződést sikerült fölszedni magamra a munka során. Nem is csoda hogy nem szokott a párom felelőtlenül rámnyitni a műhelyben. Ilyedtében ugrana egy hátast tőlem, olyan rémisztő vagyok olyankor. 

Miután elszívtam az ilyenkor szokásos ünneplős pipadohányomat, készítettem egy két képet. Bár mostanában korán sötétedik, de azért találtam még annyi fényt, hogy elfogadható legyen a kép minősége. Azért egyszer még elviszem az egyik kedvenc graffitimhoz, és készítek róla egy két rendes képet is. Azokat az instagram oldalamra szoktam feltölteni. 

És.......itt van az a kép ami miatt tényleg kiérdemli a zsebsárkány nevet. Imádom a sziluett képeket. Hát nem olyan mintha egy sárkány pofája ? Engem mindenesetre arra emlékeztet. A fázós lábam pedig arra, hogy ideje begyújtani. Megyek, és tüzet lehelek a kályhába. Mert ugye a kis pocket dragon még nem tud tüzet okádni. Nem baj. Majd egyszer megtanítom neki, hogy is kell azt csinálni.
 

SteelShrew az acélcickány.

Aki ismer engem, tudja hogy mindenkit arra buzdítok, hogy készítse el saját kését, vagy bicskáját. Mivel én ismerem legjobban magamat, meg szoktam fogadni a tanácsomat.

Nem egy nagy ördöngősség egy bicska. Áll két markolatpanelból, egy pengéből, egy rugóból, egy távtartóból, és néhány csavarból. Ennyi. A nagyobb dolog az, hogy meg is kell tervezni az alkatrészeket. Mert abban hogy szétszedünk egy bicskát, és megnézzük, hogy mik vannak benne, még semmi rossz nincsen.

Mert ekkor rájövünk, hogy tényleg egyszerű dolgokbol áll egy bicska. De abban a pillanatban, mikor a sajátunkat kezdjük tervezni......na akkor válik bonyolultá a dolog. Amikor meg már az acélból is elkészítettük, az alkatrészeket, akkor következik a .......szívás.

Minden új bicska készítése szívás. Ami papíron működött, az az életben nem biztos hogy fog. Annyi biztos, hogy sokszor kell szétszednünk, és összeraknunk az összetevőket.

Csak semmi kapkodás. Mindent az idejében. Dolgozni, csak lassan és szépen, ahogy a csiga megy a jégen, úgy érdemes. Ha kapkodunk, úgy fogjuk magunkat érezni mint alföldi gyerek a hegyekben, aki a lejtőt is emelkedőnek érzi.

De a babra munka ellenére is, minden pillanatát lehet élvezni ennek a sok időt igénylő elfoglaltságnak. Mert a végeredmény mindenért kárpótol. Saját készítésű bicskát tartani a kezedben........az érzés megfizethetetlen. De azért az is jó érzés ha új bicskát vehet az ember.......arra meg ott van a MasterCard.

 

Ginko katana

Mivel is kezdjem ? Nagyon boldog vagyok. Ja, és büszkeséggel tölt el, hogy elkészíthettem ezt a kardot. Nem volt egyszerű feladat. Nem is tudtam megugrani azt a szintet amit szerettem volna, de a készítés minden percében tanultam valami új dolgot.

Ha legközelebb kardot készítek, akkor S80 acélból fogom csinálni. Mert az alkalmasabb rá, mint a C67. Mindkettő bírja az agyakitakarásos hőkezelést, de az S80 kevésbé hajlamos a repedésre. Ja, és az él felöli résznél, legalább két milliméteresre fogom hagyni az acélt, a hőkezelés előtt.

De hagy ejtsek néhány szót, azokról az "alkatrészekről" amikből össztevődik  egy japán stílusú kard. A habaki, az a része a kardnak, ami miatt megszorul a kard a hüvelyben. Én ezt egy darabka csőből kalapáltam ki. Legközelebb 3 mm vastag laposacélból fogom készíteni, hogy jobban tudjon illeszkedni, a markolattüskéhez.

Csak egy kép az rólam és a ginko-ról. Nagyon élvzem hogy saját művemet tarthatom a kezemben. Nincs ehhez fogható érzés. De én ezt átélem minden egyes alkalommal, amikor készítek valami éles dolgot.

De térjünk vissza a többi alkatrészhez. Seppa-nak hívják ezeket a kis hézagoló lemezeket. A habaki alá, és a markolat fölé szokták helyezni őket. A következő kardomhoz rézből fogom csinálni, és meg is díszítem majd.

Kezemben tartom azt a dolgot, ami miatt neki fogtam a japán kard elkészítéséhez. Történt egyszer, hogy a nyakamba esett egy ginko levél, miközben hazafelé bandukoltam. Azt gondoltam, hogy ha ilyen levélből hármat egy kör alakban rakok, akkor ilyen alakú tsuba-t  is tudok készíteni. Egy darabka 3 mm-es trepplemezből csiszoltam ki.

No, és itt van még a tsuka, a markolat. Ezt sem egyszerű feladat elkészíteni. Kell hozzá egy fuchi (ez van a kézvédő felől)...egy kashira (ez van a markolat végén)...same (rájabőr a fonatolás alatt) ezt én vékony szürke marhabőrbölncsináltam...maga a tsuka (két félből álló markolat, fenyőfából) ...menukiból (bambusztüske, ami rögzíti a pengét a markolatban)...éa a fonatolásból (ami lapos selyem, vagy pamutszinórból készítenek)...és amit én bőrszalggal oldottam meg. Csak a menukit (díszítő elem a fonat alatt ) mert így is elég vaskosra sikerült a markolt..hagytam ki.

Tessék mondani...ugye mi sem egyszerűbb,egy markolat elkészítésénél.

De a végeredmény, mindenért kárpótol. Igaz hogy a hamont (edzésvonal) nem tudtam elővarázsolni, de hát az vesse rám az első követ, akinek ezt már sikerült. Maradtam a maratásnál, hogy ne legyen olyan szimpla kinézetű a pengém. A következő kardomnál sok mindent másképp fogok csinálni, mert ennél a kardnál láttam a hibákat, amiket ekövettem. Remélem a következő, jobban fog sikerülni. Én pont annyival vagyok előrébb egy rutinos "tűzben edzett" nézőtől, hogy én megpróbáltam élőben azt, amit ő a képernyőn csak nézni szokott.

 

Így készült a "Ginko" katana. A kezdō lépések.

A nyár elején elhatároztam, hogy nagy fába vágom a fejszémet. Tudtam hogy ebbe akár a bicskám is beletörhet. De nem akartam késlekedni. Szólt a fejemben egy hang, napjában többször is, és azt mondogatta... - Ne csak áhítozz rá, hanem akard ! Hát ezért lett a következő késem, egy kard. 

Minden azzal kezdődött, hogy sikerült szereznem vízben is hűthető C67 acélt. 

De mivel nem adta ki a méreteket, meg kellett szélesítenem. Ja, és így egy kicsit tömöríteni is tudtam az acélon. 

Mivel se kovács tűzhelyem, se üllőm...viszont ingyen, vagy annál olcsóbb megoldásokban verhetetlen vagyok, improvizáltam. Én kérek elnézést a "csumpi" megoldásként. De én az alkalmat keresem, nem a kifogásokat. Az hogy nincs üllőm, nem állít meg a célom elérésében. 

Na ezen a képen pontosan az látszik, hogy van egy ütött (szó szerint) kopott (hát nem is fényes) acél darab a kezemben. Pedig már idáig eljutni is rengeteg munkába került. De azt a kép nem adja vissza. 

Így viszont, mivel megvoltak a kellő méretek, hozzá tudtam fogni a nagyoló csiszoláshoz. 

Szórtam a szikrákat, mint bolond a lisztet. De néha még kellett állnom, és megnéznem hogy mire is jutottam. Bevallom őszintén, csak a kép kedvéért álltam be így, mert azt se tudom mit, mihez kell nézni ilyenkor. 

Itt is ugyanaz a helyzet. Sőt a hegy geometriája, még ráadásul bonyolultabb is, mert konvex élezésből megy át ffg-be. De hagyjuk is. Majd csak megtanulok egyszer.... csiszolni. 

Ha már a geometriánál tartunk. Szinte mindenhol más méreteket lehetne mérni a kardon, hiszen a hegye felé, keskenyedik, és vékonyodik is. Igaza van annak, aki szinte már formára tud kovácsolni, hiszen kevesebb lesz a csiszolni valója. 

Aztán elérkezett a várva várt nap, amikor is agyaggal vontam be a kardpengét. Akarom mondani vontam volna, ha kaptam volna agyagot. De nem volt. Sebaj...! Miből készül a vályogtégla ? Szerintem agyagból. Ta-dam ! 

Bekentem hát a "felelt-agyag"...szénpor...vaspor...és víz keverékével alkotott eleggyel a pengét, és illőképpen levakarásztam róla a felesleget. 

Mint említettem, nincs kovácstüzem. Pláne olyan hosszú, amiben egy egész kardot fel tudnám hevíteni. Hát építettem egyet...téglából. Bevagdostam egy 3/4-es vascsövet, és hozzácsatlakoztattam a matracfújtatómat. Ez szokta adni a kellő mennyiségű oxigént a tűzhöz.

Némi papír, egy két hasogatott fenyődeszka, és a faszén egy részével, megalapoztam a tüzet. 

Már csak a fújtatót kellett bekapcsolnom, és láss csodát, már kész is volt a kellő hosszúságú, rögtönzött kovácstűz. 

Ez a kedvenc színem. Imádom amikor izzik az felhevült acél. Az agyag takarás is jól sikerült, hiszen rajta maradt a pengén. De már alig vártam a pillanatot, amikor a pengét vízbe márthatom. 

Aztán ez a pillanat is elérkezett. Merítettem. Sistergett mint a hajderménkű, de reccsenést nem hallottam. A penge úgy hajlott meg ahogy a nagy könyvben meg van írva. Szinte remegtem a boldogságtól. 

Jó szokásokhoz híven a megeresztést is a faszénen szoktam megoldani. Pont elég ideig adja le a kellő hőfokot ehhez a művelethez. Addig pipázgatram, és pótoltam az elveszett folyadék mennyiséget. Jól eső érzés volt inni a jéghideg vizet, és nézni a jól végzett munkám gyümölcsét. 

Ahogy "kézmelegre" lehűlt, azonnal hozzáfogtam a csiszoláshoz. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz a felülete a csiszolás után. Lesz e rajta repedés? Látszani fog e az edzésvonal ? Csengeni fog e mint egy harang ? De ez...... a jövő zenéje lesz. E hónap végéig minden kiderül.