Hogyan ...ne... készítsünk kést !

Ezt a kést a Kés a kalapban nevezetű játék keretében készítettem.

Az alapanyagot Oláh Barna (késes mester ) barátomnak köszönhetem.

Nagy tervezés közepette, fúrtam egy párat. Oda is ahova nem kelett volna.

A panel rögzítés módját is megoldottam ( gondoltam ...naívan ) zsákfuratos, menetesszáras csavarockkal.

Az előző képen ott az első hiba. Azt a furatot ami az ujjvédőt rögzíti, egyszerre kell átfúrni az ujjvédővel.

Kireszeltem a hasítékot, mind a pengében, mind az ujjvégőben.

Próba stifttet raktam bele, és meggyőződtem róla, hogy nem lötyög.

Bejelöltem a középvonalat. 

Nagyjából elkészítettem a levezető élt.

Karcsúsítottam egy kicsit a markolaton. Második hiba....nem eleget.

Faszénen felhevítettem, narancs színű izzásig. Én így hőkezelek. De ti küldjétek el egy szakértőhöz, mert akkor lesz az igazi.

Lehűtöttem fáradtolajban. Csak a penge felőli részét.

Maradékhőn megeresztettem. Ezt is megcsinálja nektek aki a hőkezelést végzi.

Reszelőteszt ( csúszkált a pengén ) finomreszelővel, majd ( ez van a képen ) finomcsiszolás.

Ilyen lett 400-as csiszoló papír után. Ekkor még azt hittem jó úton haladok.

Mások micartának hívják, én textilbakalitnek. Ilyenem van, és kész. Ti inkább vegyetek, eredetit a neten !

Végre felrakhattam a kézvédőt. És elcsiszoltam a rögzítőcsapot is.

Kifúrva minden, és ragasztásra készen.

Érdesítettem a panelokat, és ekkor kellet volna .......kidobnom a csavarokat is. Nem lettek jók. Corby csavart kell használni !

Ettől függetlenül tették a dolgukat és rögzítették a panelokat.

A pillanat amikor rádöbbentem, hogy a menetes szár végei, kifognak látszani. Most már nincs visszaút. 

Lenagyjázva a markolat is.  Kicsit csiszolok rajta, és legömbölyítem.

Íme a végeredmény.....ami bizony.....teli volt hibákkal. Amit egyszer lecsiszoltunk, azt már nem lehet visszatenni.

Leszedtem hát a régi markolatot, és ujraterveztem a rögzítést is.

Hatos csavar, nyolcas hüvellyel, és némi ragasztó. Ez is megfogja a merbau panaelokat.

Ilyen az arcom, amikor reménykedem. hogy ez jobb lesz mint az előző. 

A kontúrozáskor, már nagyságrendekkel elégedettebb vagyok.

A gömbölyítésnél, meg már egyesen ....boldog vagyok.

Még egy kis finomítás, és hézagkitöltés, és azt mondom, hogy már le lehet fényképezni. De ezt majd, csak a következő bejegyzésemben fogjátok meglátni. Hiszen a türelem....ró...illetve.....nálam, kést terem.

Szudajev kése.

 Ki is az a Szudajev ? Tervező mérnök volt, és katona. Mint ember, nem sokat tudunk róla. De mint tervezőmérnök, igencsak maradandót alkotott. A PPSZ43-t, ami egy géppisztoly. Nem rég volt alkalmam, a kezemben fogni, egy hatástalanított példányát. Hogy is fogalmazzak ??? Ilyen egyszerű, de nagyszerű fegyvert ritkán lehet látni. Pont ebben rejlett a nagyszerűsége. Mivel könnyű volt legyártani, ezért nagy számban lehetett előállítani, a II. világháború idején. Többnyire lemezből, lett kialakítva, és némi hegesztés is található benne.

 Egyszóval egyszerű, mint a faék. Úgy gondoltam készítek egy hozzáillő kést, mert a neten sehol sem találtam. Utána néztem, hogy ebben az időben milyen kést használtak az orosz katonák. Aztán úgy döntöttem, az enyém nem olyan lesz.

 Egy markolattüskés kést képzeltem el, amit pár mozdulattal össze lehet rakni, és ugyanígy szét is lehet szedni. Hogy miért ? A háborúban minden szürke ! Az az mindent por fog belepni, és szennyezni. De ha a fegyveredet tisztán tartod, te is életben maradhatsz. Ehhez az szükséges, hogy mindenhova be tudj férkőzni egy olajos ronggyal. Na ezért lett ilyen egyszerű, a Szudajev késem.

 Fogtam egy darabot a reteszelő acélból, és a penge fél szélességig leéleztem. Majd a markolattüskét csiszoltam párhuzamosra. Levágtam, két darabkát, egy zárt szelvényből, és kialakítottam bennük a tüske helyét. Textilbakelitből összeragasztottam, két vastagabb, és két vékonyabb darabot, majd összecsiszoltam őket.. Így tudtam megoldani, hogy végig szoruljon a tüske, a markolatban. Meg némi bőr hézagolással. Aztán az egészet, egy "vaskarikával" rögzítettem. Pont olyan egyszerű lett, mint amit elterveztem.

Mikor fotókat akartam csinálni, róla, eszembe jutott, hogy van egy elhagyatott épület a közelünkben, ahol jó képeket ( szürke háttérrel, és romos épületben ) tudok készíteni. A véletlen műve, hogy egy letűnt kor emlékét idéző alakzatot is sikerült fölfedeznem, az egyik sarokban. Kizárólag művészeti célból fotóztam le a késsel együtt.

UI: Ha valaki azt mondja nektek, hogy az egyszerűbb.....jobb ! Higgyetek neki. Nem kell mindent túlkomplikálni. Használható legyen, és működjön.......mint Szudajev, ppsz43 géppisztolya.

Gunilla...

 Mindenki tudja, hogy ki is az a Thor. Bosszúállók egyike. Mondanák az ifjabbak. Az öregek meg még azt is tudnák, hogy ő volt a villámlás, és mennydörgés Istene. Sőt akadna olyan is aki azt is tudná, hogy kik segítették, az idők kezdetén, az ézsaki népek Isteneit. Igen , ők voltak a valkűrök, akik a holló alakban, szálltak az égen a csatamező felett, és a legnagyobb hősöket a valhallába kisérték, hogy Odin ( mindenek Istene ) keze alatt tovább harcolhassanak.

 A valkűrök kapitánya pedig Gunilla volt, aki azon kevesek közé tartozott akik, elbírták Thor pörölyét a Mjölnír-t. Masszív egy menyecske lehetett, annyi biztos. A pörölyt láttam a hátán, de azt is láttam, hogy a másik kezében, is szorongat valamit. Biztos vagyok benne hogy kés van a kezében. Na de milyen ? Egy könyv olvasása közben, ennek a gondolatnak semmi nem szab határt, és mindenki elképzeli, hogy mi illik a hősnőhöz. Hát én is ezt tettem.

 Régi dédelgetett álmom volt, hogy ekevasból ( a profi késkészítők szerint, késkészítésre alkalmatlan anyagból ) készíthessek egy vastag pengés, nagy kést. Egy régi rozsdás ekedarab került hozzám, egyik vásárlóm jóvoltából. Úgy csengett, ha megütöttem egy kulccsal, mint egy hangvilla. Ebből kindulva, nem egészen puha alapanyagnak saccoltam. Erről később abszolút meg is bizonyosodtam. Tíz teljes órámba került, mire a kezdetben a fok résznél 10 mm-es anyagot, valamivel több mint 8 mm-re, és a pengét ( full flat grind ) teljes szélességében V-re csiszoltam.

 Ezek után úgy döntöttem, hogy mégis tartok egy kis edést a megformázott acélnak. Narancs színig felhevítettem, majd hőn tartottam, tíz percen keresztül, és belemerítettem négy liter fáradt olajba. A több mint fél kilós acélban annyi hő volt, hogy kigyújtotta az olajamat, és kis híján a műhelyemet is. Oltás után megeresztés következett, maradékhőn, szintén tíz percen keresztül. A hátam mögé, betonra dobva, sem tört darabokra. De azért kíváncsi voltam, hogy a reszelő teszt mit mutatna. A legszuperebb reszelőmet végig toltam az él felőli részen, és örömmel konstatáltam, hogy úgy csúszik rajta, mint csiga a jégen.

 Ezek után, két szögvas darabkából, kialakítottam a kézvédőket. Most megfogadtam Karesz ( szintén lelkes késkészítő ) tanácsát, és szinte majdnem teljesen, a végleges formára köszörültem őket. Ez jó ötlet volt.............de ! Jobban jártam volna ha a markolatot is előbb csiszolom, és utána ragasztom össze. Így ugyanis a jobb kezem kényelmesebbnek találja, mint a bal. De hát.......hol itt a baj ? Jobb kezes vagyok, és a képek alapján Gunilla is. Akkor meg pont megfelel. Gyorsan megélezem, és ki is próbálom, mondtam magamban. Aha. Na ebbe volt egy két kanyar.

 Egy átlagos konyhakést, maximum öt páros húzásból megélezek, a szalagcsiszolómmal. Itt viszont A Gunillánál ehhez, majdnem ötven páros húzás kellett. Mert az ekevas igencsak ellenálló és szívós anyag. Legyen elég annyi hozzá, hogy a markolattüske ( elvileg nem föledződött ! ) kiálló darabját, majdnem negyed órán keresztül ütlegeltem a kalapáccsal, hogy befeszüljön az alsó bakni résébe. Pedig nem is lötyögött amikor rátettem. Szóval meg vagyok elégedve az alapanyaggal, de mocskosul. Nem beszélve a markolatról, amit pedig a kedvenc markolatanyagomból, a nyírfából készítettem. Mert ugye Gunillának is szőke volt a haja. A  "sztájlisztja" ezt színt ajánlotta volna neki.

Már csak egy dolog volt hátra. Egy tokot kellet készítenem neki. Vastag, a pengéhez illő bőröm volt, de az nyers és világos volt. Nekem meg nincs itthon bőrszínező pácom, márpedig  Gunilla ruhája barna volt. Na most mi legyen ? Megvan............egy régi turkált bőrkabát, néhány darabkája pont olyan színű volt amilyet szerettem volna. Így hát a vastag bőrt bevontam Pattex ragasztóval, és itt ott beterítettem a vékony barna bőrökkel. Aztán belejöttem, és mindenhol beborítottam. A végén, még az egyik régi nyakláncom darabkáival is megdíszítettem egy kicsit. Meg voltam elégedve az eredménnyel. És ezen oknál fogva, kivételt tettem. Igen belemarattam, némi vas-klorid segítségével a AMA feliratot. ( jelzem ez nem a logóm ) Remélem az utókor ezt el fogja nézni nekem.

UI: A történekben kitalált személyek vannak. Mindenfajta megegyezés, bármelyik másik személlyel, a véletlen, és .................Gunilla műve.

Tallvella a tél--->űző puukko...

 Az idén tavasszal eljutottunk a párommal a Nyíregyházi vadasparkba. Gyönyörű napsütéses időt fogtunk ki, és nagyon jól éreztük magunkat. A következő hétvégén pedig ismét fel kellett vennünk a nagykabátot, mert befagyott a sej-hajunk. Ez így nem mehet tovább ! A télnek mennie kell. Na majd én intézkedem. Készítek egy olyan puukkot, ami ha elviszem valahova,( egyenlőre csak  öt méteren belül ) akkor ott elűzi a telet. Ha beválik, szabadalmaztatni fogom.

 Saami, de legalább is Suomi a neve annak a népnek, akik a legszebb puukkokat készítik. Rénszarvasagancsból, bőrből, és nyírfából. Én viszont nem vagyok Saami, és abból dolgozok, amim van. Magyar vadnarancs fából, és agancsból. Ami nem olyan, mint az északi szarvasok fejdísze, mert roppant sok benne a szivacsos rész. Egy órámba telt mire megtaláltam, és összevagdostam a markolatnak valókat. A másik egy óra alatt kifúrtam, és kireszeltem a markolattüske helyé

 Ja, majdnem elfelejtettem. Elhasználtam a harmadik 80CrV2 anyagból készült nyers pengémet is. Csak egy kicsit megkurtítottam, hogy 80 mm alatt legyen a penge hossza. Hogy ugye bárhova vihessem magammal, ha már unom a telet. Ama-rkolat pedig pont az én "M" -es méretű tenyerembe fog illeni. Miután alaposan bekentem a összevagdosott anyagokat, kétkomponensű ragasztóval, lepréseltem, a félkész kést. Másnap már csiszolhattam is, az őskori rablónyársra emlékeztető dolgot.

Nem tartott sokáig, mire a szögletes formát, gömbölydeddé átalakítottam. Pont elég is volt ennyi idő a jéggé fagyott (késpengét) hűtő vizzel megáldott műhelyben. Bár, még egy pillanatra visszatértem, mint a T800-as, hogy a toknak találjak egy agancsvéget. De lefagytam mint a T1000-es. Már csak az hiányzott, hogy valaki megszólaljon a háttérben, hogy -Hasta la vista baby ! De csak egy fülesbagoly huhúzott amikor meglátta késemet. Jól van na. Nem lett olyan szép mint egy eredeti Saami puukko. Mondtam neki hogy csináljon szebbet........erre elfordította fejét, és elrepült. Azóta is várom, hogy hozza az ő uhu kését. Mondjuk addig is elfoglaltam magam, avval hogy egy kicsit megdíszítsem a Talvella-t. Igen igen megint filctollal. Majd ha sok időm lesz belevésem, ahogy az északi népek szokták. A jó hír az hogy ha lekopik, akkor más mintát is rajzolhatok rá. Mert néhány próbavágás után kezdett eltűnni róla a minta.........mint a hogy a hó is ahova leraktam. Rögtön olvadni kezdett. HŰHA ! Mondtam magamban, ez működik. Aztán rájöttem, hogy csak a kezem melege olvasztja havat. Viszont, itt kell megjegyeznem, hogy késem március 21-re készült el, és ........másnap már tavasz lett. Tehát elűzte a telet. Megígérem, jövőre korábban fogom elővenni, hogy már januárban kisüthessen a nap.

Imádlak Afrika !

 Néhány napja még, repkedtek a mínuszok. Az ember fia, pedig áhítozza a meleget. Menjen ki Afrikába ! Már aki megteheti. Van egy olyan ismerősöm, aki ugyan "csak" egy évben egyszer, de kiutazik Afrikába. Vadászik puskával, és íjjal is. De egyszer elszólta magát, hogy nagyon szeretne lándzsával leteríteni, egy varacskos disznót. Nosza, nekem se kellett több, beindult a fantáziám. Na nem a disznóra, hanem a lándzsa készítés lehetőségére. Mindig is akartam egy dobó alkalmatosságot készíteni. Na de miből legyen ? Milyen legyen a súlya ?

 Többek között, ezek a kérdések jártak a fejemben. De gyorsan megtaláltam a válaszokat. Az aszfaltvágó korong lesz az alapanyag, és az Assegai ( cold steel által készített ) lándzsára fog ( reményeim szerint ) hasonlítani. Az első dolgom a számolás volt, mert akkorát nem akartam, mint az eredeti. Én "csak" 330 mm-es hosszban gondolkoztam. Igen, igen. Ennyit ad ki a korong. Oportunista lévén én alakulok, és nem ragaszkodom, körömszakadtáig a mátrix-féle valósághoz. Átszámoltam mindent, és kivágtam a lemez darabkát.

 Berényi Sanyitól tudom, hogy ha lehet, akkor a markolattüskét alakítsuk ki először, a kovácsolásnál. Hát itt olyan nincs ! Van helyette viszont köpü, ami magába tudja fogadni a lándzsa, fa rúdját. Mindezt úgy, hogy nem kell 18-as karikával megjelölni a bal sarokban. Felhevítettem tehát a lemezt, és a kollégám által készített kis edző vályúmban, és nekiláttam az anyag hajlításának. Az ÚÚÚ formát viszonylag könnyen kialakítottam, mert egy szögvas darabkája segített nekem. Na de Hogy üssem meg, hogy most meg CSŐŐŐ alakja legyen ?

 A válasz és a megoldás, egyszerű. Megint a szögvasban kalapáltam, csak most a köpü másik oldalát. Ezen nekibuzdulva, már gyerekjáték volt a merevítő borda, kialakítása. Természetesen egy kicsit (?) féloldalasra sikeredett, de hát úgy látszik a szimmetria, nem az én asztalom. Ezek után megmerítettem egy kis fáradt olajba, és türelmetlenül vártam hogy kéz melegre hűljön. Igen azért, hogy megcsiszolhassam, és kiélezhessem. Mindkét dolog sikerült......!  Ha a rusztikus kifejezést használjuk. Mi késesek, tudjuk, hogy mit takar valójában ez a kifejezés. Viszont a végeredmény erősen hasonlított arra, amit elképzeltem. Egy gyors hajlítási teszt a satuban, és büszke mosollyal vittem be a családomnak megmutatni, hogy mit alkottam. A Mit csináltál a szeneslapátból?........A hegyében van kétmilliméter ! -en keresztül.......az Ennek ilyen nehéznek kell lennie ?-ig mindent kaptam. Hiába na, a szakértők véleménye kincset ér ! De aztán eljött az a nap, amikor a leendő gazdája vehette a kezébe. Azt hiszem az eső kifejezés amit használt az a...... B@zdmeg, Jani !....volt. Azt mondta, hogy mikor meglátta a csomagoláson keresztül, majd kiugrott a szíve. Talán azért, mert nem minden nap kap az ember egy kézzel készített lándzsahegyet, ajándékba. Na meg talán azért, mert "koldsztílesen" átkötöttem egy Warning, this spear, very sharp ! feliratú piros színű címkével. Izgalom, mosoly, és elégedettség az amit az arcán lévő mimikából ki tudtam olvasni.

És........ennyi nekem tökéletesen elég, a boldogságomhoz.

Az ő arcáról is mindent le elehet olvasni.  Igen. Ő is boldog !

Helen Duncan...vs...Manly Patriot.

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, ha valamelyik kés megtetszik, azt elkészítem. Na, azért a gyártóknak nem kell attól rettegniük, hogy a konkurenciájuk leszek. Most, egy Manly Patriot nevű, és a külföldi bushcraftosok által, igencsak kedvelt késbe, sikerült első látásra belezúgnom. Nosza, gyorsan kerítettem, papírt....cerkát, és lerajzoltam, amit a képernyőn láttam. A többi teendőmnek meg úgy is a műhely fog helyet adni. Alapanyagnak most nem vagyok híján, ezért könnyű dolgom volt az acél kiválasztásánál.

Rengeteg 2,7 mm vastag  (?) aszfaltvágó korongom van. Ami a ugye szénacél. Az biztos hogy rettenetesen szívós. Némi kis hőkezelés után  ( narancsszínig hevítés, fáradt olajban hűtés, és maradékhőn végzett megeresztés ) után a satupadot el tudtam rángatni vele. Pengetörés nélkül !!! Az ebből az anyagból eddig elkészített késeim éltartása pedig, megüti az elfogadható szintet. Pont a nekem megfelel kategória. Amúgy az eredeti kés, aminek a hossza 210 mm, 91 mm-es pengehosszal, 4 mm-es pengevastagsággal, D2 acélból készül. Ami nekem már, csúcsacél.

Az edzés, és a pihentetés, után vettem észre, hogy az acélom "felhabosodott " a hegyénél. Kaptam az egyik vásárlómtól Ukrán szenet, és ezt használtam a szokásos faszén helyett. Mocskosul néz ki ( mint egy sáros földrög ) és mocskosul is ég. Majdnem elégettem az acélt, mint a Brit kormány  1951-ben Helen Duncan-t, az utolsó boszorkányt. Pedig csak az volt a bűne, hogy sokat tudott. Az én késemről viszont még nem derült ki, hogy mit is tud. Ezért némi csiszolás után, satuba fogva megrángattam egy kicsit. Egyben maradt, és átment a vizsgán.

Már csak egy kis markolatozás van hátra, és vihetem is kipróbálni. Hamar kerítettem, egy kis selyemakácfa lapot, és szimplán, gél állagú pillanatragasztóval rögzítettem a két anyagot. Mindezt azért, mert nem volt kedvem kivárni, amíg a két komponensű ragasztó megkötött volna. Egy fél óra mulva, már kezemben is volt, ami eddig a képernyőn létezett. Tudom hogy nem ugyanolyan lett, de egy kicsit hasonlított a Manly Patriot-ra. Úgy döntöttem a következő tűzhöz, evvel a késsel hasogatom, vágom össze a tűzrevalót. A régi kiszáradt kerítésléc, recsegett ropogott, de végül is apró darabokra lett vagdosva. Az ütőbotozástól kezdve, a tollaság faragásáig pedig kiválóan boldogult a Helen Duncan. Valószínűleg az eredetivel, hamarabb kész lettem volna, és szebben is mutatott volna egy megosztós oldalon egy videóban. De én nem éreztem azt a kényszert hogy villogjak a legújabb késemmel.

Most viszont érzem ! Meg is osztom a Facebook-on, hogy begyűjthessek egy pár Like-ot. Mert az az értékmérő !!!

És ha megszavaztathatnám az ismerőseimet , az is kiderülne, hogy a Manly Patriot 100:1 arányban lenyomta a Helen Duncant.