Pocket dragon, avagy ...így készült a zsebsárkány.

Azt hiszem mindenki elismeri, hogy ha bicskák elitjéről van szó, akkor a Spyderco az első tízben benne van. Nálam mondjuk, dobogós helyezést ért el. Egyike azoknak a cégeknek, akik kifogástalan minőséget adnak az ember fiának, a pénzéért cserében. Jellegzetes formavilággal rendelkezik, szinte mindegyik modellje. Levédett szabadalmuk a nyitófurat a pengén. Többek között, ezért is imádom a pókos bicskákat. Rengeteget rajzolok, és a zsebkéseimen én is nagyon preferálom, ezt a fajta nyitási módot. Az egyik ilyen rajzomat, szinte naponta nézegettem, és úgy döntöttem, átkonvertálom a 2D-s rajzot 3D-be. Úgy is olyan régen csináltam bicskát. 

Szóval, minden egy rajzzal kezdődött. De nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy az 1.4116-os rozsdamentes acélból is meglegyen a kívánt forma. Az én technikám végtelenül egyszerű, mert úgynevezzett etikett papírra szoktam rajzolni, aminek az egyik oldala öntapadós. Ráragasztom a portalanított acélra, és filctollal is körberajzolom. Addig kontúrozok, amig a filc nyoma el nem tűnik.

Az igazi bicskészítőknek van egy érdekes  kifejezése...a duplikálás. Ez nagyjából annyit jelent, hogy van amit két példányban kell elkészíteni. Ez mondjuk elég egyértelmű, hogy két markolatlapot, és két markolathéjat is kellkészíteni. Hiszen milyen hülyén nézne ki ha csak egy markolatpanel lenne. Bár léteznek ilyen bicskák, csak valami okból nem igazán terjedtek el a világon.

Miután végeztem a sokszorosítással, hozzáláttam a penge csiszolásához. V-re csiszoltam, már amennyire a forma engedte. Majd ezek után tüzesekedtem egy kicsit. A szokásommal eltérően, most nem vittem fel a hőfokot 1000 C˚ fölé, mert terveim voltak még a pengével. Szerettem volna ugyanis az élet felületnövelni. ennek a legegyszerűbb módja a fogazás. Azt meg a szegény ember reszelővel szokta csinálni. Én is így tettem. De még így is megküszködtem vele.

Hát valahogy így néz ki amikor az ember fia a célegyenesbe fordul. A markolat panelok kifúrva, megsüllyesztve, és az alaplapokra felragasztva. Penge készre csiszolva. Hézagoló távtartó beszabva. Csavarok előkészítve. Most következik a szívatós része a bicska készítésnek, méghozzá a finomhangolás. A zárszerkezetről ugyan nem lőttem képet, de keresztzáras a zsebsárkány. Ja és egy végállás csavar is van benne, hogy nyitott, és zárt állapotban is legyen hova felütköznie a penge szakállának. Apropó csavarok. Sima M3 BKNY csavarokkal rögzítem a panelokat össze. Egyszer talán leszek olyan gazdag, hogy vegyek egy pár darab M3 távtartót. De az nem most lesz. 

Kezemben a végeredmény. A önelégült ábrázatomat  pedig bónuszként kapjátok hozzá. A első szelfim a bicskával vállalhatatlan volt. Annyira bele szoktam feletkezni a késkészítésbe, hogy a tisztálkodást el is szoktam felejteni. A végén döbbenek rá, hogy legalább fél kiló szennyeződést sikerült fölszedni magamra a munka során. Nem is csoda hogy nem szokott a párom felelőtlenül rámnyitni a műhelyben. Ilyedtében ugrana egy hátast tőlem, olyan rémisztő vagyok olyankor. 

Miután elszívtam az ilyenkor szokásos ünneplős pipadohányomat, készítettem egy két képet. Bár mostanában korán sötétedik, de azért találtam még annyi fényt, hogy elfogadható legyen a kép minősége. Azért egyszer még elviszem az egyik kedvenc graffitimhoz, és készítek róla egy két rendes képet is. Azokat az instagram oldalamra szoktam feltölteni. 

És.......itt van az a kép ami miatt tényleg kiérdemli a zsebsárkány nevet. Imádom a sziluett képeket. Hát nem olyan mintha egy sárkány pofája ? Engem mindenesetre arra emlékeztet. A fázós lábam pedig arra, hogy ideje begyújtani. Megyek, és tüzet lehelek a kályhába. Mert ugye a kis pocket dragon még nem tud tüzet okádni. Nem baj. Majd egyszer megtanítom neki, hogy is kell azt csinálni.
 

SteelShrew az acélcickány.

Aki ismer engem, tudja hogy mindenkit arra buzdítok, hogy készítse el saját kését, vagy bicskáját. Mivel én ismerem legjobban magamat, meg szoktam fogadni a tanácsomat.

Nem egy nagy ördöngősség egy bicska. Áll két markolatpanelból, egy pengéből, egy rugóból, egy távtartóból, és néhány csavarból. Ennyi. A nagyobb dolog az, hogy meg is kell tervezni az alkatrészeket. Mert abban hogy szétszedünk egy bicskát, és megnézzük, hogy mik vannak benne, még semmi rossz nincsen.

Mert ekkor rájövünk, hogy tényleg egyszerű dolgokbol áll egy bicska. De abban a pillanatban, mikor a sajátunkat kezdjük tervezni......na akkor válik bonyolultá a dolog. Amikor meg már az acélból is elkészítettük, az alkatrészeket, akkor következik a .......szívás.

Minden új bicska készítése szívás. Ami papíron működött, az az életben nem biztos hogy fog. Annyi biztos, hogy sokszor kell szétszednünk, és összeraknunk az összetevőket.

Csak semmi kapkodás. Mindent az idejében. Dolgozni, csak lassan és szépen, ahogy a csiga megy a jégen, úgy érdemes. Ha kapkodunk, úgy fogjuk magunkat érezni mint alföldi gyerek a hegyekben, aki a lejtőt is emelkedőnek érzi.

De a babra munka ellenére is, minden pillanatát lehet élvezni ennek a sok időt igénylő elfoglaltságnak. Mert a végeredmény mindenért kárpótol. Saját készítésű bicskát tartani a kezedben........az érzés megfizethetetlen. De azért az is jó érzés ha új bicskát vehet az ember.......arra meg ott van a MasterCard.

 

Ginko katana

Mivel is kezdjem ? Nagyon boldog vagyok. Ja, és büszkeséggel tölt el, hogy elkészíthettem ezt a kardot. Nem volt egyszerű feladat. Nem is tudtam megugrani azt a szintet amit szerettem volna, de a készítés minden percében tanultam valami új dolgot.

Ha legközelebb kardot készítek, akkor S80 acélból fogom csinálni. Mert az alkalmasabb rá, mint a C67. Mindkettő bírja az agyakitakarásos hőkezelést, de az S80 kevésbé hajlamos a repedésre. Ja, és az él felöli résznél, legalább két milliméteresre fogom hagyni az acélt, a hőkezelés előtt.

De hagy ejtsek néhány szót, azokról az "alkatrészekről" amikből össztevődik  egy japán stílusú kard. A habaki, az a része a kardnak, ami miatt megszorul a kard a hüvelyben. Én ezt egy darabka csőből kalapáltam ki. Legközelebb 3 mm vastag laposacélból fogom készíteni, hogy jobban tudjon illeszkedni, a markolattüskéhez.

Csak egy kép az rólam és a ginko-ról. Nagyon élvzem hogy saját művemet tarthatom a kezemben. Nincs ehhez fogható érzés. De én ezt átélem minden egyes alkalommal, amikor készítek valami éles dolgot.

De térjünk vissza a többi alkatrészhez. Seppa-nak hívják ezeket a kis hézagoló lemezeket. A habaki alá, és a markolat fölé szokták helyezni őket. A következő kardomhoz rézből fogom csinálni, és meg is díszítem majd.

Kezemben tartom azt a dolgot, ami miatt neki fogtam a japán kard elkészítéséhez. Történt egyszer, hogy a nyakamba esett egy ginko levél, miközben hazafelé bandukoltam. Azt gondoltam, hogy ha ilyen levélből hármat egy kör alakban rakok, akkor ilyen alakú tsuba-t  is tudok készíteni. Egy darabka 3 mm-es trepplemezből csiszoltam ki.

No, és itt van még a tsuka, a markolat. Ezt sem egyszerű feladat elkészíteni. Kell hozzá egy fuchi (ez van a kézvédő felől)...egy kashira (ez van a markolat végén)...same (rájabőr a fonatolás alatt) ezt én vékony szürke marhabőrbölncsináltam...maga a tsuka (két félből álló markolat, fenyőfából) ...menukiból (bambusztüske, ami rögzíti a pengét a markolatban)...éa a fonatolásból (ami lapos selyem, vagy pamutszinórból készítenek)...és amit én bőrszalggal oldottam meg. Csak a menukit (díszítő elem a fonat alatt ) mert így is elég vaskosra sikerült a markolt..hagytam ki.

Tessék mondani...ugye mi sem egyszerűbb,egy markolat elkészítésénél.

De a végeredmény, mindenért kárpótol. Igaz hogy a hamont (edzésvonal) nem tudtam elővarázsolni, de hát az vesse rám az első követ, akinek ezt már sikerült. Maradtam a maratásnál, hogy ne legyen olyan szimpla kinézetű a pengém. A következő kardomnál sok mindent másképp fogok csinálni, mert ennél a kardnál láttam a hibákat, amiket ekövettem. Remélem a következő, jobban fog sikerülni. Én pont annyival vagyok előrébb egy rutinos "tűzben edzett" nézőtől, hogy én megpróbáltam élőben azt, amit ő a képernyőn csak nézni szokott.

 

Így készült a "Ginko" katana. A kezdō lépések.

A nyár elején elhatároztam, hogy nagy fába vágom a fejszémet. Tudtam hogy ebbe akár a bicskám is beletörhet. De nem akartam késlekedni. Szólt a fejemben egy hang, napjában többször is, és azt mondogatta... - Ne csak áhítozz rá, hanem akard ! Hát ezért lett a következő késem, egy kard. 

Minden azzal kezdődött, hogy sikerült szereznem vízben is hűthető C67 acélt. 

De mivel nem adta ki a méreteket, meg kellett szélesítenem. Ja, és így egy kicsit tömöríteni is tudtam az acélon. 

Mivel se kovács tűzhelyem, se üllőm...viszont ingyen, vagy annál olcsóbb megoldásokban verhetetlen vagyok, improvizáltam. Én kérek elnézést a "csumpi" megoldásként. De én az alkalmat keresem, nem a kifogásokat. Az hogy nincs üllőm, nem állít meg a célom elérésében. 

Na ezen a képen pontosan az látszik, hogy van egy ütött (szó szerint) kopott (hát nem is fényes) acél darab a kezemben. Pedig már idáig eljutni is rengeteg munkába került. De azt a kép nem adja vissza. 

Így viszont, mivel megvoltak a kellő méretek, hozzá tudtam fogni a nagyoló csiszoláshoz. 

Szórtam a szikrákat, mint bolond a lisztet. De néha még kellett állnom, és megnéznem hogy mire is jutottam. Bevallom őszintén, csak a kép kedvéért álltam be így, mert azt se tudom mit, mihez kell nézni ilyenkor. 

Itt is ugyanaz a helyzet. Sőt a hegy geometriája, még ráadásul bonyolultabb is, mert konvex élezésből megy át ffg-be. De hagyjuk is. Majd csak megtanulok egyszer.... csiszolni. 

Ha már a geometriánál tartunk. Szinte mindenhol más méreteket lehetne mérni a kardon, hiszen a hegye felé, keskenyedik, és vékonyodik is. Igaza van annak, aki szinte már formára tud kovácsolni, hiszen kevesebb lesz a csiszolni valója. 

Aztán elérkezett a várva várt nap, amikor is agyaggal vontam be a kardpengét. Akarom mondani vontam volna, ha kaptam volna agyagot. De nem volt. Sebaj...! Miből készül a vályogtégla ? Szerintem agyagból. Ta-dam ! 

Bekentem hát a "felelt-agyag"...szénpor...vaspor...és víz keverékével alkotott eleggyel a pengét, és illőképpen levakarásztam róla a felesleget. 

Mint említettem, nincs kovácstüzem. Pláne olyan hosszú, amiben egy egész kardot fel tudnám hevíteni. Hát építettem egyet...téglából. Bevagdostam egy 3/4-es vascsövet, és hozzácsatlakoztattam a matracfújtatómat. Ez szokta adni a kellő mennyiségű oxigént a tűzhöz.

Némi papír, egy két hasogatott fenyődeszka, és a faszén egy részével, megalapoztam a tüzet. 

Már csak a fújtatót kellett bekapcsolnom, és láss csodát, már kész is volt a kellő hosszúságú, rögtönzött kovácstűz. 

Ez a kedvenc színem. Imádom amikor izzik az felhevült acél. Az agyag takarás is jól sikerült, hiszen rajta maradt a pengén. De már alig vártam a pillanatot, amikor a pengét vízbe márthatom. 

Aztán ez a pillanat is elérkezett. Merítettem. Sistergett mint a hajderménkű, de reccsenést nem hallottam. A penge úgy hajlott meg ahogy a nagy könyvben meg van írva. Szinte remegtem a boldogságtól. 

Jó szokásokhoz híven a megeresztést is a faszénen szoktam megoldani. Pont elég ideig adja le a kellő hőfokot ehhez a művelethez. Addig pipázgatram, és pótoltam az elveszett folyadék mennyiséget. Jól eső érzés volt inni a jéghideg vizet, és nézni a jól végzett munkám gyümölcsét. 

Ahogy "kézmelegre" lehűlt, azonnal hozzáfogtam a csiszoláshoz. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz a felülete a csiszolás után. Lesz e rajta repedés? Látszani fog e az edzésvonal ? Csengeni fog e mint egy harang ? De ez...... a jövő zenéje lesz. E hónap végéig minden kiderül. 
 

Okami, a tan-i-tó...tanto.

Szoktad nézni a tüzbeen edzettet ? Teszik fel nekem, szinte minden nap a kérdést, amikor kiderül, hogy késeket készítek szabadidőmben. Erre csak csendben annyit szoktam  mondani, hogy én nem nézem, hanem csinálom. Kicsit szerénytelenül hangzik, de ez az igazság. Nincs stílusom. Egyszerűen csak csinálom azt amihez kedvem van. Így történhetett az, hogy az egyik nap kipattant a fejemből, hogy én egy fonatolt tsuka-val, és amerikai kissakival rendelkező tanto kést  szeretnék készíteni. Most szeretném veletek megosztani, hogy milyen egyszerű dolog egy ilyen japán stílusú, rövid fegyvet elkészíteni. Az első lépés, ugye mindig az alapanyag kiválasztása. Régóta őrizgettem, egy 6 mm vastag, lágyított rugóacél darabkát. Szerintem pont erre az alkalomra. Rajzoltam egy vázlatot, és körberajzoltam az acélon.

Innen már nincs visszaút. Két flex korongot elkoptatva kivágtam a nyers formát. Majd ezek után szalagcsiszolóval, finomítottam a kontúrokat. Az én arcvonalaimon viszont  már nem tudok  finomítani. De arra tökéletes, hogy szépen ellenpontozza a penge jellegzetes keleti formáját.

Miután a kontúrok olyanok lettek, amilyet elképzeltem, hozzá láttam a levezetőél csiszolásához. Itt egy valamit tartottam csak be. Az arányt, ami 2:1. Kétharmad rész megcsiszolva, egyharmad rész ricasso-nak meghagyva. Ahhoz később még hozzá fogok nyúlni, de hőkezelés előtt még békén hagyom. 

A képen szereplő dolgok, mind szükségesek ahhoz hogy meg tudjam edzeni az acélt. De a faszén a legfontosabb. Ő és a kis elektromos fújtatóm biztosítja, hogy el tudjam érni a kellő hőfokot ( ami jelen esetben legalább 800 °c fok ) az edzővályúmban. 

Mivel nem akartam hamon-t ( edzésvonalat ) készíteni, így nem kentem be agyaggal a pengét. Pedig nagyon hasznos tud lenni, egy kevés agyagbevonat, mert megvédi a penge felületét a szúrólángoktól. Sőt a bevonat vastagságának változtatásával lehet a legkönnyebben elérni a valódi hamon-t.

Az igazi japán acélokat vízben szokták lehűteni. Ez magyar acél, és jó neki az olaj is. Annak is örülök, hogy van miben lehűteni. Nem az olajra gondoltam, hanem az edényre, amiben van. Már nagyon régóta használom, és még mindig tökéles. Mint ahogy az edzővályúm is. Mindkettőt a kollégám készítette, évekkel ezelőtt. Azóta is hálás vagyok neki érte.

Na ezen a képen jól látszik, hogy miként alakul át az acél szemcseszerkezete, martenzitessé. Ja ...nem. Az látszik, hogy lángol az olaj. Meg hogy az acél halvány narancsból átvált feketébe. De hogy ne fosszak meg mindenikit eme gyönyörű szín látványától, arról a felcsapó lángnyelvek gondoskodnak. Ilyenkor a hűtőközeg felmelegszik, a penge pedig lehűl, és füstöl mint egy "dízel...eggyes...golf. " 

Ha mindent jól csinálok, akkor az él felőli részen, csak úgy csúszkál a finom reszelő. Most is csúszkált rajta. Ilyenkor egy nagyon fontos lépés következik, amit megeresztésnek hívnak. Ez annyit jelent, hogy kb. 150-200 °C fokra felmelegítjük a sütőnket és az acélt, legalább egy órán keresztül benne hagyjuk. Ilyenkor veszít ugyan a keménységéből, de egyben szívósabb lesz tőle. Én ezt, ahogy alábbi kép is mutatja, le egyszerűsítettem, és visszarakom a parázsra. Annak is meg van a kellő  hőmérséklete. Ha grillezni lehet rajta, akkor pont jó a hőmérséklete a megeresztéshez.

Ezek után jön a java, mert sok dolgot kell elkészíteni, hogy a japán stílust megkapja az ember fia. Többek között habaki-t, és tsuba-t kell készíteni. Aki nem tudja hogy ezek mit jelentenek, annak elmondom, hogy az a két fém izé az, amit a markolattüskére ráhúztam. Az egyiket egy rozsdás 3/4" -es csőből, a másikat pedig húzott laposacélból készítettem. ja meg közben "fáztam" is egy kicsit. Hagyományos módon, két darabból készítettem a saya-t, és tsuka-t is. Az egyik az tokot,a másik pedig a markolatot jelent. 

Amíg a  kétkomponensű ragasztó tette a dolgát, addig a pengét csiszoltam készre. Tudom a japán mesterek köveken szokták ezt a hosszan tartó műveletet megtenni. Mégpedig egy nagyon egyszerű dolog miatt. Nem akarják a tökéletes hőkezelést tönkretenni azzal, hogy csiszoláskor megégetik az anyagot. Mert baromi gyorsan átforrósodik az acél, ha ilyen széles felületet kell megcsiszolni. Pláne egy ilyen lehelet finom élt. Főleg a  nullára kihozott levezető élnél lehet ezt, tökéletesen ...elrontani. Én  szálcsiszolással oldottam meg ezt a feladatot.

Már csak néhány dolgot kellett megcsinálnom, ahhoz hogy tanto kés legyen a kezemben. Tsuka-t kellett készítenem. Azon van egy fuchi, és egy kashira is, amiket szintén vascsőből, tudtam megvalósítani. Rájabőr helyett pedig egy műbőr pénztárca darabkája is megfelelt. Egy kevés babaperkli szolgált bandázsanyagnak ( ezt később lecseréltem sima lapos bakancsfűzőre) . Már csak egy tüske hííííjjjjaaa, és kész lesz a hőn áhított tanto késem. Mikor a tüske is a helyére került, csak ámultam bámultam, hogy ezt én készítettem. Még mindig csodálkozom ezen. De azt az érzést nem adnám semmi pénzért amikor a endorfin és a dopamin egyszerre járja át a zsigereimet. Mert ott érzem, hogy késkészítés nagyon, de nagyon jó dolog. S hogy milyen ez az érzés ? Készíts egy tanto-t, és megtudod.