Chisella, avagy egy favéső ujjászületése...

 Nagyzási hóbortomban egy ígéretet tettem valakinek. Miszerint, a minőségi markolatanyagába, belefúrok egy pár lyukat. Vagyis, nagyjából kialakítom a leendő penge markolattüskéjének a helyét. Cserébe kapok érte, egy régi favésőt. Kihagyhatatlan ajánlatnak volz ez számomra. Így , nagyjából 200 Forint anyagköltségből, lesz egy új késem. Mert ennyiért árulták a jó öreg favésőt, a " Lengyelpiacon ". Nosza, egy perc alatt beindult a fantáziám, és miután a kollégámmal lefeszegettül a régi markolatot, már rajzoltam is a penge ívét, az acélra.

 Nem kis kés lesz. Ennyit már az elején tudtam. Eleve 36 mm széles volt a szerszám, amit én nem akartam elkeskenyíteni. Így a penge hosszát sem kurtítottam meg. Az maradt 120 mm. Akkor a markolatnak is szélesnek kell lennie. De akkor nem fogom átérni az ujjaimmal. Sebaj. Akkor, legfeljebb két kézzel fogom. De azért próbálok, itt-ott csalni egy kicsit. Ezek után csiszoltam egy keveset, és beleraktam, némi faszénbe a pengét. Bár tudtam azt, hogy így is vágná a fát, hiszen favéső volna, vagy mifene. De a lelkem akkor nyugszik meg, ha hőkezelem egy kicsit.

Narancsig fölhevít. Pár percig hőn tart. Majd kevés olajban lehűt. Maradékhőn ( parázson ) megereszt. Ennyit tettem, és elégedett lettem. Kikerestem egy régi szilvafadarabomat, és vágtam belőle két téglalapot. Megcsiszoltam egy kis marhacsontot is, és vágtam két bőrcsíkot. Két 6mm -es furatot összereszeltem, és már kész is volt a tüske helye. A kisebb fába már nagynak találtam ezt a furatot, de mivel 6 mm vastag a penge a ricassonál, ezért azt is avval fúrtam ki. Csak egy minimálisat kellett tágítanom ezután rajta.  Üverapiddal összeragasztottam, és hagytam egy pár napot kötni. Mert ugye más dolga is van az ember fiának. De összehoztam valahogy. Egy valamit megtanultam ennek a fának a csiszolásánál is. A markolat elején, és a végén a fának ( jó esetben ) a bütü része látszik. Ami ugye könnyen megég, vagy..........ami még ennél is rosszabb.............rossz szögben való csiszolásnál, lereped. Na ez történt velem is. A madárfejes markolatot így, nem tudtam megvalósítani. De azért így sem csúszik ki a kezemből. A súlypontja pedig, pont a markolat, és az a penge találkozásához ( basszus, de égő, hogy ezt nem tudom szakszóval ) esett. Nem tudom ki mit tart rólam, de én rendesen élveztem, hogy egy régi szerszámot újra életre keltettem. A neve pedig az Angol véső ( chisel ) és a nutella kereszteződéséből keletkezett. Mert ezt ettem, miközben készít-ettem !

Alacsony költségvetésű kés, avagy Fuc Kanal...

Azért írom így le ezt a kifejezést mert hiányt szeretnék pótolni. Bár írhattam volna azt is low budget knife, de arra csak külföldi oldalakat ad be a GooGle. A lényeg az, hogy szinte semmi drága dolog sem kell egy ilyen kés elkészítésítészéhez. Kivéve az elhatározás. Hányszor belefogtam én is olyan dologba, amit még előtte soha nem csináltam. A mottó: Értelemszerűen ! Ja, és lépésről lépésre. Akkor kellőképpen fog majd hasonlítani, az elképzelés a végeredményre.

Az én kiskésem, most is egy maradék terelőlemezből, és ...............ebben rejlik a low budget kések titka............egy kissé viseltes, bambusz fakanálból készült. A No.69-es késem formáját egy kissé lekicsinyítettem, és , megsarkosítottam. Meg itt ott lekerekítettem. Szolidan csiszoltam, és most is meg tudtam csinálni azt hogy az egyik oldalt enyhén ívesre, a másik oldalt pedig full-flat-grind ....( teljesen -sima-csiszolás ) módon munkáltam meg. Ezek után keresztülfúrtam, mind az acélt, mind a fát is. És kipróbáltam egy új hőkezelési eljárást.

Mini-grill fűtőszálára raktam a kést, és szegénykém, kénytelen volt előbb utóbb felizzani. Majd lehűtöttem egy bögre vízben. Mindez pár percet vesz igénybe, és egy kicsit javít az acél szerkezetén. Nekem elég, de aki nem a Kokecz és Brennel Bt. -vel akar edzetni.................az hőkezeltesse kését a mestereknél. Higgyétek el, ők aztán értik a dolgukat. No és a markolatpanelok ragasztása is végtelenül egyszerű volt, mert pillanatragasztó géllel történt. Szóval csak egyszerűen, összedobtam egy kést és kész. Olyan egyszerűen mint ahogy az ember, melléül a WC csészének.............miközben felmegy benne a pumpa..........az meg ugye Fuc Kanál a javából. Remélem, a széplelkű eberek nem riadtak meg ez előbbi mondataimtól. De néha ki kell mondani úgy dolgokat, ahogy vannak.

Choke-ihto, az Indi-Jánosh késem.

 Korai stádiumomban, azaz gyermekkoromban, sokat olvastam. Az első hosszú regényem a Tokei-ihto visszatér című könyv volt. Ez nem egy szokványos indiános könyv, mert a Medve törzs hétköznapjairól szól..........többnyire. Hét évesen készítettem első késem, egy gépi fűrészlapból, és bakelitból, e regényhatására. A mai napig meg van. A könyv is. Belelapoztam, és ismét inspirált engem. Gépi fűrészlapom ugyan nem volt, de bakelitet kaptam, az egyik vásárlómtól. Ezúton köszönöm neki.

 Azt tudtam, hogy akkoriban mindenféle vasból, és változatos formákban készítették, a késeiket az indiánok. De......többnyire nyélbeütéssel. Ritkán lehetett találkozni panelos, vagy szegecselt késsel. Na akkor az enyém az utóbbi lesz. Na de milyen legyen a formája ? Kicsi legyen az a lényeg hogy akár rejteni is lehessen. Aztán jött a megvilágosodás. Egy egyenes vonal után egy görbét húztam, aztán megint egyenes, és ismét görbe, amíg (g)örbe nem értem. A papíron egy apró nyúzókés rajza volt 8 cm-es pengével, és 10 cm-es markolattal. A markolat egyenes lett, az élszakasz pedig görbe.

Pont jó ! Hozzáláttam a formát kivágni, lenagyjázni, kontúrozni, és levezető élt csiszolni. Tudom a régi indiánok kovácsolták a fémet, és nem csiszolták. De higgyétek el, ha csiszológépük lett volna, ők is evvel csinálták volna. Pár perc alatt végeztem. Nem akartam még az abrazív ( koptató )eljárás nyomait ( párhuzamos karcolások ) sem eltüntetni. Két furat, két 3 mm-es rézrúd, és némi kétkomponensű ragasztó az, ami rögzíti a textilbakaelit markolatpanelokat. Megéleztem, és a fiókomban körbenézve, egy régi bakancs felsőrészét kikotorva, egy rögtönzött tokot is készítettem neki. Pár héttel később elvittem és ki is próbáltam. A Zagyva folyó partján. Minden lehet vele csinálni, amit egy ekkora késsel lehet. De.................hogy az innenső partról a túloldalon lévő fa.................legalább combvastagságnyi ágát le lehet repeszteni vele.............hát erről még csak álmodni se mertem. Hiába no. A nagy szellemek is velem voltak.

Birchpepper, avagy így is lehet.

Az alapanyagok: Nyírfa vágódeszka, egy nyers ( saját csiszolású ) penge, és egy tubus pillanatragasztó.

Néhány egyenes vonallal kijelöljük a markolattüske helyét, és egy éles bicskával kivágjuk azt.

Kicsit bele is vághatunk fűrésszel is, hogy könnyebb legyen a dolgunk a széleknél.

Az egyik oldalt telibe, a másikat részlegesen összekenjük a pillanatragasztóval.

Kicsit összenyomjuk, hogy a markolatpanelek egybeforrjanak.

Hagyjuk a napon száradni egy pár percig.

Rajzoljuk be a markolat ( nagyjából elég ) leendő formáját

Távolítsuk el fűrésszel a fölösleges részeket.

Ha a ragasztás jól sikerült, akkor a leeső rész is egyben marad. Még ha megcsavarjuk akkor is.

Durva csiszolóvászonnal gömbölyítsük meg a ( még nagyon ) szögletes markolatot

Finomabbal már az íveket is kialakíthatjuk.

Végül rámehetünk egy kevés aprószenű csiszolópapírral is, csak hogy ne legyen annyira karcos a nyírfa felülete.

Nem izgultam a penge és a markolat közti rés miatt. A maradék pillanatragasztóval bekentem a rést.

Majd beszórtam egy kis fűrészporral. A fölösleget pedig lefújtam róla.

Néhány perc alatt így sikerült felmarkolatozni egy pengét. Hozzáteszem..........a profik egy anyagba lyukat fúrnak, és nem két darabból " kokeczolják "össze a markolatot. Én csak megmutattam sufni-módszert a markolatozásra.

A neve pedig azért lett Nyírpaprika, mert a  piacon vásárolt paprikáim egyike, pont ilyen alakú volt.

UI: Néha nincs kedvem túlbonyolítani a dolgokat, mert egyszerű vagyok, mint egy faék. Vagy mint egy fazék, mert két fülem is van.

Tiny bone...

 Ebben a kiskésben benne van szívem lelkem. No meg egy kis acélom, és csontom. Arról már nem is beszélve, hogy jelenlegi tudásommal, és kevéske gépemmel pont olyan kés került ki a kezeim közül, mint amilyent elképzeltem. Ez nálam nagy szám ! A vastag filctoll széles része az én pontosságom............k.b. Már az is kezdte meghaladni a képességemet, hogy egy marhalábszár csontból ki tudjak fűrészelni ( kézzel ) két egyenes részt. Aminek még vastagsága is legyen. Mert ugye abból még csiszolni is kell. Hiányzik a szalagfűrészem !!!

A feladat adott volt, és addig sergettem forgattam, mint suicid mókus a mogyorót, amíg a végén csak összejött. De jobb hogy akkor nem fotóztam le, mert sárkányos volt. Az acél kiválasztása, és megmunkálása volt az ami pillanatok alatt történt. Mivel nincs most másom, mint a terelőlemez, ezért arra esett a választásom. A levezető él kialakítása is gyorsan ment. Egy számomra új trükk segítségével. Ami abból áll, hogy a hegy felől kezdtem a csiszolást, és úgy haladtam a pengető felé. Tehát, nem húztam, hanem toltam az anyagot. Pikk pakk elkészültem. 

Jöhetett a fúrás, és egy kis hőkezelés. Majd a csontpanelekben is kialakítottam a furatokat. Ügyelve arra, hogy kb. derékszögbe álljanak az acélon található furatokhoz képest. Ez nem jött össze elsőre. Tágítanom kellett. Edzett acélt ! Még szerencse, hogy a páromtól kapott multicsiszolóval, játszi könnyedséggel ( 15kötőjel16 perc alatt ezt is megoldottam. S hogy miért is volt ez a herce-hurca ? Mert a csont, ha befeszül.............akkor..........úgy törik, mint a " bocinapollíni ". Bőrt is ebből az okból raktam a panelok alá.

Gél állagú pillanatragasztót használtam kötőanyagnak. Száradás után az eddig rugalmas bőrt is megkeményíti. Pont mint egy fíber, olyan lesz. Kicsit csiszoltam, recéző reszelőztem, és políroztam. No meg díszítettem is. Legvégső mozzanatként, pedig átalakítottam az egyik régi bicskatokomat...........picikekéstoknak. Világos selyemcérnával újravarrtam, és fedelet hátrahajtott állapotban lefixáltam. Amióta elkészült, mindenhova magammal viszem, hiszen a 70 mm-es pengehossz legálisnak számít. A nevét is a mérete miatt kapta. A tiny, picit jelent, a bone pedig csontot. De hát ezt mindenki tudja, mert ugye ....magyarszki men, ándöszten ingliss ! 

No.69

 Nincs új a nap alatt. Mármint kés ügyileg. Mondják azok, akiknek minden kés egyforma. Mert van nyele meg éle. Meghagyom őket ebben a hitben. De én ahányszor rátévedek a világhálóra, mindig rácsodálkozom hogy mennyi újdonság készült, akár csak egy hét alatt is. A lényeg az, hogy mind egyediek, és jellemzik a készítőjüket. Van aki megtalálta a stílusát, és néhány csupán darabos palettáján is mindenki megtalálja a számára optimáis, vagy csak szimplán tetsző kését.

Vétek lenne őket gyártónak nevezni, de mégis azok. Ugyanis hozzák a megszokott jó formát, és kifogástalan minőséget. Ilyen "gyártó" Norbert Leitner is. Szuper az anyagválasztás (D2, O1, Damaszkacélok. Még szuperebb a markolatanyagok felhozatala ( G10 minden színben, agancs, micarta, csont, egzóták, stb. Tehát van egy pár kés forma, de a készítéshez felhasznált anyagokat, te választhatod ki. Eddig ez nem is olyan egyedi, hiszen a magyar késkészítők is így jutnak munkához.

Ami viszont Norbertnél szembeötlő, az a egyedi stílus. Messziről rá lehet ismerni munkáira. Két kedvencem van tőle. Az egyik az "Agent" névre hallgató csepp kis kés amihez csont markolatpaneleket használt. A másik pedig a "Fram" névre keresztelt gyönyörűség. Az én késem alapjául ez utóbbi szolgált. Bár az én anyagválasztásom nem olyan impozáns mint Norberté. Hiszen csak vadnarancsot használtam markolatanyagnak, és terelőlemezt késacélnak. De amit ennél a késnél megtanultam az az, hogy ...................végy egy darabaka acélt...............távolítsd el róla a fölösleget............és élvezd minden pillanatát ennek. Ennyi. Nagyra becsülöm azt aki képes erre. A többi már csak közönséges kofalárma. Egy kóbor pillanatomban a nem túl beszédes No.69 nevet adtam neki. De annyit elárulok hogy 69-ben születtem, és soha nem jártam a 69°-ik szélességi fokon. Tehát, ha megkérdezik hogy jártam e ott ? Akkor annyit mondok No. ..............no ennyi pont elég a fárasztásból. Azt viszont még meg kell említenem, hogy okos ember volt aki ezt a markolatformát kitalálta. Két ujj fölül, két ujj alul, és tökéletes a fogás rajta. Nem is beszélve a jó kis hasas pengéről, amit leginkább az az ember szeret, akinek nem egy asztalon ( hanem a földön ) kell ( mondjuk birkahúst ) feldolgoznia. Szóval nagyon kellemesen csalódtam ebben a formában. Norbert Leitner...............nagyon szépen köszönöm, hogy inspiráltál.  

Chumpy, a Ló-budget Nessmuk...

Eddig bírtam. Néha sírtam. Tudatom veletek. Ma már csak nevetek. A fene se akar úgy élni, hogy ne lelje örömét valamiben. Mindenki tudja, hogy rajongásig szeretem az éllel rendelkező dolgokat. Bárki is készítette azokat. Benne van szíve-lelke, nem is beszélve a keze munkájáról. Mindenképpen értékelni kell azt, hogy időt, és energiát fektetett abba, hogy nyersanyagokból, kézzel fogható, és használható produktumot készített. Ráadásul a kézzel készített kések, annyira egyediek, hogy párjuk sincsen. Egytől egyig egyediek. És értékesek ! Még ha ez az érték , nem mindig pénzben kifejezhető is.   

Így van ez nálam is. Ez a kés számomra a főnix-madár. Bár nem...nem...nem...nemes alap-anya- gokból készült, de a  Főnix is csak egyszerű hamuból kel életre. A penge, egy valaha jobb napokat látott, papírszélező gépből való, és alig 1,5 mm vastag. Illetve 1,5 mm vékony ! A markolat pedig ( van aki még ismeri ) egyszerű pozdorja. Magyarul faforgács-lap. Leírnám hogy hogy készült. Flex:-Vííí-Vííí, Vííí-Vííí, éndözsön. Keretes fűrész:-Rrrr-Zzzz, Rrrr-Zzzz , tanyanyang. Csiszoló:-Scsss-Scsss, Csss-Csss, pidzsú-pidzsú. És végül a csiszoló vászon:- Shi-Hi, Shi-Hi, .......tadám ! No meg egy kis napfény, néhány korty kávé, és...............hogy legyen egy kevés sava-borsa az egésznek.............maradtam.............és savammal marattam. Kellett még hozzá, két rézrúd, amiből lett a szegecs, no meg némi maszkoló szalag.......kb. 1/64-ed tekercs. Ja, és a neve úgy keletkezett, hogy amikor a két markolatpanelt, akkor odajött hozzám édesanyám, és azt kérdezte:-Na, kényelmes fogás van rajta ? Én csak annyit mondtam:-Hát ja ! Pont mint egy tuskón. Az meg ugye, ángélusul úgy van hogy chump. De miután megcsiszoltam, rájöttem a low budget kifejezés is illene rá, mert gyakorlatilag semmibe sem került. Summa summárum, a főnixmadár leszállt az alacsony költségvetésű tuskóra. Remélem mindenki vágja, hogy miről vartyogok ? 

Mocsok egy világ !

In memorian: Szalagfűrész, kis csiszológép, és flex.

Ritkán szoktam a hideg időben a műhelyben tevékenykedni. És mostanában nem is fogok egy darabig. Ugyanis három gépemet, valami vicces emberke más helyre vitte. Ugye elég disztingváltam fogalmaztam. Úgy ellopták, hogy nem is csörgött. Mind a három eszközhöz igen sok élményem kötődik. De valaki számára csak annyit jelentenek, hogy pénzé lehet tenni őket. Nem szeretem ebbe a viágba azt hogy ami nincs lebetonozva, az szabad préda, még ha magánterületen is van. A lényeg az, hogy most egy darabig nem lesz kedvem új kést készíteni.

A sárkaparó, és a tüzifa.

Rövid kis bejegyzésem, nem fog átcsapni esztelen okfejtegetésbe. Mese sem lesz. Csak egyszerűen arról szól, hogy, mi marad az emberek után, ha már megszűnnek létezni. Leginkább emlékek. Nem a kézzel foghatóakra gondolok, hanem azokra a pillanatokra, amiket megél az ember a másikkal. Ezek érnek a legtöbbet. Fotók. Na ezek már kézzel foghatóak. Jó látni őket, mert ők is érzelmeket csalnak ki az emberből. Na, és ezek után jönnek a tárgyak. Sok van belőlük, és nem mindenki számára értékesek. De a lényeg az, hogy kötődjön valakihez.

És itt jövök .....majd......én a képbe. Valaki régen készített egy sárkaparót, Isten tudja milyen acélból. Egy másik illető pedig elültettet egy akácfát. A sárkaparó elkopott. Kidobták. A fa felnőtt. Kivágták. Aztán egyszer csak ott pislogott egymásra, mindkettőből egy egy kis darabka. Én meg összehoztam őket. .....Itt voltam képben...... Azóta ragaszkodnak egymáshoz. Úgy gondolom, hogy ez meg volt írva. Bár lehet hogy csak én misztifikálom túl ezeket a dolgokat. A lényeg az, hogy ismét egy tárgyat alkottam, amit ha kézbe vesz valaki, akkor remélhetőleg, érzéseket csal ki belőle. És ez jó dolog. Nem a legmutatósabb késem, de akkor is megmentettem az enyészettől, két kis darabkáját e világnak. Bár ős em lesz örök életű, de akkor is, valameddig tovább él a sárkaparó, és a tűzifa egy kés képében.

Jégcsap a tüzcsapon.

Kinek jutna eszébe, télen egy olyan kést készíteni, amihez hozzáfagy az ember keze ? Hát nekem. Mindig agyalok, és néha megszánnak az angyalok. Álmomban láttam hogy a menny befagyott, és a széléről jégcsapok lógtak. Mindenkié más volt. Volt akié piros színű, de répa alakú, világítós, volt zömök, nyomtatott áramkörös, vagy éppen fütykös alakú. Szóval mindenféle. Az enyém ( minő meglepő ) kés alakú volt. Vettem hát a fáradtságot, és lerajzoltam. Nem volt bonyolult, annyi szent. De valamiért nagyon tetszett.

Az év utolsó hétvégéjén lementem a műhelybe, és kézzelfoghatóvá tettem az álmom. A penge anyaga reteszelőlap. Mint megtudtam, ez az anyag a bóracélok közé tartozik, és egy jól sikerült hőkezelés után, akár az 52-54 HRC-t is ki lehet hozni belőle. Úgy tudom, tárcsalapokat is készítenek belőle. Én ugyan nem fogom beméretni ! Inkább jól lehűtöm jeges vízben az edzés után. Így is történt. Megcsiszoltam a levezető élt, és gázlángon felhevítettem, narancs színűre. Majd belemerítettem a hideg vízbe. Nem csalódtam, mert tökéletesen csálé lett. Elhúzta a jobb oldalra a penge hegyét. Oda se neki ! Ahogy régen a "szakik" mondták: -Ez az fiam........igazi szép görbe lett........és nem az a csúnya egyenes ! Most is meg dicsértek volna, az biztos. Na de nálam ez nem kizáró ok a folytatáshoz. Vágtam két darabkát az alumínium lapos idomból, és fölszegecseltem az acélra. Ezek után jött a markolathéjak csiszolása. Hát mit ne mondjak, elég érdekes volt. Az eredeti elképzelésem szerint a levezető él, és a ricasso találkozásánál lévő vonalat szerettem volna követni a markolaton is, egy egy letörés képében. Na de olyan szinten kopottak a szalagjaim, hogy annak is örültem, hogy egy kicsit is belekapott az anyagba, amikor neki nyomtam a szalagnak. Nem is haladtam, és ráadásul az alumínium, minden egyes alkalommal, alattomosan megsütötte az ujjaimat. Letettem a tervemről, és csak legömbölyítettem a sarkokat. Ja meg egy kicsit megrecéztem itt-ott. Majd egyszer lecsiszolom, ha jobb szalagjaim lesznek. A neve tehát egyértelmű volt. De amikor az egyik reggel elmentem a házunk mellett lévő tűzcsap mellett, ellenállhatatlan kényszert éreztem néhány fotó készítésére. Így kötött ki végül a Jégcsap, a tűzcsapon. Meg a mohás téglán, és a hóban is. De az nem hangzott volna ilyen jól.

A jégcsap álma...

Én csak egy piros tűzcsap vagyok,
Karácsonyra semmit sem kapok.
De jó lenne, ha egy szép napon,
Jégcsap lenne rajtam, a tűzcsapon !

Nochy.