The rusty iron tooth, of the time...

 Csak egy átlagos késnek látszik. De van egy ács barátunk, aki számára ez a kés egy időgép. Hiszen gyermek korában evvel játszott indiánosat. Igen, mi 69-es születésűek, még élőben adjusztáltuk egymást, és nem a képernyőn nyuvasztottunk meg mindenkit. A valaha jobb időket látott konyhai felhasználásra szánt kés, akár ebben a fiókban is lehetett volna. A lényeg az, hogy elfelejtettem előtte, és utána képet készíteni. De nem is ez a fontos, hanem az hogy a gazdája előtt , a szeme láttára változtattam át, néhány filctoll vonással a az öreg rozsdás konyha kést......autentikus ( bár ezt a törzset kevesen ismerik ) indián késsé.

A forma átszabása mellett, a másik változtatást a természet már megoldotta. Hiszen gödrösre változtatta az az öreg szénacél penge felületét. Na ez az igazi szép...........rusztikus mintázat. A természet tökéletesebb munkát tud végezni, mint bármely ember által készített szerszám. Ilyen szép felülettel már nagyon régen találkoztam. De sajnos bele kellett rondítanom, némi csiszolással. Természetesen úgy, hogy a lehető legtöbb maradjon meg, a az eredeti felületből. Meg voltam elégedve az eredménnyel. Az arany középutat választottam. Ez látszódik a kis képen. Már csak egy markolatot kell rá szerkesztenem, és azt lecsiszolnom. Sötétbarna merbaura esett, a markolatnak való anyag választásom. Ezeket a markolatpaneleket, mindenfajta ragasztás nélkül raktam fel, az acélra. Csak a ( szintén rozsdás ) 100-as szög zömítésével értem el, hogy a helyén maradjon a két fapanel. Egy keveset finomí-tottam itt, egy kicsit lekerekí-tettem ott, és már kész is voltam. Aztán még egy tokot is találtam hozzá. Teljes volt az örömöm, hiszen ismét megmenthettem az ......idő rozsdás vas fogától....  egy valaha sokat használt bökőt.

Enya...knife in the dark.

 Aki engem ismer, tudja rólam, hogy milyen zenét kedvelek. Mint a többi embernek, nekem is kb. 14 évesen alakult ki a zenei ízlésem. Két nagy kedvencem lett ebben az időben. Az egyik a Depeche Mode, a másik pedig egy Ír énekesnő,  Eithne Patricia Ní Bhraonáin, vagy másnéven: ENYA. Mindig is elvarázsolt a a hangja. Arról meg nem is beszélve, hogy mindig csodálatos dallamok is párosulnak, az éteri hangjához. Ki ne ismerné, A gyűrűk ura trilógiából, a May it be című dalt.

 De azt viszont kevesen tudják, hogy néhány instrumentális számot is az ő nevéhez lehet kötni. Az egyik ilyen szám, a Knife in the dark. Annyira más mint a többi, kissé melankólikus száma, hogy megihletett engem. Aminek egyenes következménye, hogy ismét kést készítettem. Az volt a tervem, hogy pengeügyileg egy teljesen V-re csiszolt acélt szeretnék. Azért mert Enya sem hivalkodik. De a többi részt feldíszítem, amennyire csak tudom. Ja, és szó szerint ruhát fogok varrni neki, mégpedig bőrből.

A markolatot, agancsból készítettem el. Igen nehéz volt az agancson találni egy olyan részt ami kellőképpen hosszú, és egyenes. Ráadásul úgy kellett kiválasztanom, hogy a csiszolás után se látszódjon a szivacsos rész. Egy kicsit még meg is marattam, hogy világosabb legyen. Aztán csak simán keresztülfúrtam és beleragasztottam.a pengét. A két baknit viszont csontból készítettem. A rétegek kozé pedig bőrt raktam. Némi csiszolás után, pont olyan karcsú markolatot kaptam, mint amilyet elképzeltem. A második képen lehet látni, hogy milyen lett, ruha nélkül és pőrén. Vettem a bátorságot, és ráfestettem Enya logóját. Na de ezek után jött a kedvenc részem. Kelta csomóval (számszerint egy nagy csomóval) díszítettem , mind a ragasztott markolatot, mind a varrott tokot. Aztrán rájöttem, hogy mennyivel jobban mutatna, ha a markolatot borító bőrt is összevarrnám. Bevallom ez a rész, ráadásul praktikussá tette a kést, mert az ujjaim biztosabban állnak a keresztöltések miatt. Még egy turpisságot elkövettem. A tok akasztóját úgy készítettem el, hogy néhány mozdulattal balos tokká is át lehessen alakítani. Ha netalán egyszer.............véletlenül ..............sötétben is használnom kellene.

Pikku Valas, a nesspuukko...

 Mindig is szerettem megmenteni a régi, rozsdás késeket az enyészettől. Megérdemlik. Bár így is csak pár évvel hosszabbítom meg a létezésüket, de úgy érzem, ha ezt teszem, akkor jót teszek. Az egyik lelkes vásárlóm, meglepett egy régi-régi bárddal. Kicsi volt, hajlott, és itt ott repedezett. Látszott rajta, hogy használva volt hajdanán. Még az eredetileg kör alakú lyuk is ( aminél fogva felakasztották ) oválisra kopott rajta az évek során. Sötétbarna, és mély gödrök fedték minden részét. Egyszóval ramatyul festett. A műhelyben egy flex-el kikanyarítottam belőle, azt a részt amire szükségem volt. A markolattüskét elvékonyítottam, és ügyelve arra hogy megmaradjon a patinás részből is jócskán, megcsiszoltam a levezető élt.

  Már olyan régen akartam egy nem mindennapi puukkot készíteni. Az volt a tervem, hogy egy skandinávtól eltérő, és nem megszokott pengeformát, az északi népek késeire hasonlító markolattal látom el. A bárd kiemelkedő fokrésze, arra késztetett, hogy használjam ki ezt az adottságát. Így döntöttem az egyik kedvenc pengeformám, a nessmuk mellett. Aminek puukko markolatot adok. Egyúttal a nevét is megadva így. Összeházasítjuk a nessmukot, a puukkoval, és már kész is a nesspuukko.   Mindig is tetszett ez a forma, és előszeretettel használnám, mind a terepen, mind a konyhában. 

 Úgy vélem, hogy terepre szénacélt, konyhába rozsdamenteset illenék használni. Ehhez képest a Fallkniven F1 nélkül nem indulok el túrára, és a kedvenc konyhakésem, pedig egy Zwilling szénacél, séfkés. De a kivételek amúgy is erősítik a szabályt. Na de ejtenék egy két szót azért, a készítésről is. A markolatnak való agancs kiválasztása tartott a legtovább. Úgy forgattam az ágas részeket, mint suicid mókus a mogyorót, mire rátaláltam a csiszolás után is ideális ívekkel rendelkező részekre. Herótom van tőle, ha a szivacsos rész látszik.

Felirat hozzáadása

Ja, és imádom, ha le vannak csiszolva a barkák róla. Már csak a markolatnak való fát kell megtalálnom, és félig kész vagyok. Hohó ! Az előző késem készítésénél, leesett egy darabka nyírfa. Az pont jó lesz. Az én kisgyepi Istenkém áldja meg Degut, hogy néhanapján amikor itthon jár, akkor hoz nekem ebből a imádni való fából egy keveset. Megbecsülöm ( és fel is használom ) minden darabkáját. Szóval, kifurkáltam minden összetevőjét a markolatnak, és némi ragasztó, és bőr kíséretében nyársra húztam őket. Hagytam egy hetet száradni, és akkor csiszoltam készre.  A végeredmény pontosan olyan lett, mint amit szerettem volna. Ez ám a igazi boldogság. Amikor először kézbe fogtam, rögtön egy púpos-hátú bálna jutott az eszembe., hát ezért lett KisBálna, a neve. Ezen alkalmat megragadva, és egyben búcsúzásképpen ,idéznék az egyik kedvenc költőmtől, Glázser Bozsótól.

-Akármilyen kic'i bálna..........nadrágomból kicibálna.

Koivu, avagy elgurult a gyógyszerem...

 Szeretek veszélyesen élni. Mondjuk ez nálam annyiban merül ki, hogy nem veszem be a gyógyszerem. Csak vicceltem. De néha tényleg úgy viselkedem, mint akinek elgurult a gyógyszere. Az egyik ilyen pillanatomban találtam ki, hogy egy olyan kést készítek, aminek figurásra lesz savazva a pengéje. Na nem kell művészi kompozícióra gondolni, csak olyan Móricka rajzra. Belül úgy is megmaradtam gyereknek, akkor a rajzom se legyen, olyan komoly, és felnőttes. Különben is, én csak késeket tudok rajzolni. 

Na de valahogy el kellene indulni. Milyen is legyen a pengéje ? Legyen mondjuk szénacél. Nagyon jó, mert van néhány favésőm, ami történetesen szénacélból van. Mivel a skandináv késeket szeretem, ezért a markolat is skandi legyen. A Degutól kapott nyírfa darabkák egyike, pont megfelelne. Meg egy kis paliszander, hogy ne legyünk unalmasak. De kis csavart kellene bele vinni. Meg van ! A leélezés nem lesz skandináv. Ennyi. A terv meg van, lássunk hozzá a megvalósításhoz. Minden alapanyagot sorban kirakok az asztalra, és akkor nem történhet semmi baj.

És ez így is lett. Megcsiszoltam a favésőt, "V" alakúra. Levágtam egy darabot a nyírfából "kocka" alakúra. Utána vágtam két paliszandert is "téglatest" alakúra. Uram atyám ! Hogy lesz ebből valaha egy jó fogású kés ? Lehetetlen ! Ja, hogy van egy csiszológépem. Akkor meg vagyok nyugodva. Az összeragasztott markolatot ( köszönhetően a nyírfa könnyű megmunkálhatóságának ) játszi könnyedséggel alakítottam át, szögletesből, gömbölydedre. Szinte élveztem, ahogy az anyag fogy a csiszoló szalag alatt. De azért meghúztam a határt. Mert kézzel is kell egy kicsit dolgozni rajta. Ugyanis a kedvenc munkafázisom a késkészítésben, a lekerekítés. van valami csodás abban, ahogy " kisimul" az anyag a kezed alatt. pontosabban a csiszolóvászon alatt. A végeredmény mindig ( szemmel láthatóan ) jobb szokott lenni. És ez a lényeg. De még néhány dologgal, adós maradtam, éppen ezért a pengét savval megmarattam. Homlokom csapdosva, fejemet vakartam.................mert pontosan olyan lett, mint amit eleve akartam. Mostantól fogva elgondolni sem merem.............mi történik akkor................. ha máskor is elgurul a gyógyszerem.

UI: Ha valakit nem hagy nyugodni, hogy az egyik képen keresztvassal ( akarom mondani, keresztrézzel ) látja a kést, az nem a véletlen műve. Úgy gondoltam, néha jó dolog megvédeni az ujjaim épségét. Ezért készítettem egy egy ujjvédőt, amit csak ráhúzok a pengére. És mivel egy csöppnyi erő hatására is keresztbe fordul a penge tövénél, tökéletesen ellátja a funkcióját. Mert megvédi az ujjaimat. Pedig én szeretek veszélyesen élni. De az ujjaim nem így gondolják. Ők csinálják jól. Mert még, mind a tíz meg van.

Orosz kés....... Magyarra fordítva.

 Tavaly ismertem meg, két olyan embert, aki hasonló "betegségben" szenved (?) mint én. Dehogy szenved ! Nagyon is jól érzi magát, köszöni szépen. Mert ennek a betegségnek csak egy ( szinte kezelhetetlen ) tünete van. Ha éllel rendelkező használati eszköz akad a kezünkbe, elveszítjük a külvilággal a kapcsolatot. De ha csak képen látjuk őket, akkor is ugyanez a helyzet. Viszont .......ha két ilyen ember találkozik, akkor pontosan látszik, hogy ugyanolyanok vagyunk, mint a többi ember. Egy dolgot kivéve. Tűz ég a szemünkben !

 Olyan vehemenciával, és lelkesedéssel beszélünk a késekről, hogy az másokat is magával tud ragadni. Így jártam evvel a két sráccal is. Nevezzük őket, mondjuk T. Ferencnek, és K. Lászlónak. Ha bejönnek a boltba, örömmel segítek nekik. Ahogy ők is segíteni szoktak nekem. Pl. gyönyörűen faragott kés tartó állvánnyal, vagy a tokozáshoz szükséges szerszámokkal. De először is egy késsel. Feritől még nyár elején, kaptam egy Yagnov YG310-es orosz kést. Hogy is van ez ? Hiszen még alig ismerem, és kést kapok tőle ? Nem lehet akkor rossz ember.

 Nem is az. Én csak egy valamit ígértem meg neki. Azt hogy használni fogom. Meg is tettem. Vittem túrákra, hasogattam fát, vágtam vadhúst, készítettem tollaságat, feszegettem tuskókat vele. A sok használatban viszont egy kissé megkopott. Egészen pontosan, leharcoltam róla az, eredetileg diófa markolathéjakat. Na ezt sürgősen orvosolnom kellett. Igen ám, de nincs akkora csontom, ami kiadná a héjakat. Na ekkor jött N. Sándor aki a kezembe nyomta a megoldást. Ő ugyanis szarus, merev-szarvú, visszacsapó íjakat készít szabadidejében.

Pont akkora darabot, ami kiadta a markolathéjakat. Alig vártam hogy hozzáfoghattak a markolatozáshoz. Már csak két furatot kell valahogy belevarázsolnom, a cseppet sem lágy orosz acélba. Csak mélyítéssel tudtam megoldani. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a csiszológép fölső görgőjével, egyfajta széles csatornát mélyítettem, és a már vékonyított acélban lévő furatot kellett, reszelővel kitágítanom. Majd a az általam nem igazán preferált , tükörpolírt tüntettem el, némi szálcsiszolással a pengéről. Ezek után fogtam a kétkomponensű ragasztót, és egy darabka, patyiződ nyugtaalátétet, és összeragasztottam őket. Majdnem tökéletes lett. A szivacsos rész egy két helyen kilátszik, de másképp nem tudta volna kiadni a héjakat. Polírozás után befeketedett. De megnyugtattak hogy ez még így is messzemenően autentikus, és nagyon magyaros is egyben. Akkor elértem a célomat. Megmagyarosítottam egy orosz kést. Az I-re a pontot G. Dániel rakta fel, akitől egy darabka, sötétbarna, és növényi cserzésű ( tehát tokozásra tökéletesen alkalmas ) bőrt kaptam. Most már teljes volt a az örömöm. Boldogan vittem magammal mindenhova. Nem gondoltam volna évekkel ezelőtt, hogy ismét egy jó (!) késes kép fog készülni rólam. De a múlt héten a párom, minden beállítást eltalált a fotómasinán, ami egy jó képhez kell. Nagyon szépen köszönöm neki, és a többieknek is, hogy a segítenek valóra váltani, ici-pici "késes" álmaimat.

Jimbow, a 2016-os év ( utolsó ) kése...

 Ismét vége egy évnek. Meg egy húzós hónapnak is. Már ami a munkát illeti. De hát ilyen a kereskedelem decemberben. Embert próbáló. Így nem is tudtam sokat foglalkozni a kedvenc szabadidős tevékenységemmel, a késkészítéssel. Bár tudatosan megszervezve, pont annyi időm volt, amennyi elég volt egy " nagyvas " elkészítésére. A terv az volt, hogy kovácsolni fogok, de csak egy kicsit. Mert a tűznél mindig megnyugszom. Az olyan atavisztikus élmény. Visszavisz az ösidőkig.

Ez össze is jött, hellyel közzel. A kis edzővályúmban elő tudok állítani, egy matracfújtató segítségével akár 1000 C° fokot is elő tudok állítani. Ami meg pont elég ahhoz hogy narancsig, napságáig fel tudjam melegíteni az acélt. Apropó acél. A laprugó éveken keresztül szolgált az autó alatt. Ott ugye kapott egy keveset. A következő életében viszont kés lesz belőle. Ott is kapni fog, de nem annyit mint előtte. De arra hogy én egy "csapkodós " eszközt készíthessek, arra pont jó lesz. Mondjuk egy Bowie kést ! Ez az ! Már a neve is meg van ! Jimbow.

Fogtam tehát a Grillszenes zacskót, és egy adag szénen, addig hevítettem az acélt, amíg narancsszínű lett. Meg ütögettem néhányszor, minkét oldalt egy közepes kalapáccsal, és  rájöttem, hogy én csak a fok felőli résznél akarom azt, hogy látszódjon a kovácsolás. Így hát abba is hagytam a kopácsolást. Inkább csiszoltam. Először formára, majd levezető élre. A végén pedig markolattüskére. Na ezek után a nem csiszolt részeket ( alias ricasso ) újból megütögettem egy kicsit a kalapáccsal. De csak visszafogott mozdulatokkal.

Most már csak finomítani kellett egy keveset a pengén, és foglalkozhattam a markolattal. Nagyon szeretem az agancsot..........de..........az előző késemnél annyira megtetszett a lecsiszolt agancs látványa, hogy most is ilyet akartam. Csak most vaskosabbat. Sokáig tartott megtalálni az ( csiszolás után ) ideális méretekkel rndelkező agancsdarabot, de végül is megleltem. Vágás, fúrás, ragasztás, csiszolás, polírozás, élezés, és már ott is volt a kezemben amit előtte elképzeltem. Bárcsak minden így menne ! De én az idén se panaszkodom, és jövőre sem fogok ! Inkább büszke vagyok arra, hogy : Van szerető párom és családom. Van munkahelyem , ahol megbecsülnek, és megfizetnek. És van egy olyan hobbim, amiben kiélhetem minden vágyam. Kell ennél több ?............ Igen ! ..............Egy kicsivel több szabadidő, hogy az ember fia mindenkire tudjon időt szakítani, aki megérdemli. Ennyi. Remélem a 2017-es év elhozza ezt a csekélységet is, és akkor tökéletes lesz az életem. Ja, és nektek is ezt kivánom. Legyen JÓ a következő évetek !

UI: Mellesleg, kipróbáltam a Jimbo-t, és örömmel jelentem, büszke vagyok magamra. A bowie-m egybe maradt, és a fa hasadt. Ja és ez az eddigi legjobban sikerült élezésem. Majd csak megtanulom, egyszer.

Hófehérke, és a hét körte...

 Mindig is becsültem a természetet. Mert tökéleteset alkot. Akár egy ágat, akár egy agancsot, pontosan úgy alkot meg, ahogy Ő akarja. Lehet ugyan befolyásolni, de nem érdemes. Mert oka van annak hogy olyan legyen. Így jártam én is avval az agancs darabbal, amit régen találtam. Csak hevert a fiókomban, és várta, hogy mikor kerül sorra. Eljött az ideje. Nézelődtem egy kicsit az égi sztrádán, és rájöttem, hogy nekem késztetésem van arra, hogy készítsek egy tradícionális ( a szó szoros értelmében ) puukkot. Magával ragadott a tudat, miszerint az új-ból...régit alkothatok.

 Először is kerestem pengének valót. Egy frissen kapott fűrésztárcsára esett a választásom. Készítettem belőle egy nullára kivezetett, skandináv élű pengét. Majd kezelésbe vettem az agancsot. Egyszerűen " kihypóztam" ( mert világos színű markolatot akartam ) egy hét alatt. Az ötletért pedig  a mai napig áldom " Niggha " komámat. Köszönöm ! Bőrt raktam az agancs darabok közé, és beragasztottam. Némi kis csiszolás után rájöttem hogy miért szerették az északi népek ezt a formát. A válasz egyszerű. Mert............... kézre áll. Annyira megörültem ennek a késnek, hogy ( és most kérek elnézést mindenkitől, aki nem szereti az idétlen szövegemet ) mesét is írtam róla. Fogadjátok szeretettel, Hófehérke ........általam újragondolt történetét.

Hófehérke, és a hét körte...

Egyszer régen, nagyon régen
Mikor még nem jártak repülők az égen,
Született egy pici csajszi, 
Arca színe halvány kajszi.

A farkas egy nagymamát meghágott,
Ezért láthatott főhősünk napvilágot.
No meg azért is főként, 
Őt ismerik legtöbben mesehősként.

Nem volt jó gyerek kiskorában,
Mert nem maradt benn a kisszobában.
Folyton folyvást kiszökött,
S hobbiból szarvasokat üldözött.

Egyszer beleharapott egy savanyú narancsba,
Miközben rálépett egy szarvas agancsra.
Tapogatta, majd zsákba rakta, 
Örült annak, hogy nem taposóakna.

Mikor nem volt elég pénze,
Vasat gyűjtött, és elvitte a MÉH-be.
Az árát néha elvedelte,
Ha úgy tartotta kénye-kedve.

De néha minden piából kifogyott.
Ilyenkor pálinkát készített legott.
Volt hozzá szükséges felszerelése,
Cefréje, meg lepárlóberendezése.

Mikor elkészült egy adaggal, 
Elfogyasztott belőle egy valaggal.
Ezután bóklászhatott az erdőben kedvére,
Fittyet hányva rókára, medvére.

Így került arra a bizonyos helyre, 
Mivel égő gyomra vágyott egy kis tejre.
Benyitott a kis házba, a hűtőgépet keresve, 
Mert arca színe átváltott, kajsziról veresre.

Meg is találta a hófehér (?) szerkezetet,
Éppen időben, mert mozgása merevedett. 
De a hűtőben nem lelt rá az áhított tütükére,
Ott is pálinkát talált, " őszinte " örömére.

Na jó. Iszok ebből is egy keveset.
Amikor elkészült, ez is ütős anyag lehetett. 
Megízlelte, miközben fejét törte,
Aztán rájött, hogy ez vilmos-körte. 

Szám szerint, minden nap megivott hetet, 
Így töltve delirium tremensben a hetet.
Mert a törpék bizony nem jöttek, 
Szép lassan külföldre költöztek.

Boszorkány az járt ugyan arra, 
De a kis ház előtt mindig lefordult balra.
Ja, és alma sem volt nála.
Mert lusta volt felmászni a fára.

A herceg meg inkább otthon maradt,
A rendelt pizzáktól, a hasa nagyra dagadt.
Még a lova is összerogyott volna alatta, 
A " merdzsóját " meg már rég eladta. 

Szünet.....mert én is szomjas lettem.....pár perc.....és újból visszakapcsolok Hófehérkéhez

Az erdő közepén, egy szál egyedül
Lesz@rva mindent, elvolt remekül.
Fejét ö már semmin sem törte, 
Hófehérke, és a hét vilmoskörte.

Véget is érne itt, ez a hófehér történet, 
Hisz híre hamva sincs a hét törpének.
Gondolt egyet " Hófi ", s hogy elfoglalja magát,
Az ivás mellett más hobbit is talált.

Késeket kezdett el csinálni.
Jobb szórakozást nem is lehet kívánni.
Most már tényleg boldog volt Hófehérke,
Akinek meg nem tetszik, elmehet ...........egy más mesébe.

AMA.

Bogey, a madárijesztő...

 Rögtön a lényegre térek. Azért lett madárijesztő a legújabb késem neve, mert ahányszor kivittem a műhelyből, annyiszor röppentek fel a japán birs bokorból, a verebek. Mellesleg kés nélkül is kipróbáltam, és akkor meg se mozdultak. Na de ez csak közönséges kofalárma, ahhoz képest ahogy elkészült. Mindig is sokra becsültem azokat az acélokat, amikkel fákat munkálnak meg. A cirkula laptól a gyalukésig, mind mind arra csábítanak, hogy kést készítsek belőlük. Ez utóbbi volt az én alapanyagom is. Mivel eleve kemény, és egyben szívós is, nem kellett hőkezelnem.

Viszont vigyáznom kellett arra, hogy nehogy megégessem az acélt. Éppen ezért, nem igazán mertem "odanyomni" a csiszológép szalagjának. Szinte csak nyalogatta az anyagot. Mindeközben lelkesen hűtöttem, ahányszor megéreztem a forróságot a az ujjaim hegyén. Hihetetlenül sokáig tartott, és rendesen elfáradtam, mire végeztem. Ehhez képest a vadnarancs fából és platánból álló markolat elkészítése, gyerekjáték volt. A markolattüske nem ér végig az egész hosszban, ezért flex-el egy pár helyen beirdaltam a tüskét. A többit pedig rábíztam a kétkomponensű ragasztóra.

Úgy beleköt a farostokba, és a fémen lévő vájatokba, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Nem kotyog, nem lötyög, csak tart.............akár a .............drájvettertaft. Már az elején úgy döntöttem, hogy meg fogom hagyni a gyalukés eredeti profilját a fokrészen. Mert így legalább egy helyen tökéletes lesz egy sík, a késemen. DE ! Talán a finomabb mozdulatoknak köszönhetően ( vagy talán a szokásosnál keményebb alapanyagnak ? ) egészen elfogadható levezető élt sikerült készítenem. Ezért úgy határoztam, hogy egy Tombor Marci féle ..........pengehegyefelőlfényképezve...................fotót is készítek a Bogey-ról. De csak kézből. Itt jegyezném meg, hogy amikor fotóztam, az addig békésen bóklászó varjak is felrebbentek. Tehát abszolút kiérdemelte a nevét. Nagyon remélem, hogy azon kívül, hogy ilyen különleges tulajdonsága van, egyszerűen vágni is lehet vele. De ezt már az új gazdája fogja kideríteni. Használd egészséggel ....A.L. !

Spalted beech, avagy kés, egy nem átlagos bográcsozás emlékére.

 Ritkán szoktam eljutni szabadságra. A párommal együtt pedig, szinte évente egyszer. Ilyenkorra szervezünk egy jó kiadós túrát, vagy csak egy kis lazítást valamelyik hegyvidéki településen. Az idén Arlóra sikerült elmennünk, egy vadászházba. Nagyon tudom ajánlani azoknak, akik nem térerőfüggők. Mert az ott nincs ! Mondták hogy ne térjünk le a túra útról, mert nem igazán tudnak megkeresni. Király ! A párom régi szomszédjai is velünk jöttek, és miután megérkeztünk, azon kaptuk magunkat, hogy már caplatunk is fel a dombokra.

 Pár kilométerrel a lábunkban, és sok sok hellyel a gyomrunkban, nekiálltunk az ételkészítésnek. Vadhús hiányában, marhalábszárból készítettünk, bográcspörköltet. Na és ezt a tevékenységet ötvöztük, egy kis kulturált alkoholfogyasztással. A tüzelőt helyi bükkfából hasogattuk, és nagyokat beszélgettünk, amíg a pörkölt rotyogott. Ekkor döntöttem el, hogy készítek egy kést a bográcsozás emlékére. Ezért gondosan eldugtam néhány spalted, vagyis gombás fadarabkát, hogy megmentsem őket a biztos tűzhaláltól. ( Gyönyörű az amikor a természet a betegséget is ilyen kifinomultam, és esztétikusan tudja prezentálni ) Nap végén pedig úgy bekajáltunk, hogy csak szuszogni tudtunk. Minden olyan megnyugtató volt, és élveztük azt hogy nem kell a telefonhívásoktól tartani. Olyan..........jóvolt, és kész..Egyszóval tökéletesen sikerült a hétvége.

Íme az Arló-i vadászlak, ami a Keserű völgyben található.

Na de egy pár szót azért a késről is kellene mondanom. Rendszertani besorolása: evőkés. Az alacsony költségvetésű kések családjába tartozik, azon belül is a pátria nemzetségbe. Hossza..........fejétől a farkáig............kb. huszon-egykét centi. Jellemző rá a megismételhetetlenül egyedi mintázat. No meg az, hogy borzasztóan ritka. Ebből a példányból is csak egyet sikerült lencsevégre kapni.

Itt jegyezném meg. A nemes anyagok jobbá, használhatóbbá, és szebbé teszik a késeinket. De valahogy mindig azokkal a késekkel szeretünk hámozni, szeletelni, farigcsálni, vagy csak egyszerűen enni, falatozni amik egyszerű "csumpi " anyagból vannak. Ez azért van mert nem drágák, és nem sajnáljuk őket használni.

Az én késem is ilyen lett. Pedig nincs stabilizált markolata, és csak egy régi rozsdás pátria evőkés a pengéje. De számomra akkor is egy kincs, mert benne van egy darabkája a természetnek, egy darabkája, a régi magyar iparnak, és egy darabkája benne van...................... az én szívemnek is