Chumpy, a Ló-budget Nessmuk...

Eddig bírtam. Néha sírtam. Tudatom veletek. Ma már csak nevetek. A fene se akar úgy élni, hogy ne lelje örömét valamiben. Mindenki tudja, hogy rajongásig szeretem az éllel rendelkező dolgokat. Bárki is készítette azokat. Benne van szíve-lelke, nem is beszélve a keze munkájáról. Mindenképpen értékelni kell azt, hogy időt, és energiát fektetett abba, hogy nyersanyagokból, kézzel fogható, és használható produktumot készített. Ráadásul a kézzel készített kések, annyira egyediek, hogy párjuk sincsen. Egytől egyig egyediek. És értékesek ! Még ha ez az érték , nem mindig pénzben kifejezhető is.   

Így van ez nálam is. Ez a kés számomra a főnix-madár. Bár nem...nem...nem...nemes alap-anya- gokból készült, de a  Főnix is csak egyszerű hamuból kel életre. A penge, egy valaha jobb napokat látott, papírszélező gépből való, és alig 1,5 mm vastag. Illetve 1,5 mm vékony ! A markolat pedig ( van aki még ismeri ) egyszerű pozdorja. Magyarul faforgács-lap. Leírnám hogy hogy készült. Flex:-Vííí-Vííí, Vííí-Vííí, éndözsön. Keretes fűrész:-Rrrr-Zzzz, Rrrr-Zzzz , tanyanyang. Csiszoló:-Scsss-Scsss, Csss-Csss, pidzsú-pidzsú. És végül a csiszoló vászon:- Shi-Hi, Shi-Hi, .......tadám ! No meg egy kis napfény, néhány korty kávé, és...............hogy legyen egy kevés sava-borsa az egésznek.............maradtam.............és savammal marattam. Kellett még hozzá, két rézrúd, amiből lett a szegecs, no meg némi maszkoló szalag.......kb. 1/64-ed tekercs. Ja, és a neve úgy keletkezett, hogy amikor a két markolatpanelt, akkor odajött hozzám édesanyám, és azt kérdezte:-Na, kényelmes fogás van rajta ? Én csak annyit mondtam:-Hát ja ! Pont mint egy tuskón. Az meg ugye, ángélusul úgy van hogy chump. De miután megcsiszoltam, rájöttem a low budget kifejezés is illene rá, mert gyakorlatilag semmibe sem került. Summa summárum, a főnixmadár leszállt az alacsony költségvetésű tuskóra. Remélem mindenki vágja, hogy miről vartyogok ? 

Mocsok egy világ !

In memorian: Szalagfűrész, kis csiszológép, és flex.

Ritkán szoktam a hideg időben a műhelyben tevékenykedni. És mostanában nem is fogok egy darabig. Ugyanis három gépemet, valami vicces emberke más helyre vitte. Ugye elég disztingváltam fogalmaztam. Úgy ellopták, hogy nem is csörgött. Mind a három eszközhöz igen sok élményem kötődik. De valaki számára csak annyit jelentenek, hogy pénzé lehet tenni őket. Nem szeretem ebbe a viágba azt hogy ami nincs lebetonozva, az szabad préda, még ha magánterületen is van. A lényeg az, hogy most egy darabig nem lesz kedvem új kést készíteni.

A sárkaparó, és a tüzifa.

Rövid kis bejegyzésem, nem fog átcsapni esztelen okfejtegetésbe. Mese sem lesz. Csak egyszerűen arról szól, hogy, mi marad az emberek után, ha már megszűnnek létezni. Leginkább emlékek. Nem a kézzel foghatóakra gondolok, hanem azokra a pillanatokra, amiket megél az ember a másikkal. Ezek érnek a legtöbbet. Fotók. Na ezek már kézzel foghatóak. Jó látni őket, mert ők is érzelmeket csalnak ki az emberből. Na, és ezek után jönnek a tárgyak. Sok van belőlük, és nem mindenki számára értékesek. De a lényeg az, hogy kötődjön valakihez.

És itt jövök .....majd......én a képbe. Valaki régen készített egy sárkaparót, Isten tudja milyen acélból. Egy másik illető pedig elültettet egy akácfát. A sárkaparó elkopott. Kidobták. A fa felnőtt. Kivágták. Aztán egyszer csak ott pislogott egymásra, mindkettőből egy egy kis darabka. Én meg összehoztam őket. .....Itt voltam képben...... Azóta ragaszkodnak egymáshoz. Úgy gondolom, hogy ez meg volt írva. Bár lehet hogy csak én misztifikálom túl ezeket a dolgokat. A lényeg az, hogy ismét egy tárgyat alkottam, amit ha kézbe vesz valaki, akkor remélhetőleg, érzéseket csal ki belőle. És ez jó dolog. Nem a legmutatósabb késem, de akkor is megmentettem az enyészettől, két kis darabkáját e világnak. Bár ős em lesz örök életű, de akkor is, valameddig tovább él a sárkaparó, és a tűzifa egy kés képében.

Jégcsap a tüzcsapon.

Kinek jutna eszébe, télen egy olyan kést készíteni, amihez hozzáfagy az ember keze ? Hát nekem. Mindig agyalok, és néha megszánnak az angyalok. Álmomban láttam hogy a menny befagyott, és a széléről jégcsapok lógtak. Mindenkié más volt. Volt akié piros színű, de répa alakú, világítós, volt zömök, nyomtatott áramkörös, vagy éppen fütykös alakú. Szóval mindenféle. Az enyém ( minő meglepő ) kés alakú volt. Vettem hát a fáradtságot, és lerajzoltam. Nem volt bonyolult, annyi szent. De valamiért nagyon tetszett.

Az év utolsó hétvégéjén lementem a műhelybe, és kézzelfoghatóvá tettem az álmom. A penge anyaga reteszelőlap. Mint megtudtam, ez az anyag a bóracélok közé tartozik, és egy jól sikerült hőkezelés után, akár az 52-54 HRC-t is ki lehet hozni belőle. Úgy tudom, tárcsalapokat is készítenek belőle. Én ugyan nem fogom beméretni ! Inkább jól lehűtöm jeges vízben az edzés után. Így is történt. Megcsiszoltam a levezető élt, és gázlángon felhevítettem, narancs színűre. Majd belemerítettem a hideg vízbe. Nem csalódtam, mert tökéletesen csálé lett. Elhúzta a jobb oldalra a penge hegyét. Oda se neki ! Ahogy régen a "szakik" mondták: -Ez az fiam........igazi szép görbe lett........és nem az a csúnya egyenes ! Most is meg dicsértek volna, az biztos. Na de nálam ez nem kizáró ok a folytatáshoz. Vágtam két darabkát az alumínium lapos idomból, és fölszegecseltem az acélra. Ezek után jött a markolathéjak csiszolása. Hát mit ne mondjak, elég érdekes volt. Az eredeti elképzelésem szerint a levezető él, és a ricasso találkozásánál lévő vonalat szerettem volna követni a markolaton is, egy egy letörés képében. Na de olyan szinten kopottak a szalagjaim, hogy annak is örültem, hogy egy kicsit is belekapott az anyagba, amikor neki nyomtam a szalagnak. Nem is haladtam, és ráadásul az alumínium, minden egyes alkalommal, alattomosan megsütötte az ujjaimat. Letettem a tervemről, és csak legömbölyítettem a sarkokat. Ja meg egy kicsit megrecéztem itt-ott. Majd egyszer lecsiszolom, ha jobb szalagjaim lesznek. A neve tehát egyértelmű volt. De amikor az egyik reggel elmentem a házunk mellett lévő tűzcsap mellett, ellenállhatatlan kényszert éreztem néhány fotó készítésére. Így kötött ki végül a Jégcsap, a tűzcsapon. Meg a mohás téglán, és a hóban is. De az nem hangzott volna ilyen jól.

A jégcsap álma...

Én csak egy piros tűzcsap vagyok,
Karácsonyra semmit sem kapok.
De jó lenne, ha egy szép napon,
Jégcsap lenne rajtam, a tűzcsapon !

Nochy.

Mora Stars...avagy, háromból két csillag.

 Soha nem titkoltam hogy imádom a skandináv késeket. Még inkább a puukkokat. A Mora kések pedig a kedvenceim.De mindig eljátszok a gondolattal, hogy egy kicsit..... úgy, de úgy............ átalakítanám őket. Pedig szinte tökéletes a markolatuk ergonómiai szempontból. Szedjek szét egy kést, és markolatozzam fel ? ÁÁÁ ! Az úgy jó, ahogy van. Na........de.........ha az ember fia kap egy pengét, az egyik NAGY-lelkű főnökétől, akkor már könnyű dolga van. Uccu neki, tegyünk rá valami kézzel foghatót a markolattüskére. Sokan ígértek nekem faanyagot......és hála néhányuknak van is egy kevéske választékom. Tehát még válogatni is tudok. A páromtól tanultam, hogy gyorsan is lehet dönteni. Az ő módszerével választottam, miszerint: -Ez túl sötét........ez túl kicsi.......ez túl világos.......ez meg..........pont megfelel. Szóval így esett a választásom kb. 10 másodperc alatt, a vadnarancsra a faanyagok közül. Már csak baknira van szükség. Hopp ! Na mire léptem rá ? Marhacsontra. Marha szerencsém van. Akkor ebből lesznek a markolatvégek. Baromi gyorsan sikerült a méretre vágás is, mert van egy kis szalagfűrészem is.......már. Csak a tüske helyének kialakítása tartott számottevő ideig. Ja, meg a ragasztás. De a jó öreg üverapid, teszi a dolgát, és mindenbe beleköt, záros határidőn belül. Még egy kis nagyjázás ( most nagyzolok ám ) a szalagfűrésszel, és már jöhet is a kedvenc részem, a negatív csiszolás. Csak hogy szép íves legyen. Mármint, a keresztmetszetet nézve. Amúgy tök egyenes a markolat. Majdnem annyira, mint a kedvenc késemé, a Cold Steel Sisué. De bárki elhiheti, így is nagyon jó fogás esik rajta. Majd el felejtettem. A két csillag a markolat végén a rögzítő csapokat hívatott eltakarni. Ha nem látszottak volna ki, akkor adtam volna rá három csillagot is. Talán............egy tízes skálán. De én akkor is imádom. Mert Mora, és mert benne van a kezem munkája. Most jöttem rá, akor a késkészítők egész nap kézimunkáznak ! Eszem megáll.

Így készült, a Lapp Panther...

Akkurátusan kikészítünk minden hozzávalót az asztalra. És iszunk egy kávét, hogy javuljon a látásunk.

Félrerakjuk azokat a dolgokat amik még se kellenek. És elszívunk egy cigit, a kv mellé.

Maszkolunk, mert maszkoló szalagnak minden háztartásban lenni kell. És rajzolunk...ha találunk tollat.

Vágunk.......itt jegyzem meg hogy géppel. Mert vannak még önzetlen jószívű emberek.....vágod ?

Összeszedünk minden levágott dolgot és előkészítjük az állványos fúrót. És eszünk egy csokit.

Nem csak az állványos fúrót használjuk, mert van más gépünk is. Na most iszunk egy pálinkát, mert pontosnak kell lenni.

Fúrunk.......faragunk.......s.......tovaszáll...........a..............haragunk. 

Az enyveskezű testvéreket is előkerítjük. Teszik a dolgukat és belekötnek mindenbe.

Miután ezekkel megvagyunk, nyársra húzzuk amink csak van, és a vallatógéppel lepréseljük.

Ez pedig már a következő léps, a csiszolás után készült. És csendben megőszülünk.

Lapp Panther...

 Kezdjük a névvel. Lauri Laplander a penge hivatalos megnevezése. Betyár jó anyagból készül, és szinte már félig kész a kés, ha a penge készen van. Panther pedig a párduc mintás akril műanyag miatt lett. Erra a markolatra viszont csak azt beszélném rá, akinek kellő mennyiségű csiszolószalagja van. Nekem már alig van.......csak igen körülményes a beszerzése........éppen ezért a kopottakat használom amíg érzek rajtuk valamennyi érdességet. A lényeg az, hogy eltömíti a csiszolófeleületet, és még drótkefével sem lehet kiszedni a berakódást. Amikor kézi csiszolóvászonnal próbálkoztam, dettó ugyanez volt a helyzet. Viszont a ráspolyon nem tudott kifogni. Az vitte, mint az asszony a házat, meg a kocsit. Ja, nem az enyémet..........!

 A lényeg az hogy kipróbáltam, hogy alkalmas e markolatnak ( má mé ne vóna, hiszen annak gyárcsák ) ez a fajta műanyag. Jelentem, igen. Bővebben, nem. Vagy még nem tudom ! Kicsit íveltebb markolatot akartam de csak ilyen egyeneset sikerült kihoznom a kissé karcsú markolat-alapanyagból. Imádom a puukkokat, és nem nagyon érdekel hogy nincs keresztvas rajtuk. De itt, miután kivittem kipróbálni az erdőbe,úgy döntöttem hogy utólag beleapplikálok egy ujjvédőt. Mert megállt az ütő bennem amikor kis híján rácsúszott a matató ujjam a  pengére. Nem lett a legszebb, de az ujjam többet ét minden esztétikumnál. Viszont egyszer még elviszik tőlem kőőőőcsönbe ( pedig nem szokásom ) és vaddisznót zsigerelnek nyúznak vele. Mert ugye kíváncsiak hogy , hogy szedi szét a párduc a disznót. Majd kiderül !

Nessmuk farmergatyában.

Ritkán, de rám jön néha a micarta-készíthetnék. Ilyenkor első lépésben, ellenőzöm hogy szavidőn belül vagyok e. Ha igen akkor vágok néhány csíkot egy régi kopott farmerból, vagy egyéb szövetanyagból, és már veszem fel is a gumi kesztyűt. Edzőfolyadékból annyit rakok bele, hogy kb. fél óra alatt kössön meg. Ennyi idő elég ahhoz hogy kényelmesen bekenegessem a rétegeket. Miután ezzel végeztem, nylonba csomagolom, és lepréselem, két tetőléc között. Ennyi, és kész is a házi micarta. Nem olyan kemény mint a gyáriak, de hobbykéshez megteszi.

 Na de mi kerüljön a két markolathéj közé ? Acél.........eddig jutottam.............kb. fél óra elteltével. De még mindig nem körvonalazódott bennem a forma. Azon töprengtem hogy valami régi, bevált késformát kellene választanom. Vajon mit használtak régen a pionir-ok ? Nessmukot ! Na az pont jó lesz. Azt viszont kikötöttem, hogy az én késem nem lesz " púposhátú ", mert az csak a szalonnaformázó késen viselem el. Hátha egyszer megszeretem. De addig inkább homorú lesz a fok felőli rész, és nem domború.

Pikk-pakk vázlatot készítettem, és már rajzoltam is körbe a papírt, mint kezdő helyszínelő, a részeg hajléktalant. Hosszú évek után is csak szamárvezetővel vagyok képes, elfogadható ( vagyis, szimmetrikus ) levezetőélt készíteni. Hiába no ! Keveset gyakorolok. Na de eltűnt a műhelyben lévő nagy " rendben " a segítségem. Így hát kénytelen voltam szabad kézzel kialakítani az előbb említett részt a késen. Ennyire megy............most. Majd igyekszem megkeresni a szamárvezetőt. Visznt a tűzrakás, és az edzés, már jobban megy. A hőkezelést pedig életem végéig fogom tökéletesíteni. De a narancsig hevítés, és a kevés olajban való hűtés, majd a benne való megeresztés már megy. Nekem meg az a keménység pont elég. Azért mondom ilyen bátran meg általában ki is próbálom az elkészült késeimet. Így volt ez vele is, és ezért olyan foltos az utolsó képen. Nekem nagyon bejön, pedig inkább puukkot készítek szívesebben. A lényeg az hogy terepen és a konyhában is megállja a helyét. Csak hámozni ne kelljen ! De ha jól tudom a pionirok sem vetemedtek ilyen gyarlóságra. Ja és a lényeg.  A két főnökömtől kapott ( régi álmom teljesült, hála nekik ) recéző reszelővel praktikusabbá, és kezelhetőbbé tettem a penge hátát. Köszönöm szépen nekik ! És azóta............mindent be akarok rcézni.

Hulló Csillag.

Igazi sufnikés. Mindent a fiók aljáról ki kell rakni a satupadra, és becsukott szemmel kitapogatni, hogy mire van szüksége az ember fiának. A többi meg megy magától. Ami az ember kezében, és fejében van, az jön ki belőle.

De mindenek előtt kell egy kis inspiráció ! Két kedvenc időtöltésem közül az egyik a késkészítés, és mindig megragadom az alkalmat, hogy űzhessem egy kicsit ezt a tevékenységemet. Néha fel szoktam ajánlani ( de szigorúan csak lelkes embereknek, akiknek még felragyog a szeme, ha egy kézzel készített dolgot látnak ) hogy rajzoljanak. Én pedig megvalósítom őket. Természetesen nem pénzért, hiszen ezt nem egy mesterember készíti. ( pont ) Itt a mondat vége.

Csiszoltam, fúrtam, még egy kicsit csiszoltam, majd savaztam, és hirtelen kész is lettem. Aki rajzolt, és szabadságot adott az alkotásban, annak nevét beleróttam a markolatba, mert szinte csak ennyi volt a megkötése. Ja, és hogy miért lett Hulló Csillag a neve ? Nem tudom mi lelte a a villanymotort a csiszológépemen, de egy alkalommal fordítva forgott. Én pedig ahelyett hogy leállítottam volna, gyönyörködtem benne hogy a szikrák most hulló csillag módjára röpködnek a fejem mellett. Aztán megjavult a gép, és azóta sem csinálta. De felejthetetlen élmény volt.

Foltos Babaszka...

Nem akarom szépíteni.............mert így tetszik. Megcsiszoltam ott ahol kellett, és érintetlenül hagytam ahol tehettem. Ja, és kipróbáltam ! Ugyanis ezt a kést nem sajnálom dobni. Ja, hogy nem dobókés alakja van ? Sose probléma. Minden kést lehet dobni. De a Babaszkát úgy dobom mint egy parittyából a követ. Egy bőrszíj segítségével. A colos deszka ajtóba tökéletesen beleállt, ahányszor csak dobtam. Nagyon élveztem ! Mint egy 92 grammos lövedék. Tokot is készítettem hozzá, mert megérdemelte. Nagyon tetszik, és köszönöm Molnár Gábornak, hogy hozzásegített.  

Így készült a Foltos Babaszka...

Az egész evvel a mozdulattal kezdődött. Bár először a póló tetszett,  de hamar rájöttem, hogy aki benne van az számít. Jó ember !

Ez itt a reklám helye !!!

 Molnár Gábornak hívják, és Vasatűzben Kft mozgató rugója, és kovácsa. Mindketten a XII. Besenyszögi Íjász Találkozón állítottunk ki cégeink nevében. Én a Zöld Pont, ő pedig a .......Vasatűzben kft nevében.

Szóval kedvet kaptam egy kis kovácsolt késhez. Meg is egyeztünk az alapanyagban, ami jelen esetben K 510 volt.

Az elképzelésem csak annyi volt, hogy ujjkarikás, és vastag pengés késem legyen.

Néhány percel később átszólt, hogy fel kellene próbálni az ujjamra. Megjegyzem még vörösen izzott az acél. He-he-he !

Na de jó lett. Ja és egy meglepetést is kaptam. Egy csavarást, ami ha lehet még markánsabbá tette a kést.

Íme a nyers kés. Innen már az én dolgom hogy mit fogok belőle kihozni.

De már elkezdtem a formázást, és a csiszolást, és innen van a neve is. Mert a penge egyik oldalán hagytam néhány kovácsolt foltot.

Kipper, avagy egy kis lazac, néhány perc alatt.

Van az úgy, hogy az ember fiának, viszket a tenyere. Na már most, a mondás úgy tartja, vagy pénzt kap bele.........vagy bele....nak. Nálam a harmadik eset áll fenn. Kés készíthetnékem van. Imádom amikor magával ragad az érzés és mire kimondom, hogy elkelkáposztástatlanítottátok.........addigra kész szokott lenni a kés is. Nem tervezek, nem rajzolok, csak csinálom, azt amit az agyam dob. Így volt ez a Kippernél is.

Cirkula lapból levágtam egy kicsi darabot, és elkezdtem csiszolni. Ez az acél a hozzám hasonló hétvégi, vagy még inkább hobbykésesek igencsak kedvelt kés alapanyaga. Nem túl vastag, mert leginkább vékony. De a célnak ( acélnak ) tökéletesen megfelel. Apáink is alkottak annó ilyen anyagból használható eszközöket, akkor mi miért ne tehetnénk ?

Néhány perc alatt olyan forma alakult ki az acélból, ami kezdett késre hasonlítani. Ezután, szokásommal ellentétben....( mert amúgy szamárvezetővel szoktam )......szabad kézzel húztam neki levezető élt. Nem volt veszteni valóm. Különben is gyakorolni kell ! Sose árt ha már becsukott szemmel is tudja a szükséges mozdulatokat. Csak olyankor....azt tanácsolom....még ne indítsa be a csiszológépet.

Aztán egy kis edzést tartottam a pengének. Ami nem állt másból, ment hogy gázlángon felhevítettem amennyire tudtam, és belemártottam egy pohár esővízbe. Pont olyan kemény (?) lett amilyet akartam. Majd felnyúltam a polcra, és levettem az első fadarabot, ami a kezembe akadt. Mahagóni volt, és néhány pillanat alatt két vékony lapot vágtam belőle, és ................ebben a késben ez az új dolog, amit kipróbáltam..........simán csak patex-al ráragasztottam a lapokat. Aztán egy kicsit csiszoltam, és már kés ( kész ) is volt.

A tokot is hasonlóképpen készítettem el. Ami először a kezem ügyébe akadt, abból készítettem. Majd, amikor nevet adtam neki egy kis stilizált Gorbusha lazac formájú bőrdarabbal megdíszítettem. Ennyi !Akárki utánam tudja csinálni, és szinte semmi nem kell hozzá. Nincs kifogás ! Tessék kimenni a műhelybe, és villámgyorsan hozzálátni valami megalkotásához, ami nem volt eltervezve. Az érzés megfizethetetlen lesz. Minden másra, pedig ott a MasterCard.

Jules De BiGyula...

Számtalanszor megfogadtam magamban, hogy végre készítek egy jó kést is. Ez vagy azért nem jön össze, mert nem tökéletes az alapanyag, vagy azért mert nem olan formájú  lett, amit elképzeltem. De ! Vannak kivételek. Példának okáért, amikor mesterek által készített kés kerül a szemeim kereszttüzébe.Jelen esetben egy, Lovász Gyula szakértő kezei közül kikerült " W11 jelű, egyedi wolfram kés " kés volt az, ami inspirált engem. No meg az a kis kés, amit K. Gyula barátom ( alias: Jules ) adott a kezembe.     

 A formája teljesen ugyanolyan volt mint a Wolframos változaté. Ennél a késnél jöttem rá, hogy a mesterek miért tudnak jó fogású késeket készíteni. Egyrészt azért mert hallatlan kézügyességgel, és szimmetriaérzékkel áldotta meg őket a Teremtő......................másrészt, egyszerűsítenek. Magyarul, vesznek egy téglatestet, és addig csiszolják, amíg kézbe nem simul. De ha geometriailag nézzük, akkor a markolat a penge felé keskenyedjen, a közepén egy kicsit kiszélesedjen, és szolíd bemélyítésekkel folytatva jussunk el, a nem túlságosan kiszélesedő markolat végéig. Én megértettem amit üzenni akart a készítő. Mert egy nagyon jól fogható markolatú kést készítettem. A pengét is illene megemlítenem, hiszen szerves részét képezi a késnek. KO 13. Ez volt az utolsó, féltve őrzött darabom. De úgy éreztem ez a kés megérdemli. Ja, és ritkán szoktam ilyet csinálni, mert én csak egy sufnikéses vagyok...................de belevésettem a logómat, amit a rajzaimon szoktam használni. Egy kissé rusztikus lett, de hát ilyen a szabadkézi gravírozás. Kapott tokot is, hozzá illő kopott bőrből. Nagyon......de nagyon élvezetem ennek a késnek az elkészítését, mert végtelenül sokat tanultam belőle. És ! Örök hála mindkét Gyulának, amiért az egyikőjük elkészítette, a másikójuk, pedig a kezembe merte adni a kését. Hálám jeléül, róluk nevezetem el ezt a kést.