Kosztya kése, avagy ........Jakut O.Kés.

 Aki ismer, tudja hogy nem bírom a hideget. Hiszen 10 méteren belül, kétszer is meg tudok fagyni. Nem így a Jakutok. Ők aztán bírják a hideget. Pláne azért, mert Szibéria lakói. Nem vágyom annyira oda......de....a késükre nagyon fájt a fogam. No nem birtoklási vágyból, hanem elkészítésére való késztetésből. Mivel imádom a puukkokat, és a Jakutok kése, is jellegét tekintve markolattüskés ....éppen ezért neki mertem állni az elkészítésének. Az első elgondolás az volt, hogy ragaszkodni fogok a tradíciókhoz.

 A második pedig az, hogy én kovácsolhassam meg a pengét is hozzá. Hát.......mindkét vágyam teljesült. Az egyszerűség kedvéért azért fussuk át néhány mondatban, milyen is egy tradicionális Jakut kés. Kovácsolt aszimmetrikus pengéje ( egyik oldalon gödrös, másik oldalon domború kialakítással ) van és markolattüskéje. Hossza a pengével együtt, alkar hosszú szokott lenni. Legalább is ha felnőtt férfi használja. A tüske rögzítése pedig két félkör alakú pálcával történik. Na jó, egy kis ragasztót azért ők is használnak.

 Úgy döntöttem, hogy egy kicsit kedvezek magamnak, és egy kevés előcsiszolást végzek a bal oldalon. Mert ugye a gödrösítés a jobb oldalon lesz majd. Ez a jobbkezes késekre értendő. S hogy miért is van ez így ? A Jakutoknál minden fagyos. Az étel, a tüzelő, de még a víz is. Szó szerint le kell vésni a napi betevőt, ha nem akarnak éhen, vagy szomjan maradni. Éppen ezért a vésőél az a forma ami a legjobban teljesít, ebben a fagyos közegben. Ráadásul ezek a népek még egy csavart ( nem szó szerint értendő ) is belevittek a késeikbe.

 Méghozzá a kétfajta leélezés összepárosítását. Hiszen a egy domború levezetőél találkozik egy síkkal. De hogy ne legyen egyszerű a dolog, még egy kicsit megspékelik egy kovácsolt bemélyedéssel. Ami meg azért jó, mert nem tapad rá semmi, és a kés gazdájának is kevesebbet kell fenni. Én is.....ezt teszem. Bemélyítek. Kalapáccsal. Satuban. Mert ugye az üllőm.....Üllőn maradt. Csárli Sín-vasam viszont van. Néhány jól irányzott ütéssel el is lehet érni a kívánt eredményt. De.........

....... mindezt alapanyagtól függően ! A képen látható, fölső kést az előbb próbáltam bemutatni. A képen késekkel  "szelfiző" illetőt meg már, remélem nem kell bemutatni. De az alant lévő alkalmatosságot, merő alattomosságból, csak később fogom beee-mutatni,mert igen csak próbára tett engem. Éppen ezért egy tanácsot szeretnék adni a hozzám hasonló hétvégi hobbi késeseknek: A HARC-KO-CSICSA-P-SZEG nevű alapanyagot nagy ívben kerüljétek !!! Vigyétek el inkább egy igazi kovácsnak. Kell egypár zsák faszén mire őkelme úgy dönt....(nagy kegyesen)....hogy alakulni kíván. De ezt majd a következő HA-JÓ?NAP-LÓ bejegyzésemben fogom jobban kitárgyalni. És még mielőtt elfelejteném itt van néhány adat, az első késről, csak mert úgy hallottam hogy azok fontosak.

Penge hossza: 135 milliméter.
Penge vastagsága: 3 milliméter.
Penge anyaga: B13S ....enyhén ötvözött bóracél.
Penge keménysége: Fogggalmam sincs. De a penge hegyénél, és tüske végénél feltámasztva, a "hőőő-kezelés", majd a "+eresztés" után ugrálni tudtam rajta.
Markolat hossza: 130 milliméter
Markolat anyaga: Vadnarancsfa, bőr, és marhacsont.
Tok fajtája: Duplán függesztett, kézzel varrott.
Tok anyaga: Vasalt, színezett 2 mm-es marha kruponbőr.

Kosztya viszont pont ezekre nem kíváncsi. Mert meglátja hogy Jakut a kés.........s vigyorogva azt mondja........ MINDEN OKÉS !

Leaky team... avagy, lyukas a csapat.

 Ha arról van szó, hogy ingyen, vagy annál olcsóbban kell kihozni, egy kést, abban elismerem .....viszonylag jó vagyok. Ezt ugye a minimálnak, is nevezhetnénk. Az igazság az, hogy ennyire telik. Így is büszke vagyok arra amit a kezemből kiadok. S hogy... lehetnének szebbek is ? Az lehet. De nem mindig a vitrinnek készítem ám a bököimet. Legtöbbször használom is őket. Így van ez mostaniakkal is. Az előző konyhakéseim egyikét, a főnöknőm, másikat pedig a kollégám használja. A japán stílusú késem pedig a másik főnökömnek tetszett meg. Hát úgy döntöttem neki is készítek egyet.

 Igaz hogy a holnapi napon ( ami mellesleg a születésnapja ) még nem használhatja, de elkészültem vele időre. Egy egyoldalról élezett santoku lesz az ajándéka. A Santoku jelentése: három előny. Ez az univerzális konyhakés, ugyanis játszi könnyedséggel birkózik meg a húsok, a halak és a zöldségek szeletelésével. Ívelt has, széles hát, pont mint a leendő gazdája. Sőt még a markolat "D" formáját is a nevéhez igazítottam. Ez is tradicionális markolatforma. A pengéje pedig valaha a az aszfaltot szelte, a húsok és zöldségek helyett. ( Azért is van rajta az az ív az ujjtámasznál, mert az volt a korong közepe. A lyuk pedig a rögzítőcsap furata volt. ) Irgalmatlanul szívós, és kegyetlenül rozsdásodik. De némi használat után ki fog alakulni a pengén az a sötétészürke oxidréteg, ami majd megvédi az emésztő barna rozsdától. Néha egy kis olajos kezelés nem árt neki. De hát szénacél a lelekem, és így lesz majd hosszú életű.

 A másik kés viszont személyes használatra készült. A japán konyhában a nakiri, kimondottan a szöldségek aprításásra szolgál. Aki ismer, tudja hogy szinte mindenhez salátát eszek ( no meg majonézt, de azt nem kell vágni ) amit késsel kell összedarabolni. Egy régi kiszolgált gépi-fűrészlap pont megfelelt, erre a végtelenül egyszerű formával rendelkező kés elkészítésére. Míg a santoku egyoldalról, a nakiri kétoldalról lett élezve. A jó vágóképességét, pedig annak az egyszerű ténynek köszönheti, hogy  oldalanként mindössze 7° az élszöge. Így könnyedén megy vele julienne-re, vagy a baton-ra vágás. Egyszóval könnyű vele vágni. A markolatnál viszont egy kicsit újítottam, mert hatszögletű markolatforma nincs a japán késeknél. Ja és a merbau sem egy használt fafajta a markolat készítésnél. De az erezete, teljesen elvarázsolt. Pedig hát ez sem egy eredeti "japán" konyhakés. Csak egy minimál stílusú, és alacsony költségvetésú, ellenben használható konyhai segégeszkőz. Itt a használhatón van a hangsúly. A konklúzió : Két lyukas, és kidobásra ítélt vágóeszköz egy-egy darabkája..............további munkaengedélyt kaphatott. S hogy boldogok e ettől a hírtől ? Nem tudom. De mi annál inkább azok vagyunk, amikor dolgozunk velük. Mert ha kezünkbe vesszük, az egy atavisztikus élmény, és visszavisz minket abba a korba, amikor még őszintén tudtunk örülni egy jó késnek.

Gyuto.....a japán konyhakés.

 Régi álmomat valósítottam meg ebben a késben. Mindig is vonzott a japán kultúra. Pláne a gasztrokultúra, hiszen imádok enni. Az európai embereknél a kés, szinte csak az étel előkészítésében kap szerepet. A távol keleten szinte a elkészítés végéig szerepe van a késnek. Ez nagyjából azért van, mert ez a nép igen sok ételt nyersen szeret enni. Legjobb példa erre a sushi. Hideg rizs, nyers hallal, algából készült lapba tekerve. Na ettől nem indul ám be mindenkinek a nyálelválasztása. Csak az övék  !

 De azt el kell ismerni, nagyon jól bánnak a késekkel. Számtalan fajtájuk létezik. A gyuto, ami az európai séfkésnek felel meg. Santoku, amivel húst, halat és zöldséget is felvágnak. Yanagiba, amivel filézni, és szép egyenes vágást szoktak csinálni a sushinál. Vagy itt van a nakiri, amivel meg zöldséget szoktak aprítani. És még lehetne sorolni. Némelyikük két oldalról élezett........de én.....az urasuki ( az egyik oldalán gödrösített változatot szemeltem ki, elkészítés szempontjából.

 A másik oldalán egyszerű véső levezetőél található. Az egész olyan egyszerűen hangzik, de higgyétek el, az elkészítésénél van egy két buktató. Az egyszerű rész az a jobb ( fok felől nézve ) oldali élprofil kialakítása. A másik oldalon viszont van egy bazi nagy horpadás a pengén. Na már most, vagy kikovácsolja az ember fia, vagy kicsiszolja. Már ha van görgője, vagy kereke. Elárulom, nekem nincs. Tehát maradt a kovácsolás, némi csiszolási utómunkával. Annyit viszont elárulok, hogy...

 Azt a mintát mivel értem el a levezetőélen.......no meg a fokrészen is. Fogalmazzunk úgy, hogy többet segített a bórax, mint a vas-klodid. A kivitelezés nem lett egy Tojiro minőség, de elnézve a sok japán szakácsos videót, ők is hasonló ( szaxóval élve ) "rüszmeteg" késekkel dolgoznak. A híres séfek viszont ott is, a szuperacélos, csillárd yenes változatokkal villognak.

De ejtsünk szót arról, hogy miben különbözik az európai kés a tradicionális japántól. Nagyjából mindenben. De a ami legjobb benne az az, hogy kevésbé ragad rá a pengére a fel/le vágott alapanyag. Mert ugye az egyik oldalon horpadás van, a másikon meg csak egy darabig ér fel az él. Csak úgy dúrja le a következő hús, vagy zöldség darabka a az előtte levágottat. De ami még ennél is jobb az a markolata. Négy féle formát preferálnak, amiből én a nyolcszögletűt  ( ortogonálisat ) választottam. Betyár jó fogás van rajta, mindenféle tenyérbe simuló görbületek nélkül. Miután elkészült a késem, készítettem neki egy bőr tokot is, amire merészkedtem két kanjit is rátenni.  Az első, fölső az én nevem, az AMA. Itt jegyezném meg, hogy az ama becenevet azért kaptam mert kb. 7 évesen lebuktam a víz alá, és másfél perc után jöttem csak föl, ( csak a víz alatt tudtam normálisan úszni ), mint a japán gyöngyhalászok, és mindent " kincset felhoztam a Zagyva folyó aljáról. A másik pedig a penge jele lenne. Nem vagyok egy profi szakács, és a  mutató ujjam nem mindig hajlik be, de a hagymát, húst, burgonyát egyaránt könnyedén vágja át., hiszen ez a dolga.  De a lényeg az, hogy ismét készíthettem egy használható kést, aminek csak az orja csont tudta kivenni az élét. De azt is korrigáltam. Úgy hogy kedvet kaptam még egy pár, japán konyhai segédeszköz készítéséhez.

Bocs, ha kések......lefoglalnak a Kony-Ha kések.

 Tegyük fel a kérdést. Vajon milyen kések dolgoznak, a legtöbbet a világon. A bushcraft kések ? Kötve hiszem.Vagy a bozótvágó machate-k ? Lehetséges. De a világon mindenhol esznek az emberek......tehát mindenhol van konyha......a konyhában viszont mindig kell lennie késnek. Egy kis fejszámolás után rájöhetünk, hogy több milliárdnyi konyha kés dolgozik a világon. Így hát a válasz: a konyhakések dolgoznak a legtöbbet a világon. Én is készítettem két kést amivel az amúgy is népes konyha késes tábort szaporítottam. Az egyik kovácsolt szénacélból, és textilbakelit markolatpanelekkel készült,egyenes élszalaggal. A másik papír ipari szélezőkésből lett kialakítva, méghozzá konvex leélezéssel, ami rozsdamentes anyagból van, és csiszolt agancsot kapott a markolattüskéjére.

Habár csak két konyhakésről van szó, mégis ( még a laikusok számára is ) milyen szembetűnő, hogy mennyire különbözőek. Pontosan így van ez a nagyvilágban is, mert  irtó sokféle létezik belőlük, és legalább olyan sokszínűek, mint az emberek. Van közöttük tucatárú, és van amelyikből csak egy létezik a világon. Lehet kapni 1 USD-ért, de létezik belőlük, amelyik 1.500. EUR az ára. Van közöttük európai gyártású, és bizony a távol keleten is készítenek......nem is keveset. Van olyan amit gagyi acélból "csináltak ", és léteznek olyanok is, amiket többfelé acélból kovácsoltak össze, és azok is általában szuper minőségűek. És szeretnénk mi is egyet ........felötlik bennünk a legfontosabb kérdés.            Melyiket válasszuk a sok közül ?

 Mert ugye van rozsdamentes, és van szénacél. Az egyik V-re csiszolt, a másik egy oldalról élezett. Valamelyik hasas, valamelyik meg egyenes mint egy bárd. Kicsi, vagy nagy. Sima élű, vagy fogazott.....stb. Hogy a nyaka nyúlna meg azoknak, akik ezt a sok fajtát kitalálták ! Milyen szempontok alapján érdemes választani közülük ? A válasz végtelenül egyszerű lesz. Amelyik tetszik, azt kell megvenni. Amire telik, azt kell megvenni. Különben is, aki ennél jobban túlbonyolítja, az már a szakmája miatt ( hentes, séf ) fog válogatni. a konyhakések közül. Én magam is elég válogatós vagyok. De ha nincs másom, akkor egy üvegdarabkával is megcsinálom, a darabolós munkákat. Ha viszont tehetem, akkor rendes konyhakést használok. Gyümölcshámozót, kenyérvágót, zöldségaprítót, csontozót, és chef kést is. Az egyetlen dolog amit betartok, az az, hogy éles legyen a kés. Az életlen kés balesetet okozhat !!!  Az éles kés könnyedén siklik szinte bármilyen alapanyagban. A életlen késnél viszont erős nyomással próbáljuk kompenzálni, a hiányzó metszőképességet. Na az vezethet balesethez, ha megcsúszik a penge. Éppen ezért ha lehet, akkor olyan késünk legyen ami az ujjainkat kellőképpen megvédi. Szeretnék néhány márkát javasolni, ami megüti a ( jól ) használható szintet: Zwilling, Kai, Wüsthof, Global, Shun, Fiskars, Cold steel, Mikov, Dick, Victorinox, Marttiini, a teljesség igénye nélkül. Bármelyiket is választjuk, becsüljük meg, ápoljuk.......de leginkább használjuk. Mert minden Kony-Ha kés boldogabb lesz, ha kiszabadulhat a fiókból, és nagyságrendekkel jobban érzi magát ha dolgozhat. Mert ez az életük.

Sieni.....a gombász puukko.

Nyugalom, nem azt fogom leírni, hogy evvel a késsel felhasogattam a háttérben levő fákat, és utána hajszálvékony csíkokra vágtam vele a gombát.

Hanem azt, hogy milyen egyszerű volt elkészíteni. Csak a képen látható dolgok kellettek hozzá. Szám szerint, 1 db saját készítésű , skandináv leélezésű penge Sandvik márkájú gépi fűrészlapból.......2 db nyírfakocka........7 db kihipózott agancskarika.......8 db vékony bőrnégyzet.

Ja és egy kis ragasztóanyag, ami miután megkötött......egyben fogja tartani ezt a ránézésre instabil tákolmányt.

Íme a kész rablónyárs, késes módra. Már csak egy két helyen le kell faragni a fölösleget, és kész......... a kés.

Na meg egy tokot is fabrikálni kell még hozzá. Illőképpen feldíszítve a névadó növénnyel.

Elárulom, hogy már le is lett tesztelve ( mert a kollégám , nagyjából 30 kg kartonlapot vágott föl vele A4-es méretűre ) és meg vagyok elégedve az éltartással.

A kolléga csak egy dolgot kifogásolt. A markolat keresztmetszete túl kerek volt. De hát ilyen ez az agancs. Kerek is, meg görbe is. Jó a markolatvég gömbölyűségéért már én vagyok a felelős. Mellesleg ez a része tetszik a legjobban.

Vittem magammal mindenhova, és ahányszor lehetett használtam is. Vágott húst, zöldséget, gyümölcsöt, fát , papírt, bőrt, és jól boldogultam vele. Az egyetlen apró szépséghibája csak az, hogy a tok bőre, teljesen kifakította a nyírfát, a penge tövénél.

Egy kis tárcsalapos sütögetésnél is jól jöhet, ha az ember fiának, van egy éles kése. Ugye ? És az se baj ha nem gombát kell vágnia. De ha egyszer egy szép erdei gombát látok, le fogom fényképezni vele együtt.

The rusty iron tooth, of the time...

 Csak egy átlagos késnek látszik. De van egy ács barátunk, aki számára ez a kés egy időgép. Hiszen gyermek korában evvel játszott indiánosat. Igen, mi 69-es születésűek, még élőben adjusztáltuk egymást, és nem a képernyőn nyuvasztottunk meg mindenkit. A valaha jobb időket látott konyhai felhasználásra szánt kés, akár ebben a fiókban is lehetett volna. A lényeg az, hogy elfelejtettem előtte, és utána képet készíteni. De nem is ez a fontos, hanem az hogy a gazdája előtt , a szeme láttára változtattam át, néhány filctoll vonással a az öreg rozsdás konyha kést......autentikus ( bár ezt a törzset kevesen ismerik ) indián késsé.

A forma átszabása mellett, a másik változtatást a természet már megoldotta. Hiszen gödrösre változtatta az az öreg szénacél penge felületét. Na ez az igazi szép...........rusztikus mintázat. A természet tökéletesebb munkát tud végezni, mint bármely ember által készített szerszám. Ilyen szép felülettel már nagyon régen találkoztam. De sajnos bele kellett rondítanom, némi csiszolással. Természetesen úgy, hogy a lehető legtöbb maradjon meg, a az eredeti felületből. Meg voltam elégedve az eredménnyel. Az arany középutat választottam. Ez látszódik a kis képen. Már csak egy markolatot kell rá szerkesztenem, és azt lecsiszolnom. Sötétbarna merbaura esett, a markolatnak való anyag választásom. Ezeket a markolatpaneleket, mindenfajta ragasztás nélkül raktam fel, az acélra. Csak a ( szintén rozsdás ) 100-as szög zömítésével értem el, hogy a helyén maradjon a két fapanel. Egy keveset finomí-tottam itt, egy kicsit lekerekí-tettem ott, és már kész is voltam. Aztán még egy tokot is találtam hozzá. Teljes volt az örömöm, hiszen ismét megmenthettem az ......idő rozsdás vas fogától....  egy valaha sokat használt bökőt.

Enya...knife in the dark.

 Aki engem ismer, tudja rólam, hogy milyen zenét kedvelek. Mint a többi embernek, nekem is kb. 14 évesen alakult ki a zenei ízlésem. Két nagy kedvencem lett ebben az időben. Az egyik a Depeche Mode, a másik pedig egy Ír énekesnő,  Eithne Patricia Ní Bhraonáin, vagy másnéven: ENYA. Mindig is elvarázsolt a a hangja. Arról meg nem is beszélve, hogy mindig csodálatos dallamok is párosulnak, az éteri hangjához. Ki ne ismerné, A gyűrűk ura trilógiából, a May it be című dalt.

 De azt viszont kevesen tudják, hogy néhány instrumentális számot is az ő nevéhez lehet kötni. Az egyik ilyen szám, a Knife in the dark. Annyira más mint a többi, kissé melankólikus száma, hogy megihletett engem. Aminek egyenes következménye, hogy ismét kést készítettem. Az volt a tervem, hogy pengeügyileg egy teljesen V-re csiszolt acélt szeretnék. Azért mert Enya sem hivalkodik. De a többi részt feldíszítem, amennyire csak tudom. Ja, és szó szerint ruhát fogok varrni neki, mégpedig bőrből.

A markolatot, agancsból készítettem el. Igen nehéz volt az agancson találni egy olyan részt ami kellőképpen hosszú, és egyenes. Ráadásul úgy kellett kiválasztanom, hogy a csiszolás után se látszódjon a szivacsos rész. Egy kicsit még meg is marattam, hogy világosabb legyen. Aztán csak simán keresztülfúrtam és beleragasztottam.a pengét. A két baknit viszont csontból készítettem. A rétegek kozé pedig bőrt raktam. Némi csiszolás után, pont olyan karcsú markolatot kaptam, mint amilyet elképzeltem. A második képen lehet látni, hogy milyen lett, ruha nélkül és pőrén. Vettem a bátorságot, és ráfestettem Enya logóját. Na de ezek után jött a kedvenc részem. Kelta csomóval (számszerint egy nagy csomóval) díszítettem , mind a ragasztott markolatot, mind a varrott tokot. Aztrán rájöttem, hogy mennyivel jobban mutatna, ha a markolatot borító bőrt is összevarrnám. Bevallom ez a rész, ráadásul praktikussá tette a kést, mert az ujjaim biztosabban állnak a keresztöltések miatt. Még egy turpisságot elkövettem. A tok akasztóját úgy készítettem el, hogy néhány mozdulattal balos tokká is át lehessen alakítani. Ha netalán egyszer.............véletlenül ..............sötétben is használnom kellene.

Pikku Valas, a nesspuukko...

 Mindig is szerettem megmenteni a régi, rozsdás késeket az enyészettől. Megérdemlik. Bár így is csak pár évvel hosszabbítom meg a létezésüket, de úgy érzem, ha ezt teszem, akkor jót teszek. Az egyik lelkes vásárlóm, meglepett egy régi-régi bárddal. Kicsi volt, hajlott, és itt ott repedezett. Látszott rajta, hogy használva volt hajdanán. Még az eredetileg kör alakú lyuk is ( aminél fogva felakasztották ) oválisra kopott rajta az évek során. Sötétbarna, és mély gödrök fedték minden részét. Egyszóval ramatyul festett. A műhelyben egy flex-el kikanyarítottam belőle, azt a részt amire szükségem volt. A markolattüskét elvékonyítottam, és ügyelve arra hogy megmaradjon a patinás részből is jócskán, megcsiszoltam a levezető élt.

  Már olyan régen akartam egy nem mindennapi puukkot készíteni. Az volt a tervem, hogy egy skandinávtól eltérő, és nem megszokott pengeformát, az északi népek késeire hasonlító markolattal látom el. A bárd kiemelkedő fokrésze, arra késztetett, hogy használjam ki ezt az adottságát. Így döntöttem az egyik kedvenc pengeformám, a nessmuk mellett. Aminek puukko markolatot adok. Egyúttal a nevét is megadva így. Összeházasítjuk a nessmukot, a puukkoval, és már kész is a nesspuukko.   Mindig is tetszett ez a forma, és előszeretettel használnám, mind a terepen, mind a konyhában. 

 Úgy vélem, hogy terepre szénacélt, konyhába rozsdamenteset illenék használni. Ehhez képest a Fallkniven F1 nélkül nem indulok el túrára, és a kedvenc konyhakésem, pedig egy Zwilling szénacél, séfkés. De a kivételek amúgy is erősítik a szabályt. Na de ejtenék egy két szót azért, a készítésről is. A markolatnak való agancs kiválasztása tartott a legtovább. Úgy forgattam az ágas részeket, mint suicid mókus a mogyorót, mire rátaláltam a csiszolás után is ideális ívekkel rendelkező részekre. Herótom van tőle, ha a szivacsos rész látszik.

Felirat hozzáadása

Ja, és imádom, ha le vannak csiszolva a barkák róla. Már csak a markolatnak való fát kell megtalálnom, és félig kész vagyok. Hohó ! Az előző késem készítésénél, leesett egy darabka nyírfa. Az pont jó lesz. Az én kisgyepi Istenkém áldja meg Degut, hogy néhanapján amikor itthon jár, akkor hoz nekem ebből a imádni való fából egy keveset. Megbecsülöm ( és fel is használom ) minden darabkáját. Szóval, kifurkáltam minden összetevőjét a markolatnak, és némi ragasztó, és bőr kíséretében nyársra húztam őket. Hagytam egy hetet száradni, és akkor csiszoltam készre.  A végeredmény pontosan olyan lett, mint amit szerettem volna. Ez ám a igazi boldogság. Amikor először kézbe fogtam, rögtön egy púpos-hátú bálna jutott az eszembe., hát ezért lett KisBálna, a neve. Ezen alkalmat megragadva, és egyben búcsúzásképpen ,idéznék az egyik kedvenc költőmtől, Glázser Bozsótól.

-Akármilyen kic'i bálna..........nadrágomból kicibálna.