Tina, a farmeros lány.

Valamikor a 80-as években született egy kislány. A neve Tina. A napvilágot Brazíliában, egy Tramon nevezetű kis falucskában látta meg, ami az Amazonas vidékén található. Nem volt túl sok ideje gyerekeskedni, mivel hamar munkára fogták. Dolgozott erdőkben, és a folyók mentén. De akkor is neki szóltak, amikor gyümölcsöket  szüreteltek. Szinte mindent elvállalt, hogy meg tudjon élni. Később találkozott egy olyan emberrel, aki segített neki kitörni az egyhangú életből, és elröpítette őt Európába. Itt aztán végleg bebizonyította, hogy ő munkára termett. Nem tudtak neki olyat mondani, amit ne tudott volna megcsinálni. Kevés kis szabadidejében se tétlenkedett.

Segített menedéket építeni, faragni, vagy éppen zsákokat bontani. Nagyon szerették őt ! De aztán kezébe vette sorsát, és úgy döntött új életet kezd.  Mivel eddig semmit sem foglalkozott a külsejével, rászánta magát hogy egy-két plasztikai műtéttel, és néhány új ruhával lepi meg magát. Megszabadult néhány dekától, és igazi karcsúság lett belőle. Mivel soha sem volt híve a divatnak, de szerette volna kényelmesen  érezni magát, ezért világos edzőcipőt, kék passzos farmert, és egyszerű fehér pólót választott új ruhájának. Na és vett egy fekete bőrdzsekit is, de azt még be kell karcsúsítani, hogy jól álljon neki. Most már jól érzi magát, és belevágott ( szó szerint ! ) egy új foglalkozásba is. Mégpedig a gasztronómiába. Ha minden jól megy akkor nagyon sok ételt fog el-ő-készíteni. Köszönhetően sok éves rutinjának, játszva szeleteli a szebbnél szebb húsokat, és az ínycsiklandozó gyümölcsöket, zöldségeket is. Néha még, a fogait is használja ! De mindenki elismerően tekint rá, mert szerény, rokonszenves, és nagyon kitartó. És még mindig nagyon szeret dolgozni ! Ennyi volna Tina, a kis farmeros leányka története. Aki pedig kíváncsi, hogy hogy nézett ki régen annak itt van egy fotó róla.

Ami másnak egyenes, az nekem a fejesgörbe.

Helyesebben, amit más egyenesnek lát, az nálam meg se közelíti az egyenest. Na, így már jobban érthető. De hogy teljesen tisztába legyünk avval, hogy miért is lovagolok ennyire a geometriai kifejezéseken, elmondanám, hogy kaptam egy törött pengéjű, és elcsavarodott markolatú bicskát, az egyik vásárlómtól. Avval a jelszóval, hogy te biztos tudsz kezdeni valamit vele. Jelentem, tudtam. Miután kiszabadítottam a penge tengelyét, és megláttam hogy szinte semmi bonyolultság nincs az elkészítésében, neki is álltam..................Levágtam egy darabka 3 mm-es köracélt. Ennyi ! A pengét már egy kicsivel nehezebb volt elkészítenem. De mivel alapanyagom, és időm is volt, bátran nekiláttam annak is. Ki kellett következtetnem a formát a törött darabkából. És számolnom kellett avval is, hogy én nem tudok körömvájatot készíteni. Mert akkor nem egy határozott félköríves alakzat lett volna, hanem sok kicsi rovátka.Ugyanis kotyog a kis-flexem tengelye ! Így hát szélesebbre hagytam, azon a részen a foknál, hogy az ujjbegyeimmel meg tudjam majd fogni. Sitty-sutty, és már ott is volt a kezemben a hellyel közzel elvékonyított, ( és a V-re köszörüléstől kezdve, a konvex levezetőélen át, a széles élszalagig, mindent magába foglaló ) penge. Következett a markolat kiegyenesítése. Azaz, simán satuba fogtam, és ellentétes irányban megcsavartam a markolatot. S mivel a markolat alapját is 1 mm-es sárgaréz lemez alkotta, igen könnyű dolgom volt. Akkor csapot bele, és zömítsünk egy kicsit. Aha, ha ez ilyen egyszerűen menne. A rugó, és az időjárás is ( mivel épp egy égszakadás közben kellett felszaladnom a műhelyből, szépen megáztam, és meg is lett az eredménye, egy enyhe lefolyású meghűlés képben )  ellenem dolgozott ! De a satuval ezt is megoldottam. A zömítést viszont elk..tam. Nem kicsit, mert nagyon. Addig zömítettem, amíg elkezdett meghajolni a tengely. Zárt állapotban nagyon látszik hogy nem stimmel valami, de kinyitva viszont minden illesztés kiegyenesedik rajta. Nálam így egyenesedik ki, még a fejesgörbe is. A használhatóságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy édesapám evvel reggelizik azóta, és csak annyit mond.........néha, és ..........akkor is csak halkan. - Fiam, vágja ez a szalonnát is mint, Sallai f...a a szappant ! Vagy Fa szappant ? Én már nem vágom.

Stalker, a Zónából.

A helyzet az, hogy én is szeretem a filmes késeket. Ennek tetejébe sci-fi rajongó is vagyok. A minap, böngészés közben, arra lettem figyelmes, hogy valaki a 10 legjobb fantasztikus filmet, sorrendbe állította. Sokat láttam közülük, de a legjobbat ( a kritikusok szerint ) még nem láttam. Nosza, gyorsan beszereztem, egy jelképes összegért, az egyik multiban. Mit ne mondjak.............az első alkalommal, szégyen nem szégyen, de elaludtam rajta. Hülye kritikusok mit láthattak ebben ? Vagy, lehet hogy ők is egy jót aludtak közben ? Talán álmot is láttak ? Sok a kérdés, de a válasz egyszerű.  

 A Stalker című film, valahol Oroszországban játszódik. Ott is, leginkább egy bizonyos, Zóna nevezetű, a külvilágtól elzárt, és ezáltal emberi tevékenységektől már nem zilált térségben. Ahol nincs más, csak romok, és a természet. Két ember elindul, egy stalker ( hivatásos cserkelő ) segítségével, hogy felkutasson egy bizonyos szobát, ami teljesíti az oda eljutott ember vágyait. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a stalker olyan, de olyan szintű alázattal viseltetik a Zóna, és a természet iránt, hogy az példaértékű. Másodszorra már könnyeket hullattam, mert megérintett ez az érzés.

 Kicsit később, úgy gondoltam, emléket állítok neki. Mégpedig egy kés által. Amit minden bizonnyal szívesen vitt volna magával a főhős is. Kiválasztottam egy 7 mm vastag lágyított laprugó darabot alapanyagnak. És nem sokat tököltem a formájával, mert mostanában beleszerettem egy SOG tőrbe. Ha látszódik a végeredményen, hogy melyikre, annak felettébb örülök. De markolatnak én fát képzeltem el, és nem akartam ragasztót sem használni. A merbaunak, gyönyörű mélybarna színe van. Tökéletes ! Az átmenő csőszegecs pedig, ha ügyesen vésem ki a fában a markolattüske helyét, elégnek kell lennie, hogy fixen rögzüljön a penge. Nem volt egy leányálom, de sikerült összehoznom. És a pengén is............a szokásos  belecsiszolós hibáimat. Nem is én lennék, ha minden stimmelne. Különben is számomra nem a tökéletesség, és hibátlanság a lényeg, hanem az hogy újra kést készíthettem. Számomra ez az élmény, nem az X-fucktor. Kimentem hát, és tüzet raktam fenyő, bükk, és tölgyfaágakból, mert úgy vélem, így benne lesz az erdei fák szelleme is. Csodálatos élmény volt a tüzet nézni ! Kikapta az az ember fiát, ebből a rohanó világból, egy kevés időre. Úgy is mondhatnám, hogy megnyugtatott a tűz ropogása. Pláne úgy, hogy tudtam hogy a közepén ott lapult az én késem is. Más dolgom már nem volt, csak az hogy rárakjam a markolatanyagot, és megcsiszoljam egy kicsit. Éppen csak annyira, hogy ne törje fel a tenyerét a Stalkernak !!! Nem hiszen hogy valaha is eljutok a Zónába. De nekem nem is kell, mert az én vágyaim sorra teljesülnek. Ezt a mondatot pedig kifejezetten, csak egy hölgynek írtam le !

Balalajka.

Valahogy mindig úgy sikerül, hogy egy kontúros kés után puukkot sikerül csinálnom. Többet is. Imádni való amikor az egyszerűség teret nyer egy késben. Többek között, ezért szeretem annyira a skandináv késeket. Csak beledugom a fába a vasat, és már kész is. Majdnem így van. De nem sokkal bonyolultabb, mint az a bizonyos  matekházi elkészítése. Fogjuk laposvasunkat, és megfeszítjük a lapos hasunkat. Ha nem hajlik el, akkor tökéletesen megfelel számunkra. Elhúzzuk párszor a szalagcsiszoló előtt, amíg kellőképpen el nem vékonyodik. Az alsó részét ( ami ugye markolattüskeként fog a továbbiakban szolgálatot teljesíteni ) pedig elkeskenyítjük. Keresztül fúrunk két ( 3 milliméteres ) lapos vasat ( ezt már lehet hogy el tudjuk hajlítani a hasunkon ) és kireszeljük belőle a tüske helyét. Keresünk hozzá a tűzre való között, egy jobb sorsra érdemes nyírfa ( hát ezért lett Balalajka a neve ) ágat, amin még nem is olyan régen a rigó fütyörészett, és két oldalról megpróbáljuk a furatokat eltalálni egymással. Belecsomeszkolunk egy kevés ragasztót az üregbe, és felfűzzük a tüskére a cuccokat. Különösen ügyelve arra, hogy piros színű nyugtaalátét is kerüljön a nyársra. ( Nem is beszélve arról az egyszerű markolatgombról amivel az egészet rögzítettük. Ami szimpla M6 csavaranya, és simán elkalapáljuk a tüske végét, és utána henger alakúra csiszoljuk.) Egy órát várakozunk, vagy kettőt, vagy kettőt, és egy kicsit, és a fölösleges anyagokat eltávolítjuk az egyénire sikeredett rablópecsenyénkről. A végeredményt pedig ízlésesen fölöztetjük bőrruhába. Ennyi ! Na de ha valakinek még most sem jött meg a kedve puukkot készíteni, az nézze meg legyen szíves a következő videót. Egy nálam nagyságrendekkel szakértőbb ember tálalásában. Ja, és miután elkészítette élete első kését, elégedetten dőljön hátra, és bontson fel egy sört magának. Mert megérdemli !

Green-Co. A Két-Szaki koprodukciós iroda, legújabb kése.

Mindenkinek eljön az az idő, amikor olyan dologba vág bele ( szó szerint ) amit még nem csinált. Na nem arról van szó hogy tőzsdézni kezdtem, hanem arról hogy olyan jellegű kést készítettem, amilyet eddig még soha. Bár egy pár kukrin már túl vagyok, de azoknál egyszerű szablya élezést kaptak a vasak. Itt viszont............de kezdjük az elején a történetet ! A " délalföldi " kollégám kitalálta, hogy készítsünk együtt egy kést. Erős felbuzdulásában, nem átallott elküldeni nekem egy pár tervezetet. Én pedig kiválasztottam belőlük a legszimpatikusabbat. Egyetlen egy kikötése volt csak. Csináljak valami olyan dolgot ezen a késen, amilyet eddig még nem tettem. Mivel nagyon szeretem az ilyenfajta kihívásokat, rögtön tudtam, hogy egy olyan késtkészítek, amelyik két fajta élezést fog ötvözni. Nem új keletű ez a megoldás, hiszen sokan alkalmazzák már. Ilyen kés példának okáért, a Mora 2000, vagy az Extrema Ratio kukrijai. Na, bemondtam a két végletet ! Ha viszont kisebbre veszünk egy nagy kést, akkor azt már nem nagyon lehet használni olyanra mint a nagy társát. Egyszerűbben fogalmazva, más könnyebb feladatot adunk neki. Ezt a jelentéktelen problémát úgy oldottam meg, hogy díszkést készítettem. Többek között azért, mert az alapanyag ( ami KO 33-as saválló lemez volt ) a nem éppen az edzhető acélok táborába tartozik. Kicsit keményebb lesz ha megpróbálják hőkezelni, de az élét egyáltalán nem fogja tartani. Kit érdekel ? A papírt vágni fogja ! Na de a lényeg az, hogy flexeltem, csiszoltam, reszeltem, fúrtam, vágtam, ragasztottam, és ismét csiszoltam. Ebből a felsorolásból a reszeltem rész tartott a leghosszabb ideig. Próbált már valaki síkba reszelni egy olyan beöblösödést, mint amit ennél a késnél a konkáv részen lehet látni ? Minden bizonnyal. Nekem nem volt egyszerű. Annyira nem, hogy a skandináv él, konvexre sikeredett. Szóljon valaki, ha valami nem világos ! Hogy a két fajta él ( ja, mert a hegy felőli részt pedig V-re szerettem volna csiszolni )  találkozásáról már ne is beszéljek. Nem egyszerű dolog a geometria, annyi biztos. De a tudásomhoz ( ??? ) képest, végrehajtottam a feladatot. Ehhez képest a markolat elkészítése, közönséges ujjgyakorlat volt. Pontosan erre a késre várt az a micarta ( ha lehet így nevezni, a 65M gyakorlóból, és epoxigyantából készített , és satuban összepréselt anyagot) amit még pár éve készítettem. A piros fíber, és a 8x1,5-ös csőszegecsek pedig már kötelező kellékek, ha kontúros kést készítek. S hogy a végeredmény kinek fogja elnyerni a tetszését ? Remélem a kollégáét igen. Mert ha nem..............akkor lemegyek hozzá, és............kihegyezem a ceruzáját ! Azt még talán vágja a Green-Co.

Kakukktojás.

Három tojás is látható a képen, de a mi a lényeg az ott van középen. Nem mondható éppen nagynak, mert éppen csak elfér három ujjam a markolaton. Azért lett ekkora, mert ennyi anyagom maradt a gépi fűrészlapból. Nem dobunk ki semmit ! Az amorf, és bevágásokkal elcsúfított acéllapból ennyit sikerült kihozni. Itt ott kicsit lekerekítettem, és pillanatok alatt ott volt a kezemben egy 50 mm " hosszú ", ámde 60 mm-es élszalaggal rendelkező penge. Abszolút legális méretű tehát. Bár nem hiszem hogy hordanám. Pedig akár a nyakamban is elférne. 
 Azonnal ráhívják az emberre a rend őreit, akármilyen kicsi késről is van szó. Tehát, nem.

Pedig a képen látszik, hogy alig nagyobb mint egy MARS szelet. Még a színe is hasonlít rá, hiszen a mahagóninak némi mézolajjal való beeresztés után, pont olyan a színe mint a csokinak. Persze annak nincs ilyen szép erezete. Cserébe viszont ehető. Az én kis kakukktojásom, legfeljebb a vashiányos embereken tudna segíteni. De csak azokon, akik szeretik az északi formavilágú késeket. Akármilyen kést is akarok készíteni, a végén többnyire puukko lesz belőle. Lehet hogy el kellene költöznöm a Skandináv- félsziget valamelyik országába. Ott orrba szájba készíthetném őket. Bár, szerintem van elég ember rajtam kívül aki erre adta a fejét.  Ráadásul, kurva hideg is van. Én meg azt nem bírom. Nagykabátban pedig nehéz dolgozni. Klottgatyába ! Na azt már szeretem. Igaz nem kellett sokat ügyködnöm evvel a késsel, mert csiszolással, ragasztással, csőszegecs készítéssel ( bizony bizony, még az is belefért ) sem dolgoztam rajta 2 óránál többet. De az a két óra, kedvemre való volt. Ezalatt akár jó filmet is megnézhettem volna. Igen, de akkor mit babusgatnék, amikor rám jön az öt perc, és félóra lesz belőle ? Ja, hát a DVD-t. Higgyétek el, az nem okoz akkora örömet számomra, mintha a kakukktojásomat szorongathatom.

AMA-KAI. Avagy, a sufnikésesnek nem sír a szája, ha tantoja egy shirasaya.

Vannak dolgok, amiket bármikor megtehetek. Ezek közé tartozik az olvasás, rajzolás és a  késkészítés. Mind a három a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Mondhatni egyiket jobban szeretem, mint a másikat. De azért sejtitek hogy mit élvezek a legjobban. No, néha azt is ! De ha a kezemben egy vasdarabot tarthatok, azonnal késztetést érzek a " hómmédknájfméking " iránt. Igyekszem mindig valami újat kipróbálni. Most egy olyan kést készítettem amilyet eddig még nem próbáltam. A tantoról sokat olvastam, de eddig jobbára az amerikai stílusú heggyel találkoztam.

De miután böngésztem egy keveset, megtudtam hogy az eredetieknek, nem is olyan a hegye, mint a maiaknak. Tradicionális Japán tanto késeknek, nem törik meg olyan durván szögben a két él találkozása, hanem szép, egyöntetű ívben megy át a kissaki résznél. Nosza, papírra vetettem az elképzelésemet, majd ezt átvetítettem egy 7 mm vastag laprugó darabra is. Nem volt túl bonyolult, hiszen 220 mm hosszú pengét képzeltem el, 110 mm rövid markolattüskével. Ez ugye 2:1 arány, ha jól számolok. Ugyanezt az arányt akartam tartani a levezető él kialakításánál is. Különösebb gondot nem okozott hogy a formát nagyjából kivágjam. Bár a vékonyabb acélokhoz szokott ujjaimnak, kissé megterhelő volt. Ekkor még nem gondoltam arra hogy ez csak a kezdet. Ott álltam a 1,5 Kw-os villanymotorral meghajtott csiszológépem előtt, és szembesültem a ténnyel, vastag anyagot baromi nehéz csiszolni. Haladtam is, meg nem is. Pedig a laprugó szakszerűen ki volt lágyítva. Kacifántosokat káromkodva, elodáztam a vasanyag megmunkálását. Elhatároztam hogy másnap veszek egy új reszelőt, és avval alakítom ki a levezetőél ideális szögét. Az egyik képen a nyers pengét tartom a kezemben. A másikon pedig láthatjátok a ( szolid 2 és 1/2 órás ) reszelés utáni állapotot. Mind a vasat, mind az őt formálni akaró embert, megviselte ez a munkafázis. Némi súlyveszteséget könyvelhettünk el, ami mindkettőnk előnyére vált. Úgy izzadtam mint a ló ! De alakult már, és ez a lényeg. Fabrikáltam egy habakit is, egy darabka rozsdamenetes csőből, csak hogy teljes legyen a alkotórészek listája. Szimplán összenyomtam satuban, és rákalapáltam a penge formájára, majd megcsiszoltam. A sirasaya egy olyan kés, vagy kard, aminek nincs hárítólapja, az az tsubája. Viszont cserébe, egyazon fából van kialakítva, tsuka, és a saya is.  Hozzáláthattam hát a markolat, és a tok elkészítéséhez. Merbauból ! Csodálatos erezetű ez a fa. Érdemes arra hogy minél több látszódjon belőle. Mivel nem volt megfelelő szerszámom, ezért az én " drága barátommal " elvágattam hosszába, az egyik 400x68x22 mm-es tömbömet. Így lett két 10 mm vastag falapom, amiben kivéshettem a éltest, és a markolattüske helyét. Itt jegyzem meg, hogy soha ne készítsük passzosra a penge helyét. Én ezt tettem, és az időközben hegesztőpuskával megedzett acél úgy beleszorult a faragasztóval összeolvasztott tokba, hogy az valami csuda. Mire ki tudtam annyira reszelni, hogy belecsússzon, addigra elhagytam az agyam is. De már csak dekopír fűrésszel kellet körbevágnom a fát, és meg kellett csiszolnom. Ismerem ezt a fát, és megtanultam hogy lehet hatékonyan csiszolni. Oda kell nyomni bátran a szalaghoz, mert nem fog megégni. Ennyi. Keresztül nyomtam a tüskén, és a markolaton kialakított furatokon egy 3 mm-es acélrudat, ami szépen fixálta az, azóta fényesre polírozott tantot. Némi díszítést is eszközöltem, néhány kígyóbőr mintázatú papucspánt képében, és késznek nyilvánítottam a shirasaya projektet. Nem titkolom, ajándéknak szántam a legújabb késemet egy olyan ember számára, akit nagyon nagyra tartok. Tegnap át is adtam neki. Meglepődöttség, és egyben gyermeki öröm látszott az arcán. Az enyémen is. De szerintem megérdemli, mert aki manapság a munka mellett élsportolással is foglalkozik ( és mind a kettőt nagyon eredményesen műveli ) az többet is meg érdemelne. Én nem tudok mással kedveskedni ennek a hölgynek, csak avval a dologgal, amit szívből tudok csinálni. Egy olyan késsel ami olyan lett, mint Ő. Kemény, céltudatos, és egyben szemet gyönyörködtető. Akire ( és amire ) öröm ránézni, a nap bármely percében.

Öreg kés, nem vén kés.

Biztos vagyok benne, hogy ilyen mondás nem létezik. De ez engem egy cseppet sem feszélyezett abban, hogy egy rozsdás, és életlen bökőből.............egy kevésbé rozsdás, és éles kést varázsoljak. Elvégre erre való a szalagcsiszoló. Meg a sasszemem, ami észre vette a " japánbirs " tövében megbújó kerti szerszámot. Nagyon sokra becsülöm a régi dolgokat. Ami a legjobban tetszik bennük az a patina. Bár megviseltnek tűnnek, de ez vajmi keveset von le az értékükből. Mindig lehet rájuk számítani, mert bírják a gyűrődést. Régen még odafigyeltek arra, hogy miből készülnek a használati tárgyak. Manapság pedig csak a darabszám számít. Az pedig többnyire a minőség rovására megy. Na mindegy nem panaszkodom. Miután szerét ejtettem az élezésnek, rögtön ki is próbáltam. Faragtam vele egy bokent, nyírfából. Nem egészen 10 perc alatt. Szerintem nem csak én élveztem a munkát, hanem a kés is. Biztos hogy örül neki, hogy nem csak sárkaparásra használjuk az elkövetkezendő időkben.

Kacor király kése.

Ki ne ismerné Kacor király meséjét. Ha létezik ilyen ember akkor a " Zsátubén " pótolhatja ezt a, hiányosságát. A történet lényege az, hogy Kacor királyt még egyik állat se látta, de mindenki rettegi. Na ezt az űrt akartam én betölteni evvel a késsel. Na de komolyra fordítva a szót. Végeztem egy felmérést, miszerint hány ember ismeri a kacorkést. Jelentem az idősebb korosztály jelesre vizsgázott. Így elindulhatott az én mesém is. Rajzoltam, és vagdostam. Egyenlőre csak kartonból. Aztán már el is képzeltem hogy milyen anyagokat fogok felhasználni. Azt mondta egyszer az egyik barátom: - Könnyű neked Janika ! Egyik héten megálmodod, a másik héten meg már meg is valósítod az álmaidat.

Van igazság benne. Rendesen bele tudom élni magam egy egy új " projektbe ", ha szabad ezt a divatos kifejezést használnom. Tudtam azt hogy gatterlapból lesz a penge. Azt is sejtettem hogy bükköt fogok választani a markolatom anyagának. A többi már gyerekjáték volt. Kivágtam a 2,5 mm vastag lapból a formát, és kb. 15 perc alatt kicsiszoltam a levezető élt. Skandináv lett, mert ezt az éltípust kedvelem a legjobban. Tényleg............ha úgy nézzük, akkor megint egy puukko-t késztettem. Milyen meglepő ! Egyáltalán nem unom a markolattüskés késeket. Roppant könnyű elkészíteni őket, és egyszerű kialakításuknak köszönhetően, nagyon kézre állóak lesznek, és hihetetlen vágási tulajdonságokkal fognak rendelkezni. Pont ez a két dolog ami egy jó kést szokott jellemezni. Ilyen szempontokat nézve nem csoda ha preferálom a puokkokat.

A munka szokásos menetben zajlott. Kifúrtam a markolattüske helyét a bükkfában.

Jó nagy fúróval. Nem akartam úgy járni mint a múltkor. Elkészítettem baknikat, azaz kireszeltem a helyét a tüskének a bakelit lapokból. Kivágtam két kis fiber lapot, és kikevertem a két komponensű ragasztót. Feltűztem az összetevőket a tüskére, és hagytam megszilárdulni azt. Majd hozzáláttam a markolat csiszolásához. Csak a nagyját csiszoltam géppel, mert azt vettem észre, hogy kézzel sokkal szebb ívű, és tetszetősebb markolatot lehet készíteni. Hiába, a fordított csiszolóvásznas kézi munkát semmi nem tudja űberolni. A végén már csak annyi dolgom maradt, hogy valamivel eltüntessem a tüske kilógó részét. A nyílvessző hegye, pont alkalmasnak tűnt erre a problémára. Nem egészen fél perc alatt, késznek nyilvánítottam a a kacort. Tudom hogy egyáltalán nem is hasonlít a manapság ezen a néven futó oltó-metsző bicskákra, de hát nekem nem is az volt a célom, hogy olyat alkossak amit már láttam valahol. Tetszik, és kész ! Akarom mondani: Tetszik, és kés !

Piszkált Fiskars.

A kánikula miatt kicsit elhanyagoltam a műhelyben való tevékenykedést. De azért nem teljesen. Az egyik ismerősöm keresett fel a munkahelyemen egy rajzzal, és egy késsel. Amit az, alakítsuk már át egy kicsit jelszóval rám is bízott nyomban. Meg annyit mondott még, hogy használni fogja, úgy hogy masszív legyen a kicsike. A rajzon egy markolatpanelos kést láttam, de markolattüskével a belsejében. No fene ! Hol itt a probléma ? Átcsiszoljuk, és kész. Mivel nagyon jó kedvem volt amikor ezt a kést készítettem, ezért megengedtem magamnak azt a luxust, hogy néhány aprósággal színesebbé tegyen az amúgy praktikus ( és unalmas fekete ) markolatot. Mahagónira esett a választásom a fáim közül. Könnyen alakítható,mégis elég kemény nyélanyag. Pont jó erre a célra. Gondoltam egyet, és 20 perc alatt csináltam csőből és valami zöld izéből, meg egy kevés sárgaréz drótból, mozaikszegecsnek látszó tárgyakat. Két DVD-tok darabka, és egy piros fíber lett még felhasználva, az új markolathoz, némi két komponensű ragasztóval. A kivitelezés nem lett tökéletes. De hát én sem vagyok az. A lényeg az, hogy a gazdájának elnyerte a tetszését. Aki azóta is töretlen lelkesedéssel használja húsfeldogozásra. Mivel kényelmesebb, és tenyérbe simulóbb lett, ezen nem is csodálkozom. Használja egészséggel. Ja, és meg is éleztem neki annyira, hogy a " jellópédzsisz " sarkát egy laza mozdulattal le lehessen nyisszantani vele. Mert élezni még tudok ! Egy kicsit.

Nova, a Norvég vadász puukko.

 Előre is elnézést kérek azoktól, akik azt mondják hogy egy kés legyen nemes anyagokból. Teljesen egyetértek velük. De a múltkor a Késportálon láttam egy olyan kést, amitől teljesen begerjedtem. Gondoltam, én is megpróbálok egy olyat készíteni. Na nem éppen a formája tetszett annak a késnek, hanem a markolata. Ami úgynevezett micartából volt. Ez csak annyit jelent, hogy műgyanta, és szövet felhasználásával, egy kompozitot készítünk. Az én választásom a szövet terén, egy egyszerű konyharuhára esett. Penge terén pedig egy Degu által, Norvégiából hozott, nyers puukko pengére. Két alapanyag már meg volt, amikor utána néztem a kötőanyagnak is. Azt tudtam hogy legalább 1 dl műgyanta kell ahhoz hogy szilárd legyen a markolatom. De nekem csak egy feles pohárra való jött össze. Akkor egy kicsit improvizáltam ! A belső részre két komponensű ragasztót használtam, a külső részt pedig a műgyantával itattam át. Ehhez viszont először két határolót kellett csinálnom bakelitből. Mert az bevált már a Zephyr nevű késemnél is. 

De mindenek előtt meg kellett csinálnom a skandináv típusú leélezést. Volt ugyan eredetileg, de az csak 4 mm széles volt. Azt mondta Degu, amikor átadta a pengét, hogy :- A magadfajta örömkéses, biztos ki tudja igazítani, hogy pofásabb legyen ! Jelentem ki tudtam igazítani. Olyan éle lett, hogy a maszkolást minduntalan átvágta. Pedig alig nyomtam hozzá az élhez a maszkoló szalagot. És nekem még ezek után kellett megcsiszolnom a markolatot. Egy rossz mozdulat, és pillanatok alatt félbe vághatom a kari-erem. De megoldottam. Hagytam egy napon át kötni a ragasztókat, és másnap boldogan kezdtem hozzá a csiszoláshoz. Gyorsan haladtam, mert nem volt nagyon kemény a házi készítésű micarta. Az igazinál, nagy nyomáson préselődik bele a gyanta a szövetszálak közé. De ebben az esetben csak a erőteljes markolászással lehetett tömöríteni az anyagot. Na ezért lett puha az én micartám. Így sem lett rossz. Ellenben nagyon érdekes lett a markolat mintázata. Volt olyan vevőm, aki meglátta a munkahelyemen az asztalon, és  megkérdezte hogy :- Baconnal van betekerve a késed ? Elkerekedett szemmel néztem rá, de aztán már együtt nevettünk a beszólásán. Van abban valami bizarr, hogy egy darab rongyból, és némi ragasztóból kés markolatot lehet készíteni. Legközelebb viszont visszatérek az egzótákhoz. Mert tervekkel, és ötletekkel nagyon, de nagyon teli van a fejem.

Fehér Holló. ( Avis Alba )

 Nem fogok most túlzott okfejtésbe ! Sajnos az internet ördöge kitolt egy kicsit velem. De ígérem vasárnap este, mindent leírok a legújabb késemről. Elöljáróban csak annyit, hogy félig puukko, félig integrált kést készítettem................Most vasárnap van, és ahogy ígértem, bővebben írnék a kissé innovatívra sikeredett késemről................na nem teljesen, csak félig. Tudomásom szerint azt a kést nevezik integráltnak, amelynek a kézvédő keresztvasa, és a markolatvége, és természetesen a pengéje is egyazon acélból készül. Tulajdonképpen nagyon is egyszerű dolgunk van. Hiszen fogunk egy darab, viszonylag vastag vasat, és a fölösleget eltávolítjuk róla. Pont mint a szobrászat. Én nekem nem volt kedvem annyit csiszolni, ezért úgy döntöttem, hamis integrációt ( más szóval egységesülést ) készítek. Amihez ugyebár a hegesztőgépet be kellene üzemelnem. Nálunk ez a szerkezet, megközelítőleg 80 kg-os, tehát pontosan annyi mint az én súlyom, de legalább kerekeken gurul. Nekem viszont nincs ki mind a négy kerekem, és azonnal hozzá kezdtem az eszeveszett művelethez. Itt jegyzem meg, hogy szakszóval szólva " taknyolni " tudok, és nem hegeszteni. Ez a végeredményen meg is látszódott. Az alapanyag választásnál könnyű dolgom volt, mert egy olyan acélt ismerek
ami el tudja viselni az effajta megpróbáltatásokat. A gyalukést ! Csak a feszegetést nem fogja majd bírni az új késem. Tehát az  " összekókányolás " után már csak csiszolnom kellett, és közben kigondoltam hogy milyen fából lesz a markolata. A két hegesztés között elkeskenyítettem a markolattüskét, és kimartam a helyét a két gőzölt bükk ( helyett............ kőris ) lapocskából. Ezek lesznek a markolathéjak, és egyben ezek adnak helyet a rejtett markolattüskének is. A többit majd a kétkomponensű ragasztó megoldja. A vonalvezetés egyszerű, a kés pedig masszív lett. Csak egy kicsit csúszkált a kezemben, mert túl egyszerűek lettek a vonalak. Nem baj, majd reszelek bele ujjtámaszt. Aha...............ahogy azt Spíderman Móriczka elképzeli ! Olyan kemény lett a penge, hogy még a flex-korong is alig akart belekapni.

Határozottan elégedett voltam a kissé egyénire sikeredett acél edzéssel. Ki hallott már olyat, hogy ívhegesztéssel keményítjük meg az anyagot. Én még nem. De az nem jelent semmit. Miközben a kezemben forgattam, eszembe ötlött hogy még nevet sem adtam neki. Rágyújtottam, és felvettem a szemüvegem is. Ettől ugyanis okosabbnak érzem magam. De csak az a gondolat motoszkált az elmémben ( ??? ) hogy nagyon ritka a tört fehér markolatos kés, kis hazánkban. Legalább annyira mint az a bizonyos.................fehér holló ! Ez az ! Ez lesz a neve. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy néhány szakember találna e hibát ( az illesztési hézagok, az abrazív eljárás , és a hegesztés nyomainak eltüntetésén, stb............kívül. Én nem. Olyan lett mint én. Tele forradásokkal, és szépséghibával, de mégis valahol ( még keresem én is hogy hol ) szép.

Katalin Cárnő, avagy méltóság a késben.

Nagyon sok embert becsülök ezen a világon. Van akit a tehetsége miatt szeretek, mert angyalok hangján énekel. Van akit azért, mert a tudása olyan szinten van, ami fölötte áll az átlag emberének. Megint másokat azért, mert életrevalóak. Van akit a humora miatt kedvelek. De mind közül, azokat az embereket szeretem a leginkább, akik alázattal viseltetnek a munkájuk, illetve választott szakmájuk iránt. Ezek közé tartozik, az a hölgy is, aki egy kis baromfiboltot vezet Hódmezővásárhelyen. Nem kis sikerrel, hiszen cége még mindig talpon van. Ez a mai világban az egyik legnagyobb eredmény. Tőle kaptam egy olyan kést, ami a bolt átalakításakor találtak.   

Róla neveztem el ( ez egyértelmű volt számomra ) a legújabb késemet, nagyrabecsülésem jeléül. Megérdemli ! Ja és Ő tudja, hogy nézett ki a kés azelőtt, mielőtt átalakítottam egy kicsit. De azért annyit elmondhatok, hogy valamivel hosszabb, és rózsafa markolata volt, egy kevés díszített alpakka baknival. A vércsatorna is már benne volt. Az átalakítást avval kezdtem, hogy a kissé " hanyattesős ", konyhai szolgálatra fogott eszközt kiegyenesítettem. Magyarul a pengehátat egy vonalba csiszoltam a markolat hátával. Közben a hegy csorbulását is orvosoltam. Nem volt túlságosan nagy mértékű, de mindenképpen javításra szorult. A penge élezése, egyébként a roppant érdekes kategóriába tartozik. Ugyanis V-re van köszörülve, de egyben konvex élezést is kapott. Ezáltal kevésbé sérülékeny a az él.Hogy ezt már régen is tudták, azon viszont meglepődtem. Mi után kicsodálkoztam magam, elővettem a....................fa...............ládikámat, és kivettem belőle, a Zé barátomtól kapott, csomoros akácfa lapocskát. Pont akkora volt mint amekkora kellett. Egy kis csalással ! Inkább a ricassotól a markolat végéig, folyamatosan vékonyodó részből csiszolok le, mint hogy más markolatanyagot kelljen alkalmaznom. Többek között, ezért lett rövidebb az eredetinél. Azt viszont nem bírtam ki, hogy ne rakjak a markolat panelok alá egy kevés piros alátétet. Úgy éreztem illik hozzá. Ez pont olyan számomra, mint amikor egy nő piros bugyit vesz fel. Egyből megszépül tőle. Még akkor is, ha történetesen félre van csúszva. Kipróbáltam egy új ragasztót, mert a régit, amit eddig használtam, sajnos kivonták a forgalomból. Egész jól ragaszt. Csak én bénáztam egy kicsit a pillanatszorítókkal, és ezért lett vastagabb az egyik oldalon a fíber. Soma Bear komám szerint, ez lassan a védjegyemmé válik. Mármint az, hogy valamit mindig elrontok egy késen. Na de ez semmi ahhoz a mintázathoz képest, amit a csomoros akác, a csiszolás után kiadott. Nagyon tetszik ! Remélem Katalinnak is tetszeni fog, akinek ezt a kést ajánlom.

U.I.: Hagy említsek meg egy másik Katalint is,  aki a kedvenc nedűm ( a pálinka ) avatott szakértője, és egyben a újdonsült vicceim ( én pedig  az ő viccei ) első számú hallgatója, kritikusa. Hallatlan humorérzékkel van megáldva. Ez nőben, nagyon nagy kincs ! Ez manapság unikumnak számít. És higgyétek el, nagyon jól mutat a gömbölyödő forma, a sok ugyanolyan alakú üveg között. Egy kicsit neki is ajánlom ezt a kést.

Dotted, avagy a pöttyös bökő. Írta: Röjtő Jönő.

– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.

 Na..........! Ez a kis idézet, nem az én késemről szólt. Bár rezeg a léc, hogy egyszer elkészítsem...............inkább arról írnék, amelyiket egy vendégségben való pizzázás alkalmával ötlöttem ki. Kicsit agylövéses vagyok, hogy még ekkor is a késeken jár az eszem, de aki ismer, az elnézi nekem. Ha valaki még nem " vágná " hogy miről is van szó, akkor elárulom, hogy nem is a pizza, hanem a piros színű és háromlábú távtartók inspiráltak engem. Legyen a formája egy egyszerű, lapos, mégis kellőképpen legömbölyített. Van még egy kevés bakelitem, ami tökéletesnek tűnik erre a célra. Már csak egy problémám volt. Miből legyen a penge ? 

Mivel a fiókomban nem leltem semmit, ezért másik fiók után néztem. Egy apró konyhai balesetnek köszönhetően ( benne maradt kés a tepsiben, a melegíteni kívánt rakott burgonyával együtt ) konyhában ráleltem az ideális alapanyagra. A markolat simán leolvadt a kis Fiskars Santokuról, elővillantva a csökevényes markolattüskéjét. Nem is bonyolítottam sokat a dolgot, mert nyomban kitaláltam, hogy ha a markolatpanelek piros műanyag " szegecsekkel " lesznek rögzítve, akkor piros " fíbert " is tehetnék a héjak közé. Csak pont annyit( 4 db-ot ), amennyi a penge ( kemény 2 mm-es ) vastagsága. Ja, és a fölösleges acélt is eltávolíthatnám a pengéről ! És még avval sem kell foglalkoznom, hogy levezető élt készítsek, mivel az átalakítás után is, csupán 0,7 mm volt az élnél a vastagság. Oldalanként 15°, és már kész is az ideális élszög. Na de ezek számok, amik engem nem is izgattak, mert csak csiszoltam, csiszoltam, és még egy kicsit csiszoltam. A végeredmény nem lett a világ legrondább kése, de szerintem benne van az első százban. Ezt akartam ellensúlyozni  ( no meg a sok szürke téli napot is ) azzal hogy körberaktam sok szép színes nockkal.

Jan-bya, a tűzről pattant kés.

Nem lehet mindig új kést csinálni ! Na !!! Ezt is ki tudtam mondani. Néha engedni kell a csábításnak, és simán meg kell venni azt a kést ami tetszik. Én ebbe aa késbe, első látásra beleszerettem. Meg is vettem. Hogy mi tetszett benne ? Az hogy nincs semmi csicsa rajta. Alig vártam hogy adjak neki munkát, és kipróbálhassam. Ne gondoljatok valami nagy dologra. Csak arra voltam kíváncsi, hogy egy egyszerű nyársalás alkalmával, megállja-e a helyét. Ez nem nagy elvárás, de szerintem, sok kés már az első feladatnál feladta volna. Ugyanis deszkát hasogattam vele.
Jól kiszáradt fenyő kerítés lécet találtam, és ezt feszegettem szét a megfelelő méretűre. Egy kis szalonnázáshoz elégséges mennyiséget, rövid idő alatt meg tudtam csinálni vele. Mondjuk azért, néha ütőbotot is kellett használnom. De mivel a penge vastagsága 3mm fölötti, ezt a kényes műveletet simán végre lehetett vele hajtani. Hála a levezetőél, és a pengetükör optimális viszonyának. Ránézésre körülbelül, fele-fele az arány a két rész között. Elgondolkodtam rajta, hogy miként is viselekedne a penge, ha mondjuk V-re volna köszörülve, vagy éppen "csak " skandináv éllel bírna.
Aztán a gondolatot tett követte. Beszaladtam a Kershaw Antelop Hunter, és a Mora Clipper késeimért. Az eredményen nem lepődtem meg. Ugyanis a V-re csiszolt penge teljesített a legjobban. De azért a Jan-bya is hozta a formát. Apropó, a névválasztás annyira egyértelmű volt számomra, hiszen aki ismeri az arab területeken használt késeket, az egy kicsit egyet ért velem, hogy van egy kis hasonlóság köztük. Úgy kb. 1 vagy 2 % ! Ennyi nekem elég. Az első rész pedig a keresztnevemre utal. Szóval az első feladat után, arra voltam kíváncsi, hogy vajon lehet e vele indítani a svéd szikravetőt.
Pókerarccal odaillesztettem a praktikus rudacskát ( így nevezete el egy hat éves kislány, a szikravetőt ) és végighúztam rajta. Itt ott sikerült is belekapnia. Hát igen. Nem egy kaparóél az biztos. De mivel a tollaságat meg tudtam vele gyújtani, ezért ez a feladat is ki van pipálva. A többi már csak egyfajta levezető gyakorlat lesz számára. Hacsak......... ! Nem vesztette már is el az élét. Majd a kenyérvágásnál kiderült, hogy nem. Pfűűűű ! Megkönnyebbültem. Tudtam, hogy akkor a szalonnát már játszi könnyedséggel beirdalhatom vele. A hagyma pucolásáról, és szeleteléséről már nem is beszélve.
Minden adott volt hát egy jó kis " csurdításhoz " ! Mivel gyermek koromban elég tapasztalatra tettem szert ilyen irányban, ezért szép lassan elfogyasztottam mindent, ami a tepsin,vagy amellett volt. Hogy visszafogottan fejezzem ki magam, veszett módra bezabáltam. Ez látszik egyébiránt az utolsó képen is, ahol szerintem egy jól lakott napközis látható. Nem is tudtam levonni, messzemenő következtetéseket a késsel kapcsolatban. Csak ültem ott egy csésze teát szürcsölgetve, és simogattam, forgattam, babusgattam az új késemet. Ekkor tűnt fel az is, hogy milyen fából készült a markolat.
Wenge volt az ! Emmán döfi ! Nem is gondoltam az elején, hogy ilyen szerencsés ember vagyok, és egy jelképes összegért ilyen " kafa " késhez jutok. Mindent összevetve, nagyon meg vagyok elégedve a Jan-bya-val. Hasznosabb mint egy apáca, és jobban dolgozik mint egy komplett, genetikailag hiperpigmentált brigád. Szívesen használok ilyen sokoldalú kést, mert nagyon megkönnyíti az ember életét. Hiszen most, se baltát, se bicskát, se kenyérvágó kést nem kellett használnom. Ott van a tenyeremben a megoldás. Kicsi, de masszív késre van szükség az ilyen feladatokhoz. És a Jan-bya pontosan ilyen.

Skimpy, avagy... kézzel uram, ha szolgád nincs.

Mit tegyen az ember, ha reszelhetnéke támad ? Hát reszeljen ! Na ennek a kijelentésnek, története van ám. Bár nem olyan fordulatos, mint a moziban látott " marsos-kardozós " film volt. Avval kezdődött, hogy két majom a fejemben éppen kidobósat játszott. Természetesen mandinerre játszottak, és ehhez a koponyám belső falát használták. De hogy érthetőbben fogalmazzak. Front érzékeny vagyok, és veszettül fájt a fejem. Bevehettem volna egy fájdalomcsillapítót, de attól meg kába lettem volna. Van egy másik módszer. A monoton fizikai munka. Mivel ilyenkor képes kikapcsolni az ember agya a felelős receptorokat. Ez utóbbit választottam, és nekiálltam kést készíteni...................de gép nélkül. Fűrész, amerikáner, reszelő, és csiszolóvászon kellett csak, és már kezdtem is a kb. 5 órán keresztüli munkaterápiát. Jobb alapanyag híján, sima 2 mm-es rozsdamentes lemezből kivágtam a kés formáját. Igen ám, de a lemez eléggé alaktalan volt, és arra csábított, hogy ne egy egyszerű vonalvezetésű halefot készítsek. Kitaláltam, hogy legyen ujjon pördülős az új késem. Mi sem egyszerűbb ennél. Hmmm ! Hát a fúrás az amerikánerrel. Nem tudom ki, és mikor csinálta utoljára, de én kiakadtam hogy mennyire lehet haladni vele. Öt perc alatt kifúrtam 10 lyukat. A többit meg majd megoldja a reszelő. Amivel az élprofilt ( bár a képeket nézve ez a kijelentés kissé túlzónak tűnhet ) is evvel a reszelős technikával alakítottam ki.
Kijelentem, hogy már a fúrás alatt sikerült leszedálnom a két majmot, és a többi műveletet már csak azért is kézzel csináltam, hogy lássam mi kerekedik ki belőle. Egyébként a markolattal volt a legkönnyebb dolgom, mert a házi ( 65 mintájú zubbonyból, és műgyantából hoztam össze, kb. 2 évvel ezelőtt) készítésű micarta nem bizonyult olyan ellenállónak, mint a saválló lemez. Mindenesetre amíg kötött a ragasztó, addig beiktattam egy kis gázlángos edzést a minőségét tekintve, KO 33 jelzésű anyagnak. Így talán fölé vittem az 50 HRC-nek. Ami kevésnek tűnhet, de azért a kenyeret még tudja vágni. Hacsak nem " teszkóvásszal " készített ! Az még a többi késnek is feladja a leckét. Na de a lényeg az, hogy egy délelőtt alatt eljutottam a 0-ról a 1-re. Azért ez már valami. És kézi erővel ! Hú mennyi áramot spóroltam ! Ezért érdemelte ki ez a kissé rusztikus ( mindenki tudja, hogy ez késes berkekben, a nem túl szépet is jelentheti ) kés, a Skimpy, azaz a spórolós nevet. Még egy utolsó megjegyzés: Rohadtul elfáradtam a végére ! Úgy hogy legközelebb, a csiszológépet biztosan be fogom indítani, ha " késkészíthetnékem " támad.

Tőr tuning.

 Az élet néha tartogat meglepetéseket. Nekem leginkább, azok tetszenek, amik a hobbimmal kapcsolatosak. Meg lehet érteni, hogy mekkora öröm számomra, amikor az egyik kedves ismerősöm felajánlott számomra egy kést, avval kérdéssel hogy : -Tudsz evvel valamit kezdeni ? Mert akkor neked adom. Épelméjű ember, nem utasít vissza ilyen ajánlatot ! Én sem. Innen tudom, hogy ép ( bár ezt néhányan kétségbe vonják ) az elmém. Alig vártam hogy hazaérjek, és hozzáfogjak az átalakításhoz. Mert ez a tőr, nem így néz ki ám a valóságban. A Józsefvárosi piacokon lehet az eredetivel találkozni, és megvenni, ha meg tud egyezni az ember fia, a hunyorgó..... ész a madal nelvet kicit fulcán beszéló embelkékkel ! Ezeosszá ! ( 1500 HUF ) Ez az az összeg amit le kell szurkolnunk, ha jól tudunk alkudozni. Na de, ezt mindenki tudja. Azt viszont hogy milyen lesz a pimpelés után a tőr, azt csak az új gazdája..... Becsuktam a szemem, és belenyúltam a fiókomba. Az első dolog ami a kezembe akadt, egy mogyoróbokor gyökér darabkája volt. De ez igencsak kevésnek bizonyult. Főleg azért, mert elég amorf volt a lelkem. No, akkor ebből csak betét lesz ! Szem becsuk, turkálás folytat. Hohó, egy agancs ! Ráadásul pont akkora, amekkorára szükségem volt. Naná hogy megörültem neki.

Most már csak az üreget kellett kialakítani a különböző anyagokban. No meg, megrövidíteni a markolattüskét. Nekem értelmetlennek tűnt, a keresztvas fölötti pengerészen, a dupla ujjtámasz. Le is csiszoltam azon nyomban. A többi munkafázis, szinte már rutinból ment. Ami nem biztos hogy jó hozzáállás, ha pontosan akar az ember dolgozni. De itt csak a fölösleget kellett lecsiszolnom az agancsról, és kicsit feltuningolni a betétet, egy-egy bőrgyűrűvel. Aztán pedig ráilleszteni a tüske végére a markolatgombot. Kész is van. De még gyerek az idő. Akkor viszont, készítek neki egy tokot is. Mert megérdemli. Fenyődeszkát találtam. Pont jó lesz ! Hagyom ám magam befolyásolni, és úgy döntöttem, ebbe is rakok egy kis mogyoró gyökér betétet. És hogy végképp passzoljon a tőrhöz, még egy kis bőr varró szíjjal is feldobtam.Bár, tőr tuningot említek a címben, ez valójában nem volt más, mint egy kis átalakítás. De az nem hangzott volna ilyen szépen, mert nem alliterált volna.

Zephyr, az első tavaszi szellő.

Imádom amikor a nap sugarai simogatják, az évek során szinte semmit sem változott arcomat. Ilyenkor bármit is mondanak nekem, csak mosolyogni tudok. Nyári gyerek vagyok, és az egy számjegyű ( -9-től +9 C°-ig ) hőfokokat egyáltalán nem kultiválom. De ha már le kell vennem a kabátot, akkor jól érzem magam. Mivel ez azt is jelenti, hogy a késkészítéshez sincs hideg, ezért egyből beveszem magam a műhelybe. Ott kikeresem a leendő kedvenc késem, kartonból kivágott változatát. Alapanyag után kutatok, és ha mindent megtalálok, akkor kezdődhet is a munka. Munka a fenét ! Ez nekem szórakozás. Akkor volna az, ha másnak készíteném, és pénzt kérnék érte. Vagy valamit cserébe. Ekkor egy csapásra mindenki metallurgiai, és dendrológiai szakértővé válik. Pedig ha tudnák hogy az amit látnak, nem is fa, hanem egy gyantába ágyazott szálas, töltőanyagokkal megerősített, szintetikus műanyag. Azaz más néven textilbakelit.
Bocs, ha egy kicsit körülményes voltam. Na de sok a duma. Mert a lényeg az, hogy a múltkor beleszerettem ebbe az anyagba. Úgy gondoltam tehát, elkészítem Nankeen testvérét, a Zephyrt. Amit ugyanavval a munkafázissal kezdtem, mint az előző alkalommal. Készítettem egy skandináv élezésű pengét, és keresztülfúrtam a bakelitrudat. De okulva a múltbéli hibámból, most 8 mm-es fúróval dolgoztam, hogy ne kelljen annyit reszelnem és a markolattüskét is ennek megfelelően, szintén 8 mm szélesre csiszoltam le. A kettő közötti részt is a jól megszokott üverapiddal töltöttem ki. Eddig semmi különleges nincs az egészben. Eddig ! Mert én hibbant, elkövettem egy majdnem végzetes hibát. Mivel elfelejtettem készíteni, alsó és felső baknit. Nem baj. Biztos találok valamelyik fiókomban egy párat.................. Igen jól sejtitek, nem találtam. Vagyis találtam, de az csilingelt. A 20 perces ragasztó meg csak kötött csendben. Na az én agyam ilyenkor szokott a legjobban dolgozni, amikor sürget az idő. Miből lehetne negyed óra alatt baknikat készíteni. Valami puha anyag kell ! Fa ? Az ilyen vastagságban úgy reped, mint a gatya a babgulyás után. Akkor meg legyen ..........mondjuk..........őőő...........az is bakelitből ! Csak egy régi 10 mm vastag lapot kellett megtalálnom. Ehhez legalább 5 percre volt szükségem. Naná hogy utána, szintén 5 perc alatt kivágtam, kifúrtam, és kireszeltem a markolattüske helyét. Épp időben, mert a ragasztó már kissé kezdett bekeményedni. Gyorsan " beletömpöcöltem " a nyílásba, amikor eszembe jutott, hogy valamelyik nap ( nagyzási hóbortomban ) 35 forintért vettem, egy vékony piros műanyagból készült, nyugta alátétet. Hóhó, fíber is lesz benne ! Sitty-sutty összedobtam a cuccokat, és az ebédszünet után már csiszolhattam is a kés markolatát. Ez sem tartott sokáig. Csak a két oldalát nyomtam oda a csiszológép durva szemcséjű szalagjának. A finomítást kézzel, 240-es vászonnal csináltam. Az olajozást követően, büszkén konstatáltam, hogy szimmetrikus lett. Ilyet eddig még, talán nem is készítettem. Hisz eddig szinte, csak balos kések kerültek ki a kezemből. De ez ! Hanyadik késem is ez ? A végén még megtanulok kést készíteni !

Sany-O, avagy a félbetört karrier.

Úgy gondoltam, senkit sem untatnék avval, hogyan és miként került hozzám, egy törött penge................Dehogynem ! Magától a nagy Kedves Medvétől kaptam, miután megpróbálta kalapáccsal orvosolni, a kovácsolásnál keletkezett egyenetlenségeket. Vajmi kevés sikerrel. Néha a legjobbakkal is megesik, hogy nem bírják a feszültséget. Mindezek ellenére még nem kell őket ezért, a kukába kidobni. Át kell alakítani őket ! Ami, ugye tudjuk, a mi sem egyszerűbb kategóriába tartozik. Az összes óv intézkedést betartva, és mindent számba véve, egyszerűen csak átszabjuk a kontúrokat. Mindezt úgy tesszük, hogy a lehető legtöbb maradjon meg a törött pengénkből. Én a legkézenfekvőbb módszert választottam a leghosszabb élszalag megtartása érdekében. Birkaláb hegyűre változtattam át, az eredetileg hasas pengét. Nem rajzoltam rá az új formát. Inkább engedtem, hagy szaladjon a csiszológép szalagján. Azt vettem észre, hogy ilyenkor alakulnak ki a legszebb ívek. Bár mindez csak ízlés kérdése. Szépen szálltak a szikrák..........tényleg, még meg sem említettem azt hogy W8-as anyagról van a kis drága............... a pórias nevén nevezve, ezüstacélból.
Percek alatt végeztem, és közben azt is kitaláltam, hogy milyen formája lesz a markolatnak. Már csak azon kellett agyalnom, hogy melyik fa illene a nyersen hagyott kovácsolt felülethez. Éppen bele akartam túrni a fiókomba, amikor a satu pad sarkán megpillantottam, egy színezett A3-as méretű bőr darabot. Sehova tovább ! Ez lesz a befutó. Gyorsan felkockáztam kb. 31x39 mm-es darabokra, és a közepükbe pecek vágóval elnyújtott lyukakat ütöttem. Na ezeket húztam rá a markolat tüskére. Összeragasztásukra egy víz alapú faipari ragasztót használtam. Azt pedig hogy ezek a bőrkorongok ne csússzanak szét, két csont darabkával akadályoztam meg. Száradás után már csak csiszolnom kellett egy keveset. Ami viszont nem ment zökkenő mentesen. De csak addig, amíg a respirátort fel nem vettem. Csak úgy szállt a por mindenfelé. A végén úgy is én takarítok ! Hagy szálljon. A vége akkor is egy új kés lesz................! Az lett. Bár nem a legszebb. De én úgy tartom, hogy néha készíteni kell olyan kést is, ami nem teljesen olyan mint amilyet a boltok polcain tucat szám lehet találni.