AMA-KAI. Avagy, a sufnikésesnek nem sír a szája, ha tantoja egy shirasaya.

Vannak dolgok, amiket bármikor megtehetek. Ezek közé tartozik az olvasás, rajzolás és a  késkészítés. Mind a három a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Mondhatni egyiket jobban szeretem, mint a másikat. De azért sejtitek hogy mit élvezek a legjobban. No, néha azt is ! De ha a kezemben egy vasdarabot tarthatok, azonnal késztetést érzek a " hómmédknájfméking " iránt. Igyekszem mindig valami újat kipróbálni. Most egy olyan kést készítettem amilyet eddig még nem próbáltam. A tantoról sokat olvastam, de eddig jobbára az amerikai stílusú heggyel találkoztam.

De miután böngésztem egy keveset, megtudtam hogy az eredetieknek, nem is olyan a hegye, mint a maiaknak. Tradicionális Japán tanto késeknek, nem törik meg olyan durván szögben a két él találkozása, hanem szép, egyöntetű ívben megy át a kissaki résznél. Nosza, papírra vetettem az elképzelésemet, majd ezt átvetítettem egy 7 mm vastag laprugó darabra is. Nem volt túl bonyolult, hiszen 220 mm hosszú pengét képzeltem el, 110 mm rövid markolattüskével. Ez ugye 2:1 arány, ha jól számolok. Ugyanezt az arányt akartam tartani a levezető él kialakításánál is. Különösebb gondot nem okozott hogy a formát nagyjából kivágjam. Bár a vékonyabb acélokhoz szokott ujjaimnak, kissé megterhelő volt. Ekkor még nem gondoltam arra hogy ez csak a kezdet. Ott álltam a 1,5 Kw-os villanymotorral meghajtott csiszológépem előtt, és szembesültem a ténnyel, vastag anyagot baromi nehéz csiszolni. Haladtam is, meg nem is. Pedig a laprugó szakszerűen ki volt lágyítva. Kacifántosokat káromkodva, elodáztam a vasanyag megmunkálását. Elhatároztam hogy másnap veszek egy új reszelőt, és avval alakítom ki a levezetőél ideális szögét. Az egyik képen a nyers pengét tartom a kezemben. A másikon pedig láthatjátok a ( szolid 2 és 1/2 órás ) reszelés utáni állapotot. Mind a vasat, mind az őt formálni akaró embert, megviselte ez a munkafázis. Némi súlyveszteséget könyvelhettünk el, ami mindkettőnk előnyére vált. Úgy izzadtam mint a ló ! De alakult már, és ez a lényeg. Fabrikáltam egy habakit is, egy darabka rozsdamenetes csőből, csak hogy teljes legyen a alkotórészek listája. Szimplán összenyomtam satuban, és rákalapáltam a penge formájára, majd megcsiszoltam. A sirasaya egy olyan kés, vagy kard, aminek nincs hárítólapja, az az tsubája. Viszont cserébe, egyazon fából van kialakítva, tsuka, és a saya is.  Hozzáláthattam hát a markolat, és a tok elkészítéséhez. Merbauból ! Csodálatos erezetű ez a fa. Érdemes arra hogy minél több látszódjon belőle. Mivel nem volt megfelelő szerszámom, ezért az én " drága barátommal " elvágattam hosszába, az egyik 400x68x22 mm-es tömbömet. Így lett két 10 mm vastag falapom, amiben kivéshettem a éltest, és a markolattüske helyét. Itt jegyzem meg, hogy soha ne készítsük passzosra a penge helyét. Én ezt tettem, és az időközben hegesztőpuskával megedzett acél úgy beleszorult a faragasztóval összeolvasztott tokba, hogy az valami csuda. Mire ki tudtam annyira reszelni, hogy belecsússzon, addigra elhagytam az agyam is. De már csak dekopír fűrésszel kellet körbevágnom a fát, és meg kellett csiszolnom. Ismerem ezt a fát, és megtanultam hogy lehet hatékonyan csiszolni. Oda kell nyomni bátran a szalaghoz, mert nem fog megégni. Ennyi. Keresztül nyomtam a tüskén, és a markolaton kialakított furatokon egy 3 mm-es acélrudat, ami szépen fixálta az, azóta fényesre polírozott tantot. Némi díszítést is eszközöltem, néhány kígyóbőr mintázatú papucspánt képében, és késznek nyilvánítottam a shirasaya projektet. Nem titkolom, ajándéknak szántam a legújabb késemet egy olyan ember számára, akit nagyon nagyra tartok. Tegnap át is adtam neki. Meglepődöttség, és egyben gyermeki öröm látszott az arcán. Az enyémen is. De szerintem megérdemli, mert aki manapság a munka mellett élsportolással is foglalkozik ( és mind a kettőt nagyon eredményesen műveli ) az többet is meg érdemelne. Én nem tudok mással kedveskedni ennek a hölgynek, csak avval a dologgal, amit szívből tudok csinálni. Egy olyan késsel ami olyan lett, mint Ő. Kemény, céltudatos, és egyben szemet gyönyörködtető. Akire ( és amire ) öröm ránézni, a nap bármely percében.

Öreg kés, nem vén kés.

Biztos vagyok benne, hogy ilyen mondás nem létezik. De ez engem egy cseppet sem feszélyezett abban, hogy egy rozsdás, és életlen bökőből.............egy kevésbé rozsdás, és éles kést varázsoljak. Elvégre erre való a szalagcsiszoló. Meg a sasszemem, ami észre vette a " japánbirs " tövében megbújó kerti szerszámot. Nagyon sokra becsülöm a régi dolgokat. Ami a legjobban tetszik bennük az a patina. Bár megviseltnek tűnnek, de ez vajmi keveset von le az értékükből. Mindig lehet rájuk számítani, mert bírják a gyűrődést. Régen még odafigyeltek arra, hogy miből készülnek a használati tárgyak. Manapság pedig csak a darabszám számít. Az pedig többnyire a minőség rovására megy. Na mindegy nem panaszkodom. Miután szerét ejtettem az élezésnek, rögtön ki is próbáltam. Faragtam vele egy bokent, nyírfából. Nem egészen 10 perc alatt. Szerintem nem csak én élveztem a munkát, hanem a kés is. Biztos hogy örül neki, hogy nem csak sárkaparásra használjuk az elkövetkezendő időkben.

Kacor király kése.

Ki ne ismerné Kacor király meséjét. Ha létezik ilyen ember akkor a " Zsátubén " pótolhatja ezt a, hiányosságát. A történet lényege az, hogy Kacor királyt még egyik állat se látta, de mindenki rettegi. Na ezt az űrt akartam én betölteni evvel a késsel. Na de komolyra fordítva a szót. Végeztem egy felmérést, miszerint hány ember ismeri a kacorkést. Jelentem az idősebb korosztály jelesre vizsgázott. Így elindulhatott az én mesém is. Rajzoltam, és vagdostam. Egyenlőre csak kartonból. Aztán már el is képzeltem hogy milyen anyagokat fogok felhasználni. Azt mondta egyszer az egyik barátom: - Könnyű neked Janika ! Egyik héten megálmodod, a másik héten meg már meg is valósítod az álmaidat.

Van igazság benne. Rendesen bele tudom élni magam egy egy új " projektbe ", ha szabad ezt a divatos kifejezést használnom. Tudtam azt hogy gatterlapból lesz a penge. Azt is sejtettem hogy bükköt fogok választani a markolatom anyagának. A többi már gyerekjáték volt. Kivágtam a 2,5 mm vastag lapból a formát, és kb. 15 perc alatt kicsiszoltam a levezető élt. Skandináv lett, mert ezt az éltípust kedvelem a legjobban. Tényleg............ha úgy nézzük, akkor megint egy puukko-t késztettem. Milyen meglepő ! Egyáltalán nem unom a markolattüskés késeket. Roppant könnyű elkészíteni őket, és egyszerű kialakításuknak köszönhetően, nagyon kézre állóak lesznek, és hihetetlen vágási tulajdonságokkal fognak rendelkezni. Pont ez a két dolog ami egy jó kést szokott jellemezni. Ilyen szempontokat nézve nem csoda ha preferálom a puokkokat.

A munka szokásos menetben zajlott. Kifúrtam a markolattüske helyét a bükkfában.

Jó nagy fúróval. Nem akartam úgy járni mint a múltkor. Elkészítettem baknikat, azaz kireszeltem a helyét a tüskének a bakelit lapokból. Kivágtam két kis fiber lapot, és kikevertem a két komponensű ragasztót. Feltűztem az összetevőket a tüskére, és hagytam megszilárdulni azt. Majd hozzáláttam a markolat csiszolásához. Csak a nagyját csiszoltam géppel, mert azt vettem észre, hogy kézzel sokkal szebb ívű, és tetszetősebb markolatot lehet készíteni. Hiába, a fordított csiszolóvásznas kézi munkát semmi nem tudja űberolni. A végén már csak annyi dolgom maradt, hogy valamivel eltüntessem a tüske kilógó részét. A nyílvessző hegye, pont alkalmasnak tűnt erre a problémára. Nem egészen fél perc alatt, késznek nyilvánítottam a a kacort. Tudom hogy egyáltalán nem is hasonlít a manapság ezen a néven futó oltó-metsző bicskákra, de hát nekem nem is az volt a célom, hogy olyat alkossak amit már láttam valahol. Tetszik, és kész ! Akarom mondani: Tetszik, és kés !

Piszkált Fiskars.

A kánikula miatt kicsit elhanyagoltam a műhelyben való tevékenykedést. De azért nem teljesen. Az egyik ismerősöm keresett fel a munkahelyemen egy rajzzal, és egy késsel. Amit az, alakítsuk már át egy kicsit jelszóval rám is bízott nyomban. Meg annyit mondott még, hogy használni fogja, úgy hogy masszív legyen a kicsike. A rajzon egy markolatpanelos kést láttam, de markolattüskével a belsejében. No fene ! Hol itt a probléma ? Átcsiszoljuk, és kész. Mivel nagyon jó kedvem volt amikor ezt a kést készítettem, ezért megengedtem magamnak azt a luxust, hogy néhány aprósággal színesebbé tegyen az amúgy praktikus ( és unalmas fekete ) markolatot. Mahagónira esett a választásom a fáim közül. Könnyen alakítható,mégis elég kemény nyélanyag. Pont jó erre a célra. Gondoltam egyet, és 20 perc alatt csináltam csőből és valami zöld izéből, meg egy kevés sárgaréz drótból, mozaikszegecsnek látszó tárgyakat. Két DVD-tok darabka, és egy piros fíber lett még felhasználva, az új markolathoz, némi két komponensű ragasztóval. A kivitelezés nem lett tökéletes. De hát én sem vagyok az. A lényeg az, hogy a gazdájának elnyerte a tetszését. Aki azóta is töretlen lelkesedéssel használja húsfeldogozásra. Mivel kényelmesebb, és tenyérbe simulóbb lett, ezen nem is csodálkozom. Használja egészséggel. Ja, és meg is éleztem neki annyira, hogy a " jellópédzsisz " sarkát egy laza mozdulattal le lehessen nyisszantani vele. Mert élezni még tudok ! Egy kicsit.

Nova, a Norvég vadász puukko.

 Előre is elnézést kérek azoktól, akik azt mondják hogy egy kés legyen nemes anyagokból. Teljesen egyetértek velük. De a múltkor a Késportálon láttam egy olyan kést, amitől teljesen begerjedtem. Gondoltam, én is megpróbálok egy olyat készíteni. Na nem éppen a formája tetszett annak a késnek, hanem a markolata. Ami úgynevezett micartából volt. Ez csak annyit jelent, hogy műgyanta, és szövet felhasználásával, egy kompozitot készítünk. Az én választásom a szövet terén, egy egyszerű konyharuhára esett. Penge terén pedig egy Degu által, Norvégiából hozott, nyers puukko pengére. Két alapanyag már meg volt, amikor utána néztem a kötőanyagnak is. Azt tudtam hogy legalább 1 dl műgyanta kell ahhoz hogy szilárd legyen a markolatom. De nekem csak egy feles pohárra való jött össze. Akkor egy kicsit improvizáltam ! A belső részre két komponensű ragasztót használtam, a külső részt pedig a műgyantával itattam át. Ehhez viszont először két határolót kellett csinálnom bakelitből. Mert az bevált már a Zephyr nevű késemnél is. 

De mindenek előtt meg kellett csinálnom a skandináv típusú leélezést. Volt ugyan eredetileg, de az csak 4 mm széles volt. Azt mondta Degu, amikor átadta a pengét, hogy :- A magadfajta örömkéses, biztos ki tudja igazítani, hogy pofásabb legyen ! Jelentem ki tudtam igazítani. Olyan éle lett, hogy a maszkolást minduntalan átvágta. Pedig alig nyomtam hozzá az élhez a maszkoló szalagot. És nekem még ezek után kellett megcsiszolnom a markolatot. Egy rossz mozdulat, és pillanatok alatt félbe vághatom a kari-erem. De megoldottam. Hagytam egy napon át kötni a ragasztókat, és másnap boldogan kezdtem hozzá a csiszoláshoz. Gyorsan haladtam, mert nem volt nagyon kemény a házi készítésű micarta. Az igazinál, nagy nyomáson préselődik bele a gyanta a szövetszálak közé. De ebben az esetben csak a erőteljes markolászással lehetett tömöríteni az anyagot. Na ezért lett puha az én micartám. Így sem lett rossz. Ellenben nagyon érdekes lett a markolat mintázata. Volt olyan vevőm, aki meglátta a munkahelyemen az asztalon, és  megkérdezte hogy :- Baconnal van betekerve a késed ? Elkerekedett szemmel néztem rá, de aztán már együtt nevettünk a beszólásán. Van abban valami bizarr, hogy egy darab rongyból, és némi ragasztóból kés markolatot lehet készíteni. Legközelebb viszont visszatérek az egzótákhoz. Mert tervekkel, és ötletekkel nagyon, de nagyon teli van a fejem.

Fehér Holló. ( Avis Alba )

 Nem fogok most túlzott okfejtésbe ! Sajnos az internet ördöge kitolt egy kicsit velem. De ígérem vasárnap este, mindent leírok a legújabb késemről. Elöljáróban csak annyit, hogy félig puukko, félig integrált kést készítettem................Most vasárnap van, és ahogy ígértem, bővebben írnék a kissé innovatívra sikeredett késemről................na nem teljesen, csak félig. Tudomásom szerint azt a kést nevezik integráltnak, amelynek a kézvédő keresztvasa, és a markolatvége, és természetesen a pengéje is egyazon acélból készül. Tulajdonképpen nagyon is egyszerű dolgunk van. Hiszen fogunk egy darab, viszonylag vastag vasat, és a fölösleget eltávolítjuk róla. Pont mint a szobrászat. Én nekem nem volt kedvem annyit csiszolni, ezért úgy döntöttem, hamis integrációt ( más szóval egységesülést ) készítek. Amihez ugyebár a hegesztőgépet be kellene üzemelnem. Nálunk ez a szerkezet, megközelítőleg 80 kg-os, tehát pontosan annyi mint az én súlyom, de legalább kerekeken gurul. Nekem viszont nincs ki mind a négy kerekem, és azonnal hozzá kezdtem az eszeveszett művelethez. Itt jegyzem meg, hogy szakszóval szólva " taknyolni " tudok, és nem hegeszteni. Ez a végeredményen meg is látszódott. Az alapanyag választásnál könnyű dolgom volt, mert egy olyan acélt ismerek
ami el tudja viselni az effajta megpróbáltatásokat. A gyalukést ! Csak a feszegetést nem fogja majd bírni az új késem. Tehát az  " összekókányolás " után már csak csiszolnom kellett, és közben kigondoltam hogy milyen fából lesz a markolata. A két hegesztés között elkeskenyítettem a markolattüskét, és kimartam a helyét a két gőzölt bükk ( helyett............ kőris ) lapocskából. Ezek lesznek a markolathéjak, és egyben ezek adnak helyet a rejtett markolattüskének is. A többit majd a kétkomponensű ragasztó megoldja. A vonalvezetés egyszerű, a kés pedig masszív lett. Csak egy kicsit csúszkált a kezemben, mert túl egyszerűek lettek a vonalak. Nem baj, majd reszelek bele ujjtámaszt. Aha...............ahogy azt Spíderman Móriczka elképzeli ! Olyan kemény lett a penge, hogy még a flex-korong is alig akart belekapni.

Határozottan elégedett voltam a kissé egyénire sikeredett acél edzéssel. Ki hallott már olyat, hogy ívhegesztéssel keményítjük meg az anyagot. Én még nem. De az nem jelent semmit. Miközben a kezemben forgattam, eszembe ötlött hogy még nevet sem adtam neki. Rágyújtottam, és felvettem a szemüvegem is. Ettől ugyanis okosabbnak érzem magam. De csak az a gondolat motoszkált az elmémben ( ??? ) hogy nagyon ritka a tört fehér markolatos kés, kis hazánkban. Legalább annyira mint az a bizonyos.................fehér holló ! Ez az ! Ez lesz a neve. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy néhány szakember találna e hibát ( az illesztési hézagok, az abrazív eljárás , és a hegesztés nyomainak eltüntetésén, stb............kívül. Én nem. Olyan lett mint én. Tele forradásokkal, és szépséghibával, de mégis valahol ( még keresem én is hogy hol ) szép.

Katalin Cárnő, avagy méltóság a késben.

Nagyon sok embert becsülök ezen a világon. Van akit a tehetsége miatt szeretek, mert angyalok hangján énekel. Van akit azért, mert a tudása olyan szinten van, ami fölötte áll az átlag emberének. Megint másokat azért, mert életrevalóak. Van akit a humora miatt kedvelek. De mind közül, azokat az embereket szeretem a leginkább, akik alázattal viseltetnek a munkájuk, illetve választott szakmájuk iránt. Ezek közé tartozik, az a hölgy is, aki egy kis baromfiboltot vezet Hódmezővásárhelyen. Nem kis sikerrel, hiszen cége még mindig talpon van. Ez a mai világban az egyik legnagyobb eredmény. Tőle kaptam egy olyan kést, ami a bolt átalakításakor találtak.   

Róla neveztem el ( ez egyértelmű volt számomra ) a legújabb késemet, nagyrabecsülésem jeléül. Megérdemli ! Ja és Ő tudja, hogy nézett ki a kés azelőtt, mielőtt átalakítottam egy kicsit. De azért annyit elmondhatok, hogy valamivel hosszabb, és rózsafa markolata volt, egy kevés díszített alpakka baknival. A vércsatorna is már benne volt. Az átalakítást avval kezdtem, hogy a kissé " hanyattesős ", konyhai szolgálatra fogott eszközt kiegyenesítettem. Magyarul a pengehátat egy vonalba csiszoltam a markolat hátával. Közben a hegy csorbulását is orvosoltam. Nem volt túlságosan nagy mértékű, de mindenképpen javításra szorult. A penge élezése, egyébként a roppant érdekes kategóriába tartozik. Ugyanis V-re van köszörülve, de egyben konvex élezést is kapott. Ezáltal kevésbé sérülékeny a az él.Hogy ezt már régen is tudták, azon viszont meglepődtem. Mi után kicsodálkoztam magam, elővettem a....................fa...............ládikámat, és kivettem belőle, a Zé barátomtól kapott, csomoros akácfa lapocskát. Pont akkora volt mint amekkora kellett. Egy kis csalással ! Inkább a ricassotól a markolat végéig, folyamatosan vékonyodó részből csiszolok le, mint hogy más markolatanyagot kelljen alkalmaznom. Többek között, ezért lett rövidebb az eredetinél. Azt viszont nem bírtam ki, hogy ne rakjak a markolat panelok alá egy kevés piros alátétet. Úgy éreztem illik hozzá. Ez pont olyan számomra, mint amikor egy nő piros bugyit vesz fel. Egyből megszépül tőle. Még akkor is, ha történetesen félre van csúszva. Kipróbáltam egy új ragasztót, mert a régit, amit eddig használtam, sajnos kivonták a forgalomból. Egész jól ragaszt. Csak én bénáztam egy kicsit a pillanatszorítókkal, és ezért lett vastagabb az egyik oldalon a fíber. Soma Bear komám szerint, ez lassan a védjegyemmé válik. Mármint az, hogy valamit mindig elrontok egy késen. Na de ez semmi ahhoz a mintázathoz képest, amit a csomoros akác, a csiszolás után kiadott. Nagyon tetszik ! Remélem Katalinnak is tetszeni fog, akinek ezt a kést ajánlom.

U.I.: Hagy említsek meg egy másik Katalint is,  aki a kedvenc nedűm ( a pálinka ) avatott szakértője, és egyben a újdonsült vicceim ( én pedig  az ő viccei ) első számú hallgatója, kritikusa. Hallatlan humorérzékkel van megáldva. Ez nőben, nagyon nagy kincs ! Ez manapság unikumnak számít. És higgyétek el, nagyon jól mutat a gömbölyödő forma, a sok ugyanolyan alakú üveg között. Egy kicsit neki is ajánlom ezt a kést.

Dotted, avagy a pöttyös bökő. Írta: Röjtő Jönő.

– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.

 Na..........! Ez a kis idézet, nem az én késemről szólt. Bár rezeg a léc, hogy egyszer elkészítsem...............inkább arról írnék, amelyiket egy vendégségben való pizzázás alkalmával ötlöttem ki. Kicsit agylövéses vagyok, hogy még ekkor is a késeken jár az eszem, de aki ismer, az elnézi nekem. Ha valaki még nem " vágná " hogy miről is van szó, akkor elárulom, hogy nem is a pizza, hanem a piros színű és háromlábú távtartók inspiráltak engem. Legyen a formája egy egyszerű, lapos, mégis kellőképpen legömbölyített. Van még egy kevés bakelitem, ami tökéletesnek tűnik erre a célra. Már csak egy problémám volt. Miből legyen a penge ? 

Mivel a fiókomban nem leltem semmit, ezért másik fiók után néztem. Egy apró konyhai balesetnek köszönhetően ( benne maradt kés a tepsiben, a melegíteni kívánt rakott burgonyával együtt ) konyhában ráleltem az ideális alapanyagra. A markolat simán leolvadt a kis Fiskars Santokuról, elővillantva a csökevényes markolattüskéjét. Nem is bonyolítottam sokat a dolgot, mert nyomban kitaláltam, hogy ha a markolatpanelek piros műanyag " szegecsekkel " lesznek rögzítve, akkor piros " fíbert " is tehetnék a héjak közé. Csak pont annyit( 4 db-ot ), amennyi a penge ( kemény 2 mm-es ) vastagsága. Ja, és a fölösleges acélt is eltávolíthatnám a pengéről ! És még avval sem kell foglalkoznom, hogy levezető élt készítsek, mivel az átalakítás után is, csupán 0,7 mm volt az élnél a vastagság. Oldalanként 15°, és már kész is az ideális élszög. Na de ezek számok, amik engem nem is izgattak, mert csak csiszoltam, csiszoltam, és még egy kicsit csiszoltam. A végeredmény nem lett a világ legrondább kése, de szerintem benne van az első százban. Ezt akartam ellensúlyozni  ( no meg a sok szürke téli napot is ) azzal hogy körberaktam sok szép színes nockkal.

Jan-bya, a tűzről pattant kés.

Nem lehet mindig új kést csinálni ! Na !!! Ezt is ki tudtam mondani. Néha engedni kell a csábításnak, és simán meg kell venni azt a kést ami tetszik. Én ebbe aa késbe, első látásra beleszerettem. Meg is vettem. Hogy mi tetszett benne ? Az hogy nincs semmi csicsa rajta. Alig vártam hogy adjak neki munkát, és kipróbálhassam. Ne gondoljatok valami nagy dologra. Csak arra voltam kíváncsi, hogy egy egyszerű nyársalás alkalmával, megállja-e a helyét. Ez nem nagy elvárás, de szerintem, sok kés már az első feladatnál feladta volna. Ugyanis deszkát hasogattam vele.
Jól kiszáradt fenyő kerítés lécet találtam, és ezt feszegettem szét a megfelelő méretűre. Egy kis szalonnázáshoz elégséges mennyiséget, rövid idő alatt meg tudtam csinálni vele. Mondjuk azért, néha ütőbotot is kellett használnom. De mivel a penge vastagsága 3mm fölötti, ezt a kényes műveletet simán végre lehetett vele hajtani. Hála a levezetőél, és a pengetükör optimális viszonyának. Ránézésre körülbelül, fele-fele az arány a két rész között. Elgondolkodtam rajta, hogy miként is viselekedne a penge, ha mondjuk V-re volna köszörülve, vagy éppen "csak " skandináv éllel bírna.
Aztán a gondolatot tett követte. Beszaladtam a Kershaw Antelop Hunter, és a Mora Clipper késeimért. Az eredményen nem lepődtem meg. Ugyanis a V-re csiszolt penge teljesített a legjobban. De azért a Jan-bya is hozta a formát. Apropó, a névválasztás annyira egyértelmű volt számomra, hiszen aki ismeri az arab területeken használt késeket, az egy kicsit egyet ért velem, hogy van egy kis hasonlóság köztük. Úgy kb. 1 vagy 2 % ! Ennyi nekem elég. Az első rész pedig a keresztnevemre utal. Szóval az első feladat után, arra voltam kíváncsi, hogy vajon lehet e vele indítani a svéd szikravetőt.
Pókerarccal odaillesztettem a praktikus rudacskát ( így nevezete el egy hat éves kislány, a szikravetőt ) és végighúztam rajta. Itt ott sikerült is belekapnia. Hát igen. Nem egy kaparóél az biztos. De mivel a tollaságat meg tudtam vele gyújtani, ezért ez a feladat is ki van pipálva. A többi már csak egyfajta levezető gyakorlat lesz számára. Hacsak......... ! Nem vesztette már is el az élét. Majd a kenyérvágásnál kiderült, hogy nem. Pfűűűű ! Megkönnyebbültem. Tudtam, hogy akkor a szalonnát már játszi könnyedséggel beirdalhatom vele. A hagyma pucolásáról, és szeleteléséről már nem is beszélve.
Minden adott volt hát egy jó kis " csurdításhoz " ! Mivel gyermek koromban elég tapasztalatra tettem szert ilyen irányban, ezért szép lassan elfogyasztottam mindent, ami a tepsin,vagy amellett volt. Hogy visszafogottan fejezzem ki magam, veszett módra bezabáltam. Ez látszik egyébiránt az utolsó képen is, ahol szerintem egy jól lakott napközis látható. Nem is tudtam levonni, messzemenő következtetéseket a késsel kapcsolatban. Csak ültem ott egy csésze teát szürcsölgetve, és simogattam, forgattam, babusgattam az új késemet. Ekkor tűnt fel az is, hogy milyen fából készült a markolat.
Wenge volt az ! Emmán döfi ! Nem is gondoltam az elején, hogy ilyen szerencsés ember vagyok, és egy jelképes összegért ilyen " kafa " késhez jutok. Mindent összevetve, nagyon meg vagyok elégedve a Jan-bya-val. Hasznosabb mint egy apáca, és jobban dolgozik mint egy komplett, genetikailag hiperpigmentált brigád. Szívesen használok ilyen sokoldalú kést, mert nagyon megkönnyíti az ember életét. Hiszen most, se baltát, se bicskát, se kenyérvágó kést nem kellett használnom. Ott van a tenyeremben a megoldás. Kicsi, de masszív késre van szükség az ilyen feladatokhoz. És a Jan-bya pontosan ilyen.

Skimpy, avagy... kézzel uram, ha szolgád nincs.

Mit tegyen az ember, ha reszelhetnéke támad ? Hát reszeljen ! Na ennek a kijelentésnek, története van ám. Bár nem olyan fordulatos, mint a moziban látott " marsos-kardozós " film volt. Avval kezdődött, hogy két majom a fejemben éppen kidobósat játszott. Természetesen mandinerre játszottak, és ehhez a koponyám belső falát használták. De hogy érthetőbben fogalmazzak. Front érzékeny vagyok, és veszettül fájt a fejem. Bevehettem volna egy fájdalomcsillapítót, de attól meg kába lettem volna. Van egy másik módszer. A monoton fizikai munka. Mivel ilyenkor képes kikapcsolni az ember agya a felelős receptorokat. Ez utóbbit választottam, és nekiálltam kést készíteni...................de gép nélkül. Fűrész, amerikáner, reszelő, és csiszolóvászon kellett csak, és már kezdtem is a kb. 5 órán keresztüli munkaterápiát. Jobb alapanyag híján, sima 2 mm-es rozsdamentes lemezből kivágtam a kés formáját. Igen ám, de a lemez eléggé alaktalan volt, és arra csábított, hogy ne egy egyszerű vonalvezetésű halefot készítsek. Kitaláltam, hogy legyen ujjon pördülős az új késem. Mi sem egyszerűbb ennél. Hmmm ! Hát a fúrás az amerikánerrel. Nem tudom ki, és mikor csinálta utoljára, de én kiakadtam hogy mennyire lehet haladni vele. Öt perc alatt kifúrtam 10 lyukat. A többit meg majd megoldja a reszelő. Amivel az élprofilt ( bár a képeket nézve ez a kijelentés kissé túlzónak tűnhet ) is evvel a reszelős technikával alakítottam ki.
Kijelentem, hogy már a fúrás alatt sikerült leszedálnom a két majmot, és a többi műveletet már csak azért is kézzel csináltam, hogy lássam mi kerekedik ki belőle. Egyébként a markolattal volt a legkönnyebb dolgom, mert a házi ( 65 mintájú zubbonyból, és műgyantából hoztam össze, kb. 2 évvel ezelőtt) készítésű micarta nem bizonyult olyan ellenállónak, mint a saválló lemez. Mindenesetre amíg kötött a ragasztó, addig beiktattam egy kis gázlángos edzést a minőségét tekintve, KO 33 jelzésű anyagnak. Így talán fölé vittem az 50 HRC-nek. Ami kevésnek tűnhet, de azért a kenyeret még tudja vágni. Hacsak nem " teszkóvásszal " készített ! Az még a többi késnek is feladja a leckét. Na de a lényeg az, hogy egy délelőtt alatt eljutottam a 0-ról a 1-re. Azért ez már valami. És kézi erővel ! Hú mennyi áramot spóroltam ! Ezért érdemelte ki ez a kissé rusztikus ( mindenki tudja, hogy ez késes berkekben, a nem túl szépet is jelentheti ) kés, a Skimpy, azaz a spórolós nevet. Még egy utolsó megjegyzés: Rohadtul elfáradtam a végére ! Úgy hogy legközelebb, a csiszológépet biztosan be fogom indítani, ha " késkészíthetnékem " támad.

Tőr tuning.

 Az élet néha tartogat meglepetéseket. Nekem leginkább, azok tetszenek, amik a hobbimmal kapcsolatosak. Meg lehet érteni, hogy mekkora öröm számomra, amikor az egyik kedves ismerősöm felajánlott számomra egy kést, avval kérdéssel hogy : -Tudsz evvel valamit kezdeni ? Mert akkor neked adom. Épelméjű ember, nem utasít vissza ilyen ajánlatot ! Én sem. Innen tudom, hogy ép ( bár ezt néhányan kétségbe vonják ) az elmém. Alig vártam hogy hazaérjek, és hozzáfogjak az átalakításhoz. Mert ez a tőr, nem így néz ki ám a valóságban. A Józsefvárosi piacokon lehet az eredetivel találkozni, és megvenni, ha meg tud egyezni az ember fia, a hunyorgó..... ész a madal nelvet kicit fulcán beszéló embelkékkel ! Ezeosszá ! ( 1500 HUF ) Ez az az összeg amit le kell szurkolnunk, ha jól tudunk alkudozni. Na de, ezt mindenki tudja. Azt viszont hogy milyen lesz a pimpelés után a tőr, azt csak az új gazdája..... Becsuktam a szemem, és belenyúltam a fiókomba. Az első dolog ami a kezembe akadt, egy mogyoróbokor gyökér darabkája volt. De ez igencsak kevésnek bizonyult. Főleg azért, mert elég amorf volt a lelkem. No, akkor ebből csak betét lesz ! Szem becsuk, turkálás folytat. Hohó, egy agancs ! Ráadásul pont akkora, amekkorára szükségem volt. Naná hogy megörültem neki.

Most már csak az üreget kellett kialakítani a különböző anyagokban. No meg, megrövidíteni a markolattüskét. Nekem értelmetlennek tűnt, a keresztvas fölötti pengerészen, a dupla ujjtámasz. Le is csiszoltam azon nyomban. A többi munkafázis, szinte már rutinból ment. Ami nem biztos hogy jó hozzáállás, ha pontosan akar az ember dolgozni. De itt csak a fölösleget kellett lecsiszolnom az agancsról, és kicsit feltuningolni a betétet, egy-egy bőrgyűrűvel. Aztán pedig ráilleszteni a tüske végére a markolatgombot. Kész is van. De még gyerek az idő. Akkor viszont, készítek neki egy tokot is. Mert megérdemli. Fenyődeszkát találtam. Pont jó lesz ! Hagyom ám magam befolyásolni, és úgy döntöttem, ebbe is rakok egy kis mogyoró gyökér betétet. És hogy végképp passzoljon a tőrhöz, még egy kis bőr varró szíjjal is feldobtam.Bár, tőr tuningot említek a címben, ez valójában nem volt más, mint egy kis átalakítás. De az nem hangzott volna ilyen szépen, mert nem alliterált volna.

Zephyr, az első tavaszi szellő.

Imádom amikor a nap sugarai simogatják, az évek során szinte semmit sem változott arcomat. Ilyenkor bármit is mondanak nekem, csak mosolyogni tudok. Nyári gyerek vagyok, és az egy számjegyű ( -9-től +9 C°-ig ) hőfokokat egyáltalán nem kultiválom. De ha már le kell vennem a kabátot, akkor jól érzem magam. Mivel ez azt is jelenti, hogy a késkészítéshez sincs hideg, ezért egyből beveszem magam a műhelybe. Ott kikeresem a leendő kedvenc késem, kartonból kivágott változatát. Alapanyag után kutatok, és ha mindent megtalálok, akkor kezdődhet is a munka. Munka a fenét ! Ez nekem szórakozás. Akkor volna az, ha másnak készíteném, és pénzt kérnék érte. Vagy valamit cserébe. Ekkor egy csapásra mindenki metallurgiai, és dendrológiai szakértővé válik. Pedig ha tudnák hogy az amit látnak, nem is fa, hanem egy gyantába ágyazott szálas, töltőanyagokkal megerősített, szintetikus műanyag. Azaz más néven textilbakelit.
Bocs, ha egy kicsit körülményes voltam. Na de sok a duma. Mert a lényeg az, hogy a múltkor beleszerettem ebbe az anyagba. Úgy gondoltam tehát, elkészítem Nankeen testvérét, a Zephyrt. Amit ugyanavval a munkafázissal kezdtem, mint az előző alkalommal. Készítettem egy skandináv élezésű pengét, és keresztülfúrtam a bakelitrudat. De okulva a múltbéli hibámból, most 8 mm-es fúróval dolgoztam, hogy ne kelljen annyit reszelnem és a markolattüskét is ennek megfelelően, szintén 8 mm szélesre csiszoltam le. A kettő közötti részt is a jól megszokott üverapiddal töltöttem ki. Eddig semmi különleges nincs az egészben. Eddig ! Mert én hibbant, elkövettem egy majdnem végzetes hibát. Mivel elfelejtettem készíteni, alsó és felső baknit. Nem baj. Biztos találok valamelyik fiókomban egy párat.................. Igen jól sejtitek, nem találtam. Vagyis találtam, de az csilingelt. A 20 perces ragasztó meg csak kötött csendben. Na az én agyam ilyenkor szokott a legjobban dolgozni, amikor sürget az idő. Miből lehetne negyed óra alatt baknikat készíteni. Valami puha anyag kell ! Fa ? Az ilyen vastagságban úgy reped, mint a gatya a babgulyás után. Akkor meg legyen ..........mondjuk..........őőő...........az is bakelitből ! Csak egy régi 10 mm vastag lapot kellett megtalálnom. Ehhez legalább 5 percre volt szükségem. Naná hogy utána, szintén 5 perc alatt kivágtam, kifúrtam, és kireszeltem a markolattüske helyét. Épp időben, mert a ragasztó már kissé kezdett bekeményedni. Gyorsan " beletömpöcöltem " a nyílásba, amikor eszembe jutott, hogy valamelyik nap ( nagyzási hóbortomban ) 35 forintért vettem, egy vékony piros műanyagból készült, nyugta alátétet. Hóhó, fíber is lesz benne ! Sitty-sutty összedobtam a cuccokat, és az ebédszünet után már csiszolhattam is a kés markolatát. Ez sem tartott sokáig. Csak a két oldalát nyomtam oda a csiszológép durva szemcséjű szalagjának. A finomítást kézzel, 240-es vászonnal csináltam. Az olajozást követően, büszkén konstatáltam, hogy szimmetrikus lett. Ilyet eddig még, talán nem is készítettem. Hisz eddig szinte, csak balos kések kerültek ki a kezemből. De ez ! Hanyadik késem is ez ? A végén még megtanulok kést készíteni !

Sany-O, avagy a félbetört karrier.

Úgy gondoltam, senkit sem untatnék avval, hogyan és miként került hozzám, egy törött penge................Dehogynem ! Magától a nagy Kedves Medvétől kaptam, miután megpróbálta kalapáccsal orvosolni, a kovácsolásnál keletkezett egyenetlenségeket. Vajmi kevés sikerrel. Néha a legjobbakkal is megesik, hogy nem bírják a feszültséget. Mindezek ellenére még nem kell őket ezért, a kukába kidobni. Át kell alakítani őket ! Ami, ugye tudjuk, a mi sem egyszerűbb kategóriába tartozik. Az összes óv intézkedést betartva, és mindent számba véve, egyszerűen csak átszabjuk a kontúrokat. Mindezt úgy tesszük, hogy a lehető legtöbb maradjon meg a törött pengénkből. Én a legkézenfekvőbb módszert választottam a leghosszabb élszalag megtartása érdekében. Birkaláb hegyűre változtattam át, az eredetileg hasas pengét. Nem rajzoltam rá az új formát. Inkább engedtem, hagy szaladjon a csiszológép szalagján. Azt vettem észre, hogy ilyenkor alakulnak ki a legszebb ívek. Bár mindez csak ízlés kérdése. Szépen szálltak a szikrák..........tényleg, még meg sem említettem azt hogy W8-as anyagról van a kis drága............... a pórias nevén nevezve, ezüstacélból.
Percek alatt végeztem, és közben azt is kitaláltam, hogy milyen formája lesz a markolatnak. Már csak azon kellett agyalnom, hogy melyik fa illene a nyersen hagyott kovácsolt felülethez. Éppen bele akartam túrni a fiókomba, amikor a satu pad sarkán megpillantottam, egy színezett A3-as méretű bőr darabot. Sehova tovább ! Ez lesz a befutó. Gyorsan felkockáztam kb. 31x39 mm-es darabokra, és a közepükbe pecek vágóval elnyújtott lyukakat ütöttem. Na ezeket húztam rá a markolat tüskére. Összeragasztásukra egy víz alapú faipari ragasztót használtam. Azt pedig hogy ezek a bőrkorongok ne csússzanak szét, két csont darabkával akadályoztam meg. Száradás után már csak csiszolnom kellett egy keveset. Ami viszont nem ment zökkenő mentesen. De csak addig, amíg a respirátort fel nem vettem. Csak úgy szállt a por mindenfelé. A végén úgy is én takarítok ! Hagy szálljon. A vége akkor is egy új kés lesz................! Az lett. Bár nem a legszebb. De én úgy tartom, hogy néha készíteni kell olyan kést is, ami nem teljesen olyan mint amilyet a boltok polcain tucat szám lehet találni.

Nankeen, és a szövet-ség ...

Történt valamikor a hét elején, hogy a " félsz-bakker-os " üzenőfalamra kaptam egy kést ábrázoló képet. Jól van na ! Nekem ilyeneket üzennek, és nem játékfelkérésekkel halmoznak el. A képen egy vadi új Fallkniven K.K. modell volt látható. A K.K. Gyanítom, hogy nem a k...a könnyű kifejezést rövidítették le, de sajnos még nem tudom hogy a két K. mit jelent. Az esélye hogy a számomra ( is ) vágykeltő kést megvehessem, egyenlő a nullával. Különben is, már van egy " efegyesem " a cég svéd cég palettájából. Tökéletesen működik a kezemben. Soha jobbat ! De azért piszkálta a csőröm, hogy milyen lehet annak a markolatnak a fogása. Nosza, kihasználva a hétvégi plusz fokokat, kivágtattam a műhelybe. A felismerés, hogy igen csak szűkében vagyok a fém alapanyagnak, nem igazán szegte kedvemet. Gépi fűrészlap mindig akad. Nem is akármilyen ! Ez a gatterlap, példának okáért, vastag rönkfákat vágott hajdanán kellő hosszúságúra. Nálam meg, ha kést készítek belőle, akkor az aprófát fogja vágni kellő rövidségűre. O.K. pengeanyag kipipálva. De miből legyen a markolat ? Gumiból, mint az eredetin ? Használtam már sokszor gumit, de nem markolat anyagnak. Akkor viszont kipróbálok valamit, amit már régóta szerettem volna. Mégpedig a szövetbetétes bakelitet. Némi ellenérzéssel fogtam hozzá a munkához, de 5 perc után már elmúlt ez az érzésem, és ennek köszönhetően pillanatok alatt kész lettem a pengével. Én nem tudok olyan szépen felhúzott éleket készíteni, mint nagyra becsült Zé barátom, de a skandináv él csiszolása már a kezemben van. A markolattüske méretre vágása ( csak félig ér bele a markolatba ) nekiláttam a tüske helyének kialakításához. De..................a fene ott ette volna meg azt az embert aki szövetet rakott a bakelitba. Még a fúró sem akart benne egyenes vonalban menni. Nem is beszélve a furatok összereszelésénél keletkező problémáról. Rájöttem hogy miért van néhány skandináv késnek olyan vékony tüskéje. Mert akkor csak egy darab, büdös nagy furatot kell készíteni, és már lehet is belesajtolni a csenevész kis tüskét. A többi már a ragasztó dolga. Én is így fogok eljárni legközelebb. Addig is, az üverapiddal összekent cuccokat egymásba nyomkodtam, és egy éjszakára bezártam őket a kazánházba. Ma reggel pedig összecsiszoltam. Volt ámulat a részemről, mert olyan mintája lett a bakelitnak, mint valami akácfának. Csak apróbbak a minták. Nekem nagyon bejön ! Nyomtam a végébe még egy csőszegecset, mert az eredetin is van valami hasonló. Basszus ! Régen örültem már ennyire késnek. Leszámítva az F1-t. Kellemesen csalódtam, mert jó lett a markolat formája. Olyan visszafogott, és egyben kényelmes is. Ezek a fiúk tudnak valamit ott fenn a messze északon ! Bár egyszer azt ígértem hogy nem fogok gyári kést utánozni. Most már belátom, nagy felelőtlenség volt. Amit a nagy cégek arra méltatnak, hogy nagyüzemben legyártsanak, annak a késnek valamit tudni kell. Tehát érdemes arra, hogy elkészítsük a saját verziónkat belőle.

Menjünk a szabadba ! Avagy, mi kell a túléléshez ?

A cím első mondata, igencsak súrolja az elmebeteg kijelentés határát. De a másodiknál már kimondtam a kulcsszót. TÚLÉLÉS ! Szépen csengő, manapság divatos kifejezés. A " gyík-szó-veri " csatornán mindent megtudhatunk róla. Ráadásul a fotelből ! Nem is akármilyen szakértők tálalásában. Nevüket mindenki ismeri. Ha nem is mindegyikét......... De " Gríz Béla " mind közül a legemlékezetesebb, és egyben a legmegosztóbb figura. Igazi ripacs, de a szó jó értelmében, hiszen mindenki beszél róla. Részben én is ilyen vagyok, csak annyi különbséggel, hogy nekem nincs annyi tudás a fejemben. De ami benne van az pont elég, arra hogy sikerrel abszolváljak a egy olyan éjszakát a szabadban, amire egy jóérzésű ember csak annyit mond: A kutyát se vernék ki ebben a hidegben !
No de csapjunk a közepébe ! Az én első jelmondatom az, ha " hobbitúlélni " megyek, hogy levegőt beszívni, levegőt kifújni. A többi mind másodlagos dolog. Mert ha már ez sem megy, akkor..............igen nehéz dolgunk van..............mert példának okáért egy ránk dőlt fa, pont evvel a problémával tud szembesíteni minket. Tegyük fel, hogy csak kis fa esett ránk. Akkor viszont a véletlenül pont nálunk lévő ( tudományos alapossággal összekészített ) túlélő csomagból elővesszük a karácsonyra kapott késünket.................és itt köszönném meg, kenyéradó gazdáimnak hogy megajándékoztak engem álmaim késével, a Fallkniven F1-el...........Köszönöm szépen !.................és összeaprítjuk vele tűzifának. Aztán tovább turkálunk az évek alatt megpatinásodott bőrtokban, és kiválasztjuk azt az eszközt amivel lángra tudjuk lobbantani tűzifánk szívét. Van miből választani, ( gyufa, öngyújtó, szikravető, vatta, gyantafenyő ) mert nem szabad semmit a véletlenre bízni. Utána már hozzáláthatunk a menedék készítéséhez. Vagy előtte is, de akkor valamivel világítanunk kell, mert baromi korán sötétedik. De arra is van egy pár alkalmatosság, gyertya és világító rudak képében. Szóval, jó megvilágításban összetákolunk egy kalyibát, a szintén nálunk lévő zsinór és kötél segítségével. Erről sajnos nem áll módomban fotókat közölni, mert a fényképezőgép nincs benne a felszerelésemben. De valami hasonlót szoktam készíteni. Aztán melegítek egy kis vizet egy egyszerű 1/2 literes üdítős dobozban, amit útközben találtam. Van amikor levesport szórok bele, de akad nálam teafű, instant kávé és cukor is. Sőt akár egy müzli szelet is. Szó ami szó, jól élek. Néha megpiszkálom a tüzet, és elmerengek arról, hogy milyen jó is kint lenni a természetben. Nem szoktam sokat aludni, de amikor felébredek a fák között beszűrődő hajnali nap sugaraira, akkor csak azt mondom: Érdemes élni.

UI: Aztán rohanok haza, és jól betakarózom, mert egész éjszaka reszkettem a tűz ellenére is. Tudom ! Vegyek egy mínuszos hálózsákot. Na akkor már tényleg úgy érezném magam, mintha a fotelből nézném a túlélő sorozatokat.

Snowy Bowie.

Egyezzünk meg valamiben. Nem lehet mindig a jól fűtött lakásban, a négy fal között punnyadni. Főleg akkor, amikor az ember fiának tenyere úgy viszket a tettvágytól. Nagy elánnal láttam neki egy új kés készítésének. De hamar rádöbbentem a megmásíthatatlan tényre a műhelyben. Durva hideg van ! Akarom mondani, a naptárnak megfelelő időjárási viszonyok uralkodnak a Kárpát-medencében. Több óra mókázás a csiszológép előtt ? Bár ha jól meggondolom. Biztos bírnám, hiszen 9 1/2 évet dolgoztam egy vas és műszaki kereskedésben. Mellesleg nagyon szerettem ott dolgozni, de az egészségügyi állapotomban némi nemű változás állt be, ami nem volt összeegyeztethető a néha enyhén megerőltető fizikai munkával. Télen többnyire a " légkondicionált " udvaron dolgoztam. Fogalmazhatnék úgy hogy hűvös volt, de az nem fedné a valóságot. Az igazság az hogy néha a s...óhajom is belém fagyott. De mostanában inkább egy kis melegségre vágyom. Akkor viszont át fogom alakítani az egyik régi késemet. Na de melyiket ? Valami megmagyarázhatatlan okból, újfent tetszenek a bowie kések. Nagyok, impozánsak, és bizalomgerjesztőek. Az ég áldja meg az ezredest, hogy kitalálta ezt a pengeformát. Számtalan szebbnél szebb kiadást találhatunk szerte a világban. Na, az enyém nem tartozik ezek közé. Még a " kovbojok " sem hordanák. Két okból. Az egyik ok, hogy gépi fűrészlapból készült, így a vastagsága ( illetve jelen esetben a vékonysága ) nem teszi alkalmassá arra a dologra, amit a formájából adódóan tudnia kellene. A sújtásra. A másik ok pedig az, hogy rögtön elvették volna tőlük az indiánok. Ugyanis skalpolásra viszont tökéletesen alkalmas. Na már most, ezt onnan tudom hogy számtalan ( takarmány ) tököt sikerült vele összekaszabolnom, nem túl nagy darabokra. Mivel vékony a penge, úgy vágja a ( hogy is fogalmazzak, hogy ne legyek túl brutális ) ........megvan..........a tök héját, mint az a bizonyos Sallai farka a langymeleg vizet. Szóval az azért megnyugtató, hogy jó valamire. Nem is szórakoztam sokat az átalakítással, mert csak a rozsdát kellett eltávolítanom róla. No meg, kiköszörülnöm azt a pár darab, kb. 3 mm mély csorbulást, amit a feldolgozó asztalként használt raklap szögei okoztak a idők folyamán. Hát mit mondjak, nem tartott rövid ideig. Mert mocskosul szívós egy anyag a gépi fűrészlap. Na de ugye arra való a csiszoló, hogy helyettünk szenvedjen. Ezt az anyagot különben is a reszelő is csak a nyihi- nyihi fonéma ismételgetésével tudja abszolválni. Magyarul, csúszkál a felületen. Ja, amíg el nem felejtem. Az idő bebizonyította, hogy jól nyeleztem be a pengét. Pedig csupán egy pár csepp ragasztó, és némi drót fogja két fenyőléc darabot az egy ujjnyi széles markolattüskéhez, a bőr varrószíj bandázs alatt. Mégsem mozgósodott ki a használat alatt. Régen csak simán Buvi-nak hívtam, de most már kiérdemelte a Snowy, azaz Havas nevet. Hiszen a tököt télen kell hasogatni. A Snowy pedig tette a dolgát, pedig ő is annyira fázott és vacogott néha, mint a gazdája. Remélem az én életem is olyan lesz, mint az övé. Mert dolgozott rengeteget, és megérte a nyugdíjat. Most pedig élvezi a jól megérdemelt pihenést.

Raptly, a szabadfogású böködő.

Őszinte leszek. Ez a késre alig, vagy csak nyomokban emlékeztető kés úgy készült, hogy végig ideges voltam. Sőt ! Ami rám nem igazán jellemző..........még káromkodtam is. Jóllehet nem a vasdarab tehetett a mérhetetlen dühömről, hanem az a mai világ. Általában figyelmen kívül hagyom azt az információt, amit a médiában hallok, vagy olvasok. Mivel nincs semmim, amit vagyonnak szokás nevezni, ezért veszteni valóm sincsen. Amim van, az a családom, a munkám, és a barátaim. Ez pedig tökéletesen elég is szokott lenni...............................De...............................hagyjanak már egy kicsit élni !
Tudom, hogy másnak is csörög állandóan a telefonja. Pedig nem is őt akarták hívni. Másnak is beszólnak olyan emberek, akik még a nevüket sem tudják leírni. Pedig szükségük lehet rá amikor a hitelt fölveszik. Másnak is odaadják a boltban a romlott árút. Pedig ott van a friss is. Másnak is mondják, hogy: - Nem tudja, hogy nem lehet dohányozni a buszmegállóban ! Pedig a még a zebrán voltunk......... És még sok apróság. Aztán hazajöttem, és robbant a bomba. Bekapcsoltam a notebookot, és azt olvastam hogy, meghalt Chuck Norris ! Az az egyetlen ember aki rajtam kívül is tud becsukott laptoppal netezni. Aki egy kézzel is tud tapsolni, és elszámolt a végtelenig ( kétszer ) ! Aki pusztán avval, hogy nem lájkolta " kimírszemet " átsegítette a túlvilágra. A HIRO, csupa nagybetűkkel ! Erre már kiborult a bili. Fogtam egy darab vasat, és addig szorongattam a kezemben, amíg ez nem lett belőle. Aztán a fogaimmal leharapdáltam a fölösleget. Közben csak az öklömmel ütögettem hogy valami, értelmes formája legyen. Majd a végén a tenyeremmel beleütöttem egy fadarabkába. A pillantásommal pedig meg is éleztem.
Tüsszentettem egyet, és a markolat egyből le lett gömbölyítve. Egyszerű szabadfogású gyakorlat volt. A végére meg is nyugodtam. Pláne amikor meg hallottam azt, hogy a hír csak kacsa volt ! Chuck Norris él !!!

Tanulság: Add ki magadból a feszültséget, hogy Chuchk Norris tovább élhessen !

Barebones, a csontkollekció.

Nincs az a pénz, amiért most kimennék a műhelybe. Ha " Sanyi " hozna sört, még akkor sem. Inkább előveszek egyet a régi késeim közül, és azt mutatom be. Hála a mindenhatónak, és nem kevésbé a két kezemnek, van miből szemezgetni. A választásom az egyik sufni tuningolt tőrömre esett. Nagyon szeretek meglévő pengéket újramarkolatozni. Viszonylag kevés munkával, elég látványos eredményt érhetünk el. Arról meg nem is beszélve, hogy nem a fiókban porosodik a jobb sorsra érdemes acél darab. A kezdő lökés már a kezünkben van. Hiszen félig már kész is a késünk, ha van egy pengénk. Nem igaz ? Szépen leoperáljuk a régi markolatot, és elképzeljük az újat. Most jut eszembe ! Hiszen erre van egy szakkifejezés : a Pimp. Tehát, szép magyar szavakkal, kerítünk egy új ruhát a fél-pucér pengénknek, hogy jobban érezze magát. Ilyenkor jó, a nagy befogadó képességű fiók. Az alján ( hol máshol ) biztos hogy találunk egy pontosan megfelelő markolatnak való alapanyagot. Egy kis hallucinogén anyag belélegzése után........ami nem más mint egy valódi indiai szantálfa füstölő, aminek a dobozának az aljára rá van írva hogy Made in China.......úgy döntöttem agancsot, és csontot fog kapni, némileg megerősített bőr betéttel. Az a jó az agancsban,hogy nem kell rajta szinte semmit alakítani, ha első fogásra kézbeillőnek tűnik. Csak a közepébe kell beleapplikálni egy tetszőleges alakú üreget. Majd a markolattüske, és az agancs szivacsos belseje közötti részt kitölteni, mondjuk két komponensű ragasztóval. De ilyenkor van ám egy buktatója, ennek az egyszerűnek tűnő mozzanatnak. Ha nem passzosan illeszkedek a két rész, akkor ugye, el tud mozdulni a pengénk. Na ekkor készülnek az igazi balos kések, amik néha hanyatt is esnek. De a megoldás egyszerű. Rakjuk bele egy kevés homokba, miután beállítottuk az ideális pozícióba. A többit megoldja majd a ragasztó. Ezek után már gyerekjáték összecsiszolni a marhacsontot a bőrrel, és az aganccsal. Na de ekkor bevillan a felismerés..... Még nincs kész a kés ! Eszembe jutott ugyanis, hogy én ezt a kést már elképzeltem egyszer. De akkor volt rajta még valami......izé........ Ááááá ! A markolatgomb. Régóta tartogattam ( pont az ilyen alkalmakra ) egy menetes kialakítású nyílvessző hegyet, amit sec-perc alatt beleragasztottam a Csontkollekció alsó traktusába. Na most van készen. Ugyanúgy, mint az a bizonyos matek lecke. Acélpenge + csont + agancs + bőr + ragasztó + nyílhegy = Barebones.